Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-20 / 142. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚNIUS 20., HÉTFŐ J3 A megfélemlítés jelei á Kedves Pest Me- gyei Hírlap Szer- p, kesztősége! '—|||~? Mély felháborodással olvastam az Önökhöz írt és a június 9-én megjelent levelet egy bizonyos váci Viktor Győzőtől. A mellékelt levelemben szeretnék reagálni a levelére, amelyet ha lehet, szó szerint szíveskedjenek leközölni. Önöknek a további nehéz és áldozatos munkájukhoz kívánok tiszta szívből sok sikert, szerencsét és nagyon jó egészséget. * Annyi aljasság és becstelenség, olyan mérhetetlen magyargyűlölet, ami a levél írójában felgyülemlett, sokkal ártalmasabb környezetszennyeződést és rombolást okoz a becsületes keresztény érzelmű magyar emberekben, mint Csernobil és Paks együttvéve. Már a levél stílusa és tartalma is egyértelműen elárulta, hogy melyik akolból származik. De ha valakiben kétely merülne fel, azt is meggyőzi az „Ugye megmondtam, ki győz?” megjegyzése. Úgyhogy büszke lehet rá a pártja, annak minden tagja és vezetője. Sajnos bele kell törődnünk, hogy ilyen emberekkel együtt kell élnünk. Ennek a szegény magyar népnek a történelem folyamán már sokszor megpróbálták a gerincét megtörni. Mohácsi vész, a ’48-as szabadságharc után az Osztrák—Magyar Monarchia, a 150 éves török és a 40 éves vörös uralom, mindig talpra tudtunk állni. Itt közlöm a levélíróval, hogy bármilyen szomorú is az ő számára, a következő négy évet is túl fogjuk élni. Mert az igazi becsületes magyar olyan, hogy minél drasztikusabban próbálják a gerincét be-, vagy eltörni, annál erősebb és nagyobb benne az élni akarás. De hogy már elkezdődött a nép megfélemlítése, arra vannak példák (Franka Tibor menesztése, a szegedi templom elleni sikertelen robbantási kísérlet, a deb- recen úrnapi körmenet elleni gyalázatos provokáció). Ezek mind-mind figyelmeztető jelek. A Pest Megyei Hírlap szerkesztőségének minden belső és külső munkatársának szívből kívánok a további munkájukhoz sok sikert, nagyon jó egészséget és további töretlen bátorságot addig is, amíg engedik a lap megjelenését. Sajnos, a már érezhető és megtörtént esetek előrevetítik az árnyékát annak, hogy a lap megszüntetését minél előbbre hozzák, de bátorság, mert sokkal többen vagyunk a lap mellett, mint akik ellene vannak, P. Á. Budapest (Teljes név és cím a szerkesztőségben) Korlátolt erőszak? Mélységes szomo- , JU, rúsággal néztük a ($m&) Magyar Kupa-döntő közvetítésének végén a rendfenntartó erők indokolatlan brutalitását a békés, védtelen tömeggel szemben! A Magyar Televízió riporterei is megdöbben- ten szemlélték az események alakulását. Néhány héttel ezelőtt már volt a rendőrségnek egy hasonló, felháborító intézkedése, akkor az Üllői úti Fradi-pá- lyán léptek fel indokolatlan brutalitással, és nem a helyzetnek megfelelő erő alkalmazásával. Akkor Koltay Gábor, az ismert színházi rendező nyílt levélben fordult dr. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány úrhoz, rákérdezve az akció törvényességére is. A főkapitány úr akkor elég ingerülten reagált, szinte kikérte magának az állampolgári panasz lehetőségét is... Néhány hónappal ezelőtt egy NB I-es váci futballmeccs után a helyi akciórendőrségnek volt hasonló konfliktusa Vác város polgármesterével, aki szintén reklamálni merészelte az intézkedő rendőri eljárás törvényszerűségét. Akkor a város önkormányzata hivatalból kért vizsgálatot és magyarázatot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A válasz Pintér főkapitány úréra emlékeztetett! Mintegy azt „tanácsolták”, hogy a rendőri intézkedésbe „senki se avatkozzon bele...” Kicsit furcsa megközelítése ez az állampolgári jogoknak. (No persze, jogállamban!) Hát igen, még fülünkben cseng Boross Péter egykori, és Kónya Imre mai belügyminiszter bátorító mondata: „Férfias rendőrségre van szükség!” Ezzel csak egyetérteni lehet! Mindannyiunk vágya a határozott, férfias rendőrség! A bűnözők, a felforgatok ellen! De nem a békés, védtelen állampolgárokkal szemben. Még élénken él emlékeinkben a pozsonyi rohamrendőrök brutális terrorja, melyhez — fájdalom! — éppen a magyar rendőrség informatikai csoportja nyújtott segédkezet. .. Most, a kispesti Bozsik- stadionban is békés ünneplők sokasága (tizenévesek serege!) éltette csapatát, amikor páncélos rohamosz- tagosok rontottak rájuk, és válogatás nélkül csépelték őket, majd lovas rendőrök rohama következett, vérebekkel erősítve soraikat. Méltatlan jelenetek kerültek a képernyőre. (Még jó, ha csak a környező országokban nézték a sportadást!) Egyszerűen nem értem, hogy ahová ekkora rendőri erőket koncentrálnak, ott nem akad egy olyan parancsnok, aki saját hatáskörében gátat tudna szabni a túlbuzgó intézkedéseknek? Kár volt ismét elragadtatnia magát a hatóságnak, mert ezzel csak állampolgári nyugtalanságot geijeszte- nek, ami nem mutat jó irányba! Végül is az ilyen és hasonló akciók azt az aggodalmat ébresztik az emberekben, hogy valós, alapos ok esetén már nem marad a hatóságnak energiája az erélyes tettekre... HISTÓRIA Auschwitz Evianban kezdődött m Egy váratlan náci • aljasság azonban fordulatot hozott az események menetébe. Stemék ugyanis már korábban a kormányzóhoz fordultak segítségért. De Horthy inkább hitt belügyminiszterének, aki az egészet letagadta. Szokásos gyáva zsidó rémhírterjesztésnek minősítette a feljajdulást. Horthy ugyanis régi vágású úriember volt, aki számára elképzelhetetlen volt, hogy felelős beosztású miniszter neki hazudjon. De időközben a haláltáborokból megszökött zsidók tanúságtételével és más diplomáciai forrásokból is szembesülnie kellett. De még az említett aljasság is közrejátszott ebben. Ugyanis a németek egy propagandafilmet forgattak részben Nagyváradon és Kassán. Az első rész bemutatta a magyar csendőröket „munka” közben. Mint verik puskatussal a nőket, korbáccsal miként hajszolják a lemaradó gyermekeket és lerángatják a védtelen áldozatok jegygyűrűjét. Németek nem szerepeltek ezekben a jelenetekben, csak a második részben. Ezt forgatták Kassán. A német vöröskeresztes nővérek kinyitják a lepecsételt vagonok ajtaját, elborzadva és megbotrán- kozva szállítják el a holttesteket. Friss vizet és élelmet osztanak az összeaszott emberek között, majd megfürdetik őket és fertőtlenítik a betegeket. A német hatóságok több semleges országban mutatták be a filmet. Ennek az lett a következménye, hogy világszerte elterjedt a magyarellenesség és az új Magyarország-kép alakult ki. Ez eloszlatta a vonakodó szövetséges képét épp akkor, amikor a többi csatlós változtatni igyekezett korábbi zsidóellenes politikáján. De lett ennek egy kedvező következménye is. „A svájci magyar követség jelentést tett a filmről (...) és ez már kétségtelen bizonyítékul szolgált. Ezenkívül nagy hatással volt a Kormányzóra a Journal de Génévé c. svájci lapnak A lovaglások c. cikke is, amelyet mi juttattunk el hozzá fia útján. A cikk tárgyilagosan, de gúnyos hangon emlékezik meg a magyarságról. mint „lovagias nemzetről”, és azt konszummálja (ösz- szegzi — BZ), hogy a deportálások révén olyan szégyenfolt tapad reá, amely örök időkre lemoshatatlan.” Mindezek a tények Horthyt végső elhatározásra sarkallták. Leállíttatta a deportálásokat és augusztus 7-én felmentette — többek között — Jaross Andort a belügyi tárca éléről. Majd Sztójay helyébe Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki. A későbbi borzalmak ellenére így tudott a budapesti zsidóság megmenekülni. De a szövetségesek aligha dicsekedhetnek azzal, hogy bármit is tettek a veszélyeztetett emberek védelmében. Már a deportálást megelőző időkben. Magyarr országról és Szlovákiából is segítségkereső levelek érkeztek a nemzetközi zsidó szervezetekhez, amelyek azt kérték, hogy a szövetségesek bombázzák a kassai, vagy eperjesi vasúti csomópontot, esetleg a Kassa—- Eperjes vasútvonalat. Az amerikai Hadműveleti Osztály 1944. június 26-án közölte: „A War Departmennek az az álláspontja, hogy a javasolt akció kivihetetlen...” Ez egyszerűen hazugság volt. Mivel a bombázások elmaradtak, a halálvonatok zavartalan áthaladása Kassán biztosítva volt. „Van egy kérdés, melyet az ember szüntelenül feltesz magának a második világháború óta: a kérések ellenére miért utasította visz- sza az Egyesült Államok az auschwitzi gázkamrák és krematóriumok, valamint az odavezető utak bombázását?” — David S. Wyman kérdésére egyelőre nincs elfogadható felelet. Talán csak Ehe Wiesel kérdőjelei sejtetik a választ: „Hogyan lehet megmagyarázni Franklin D. Roosevelt csaknem teljes közömbösségét az európai zsidóság haláltusája iránt? Hogyan lehet igazolni a külügyminisztérium egyes vezető funkcionáriusainak zsidóellenes politikáját? Hogyan lehet megérteni a zsidó vezetők többségének passzivitását és hiányzó éleslátását Amerikában?” (Vége) Balassa Zoltán Kassa A sötét, elhagyott utcákon, közterületeken sokszor a kispesti akciózó rendőrök kis hányada is megnyugvást ébresztene a védtelen polgárokban. Ezen a helyzeten (is) illene változtatni azon a bizonyos európai úton közlekedve... Brezovich Károly Vác Aggódom önért, elnök úr! • § Hom Gyula a minap elszólta magát (?), mondván: nem nagy gond, hogy sorra mennek tönkre a leendő ellenzéki, nemzeti-konzervatív szellemű lapok (lásd: Pesti Hírlap) — majd az országos napilappá átfestett legnépszerűbb szocialista orgánum betölti ezt a szerepet. Ez aztán igen, elnök úr! Van, ahol gengszterek tanítják az illem- és erkölcstant, van, ahol homokosok a szexuális felvilágosítást, nálunk egy tősgyökeres baloldali lap fogja a baloldali kormányzatot bírálni. Az a lap, amely az Aczél—Kádár-féle csipetcsapat legfőbb védőbástyája volt az utolsó percig? Az, amelyik negyven éven át élen járt a nemzeti tudat rombolásában, s ott állt teljes mellszélességgel a régi március tizenötödikék gu- mibotozó rendőrei mögött? Az, amelyik a legvidámabb barakk harsonájaként elhitette, hogy egy palacsintasütő pavilonért érdemes a lelki üdvünket is eladni? Az, amelyik Moszkva komornyikjaként fehérre nyalta az oroszok talpát, s később, az idők szavára hallgatva az európai bankmaffia éllovagjává verekedte fel magát? Az, amelyik segédkezett a liberálisoknak abban, hogy Magyarországról rosszabb kép alakuljon ki, mint a náci gyilkosok Németországáról? Elnök úr, ezt azért mégsem kellett volna mondani! Néha a mentegetőzés, a mosakodás csak ront a helyzeten. Legalább önmagát ne csapja be! Ön tudja a legjobban, hogy baloldal ellenzékére kijelölt lap a kommunista rendszer vasgárdája volt, s azok a gének ma is élnek és hatnak. Ez nem úgy működik, mint az automata, amely gombnyomásra ha kell, málnaszörpöt, ha kell, kávét ad. Ezek az emberek továbbra is csak azt tudják majd nyújtani, amit eddig, vagy ha nem, az megint rossz, mert a jellemről állít ki bizonyítványt. Vagy elnök úr netán elfelejtette volna, hogy ez a — feltehetően önhöz legközelebb álló — lap mindmáig milyen utat futott be? Ebben az esetben kénytelen vagyok azt nin- ni, hogy Miskolcról hazafelé tartva — titokzatos űrlényektől kísértve — nem csak a nyakcsigolyája, de az emlékezete is súlyos sérülést szenvedett. Aggódom önért, elnök úr! Földes György Nagykőrös Határozat a megyeházáról A török hódoltság alatt a vármegye különböző helyeken működött, mikor Buda visszakerült a szultáni had megszállása alól, Pest vármegye is ősi helyére, a régi királyi székvárosba költözött. 1698-tól 1807-ig a mai Úri u. 19. számú épület volt a megyeháza, pontosabban az egyik, ugyanis a 18. század elején már Pesten is volt állandó épülete Pest megyének. A budai nevezetes ház volt, egykor Ozorai Pipo te- mesi bán, a 15. század híres hadvezére birtokolta. Pest megy utáni tulajdonosa az Eötvös- család lett, ebben a házban született 1813-ban Eötvös József. Az épületet a 18. század elejére sok kár érte: a török megszállás, a felszabadító háború mind-mind nyomot hagyott rajta. A 17. század végén itt kapott elhelyezést a vármegye levéltára, Vertein János István alispán felügyelete alatt. A gyűlések és a hivatali élet azonban egyre inkább a pesti oldalon álló épületben összepontosultak. A megyegyűlés ennek ellenére gondot fordított az épületre. Az 1718. június 20-án Pesten tartott közgyűlés egyik határozata kimondta: „Elhatározták, hogy a romos budai vármegyeházát újjáépítik. A pesti vármegyeházban pedig a bejövő szegény nép részére fűthető szobát kell létesíteni, és helyre kell állítani az istállót is.”A reformkori magyar történelemből jól ismert megyeháza később, a 19. században épült fel a mai Városház utcában 1811 és 1841 között több szakaszban. Pogány György