Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-08 / 132. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. JUNIUS 8., SZERDA Tudós könyvek, hogy mondandójuknak hitelt és még nagyobb nyomatékot adjanak, rendszerint így kezdik beszámolójukat: „Már a régi rómaiak is ismerték...” Amikor arra vállalkozom, hogy a Pest megyei Pilisborosjenő portréját, ha hevenyészve is, de megrajzolom, e formulát magam sem kerülhetem ki. Valóban a települést már a régi rómaiak is ismerték, méghozzá alaposan, hiszen a Nagy-Kevély hegy alatt Pilisszántó—Cso- bánka—Pilisborosjenő és Üröm érintésével a hajdani öslakók Aquincumba vezető kőútat építettek ki. A falut hosszú évszázadokon keresztül ez az út, a Budai, kötötte össze Óbudával. Ezen az úton haladt a szekér- saroglyára felkapaszkodva gyerekként nem egy ízben a falu mai polgérmestere Szegedi Róbert is. Terményfölösleget, gyümölcsöt vittek szülei az óbudai piacra, a többi borosjenői családhoz hasonlóan. De ezen az úton haladtak végig a hatalmas, nehéz léptű steierlovak vontatta társzekerek is, a község három kőbányájából kitermelt híres borosjenői ciklop kövekkel, amelyek javarészét ugyancsak a fővárosban értékesítették. A múltnak ez a szelete csak az idősebb nemzedékhez tartozó pilisborosjenői- ek emlékezetében él, s az újkori időkben nem is készült olyan átfogó munka, amely megkönnyítené az emlékezést. Ha volt is, mert volt, a községről szóló helytörténeti dolgozat, a változó időkben, azok kik mozgalmi jelszavuk szerint a múltat kívánták eltörölni, valameny- nyit tűzre vetettek. Aztán lassan, fokozatosan, csupán a mának élő embertípus kialakításával a múlt iránti kutakodás igényét is elsorvasztották. Él viszont Borosjenőn pálosrend, majd a nyulak-szi- geti Domonkos-apácák voltak a falu birtokosai. Az 1580—81. évi adólajstromban viszont már mint törökök által lakott helységként tartják nyilván. A törökök kiűzése után, 1690 táján a Duna forrásvidékéről származó sváb gazdálkodókat és iparosokat telepítettek a vidékre, s tulajdonképpen ők építették újjá a csaknem porig leégett, s lerombolt települést. Az 1695. évi összeírásban már Wein- dorf néven szerepel a falu. 1715-ben tizenkilenc, 1720-ban már harminckét adóköteles háztartást írtak össze. Lakosai ekkor mind németek voltak. 1720-ban a település budai Klára-szü- zek, másnéven a klarisszák birtokába kerül, majd e rend feloszlatása után a vallásalap tulajdonába megy át. A korabeli feljegyzések szerint 1826-ban a falu ismét porig égett, de hajdani lakói heroikus küzdelemmel újjáépítették. Csaknem száz év múltán, egy 1920-ban tartott nép- számlálás szerint a községben 1564-en éltek, 42 magyar és 1522 német anyanyelvű lakos. És most készítsünk egy pillanatfelvételt a községről Szerény község a Kevély lábánál egy derék férfiú, Szimith Géza, a helybéli római katolikus templom kántora, ki nem állt be a mindent fele- dők sorába, s otthonában megőrizte mindazt, amit tisztes ősök krónikáikban tanulságként az őket követő nemzedékekre hagyományoztak. E feljegyzések szerint, bár a Kevély északnyugati részén található Mackó-barlangban még bronzkori leleteket is találtak az igen sok római és Árpád-kori tárgyi emlék mellett, a települést elsőként egy 1284-es keltezésű oklevél említi, akkor még Burusje- /tew néven. Egy későbbi dokumentum, az 1332. évi pápai tizedjegyzék már a falu plébániáját is említi, amely ekkor a veszprémi püspökség budai főesperességi kerületéhez tartozott. Később a A már említett föld- és szőlőművelésen kívül a kenyérkeresetet a községhez tartozó három kőbánya és a téglagyár biztosítják. A falu belső élete is jól szervezett. Négy asztalos, egy ács, négy fodrász, öt cipész és csizmadia, szabók, cukrászok, kőművesek, kovácsok, pékek dolgoznak a faluban, a faluPILISBOROSJENO a második világháborút megelőző évekből. Csöppet sem öncélú ez a múltbéli kutakodás, mert mint látni fogjuk, ez az a pillanat, ez az az állapot, amelyhez képest az elkövetkezőfél évszázad csak sorvadást, visszafejlődést hozott. Nézzük tehát a képet. Mindenekelőtt rendezettsége, szép polgári stílusban épült házai tűnnek fel. Viszonylag kisméretű művelhető területén gabonaféléket termesztenek, sok a gyümölcsös, a domboldalakon a szőlős. A falu csaknem teljességgel villamosított, a központból naponta négyszer indul autóbusz Budapestre, úgy, hogy a járatok a közeli ürömi vasútállomást is érintik. A községnek saját iskolája van, saját orvosa, gyógyszertára. ért. Italmérők, kocsmák, egy vendéglő és egy kávéház, valamint a mozi és a fúvószenekar biztosítják a munka utáni kikapcsolódást, de ezt a célt szolgálja a Levente egyesület és a dalkör is. Van a faluban fűszer- és vegyeskereskedés, rövidáru-szaküz- let, zöldség- és tüzelőanyagkereskedés, dohánytőzsde. Ilyen állapotban van a falu, amikor kitör a második világháború, amelyet ugyan elveszített az ország, de megnyert a szocializmus. És ezért a nyereségért drága árat fizettek a borosjenőiek. 1946. április végén, május elején a község 1750 lakosából 1220-at (!) egy máig szégyellni való döntés alapján szülőhelye elhagyására kényszerítettek. Ezzel a szégyenletes eljárással a sváb faluközösség, 245 évi ittléte után megszűnt létezni. A kitelepítettek zömmel Baden-Württembergben leltek új hazára. Azok helyzete, lelki állapota sem volt könnyebb, s különb, akiket helyükbe telepítettek. Őket más tájakról, más közösségek kebeléből szakított ki a „felszabadítók” önkénye. Az itthon maradottak élete fokozatosan egymásba ízesült a Felvidékről és az Erdélyből elűzőttek életével. Egymásba ízesült az egymásrautaltság okán, de szorosabb kötelék már nem alakulhatott ki közöttük. A falu lakossága, amely addig otthonában találta meg boldogulását, az államosítás és az ezzel egyidejű erőltetett és koncentrált iparosítást követően vándorlásra kényszerült. Az iparosok, kereskedők engedélyét megvonták, lebontották a mozit, a malmot. Ami addig értéket képzett és kohéziót jelentett a faluban az mind „múltnak” minősült, következésképpen felszámolandónak. Fokozatosan a kőkitermelést is megszüntették, a falu rendre minden megtartó erejét elveszítette. Ilyen körülmények között került sor — miként a polgármester mondja, egy ceza- romániás ötletből — 1970-ben Pilisborosjenő és Üröm egyesítésére, ürömi központtal. Orvosukat elvették, gyógyszertárukat megszüntették, a két falu határában felépítettek egy iskolát, ahol mindkét község gyermekei otthontalannak érezték magukat. Borosjenő kapujában szeméttelepet létesítettek. A lakosság egyre idegenebbé lett egymás számára és persze igénytelenné is. Csak a Nagy-Kevély oldala csinoso- dott, ahová a privilégizált budapestiek számára parcelláztak. Ilyen körülmények között került sor az első demokratikus választásokra, amellyel megteremtődött egy új társadalmi rend építésének lehetősége. A falu vezetése kérte a község újbóli önállósítását, az Ürömtől való elválást. Egyik első ténykedésükként hazavitték a régi iskolába gyermekeiket, miután az épületet előbb rendbe tették. Terveik között szerepel egy tornaterem és tanmedence megépítése. Elhordták a falu bejáratától a szeméttelepet. Orvost hozattak a községbe és megnyitották gyógyszertárukat. 1992- ben kezdték és 1993- ban fejezték be gázprog- ramukat, melynek eredményeként Pilisborosjenő minden lakóházában gázzal fűte- nek. Jelenleg a csatornázási programon dolgoznak, illetve egy társulást hoztak létre a telefonhálózat kiépítésére. 1992-ben jegyezték be a „Pi- lisborosjenőért” Alapítványt, A templomkertben állt a két világégés borosjenői áldozatainak emlékoszlopa. Kilencvenen az elköltözöttek. Hozzátartozóik, a hazából kiűzöttek néha ellátogatnak ide Talum Attila felvételei amelynek idei tervei között az iskola eszköztárának fejlesztése és a sportélet támogatása áll. Eddigi bevételeikből korszerűsítették az óvodát és bővítették a községi könyvtárat. A nyugdíjasok számára klubhelyiséget biztosítottak. A fiatalok szellemi-fizikai képességeinek fejlesztésére Lengyel Ottó vezetésével önképzőkört létesítettek, s május óta Pilisborosjenóí Hírmondó címen lapot is indított a községi ön- kormányzat. Szegedi Róbert polgármester szerint a faluszépítéssel, történelmi magjának helyreállításával, s a közösségi élet lehetőségeinek megteremtésével szeretnék elérni, hogy a község és környéke ne csak a kirándulók számára legyen vonzó, de lakói is szívesen vallják magukénak. .. Paizs Tibor Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Pilisborosjenő római katolikus templomának — annak ellenére, hogy XVIII. századi épület — a településben elfoglalt helye már messziről elámlja, hogy az egykori középkori templom helyére épült. A középkorban ugyanis mindig a falu legkiemelkedőbb domborulatára építették a templomot — rendszerint jó érzékkel kiválasztva a település legfes- tőibb pontját — úgy, hogy Isten háza mint látvány is uralkodjék a környezete felett. Ez íratlan feltételnek eleget téve építették fel templomukat a pilisbo- rosjenőiek is a XIII. században. A falu a török idején is lakott volt, a török után a budai Szent Klára apácák birtoka lett egészen a rendjük feloszlatásáig, amikor is mint egyházi birtok a vallásalapra visz- szaszállt. Pilisborosjenő falut 1800 körül József nádor vásárolta meg. A középkori templom, bár romlott állapotban, de még a XVIII. században is állt. Romos falait felhasználva 1756-ban új templomot emeltek, amelyet később 1861 -ben gyökeresen átépítettek. Előnyös elhelyezésének köszönhetően az épület ma is hatásos eleme környezetének. A középkori maradványokra épült barokk templomot késői kla- szicista stílusban bővítették, illetve építették át. Az épület barokk jellegét csak a tornya őrizte meg, szép kőkeretes ablakaival és gazda-gon tagozott órapárkányával. A torony hagyma alakú vörösréz sisakja bár újabb keletű, kiválóan egészíti ki a megnyerő külsejű templomot. A kellemes térhatású belsőben jól érvényesül a csaknem egységesen XVIII. századi eredetű kvalitásos berendezés, amelyből a főoltárt, a gazdag szobordíszű szószéket, a rokokó Szűz Mária-oltárt, és az ugyancsak szobordíszes keresz- telőkútat emeljük ki, valamint a szépen faragott sekrestyésszekrényt. A templom egyéb felszerelése is figyelemre méltó (2 aranyozott ezüstkehely 1766- és 1773-ból és egy augsburgi készítésű Ur- mutató az 1700-as évekből.) József nádor is bőkezű mecénása lehetett a templomnak. Ő szerzi meg Prágából a templom védőszentjének Szent Vid- nek (Vitusnak) egyik ereklyéjét is, 1807-ben. De ezenkívül számos más adomány is fűződik a nádor nevéhez. Pamer Nóra Pilisborosjenő újra önálló Drága ár a győzelemért
