Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-17 / 140. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. JÚNIUS 17., PÉNTEK 9 Szokolay Zoltán Győzni fogunk (Utolsó írásom, amelyet eredetileg a Pesti Hírlapba szántam) A parlamentáris demokrácia lényege, hogy a polgárok szabad választásokon fejezik ki politikai akaratukat és szereznek érvényt értékítéleteiknek. A választás akkor tekinthető szabadnak, ha semmiféle külső kényszer, cselvetés, erőszak nem befolyásolja a polgárok döntéseit. V ilágjelenség, s így Magyarországon is tapasztalható, hogy a mai modem társadalmakban élő emberek világlátását, értékítéleteit igen nagy mértékben, sőt szinte kizárólag a tömegkommunikáció határozza meg. Kétségtelen tény, hogy tudatunk egyre több jelenség befogadására és érzékelésére képes, azaz a horizont folyamatosan tágul, s mind több ismeret szintézise volna szükséges az ítéletalkotáshoz. Csakhogy ez az egyre nagyobb és komplexebb világkép alig-alig nyugodhat már saját tapasztalatokon, mert túlnyomórészt a tömegmédia által szelektált, közvetített, elrendezett és megmagyarázott információkra épül. A válogatás eredetileg kényszerű volt: terjedelmi okokból is rostálni és szerkeszteni kellett a híreket, gondolatokat. Mára azonban a csatorna önállósult. A média urai, a médiokraták hamar megértették, hogy szakmai fogásaik politikai erővé, azaz hatalommá válthatók át. Ezzel egyidejűleg — a XX. század utolsó harmadában — a világ legnagyobb diktátorai is rájöttek arra, hogy hatalmuk megtartásához és megerősítéséhez a legjobb eszköz a tömegkommunikáció. Hatékonyabb a deresnél, a nyaktilónál, a gázkamráknál, az intemálótáboroknál, a besúgóhálózatoknál. Az információk kisebbik részét továbbra is közvetíteni kell ugyan, de úgy, hogy már eleve sugallt legyen a hozzájuk kapcsolható értékítélet. A tények, események nagyobbik része pedig egyszerűen elhagyható, kiiktatható az egyes emberek tudatából és így a közvéleményből is. Fontos eszköz továbbá a dezinformáció, a tudatos félrevezetés tudománya, melynek művelőivé a titkosszolgálatok váltak. Az elutasítottak titkos névsora A médiokrácia és a politikai elit tehát egyesítette erőit, és koalícióra lépett a hatalom örökös megtartása érdekében. A koalíció kulcsszava a szakértelem, ez szerepel minden jelmondat alanyaként. Arról viszont, hogy ki bír szakértelemmel, illetve-ki tehet szert szakértelemre, a hatalom azon birtokosai döntenek, akinek szakértelmét senki sem vitathatja. Az egyetemi felvétellel, ösztöndíjjal, kitüntetéssel, pozícióval jutalmazottak soros névsorát rendszeresen közzéteszik, ám az el- utasítottakét soha, nehogy az utókor megkérdőjelezze döntéseik helyességét és pártatlanságát. A tömegkommunikáció, amely eredetileg csak a társadalom egyik spontán képződött alrendszere volt, így emelkedett professzionális hatalmi tényezővé. Avagy, ahogy maguk a médiokraták is megvallják: tudatformáló eszközzé! Gondoljunk csak bele ebbe a példátlanul őszinte kifejezésbe! A lélek lakását, az életünknek értelmet adó kincset, legbensőbb emberi lényegünket tekinti képlékeny masszának, gyúrható-gyömöszölhető holt anyagnak — egy erő. Ismétlem, világjelenség. Paradigmaváltás... — hogy a manapság divatos kifejezéssel éljek. Mindazt, amit az elmúlt évszázadokban a fegyver, majd később a pénz nyers ereje biztosított, most már a tudatformáló eszközök teszik meg. S ahogy az im- perátorok hajdan a világ gyarmatosításáért küzdöttek, vezetvén büszke flottáikat, úgy most a tömegmanipuláció egységes világbirodalmának megteremtése érdekében folyik a küzdelem — a szekularizáció, a dekrisztia- nizáció, az ízléstelenség, a szellemi igénytelenség hollywoodi kalózlobogói alatt. S aki ezzel szemben annyit ima egy kisded papírcsónakra, hogy „Isten visszatér”, azt néhány méteren át (pár esztendő az idő tengerén) még sodorhatja a szennyes áradat, de végül úgyis elsüllyed a hatalmas cirkálók farvizén. Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szokta oly szívesen idézni Arany Jánostól: „Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban." Hát benn. A demokrácia is manipuláció Ceterum censeo: ma már egyetlen ország sem nevezhető demokratikusnak, hiszen az úgynevezett demokrácia is manipuláción alapul. A tudat- formáló eszközök erején. Az új gondolatrendőrségen, amely eleve lehetetlenné teszi a kihágásokat. Avagy — kissé nagyobb alkalmazkodókészséggel szólván viszonyainkról — minden országot demokratikusnak nevezhetünk, s a különbség köztük csupán a demokrácia működési mechanizmusának korszerűségét illetően észlelhető. Hiszen — a maga idejében — például Rákosi Mátyás is demokratikusnak, mi több a legdemokratikusabb- nak nevezte a maga rendjét, amely egyébként az 1947-es választásokon az ideihez hasonló arányú közbizalmat kapott. A kékcédulák, korrekciók és más akkori kegyes csalások mai szemmel kőbaltának tűnnek. Ügydöntő jelentőségük egyébként sem volt, hiszen mintegy másfél millió ember már akkor is dalolva szavazott a baloldalra. A Magyarországon 1994-ben kormányra kerülő szakértelem egy parlamenti ciklusnál sokkal nagyobb távlatokban gondolkozik. „Ez a harc lesz a végső...” — dúdolja, tehát világos számára: áhhoz, hogy a tömegmanipuláció hosszú távon is sikeres legyen, s hogy a tudatformálás nemzedékekre kihatóan intenzív lehessen, össztársadalmi méretekben is képlékeny masszára van szükség, amelyet egy erős bal kéz formálni tud. Olyan tömeglények, s főleg olyan fiatalok kellenek tehát, akik nem rendelkeznek szilárd világnézeti háttérrel. Akik fáradt, megviselt, küszködő családokból jöttek. Nem istenhívők, talán nem is anyaghívők, hanem nihilisták, azaz mindent tagadók. Közkeletű szociálliberális kifejezéssel élve: világnézetileg semlegesek. Le kell szállítani a szellemi igényeked Friderikusz-szintre, Komis Mi- hály-szintre, Petri György-szintre, s még alább. Az új szocialista kultúra és erkölcs szabadelvű lesz. Azt mondja majd, hogy mindent szabad, ami az ösztönök kielégítését szolgálja. Azt mondja majd, hogy a jövő azo- ké, akik nincsenek alávetve semmiféle elvnek, tekintélynek, lelkiismeretnek. Azt mondja majd, amit most az MDF vezetői is: hogy ideológiamentes politika kell. Ideológiamentes, azaz elvtelen. így lesz a belső tartását, emberi lényegét elveszítő tudat formálható, így lesz a polgár az Isten jelei iránt süketté, de az étel, az ital, a meccs, a Dallas mohó fogyasztójává és engedelmes voksolóvá, aki négyévente választ a különféle pártok listái közül, olykor átkapcsol egyikről a másikra (mint valami égi csatornára), ahogyan azt majd a tömegmédia sugallja számára, az éppen aktuális érdekek és titkos paktumok szerint. A demokrácia, az úgynevezett, teljes lesz. Akinek kétségei vannak, aki valami egyébre, netán diktatúrára gyanakszik, az pedig lészen — a demokrácia (az úgynevezett) ellensége. Hamvas Béla írta 1943-ban, Vízöntő című gyönyörű írásában: „A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és a tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül. így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái.” Hát ide jutottunk. Ötvenegy évvel e jóslat után — a magyarságot is elérte ez a veszély. Utóirat, avagy egy néma kiáltvány Kedves Barátaim! Lássuk be végre: a médiaháború, s vele minden felszíni harc ma véget ért. Lássuk be: mi itt 1988-tól csak epi- zodisták voltunk. Az internacionalista segítséggel lebonyolított, Jaltától Máltáig ívelő nagyhatalmi megegyezésen alapuló átmeneti rendszermeg- bolygatás magyarországi mellékszereplői. Nem tudtuk, hogy a rendszer zárt, hogy a rendszerbe nem lehet beavatkozni. Nem hittük, hogy a szó hagyományos értelmében vett demokrácia, azaz népképviselet nem lehetséges ma sem. Nem tudhattuk, hogy csak a diktatúra egyik meghaladott változatából az újabb, modernebb változatába tért át hazánk, s mi — akaratlanul is — ebben segédkeztünk. Holnap a változások nyugvópontra térnek. Béke lesz, új közmegegyezés lesz, és ismét beköszönt a több évtizedre szóló stabilitás, amely ellen „fejére szól, ki szót emel”. Holnaptól tehát nekünk új feladataink lesznek, kedves Barátaim! Hagyjuk az elitistákra a művészetet, hagyjuk a médiokratákra a tömegkommunikációt, hagyjuk a profi politikusokra az úgynevezett politikát; zárjuk el, kapcsoljuk ki, ne fizessük elő, ne lépjünk beléje, ne fogyasszuk, ne törvényesítsük azzal, hogy elfogadjuk. Mi, emberek, inkább térjünk visz- sza a természetes emberi kapcsolatokhoz. A levélhez és a beszélgetéshez. A suttogáshoz és a titkosíráshoz akár. Találkozzunk egymás otthonaiban és erdei kirándulásokon. Szervezkedjünk az új hatalom ellen. A mi jövőnk legyen csak az illegális szervezkedésé. Szerveznünk kell az ellenállást a tömeglénygyártó mechanizmusok (az Open Society Fund, az International Monetary Fund, a Szocialista Intemacionálé és a Liberális Intemacionálé) ellen. Szervezzük a forradalmat, mert csak forradalom győzheti le ezt a világjelenséget. Szervezkedjünk hólabdaszerűen, de legyünk nagyon óvatosak, mert — mint hírlik — G. Z. szocialista vezér — az első győzelmi mámorát kialudva — már a titkosszolgálati vezetőkhöz kanyarintotta útját, és az önjelölt messiás, a liberális H. P. is találkozott egykori tanítványaival, az állambiztonsági tisztekkel. Talán akadt közülük, aki fölsóhajtott: milyen jól jönne most egy robbantásos merénylet! Áldozatok nélkül, kora hajnali órán, de jó ürügyet szolgáltatva a házkutatásokhoz, levélellenőrzésekhez, miegyébhez. Egyszóval: a diszkrét leszámoláshoz. Mert abban mindannyian egyetértenek (sőt ehhez az összhanghoz az udvariasan mosolygó MDF is csatlakozik), hogy a szélsőséges nézeteket valló egyénekkel és csoportokkal le kell számolni. Azt pedig, hogy ki a szélsőséges, majd közösen — lehetőleg hatpárti konszenzussal — meghatározzák. Hiszen a bomba is a hatpárti parlament ellen irányult. Szélsőségesek tehát mindazok, akik szerint itt ma nincs demokrácia, akik szerint a rendszer zárt, a rendszerbe nem lehet beavatkozni. Mégse féljünk, Barátaim, hiszen az elsüllyedt papírhajók üzenetei láthatatlanul is érvényesek maradnak, s e jelben egyszer győzni fogunk: jeltelen sírjainkra virágot ültetnek majd a dédunokáink. Kolozsvári műemlékgyalázók A múlt héten Kolozsvár főterén tiltakozó gyűlést rendeztek Mátyás király szobrának a város polgármestere által tervezett elköltöztetése ellen. Ezzel nagyjából egy időben az 1848/49-es erdélyi hadjárat vezérének, Bem Józsefnek emléktábláját is megcélozta a város magyargyűlöletéről hírhedt Gheorghe Funar. Az egykori Deák Ferenc utca (ma: Eroilor) elején hónapokig a Kolozsvárt 1894-ben elítélt, az erdélyi románság jogaiért küzdő „memorandisták” emlékművének felállításán dolgoztak. Az 1. szám alatti ház I. emeleti erkélyén Bem József-emléktábla áll — hirdetvén, itt szállt meg a várost 1848. december 25-én a császári seregektől felszabadító honvédek híres tábornoka. A táblát az idén kora tavasszal lengyel küldöttség kereste föl, amely a lengyel tábornok útját szülővárosától elhunyta színhelyéig, Törökországig követte, s útközben minden Bem-emléktáb- lát, így a kolozsvárit is, megkoszorúztak. A román memorandisták emlékművének elkészülte előtt (amely átellenben a Mátyás-szoborral, már áll), a környező épületek homlokzatát lefestették. A Bem-emléktábla betűit is így újrafestették. Amint bebizonyosodott: csak átmenetileg. Nem sokkal az új emlékműavatás előtt két munkás jelent meg az erkélyre nyíló lakás ajtajában azzal a kéréssel, hogy le kell vakolniuk a kérdéses Bem tábornokra utaló emléktáblát. A lakók nem engedték be a hívatlan vendégeket... azonban, amikor eltávoztak otthonról, a két felbérelt „mázoló” fölmászott az erkélyre, és az emléktáblát bevakolta. Amint kiderült, a Lakásgazdálkodási Vállalat aligazgatója Gh. Funar polgármester szóbeli utasítására rendelkezett így. Ez a magánlaksértés fogalmát is kimerítő cselekedet a kolozsvári szélsőségesen nacionalista helyhatóság újabb, a magyarság ellen irányuló provokációja. Á kolozsvári székhelyű Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság átiratban hívta föl a Területi Műemlékvédő Bizottság figyelmét a történtekről, erélyesen tiltakozott a törvénytelen intézkedés ellen, és kérte az ügy kivizsgálását. A Kolozs megyei RMDSZ ugyancsak határozottan tiltakozott a városházán, továbbá a Bukarestben székelő Nemzeti Kisebbségek Tanácsa titkáránál — Victor Hrebenciuc-nál, és egyúttal tájékoztatta a bukaresti lengyel nagykövetséget is. Egyidejűleg beadványt juttatott el Kolozsvár polgármesteréhez, követelvén: tisztázza, ki adott szó-, vagy írásbeli utasítást az emléktábla bevakolására, valamint arról, hogy rendelkeztek-e a végrehajtók a Műemlékvédő Bizottság jóváhagyásával. Az alpolgármester — Greabu — véleménye szerint feltétlenül szükséges lett volna erre a jóváhagyásra. Enélkül a tábla bevakolása törvénytelen. A polgármester nem késett a „válasszal”. Levelében az egykori nácikra jellemző durva cinizmussal teszi föl a kérdést, hogy „vajon nem az RMDSZ részéről elkövetett provokációról van-e szó?” Továbbá szeretné tudni — folytatódik a sajátosan „funari” gondolat- menet —, egyáltalán ki, mikor és milyen engedély alapján helyezte el azt a bizonyos Bem-emlék- táblát azon az épületen. F öltehetően a múlt heti tiltakozó gyűlés hatására a polgár- mesteri hivatal minap úgy nyilatkozott, hogy az ősszel ugyan elkezdik a főtéri ásatásokat, a Szent Mihály-templom körüli „mélyfúrásokat”, de a Mátyás király-szobor- együttes a helyén marad. A napokban ülésezett az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselő Tanácsa, és ezzel kapcsolatban úgy határozott, hogy a közvélemény ébren tartása végett rendszeresen tiltakozó gyűléseket tart, ezeken ismertetik, elsősorban a román anyanyelvűek részére, Mátyás király életét, a szobor felállításának történetét, s ugyané célból röplapokat is adnak majd ki. Mindezt azért, hogy a magyar kultúrtörténet remekét, a Fad- rusz János készítette lovasszobrot eredeti állapotában és helyén megvédjék, hiszen az már szimbólummá vált — s nem csupán az erdélyi magyarság számára. Asztalos Lajos (Kolozsvár)
