Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-08 / 132. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP Játsszunk együtt! Az én listám, a mi listánk Miközben világsztárok sora adja egymásnak a váltóbotot -— Demis Roussostól az Aerosmith-ig —- koncertturnéjának magyarországi állomásain a pop-rockipar újabb és újabb tehetségeket termel ki mindenfelé. A keményebb rockzene, vagy ha úgy tetszik, heavy metal egyik kiemelkedő tehetsége a Metallica nevű formáció. Hatalmas sikert arattak, amikor bődületes hangerővel megostromolták az elmúlt év tavaszán az MTK-pályát. Most az Igazságot mindenkinek (.. .and Justice for all) című lemezük egyik dala, a „One” a kedvelt. Érdekes, hogy az album 1988-ban megjelent meg, de ezt a dalt csak most kapták elő a süllyesztőből. A közel iskoláskorú (6 éves) zenéről sokan úgy gondolják, hogy teljesen új szerzemény. A balla- disztikus telítésű, a középrészben kettős lábgéppel felfegyverzett, ütemgazdag, dallamos felvétel méltán közkedvelt a zenei ízlés mai szférájában. A Metallica világturnéjának egyik állomásán az énekes-gitáros James Hethfield a pirotechnikai eszközök helytelen működése folytán balesetet szenvedett. Szerencsére tragédia nem történt, de megsérült kezével azóta a gitárhúrokat nem tudja megzabolázni, így a Metalchurch nevű zenekar szólósa csépeli náluk a húrokat az utóbbi időben. E heti kérdésünk is a fémzene nagy előadójával kapcsolatos. Hányszor járt hazánkban a mai napig a Metallica? A helyes megfejtők között továbbra is koncertjegyeket sorsolunk ki a in/m, a Petőfi Csarnok, valamint a Szabó Pál Művelődési Ház jóvoltából. A fő támogató továbbra is a Blues and Blues CD Shop (1072 Budapest, Rákóczi u. 4—6. szám alatt az Astoria üzletházban), vagyis Éliás Gyula támogatásával készül. Az elmúlt időszakban igen sok kérdés érkezett, melyre a választ részben levélben, részben rovatunkban megválaszolva küldjük. Az elmúlt alkalommal feltett kérdésre a helyes válasz így hangzott: Dr. Alban: No coke. Valószínűleg nehéz volt hiszen a szokottnál kevesebb jó válasz érkezett. A megfejtők közül ezúttal Puskás István maglódi olvasónk nyerte a CD-h Fehér Zoltán vecsési és Varró Diána kerepestarcsai játékosunk pedig a koncertbelépőket. A megfejtéseket továbbra is várjuk. Címünk: Pest Megyei Hírlap, 1446 Bp„ Ff 311. A borítékra kéijük ráírni Pop-rock Top 10, Rocky-Docky. Most pedig a nemzetközi slágerlista. TOP 10 1. Metallica: One Két klip is népszerűsíti az egyetlen metaldalt a charton. 2. Dr. Alban: Look who's talking Doktor úr csak nyomja a rapreceptet! 3. Mariah Carey: Without you Nélküled üres lenne a lista. 4. Reel to reel: I like to move it Az ügyeletes kedvencek, egyre feljebb mozognak a csúcs felé. 5. Roxette: Sleeping in my car Az autó most a zenei száguldás jeligéje. 6. Ace of Base: Don't tum around Nem is olyan hűvös a svéd négyes fogat. 7. Capella: Move on Baby Gyerünk, mozgás, Baby, vár a diszkó! 8. Bruce Springteen: Streets of Philadelphia A főnök még mindig tud valami különöset. 9. Jazzy Jeff and the fresh Prince: Twinkle, twinkle A diszkópiac új tiki-taki nótája. 10. Pet Shop Boys: Blur Londoni keltezésű szintipop-produkció. (Rocky Docky) SZOLGÁLTATAS Városházi előzetes 1994. JUNIUS 8., SZERDA V. A gödöllői képviselő-testület ma, 17 óra 30-kor tartja soron következő ülését a városháza első emeleti tanácskozó-termében. A tervezett napirend: beszámoló a Számadó Gazdálkodási Szervezet tevékenységéről; javaslat helyiségbérleti szerződés megkötésére a Dózsa Gy. u. 2. szám alatti gyorsbüfé üzemeltetőjével; javaslat a Vasvári Pál út feletti terület belterületbe vonására; intézményvezető illetményének biztosítása, valamint a Balatonlellei Gyermektábor ágyneműkészletének felújítása; javaslat Gödöllő általános rendezési terve szabályozási előírásainak módosítására; a Frederic Chopin Állami Zeneiskola tetőtér-beépítésének és átalakításának kérdése — amiről a képviselők az ülés előtt kapják meg az előterjesztést —; egyebek. Időszerű növényvédelem A burgonya és a paradicsom legveszélyesebb betegsége a burgonyavész. A kórokozója számára a jelenlegi hűvös, csapadékos időjárás nagyon kedvező, a fertőzés ideális feltételei kialakultak, ezért ellene a védekezést meg kell kezdeni. Javasolt készítmények: Acrobat MZ, Bravo 500 (II.), Miltox Speciál, Mikál C 64 WP, Ridomil Plus 45 WP, Ridomil Zineb 72 WP, Ridomil MZ 72 WP, Sando- fan C, Z, Rézoxiklorid. A burgonyavész azért kiemelt jelentőségű betegség, mert kedvező külső körülmények hatására a járvány néhány nap alatt kialakul, a növények lombja hirtelen lehervad és a gumó is fertőződik. Az almafákon a varaso- dás tünete jelentősen emelkedett, mind a levélen, mind a gyümölcsön. A gomba szaporodásához, a betegség terjedéséhez az időjárási tényezők folyamatosan kedvezőek, ezért ellene a permetezést folytatni kell, Rubigan 12, Sápról, Score 250 EC, Systhane E (MZ), gombaölő szerek valamelyikével. A napraforgó-állományokra a megye minden térségében jellemző, hogy a növények a fejlődésben visz- szamaradottak, a levelek hullámosak, torzultak. Ennek elsődleges oka a napi szélsőséges hőingadozás, ezt més súlyosbítja az általános és már a kritikus mértéket közelítő, levéltetű okozta fertőzés, ami most elsősorban a bimbókat veszélyezteti és egyben visz- szafogja a növények fejlődését. A kártevő elleni védekezésre ajánlott rovarölő szerek, Anthio 33 EC (II.), Dec 2,5 EC, Fendona 10 EC, Karate 5 EC, Sumi-Al- fa 5 EC (II.). Dr. Magyari Istvánná Pest Megyei NTÁ, Gödöllő' A munkanélküliség orvoslásának, egyik leghatékonyabb megoldásának tekintem a méltányos közhasznú munkavégzést Tudomásom szerint új jogszabályi rendelkezés alapján — bizonyos körben — a vállalkozók kedvezményben is részesülhetnek a munkanélküliek közhasznú foglalkoztatása esetében — kéri jogi tanácsunkat D. B. budapesti vállalkozó. A foglalkoztatás elősegítéséről sé a munkanélküliek ellátásáról szóló 1992. évi IV. törvényt a jogalkotó 1994. május 21-i hatállyal — a közhasznú munkavégzés támogatására vonatkozó — ösztönző rendelkezésekkel egészítette ki. Az új 16/A § alapján annak a munkaadónak, aki a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat ellátása érdekében a munkaügyi központ által kiközvetített munkanélküli foglalkoztatását munkaviszony keretében vállalja úgy, hogy ezzel a foglalkoztatottainak számát a közhasznú foglalkoztatás ideje alatt — a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest — bővíti (közhasznú munka), a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb 70%- ának megfelelő átmeneti — legfeljebb folyamatosan egyévi időtartamra — támogatás nyújtható, ha a közhasznú munka keretében végzett szolgáltatás ellenértékeként más szervtől díjazásban nem részesül. Közhasznú társaság részére ez a támogatás akkor nyújtható, ha a munkaügyi központ által kiközvetített munkanélküli foglalkoztatására — foglalkoztatottai számának, a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámhoz viszonyított bővítésével — nem üzletszerű gazdasági tevékenységében kerül sor. Néhány korlátozásról is érdemes tudni érintett olvasóinknak. Ha a közhasznú munka támogatásának anyagi fedezetéül a Foglalkoztatási Alapnak megyék részére szolgáló kerete szolgál, a Munkaügyi Tanács meghatározhatja azokat a feltételeket, valamint a településeknek azt a körét, ahol a támogatás a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb 90%-áig nyújtható. A válsághelyzetek kezelésére elkülönített pénzügyi keretbe, a munkaerő-fejlesztő és -képző központok létesítésének költségeire elkülönített keretbe, valamint a megyei keretekbe nem tartozó pénzeszközök fel- használásáról a Munkaerőpiaci Bizottság a közhasznú munka támogatásának mértékét a foglalkoztatásból eredő költség legfeljebb 90%-ában, időtartamát legfeljebb két évben határozhatja meg. A konkrét munkaadó esetében a kedvezmények pontos meghatározása céljából a munkaügyi központokhoz kell fordulni. A jogalkotói szándék alapján — remélhetőleg — a munkaadók élni fognak e kedvezménnyel. s így a munkanélküliség kezelésében — saját vállalkozási érdekeikkel összhangban — tudnak segíteni. Dr. Fogarasi Gabriella Lemezbemutató Lemezbemutató koncertet ad Bródy János Gödöllőn, a művelődési központban június 16-án, 19 órakor. A belépődíj 250 forint. Egy különleges dobosgála A ceglédi nemzetközi dobfesztiválon — amelyről lapunk hasábjain már beszá- multunk — briliáns játékával valósággal elvarázsolta a közönséget az amerikai dobos, Steve Smith. A világhírű művész kérésünkre készségesen vállalta az interjút. — Úgy tudom, annyira elfoglalt, hogy naptárában már 1995-ben is alig van szabad nap. Miért vállalta el ezt a ceglédi fellépést? — kérdeztem. — Valóban nagyon elfoglalt vagyok. Hallottam, hogy ez a ceglédi fesztivál egy különleges dobosgála. Az ilyen esemény engem mindig is izgat, bárhol rendezik meg. Nagyon szeretek szólóban játszani, s általában oda megyek, ahol egy érdekes ajánlatot kapok. Mivel még soha nem jártam Magyarországon, őszinte örömmel mondtam igent a Hohner Music magyarországi képviselőjének felkérésére. Természetesen mielőtt elindultam, vásároltam egy könyvet, hogy némiképp megismerjem az önök történelmét, kultúráját. Bevallom, ebből az útleírásból annyira megtetszett Magyarország, hogy egy nappal tovább maradok, és bebarangolom Budapestet. — Az közismert, hogy az amerikai dzsessz hatással van az európai és így a magyar zenészekre is. E dobos- gála után ez fordítva is igaz lehet? — O, hogyne. Voltaképpen, ha megnézzük, hogy milyen az amerikai dzsessz,-akkor kiderül, az a világ minden tájáról — így Európából. Afrikából — érkező hatások elegye. Jómagam is nagyon nyitott vagyok a különböző zenei hatások iránt. Ha valahol jó zenét hallok, próbálom azt átszűrni az egyéniségemen, s beépítem a művészetembe. — Elképzelhető-e ön szerint, hogy néhány év múlva a ceglédi dobosgála egy európai rangú fesztivál lehet? — Miért ne. Jó példa erre Németországban a koblenzi fesztivál, amely egészen szerényen indult. Ma már nagyon híres. Szívből kívánom, hogy az önök városa is mielőbb a dzsessz ismert zarándokhelye legyen Európában. — Ezt a dobosgálát a Sonor és a Zildjian cég hangszereit bemutató kiállítás tette teljessé. Fontosnak tartotta ezt? — Ez a kiállítás gyönyörű. A rendező, Kármán Sándor — és persze a Ceglédi Dekor Stúdió — fanatizmusát és ötletességét dicséri ez a kitűnő munka. A kiállítás a dobfelszerelések múltját széles látószögből nézi. Én is ennek a híve vagyok. Nem szabad elfeledkezni a modern dobolás ősapáiról: Louie Bellsonró], Gene Krupá- ról, Joe Moreilóról. A fiatal dobosoknak fogalma 'sincs arról, hogy az én (és korosztályom) dobolása miért és mitől olyan hangzású, amilyen. Azért, mert mi a dob történelmét is figyeljük. — Innen hová utazik? Mi lesz a következő esemény? — Miután visszarepülök San Franciscóba, majd New Yorkba megyek, ahol felveszünk egy Buddy Rich-em- lék-CD-t. F. F. Jelentkezés június 15-ig Sobieski János-emléktúra Miután Sobieski János — III. János lengyel király — I. Lipót császárral szövetséget kötve, 1683-ban csapataival oroszlánrészt vállalt a török seregek Ausztria területéről való kiűzésében, lehetőség nyílt végre Magyar- ország felszabadítására is. Ennek fontos állomása volt a török rabság alatt szenvedő Esztergomért október 9-én vívott párkányi csata, amely Sobieski csapatainak sikerével végződött. A győzelem 250. évfordulóján, 1933-ban állították fel Esztergomban a Sobieski Já- nos-emlékművet és rendezték meg egyben az első dunai Sobieski-emléktúrát Esztergomtól Budapestig. A Magyar Természetbarát Szövetség, a Lengyel Kultúrintézet és Esztergom polgármesteri hivatala június 22-től július 3-ig ismét megrendezi az immár hagyományos emléktúrát Mosonmagyaróvártól Esztergomig, illetve onnan Budapestig. (A túrához június 25-26-án csatlakozni lehet Győrben is, az ide érkező túrázóknak azonban a hajók és felszereléseik elszállításáról egyénileg kell gondoskodniuk.) A mosonmagyaróvári tábornyitás június 22-én este 7 órakor lesz. Másnap Kimiéig, a következő napon Du- naszentgálig eveznek a túra résztvevői. Június 25-én Győrben csatlakoznak hozzájuk a lengyel túrázók, akikkel egynapos győri szabadprogram után előbb Gyönyűig, majd Almásfüzitőig, 29-én pedig Esztergomig hajóznak tovább. Itt két szabadnapot töltenek a túrázók pihenéssel, különböző programokkal. Július 1-jén este 6-kor ünnepi megemlékezésen vesznek részt a Sobieski- szobornál, majd 10 órától a városi sportcsarnokban diszkót rendeznek számukra. Másnap Dunabogdá- nyig folytatják útjukat a túrázók, az utolsó napon pedig egészen Budapestig. A Mosonmagyaróvártól Budapestig tartó túra nevezési díja felnőtteknek személyenként 1000 forint, az ifjúsági korosztálynak 600 forint. (A túrán szülővel vagy hozzátartozóval együtt utazó 14 éven aluli gyermekek nevezési díjat nem fizetnek.) A kenu és az evezős hajó szállítási költsége 700 forint, a kajaké 500 forint. Áz Esztergomtól Budapestig rendezett kisebb túra nevezési díja felnőtteknek 500 forint, az ifjú túrázóknak pedig 350 forint. (Az ifjúsági nevezési díj befizetéséhez a diákigazolvány felmutatása szükséges.) A hajó feladásakor a nevezési díj befizetését igazoló lapot minden résztvevő köteles bemutatni, a hajó szállítását csak így vállalják a szervezők. A hajók feladása, Mosonmagyaróvárra: június 20- án, hétfőn, déli 12 és este 6 óra között a római-parti kishajóállomásnál. Az Esztergomba szállítandó hajókat június 29-én, szerdán ugyanitt kell feladni. A túrára június 15-ig lehet jelentkezni személyesen vagy levélben, minden szerdán délután 4 és 6 óra között a Magyar Természetbarátok Szövetségének központjában (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II. em. 3.). A jelentkezési lap és a befizetési csekk ugyanitt bármely hétköznapon beszerezhető. Vidékiek számára — kérésükre — mindkettőt postán elküldik. A túrával kapcsolatos további információkat az MTSZ vízi- túra-bizottságától szerezhetik be az érdeklődők, az említett szerdai időpontban. (Tel.: 111-2467, 111-9289, fax: 153-1930). V. L.