Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-07 / 106. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. MÁJUS 7., SZOMBAT 15 Természetesen mindent elkövetnek a KEK-döntoben, de... A Ferencváros a jövő csapata Igaz ugyan, hogy a Ferencvárosi TC nevének hallatán legtöbben a labdarúgó csapatra, a bajnoki címekre, a válogatottbeli szereplésekre, Albert Flórián aranylabdájára gondolnak, de a nól kézilabdázók sikerei mostanában ugyancsak ráirányították a reflektorokat a zöld-fehérben csatázó hölgyekre. Nem is csoda, hiszen Kökény Bea és társnői másfél évtizedes „sikerdiéta” után ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába repítették a Spectrum-Ferencváros együttesét. Az utóbbi két év sikereiben — a célirányos igazolások mellett — jelentős része van a fiatal szakvezetőnek, Németh Andrásnak is. — Rendkívül kemény munkát végeztünk, aminek az eredménye már az 1992/93-as bajnokságban is meghozta gyümölcsét — így a szakvezető. — Tavaly őszszel pedig a két Farkas — a kapus Andrea és az átlövő Ágnes — leigazolásával tovább erősködtünk, bár Kertészt gyakorlatilag az egész szezonra elvesztettük. Csapatunk már két éve együtt készül, még mindig igen fiatal: az átlagéletkor alig 23 év! Ezért nyugodtan mondhatom: az FTC igenis elsősorban a jövő csapata. Ez örömteli tény, ami persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ez a fiatal gárda már most is ne okozzon igazi bombameglepetést... — A Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjébe jutásunkkal ezen a vonalon már jól állunk, ráadásul a bajnokságban és a Magyar Kupában is vannak reális reményeink az első' helyekre. Ha a három front közül legalább az egyiken elsők leszünk, már elége-Németh András az eddigi legnagyobb feladat és lehetőség előtt zolt Michaela Erlerrel jócskán megerősödtek. Játékuk gyors, közel azonos képességű egyéniségeik vannak. Nehéz dolgunk lesz, mindent megpróbálunk... Elek Gyula mesteredző papíron már nyugdíjas, de szakosztályvezetőként továbbra is émelt fordulatszámon dolgozik a zöld-fehérekért. A hetvenes évek nemzetközi sikerei idején ő ült a Ferencváros kispadján. — Akkoriban sokan lekicsinyelték KEK-gyó'zelmünket, — Mit mondjak, ilyenkor nagyon jó érzés klubelnöknek lenni! Deák László, az FTC elnökhelyettese: — A kézilabdázás megszállottja vagyok, a Budapesti Kézilabda Szövetség főtitkáraként is szolgálom a sportágat. Nagyon-nagyon drukkolok majd a lányoknak. Fiedler Adrien, a rangidős kapuvédő: — Már 1978-ban is ott voltam, de nem léphettem pályára. Az idő elszaladt, s már a pályafutásom második félidejének is a végén járok. Egy sikeres KEK-döntővel a hátam mögött nehéz lenne kapásból abbahagyni. A Bréma csapatát a lehetőségekhez képest ugyancsak kielemeztük, s azt kell mondanom: ők az esélyesebbek. Pádár Ildikó, a kőkemény beálló: — Vállsérülésem miatt lemaradtam a norvégiai világbajnokságról, ám szerencsére azóta ismét a felszállóágban vagyok, bár a csípő- és válldobások még nem úgy mennek, mint korábban... Mostanában azért ismét 3-4 gólt dobok meccsenként, amivel a KEK- döntőkben is elégedett lennék. Perdöntő lehet, mennyire lesz jó formában „Köké”, azaz Kökény Bea, hiszen ő egymaga is döntően befolyásolhatja az eseményeket. Farkas Ági góljaira nagy szükségünk lesz. Orbán Klára, a TuS Walle Bremen jobbszélsője: — Rendkívül érdekes az én helyzetem, ugyanis ebben a bajnokságban már három hó-Raymond Hahn, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) főtitkára: — Magyarország női vonalon végérvényesen visszatért a legelső vonalba! Három csapattal eljutni a döntőbe, ez kitűnő ajánlás lehetett az 1995-ös világbajnokság helyszínének az odaítélésénél is. Ami pedig a várható eredményeket illeti, a Debrecennek adom a legnagyobb esélyt, mert a Vasas-Dreher és a Spectrum-Ferencváros idegenben vívja a visszavágót, ez pedig döntő lehet. Török Bódog, a világrekorder ex-szövetségi kapitány, aki 23 éven át ült a magyar válogatott kispadján: — Példátlan ez a bravúrsorozat, amit a három női csapat elért, ráadásuul a végkifejlet során is van mindegyiknek esélye! Különösen a Ferencvárost tartom sokra, a Debrecen mellett pedig az szól, hogy otthon a legnagyobb hátrányt is képesek behozni. A Vasas közönsége is belehajszolhatja kedvenceit a győzelembe. Kézilabdás ünnepek elé nézünk... napra visszavonultam — így az egykori Vasas-játékos, aki Hajdú Kláraként 1986-ig szerepelt a Fáy utcában. — Öt éve vagyok a Walle játékosa, s alighanem most megy legjobban az együttesnek, ezért is jöttem vissza a hívó szíra. Utcahosszal megnyertük a bajnokságot, s a KEK-ben is nekünk áll a párosmeccs. Ne hasson elfogultságnak, de talán nincs is gyenge pontunk. A dán Andersennel nagyot nyertünk; elfogadjuk őt olyannak, amilyen. A volt NDK-s Picken-Adamik 34 éves, ám mégis kitűnő formában lévő kapus, de ugyanilyen szépeket mondhatnék még jó néhány emberünkről. A csapatban nagyon jó a hangulat, amiben Lesek Krowiczki vezetőedzőnek jókora része van. A legfontosabb talán az, hogy hagyja játszani a lányokat... Farkas Ágnes (balról) és Kokainé Molnár Erzsébet egy korábbi, Fáy utcai meccsen dett leszek. Ami a KEK-finálét illeti, a törökök után a lengyelek és a románok is gondokat okoztak nekünk, a TuS Walle Bremennel pedig nyilvánvalóan sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint korábban bármikor volt! A brémaiak ugyanis a világbajnok Németország bajnoki címével büszkélkedhetnek néhány hete; a dán klasszissal, Anja Andersennel és a Leverkusenből iga-EK-menetrend: Szombat, 12.45, Fáy u.: Vasas-Dreher—Hypo Niederösterreich, BEK-döntő. Vasárnap, 16, Fáy u.: Spectrum-FTC—TuS Walle Bremen, KEK-döntő. Vasárnap, 19, HK Viborg (dán)—Symphonia- Debreceni VSC, EHF Kupa-döntő. mondván: csak azért nyertünk, mert a sorsolás nekünk kedvezett egy meccset játszva, itthon mérkőzhettünk az SC Leipziggel. Egy évvel később már oda-vissza alapon mentek a döntők, ahova egyébként ismét eljutottunk. A TSC Berlin elleni első, kinti 60 percet megnyerhettük volna, ha a lengyel bírók nem fognak meg minket. Itthon viszont dupla vagy semmit játszottunk, így végül mindkétszer 20-15-re kikaptunk. Elek Gyula arról is mesélt, hogy az 1971-es BEK-döntőben — amelyre Pozsonyban került sor — élete legnagyobb lehetőségét szalasztotta el, hiszen féléves holtszezon után pályára lépve is 4-1 volt a javukra, miközben két büntetőt is elpuskáztak. Végül 11-9-cel a Szpartak Kijévé lett a trófea... Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke: Kökény Beatrix (Köké) a magyar női kézilabdázás egyik meghatározó egyénisége. Kitűnő irányító, akit emberileg és szakmailag egyaránt mindenki értékel, szívesen fogad el. A legjobb korban van (25), hatalmas meccsrutinnal. Természetesen az ő véleményére is kíváncsiak voltunk. — Amennyire izgultam a román Zilah ellen, annyira nyugodt vagyok a végső ütközet előtt — válaszolta a mindig kedves Bea. — A döntőbe jutással ugyanis már mindenképpen teljesítettük a kimondott és kimondatlan óhajokat, így most valóban nem kell senkinek a bizonyítási kényszer miatt reszketnie. Ezért is remélem, hogy az utolsó két fellépésünk alkalmával sokkat többet tudunk majd produkálni, mint az eddigi EK-meccseinken. A bré-Kökény Beán valóban sok múlhat maiak különösen indításból, illetve lerohanásból jelentenek gólveszélyt, így célunk a lefékezésük kell legyen. Egyébként hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy Magyarország világbajnokságot rendezhet, ahol én is nagyon szeretnék jól játszani! A 14-15. oldalt összeállította és fényképezte: Jocha Károly Puglits játszhat, Dzurják nem A Debrecen a „legelőkelőbb” Amilyen rosszul kezdték a tavaszi idényt a váciak, olyanynyira lendületbe jöttek az elmúlt hetekben. Miután a Kispest-Honvédtól és a Békéscsabától is vereséget szenvedtek hazai pályán, a pesszimisták már hangoztatták: „kipukkadt” a Vác FC-Samsung. A Csank János edzette társaság azonban összekapta magát, s a 18. forduló óta nem talált legyőzőre. — A Fradi legyőzése után valóban felcsillant számunkra a versenyben maradás lehetősége a bajnoki címért. Ezt az esélyt sikerült megragadnunk Székesfehérvárott is, s remélem, szombaton is élünk vele a Debrecen ellen — elemezte az eshetőségeket László Attila, a Vác FC-Samsung technikai igazgatója. — Természetesen azzal nem mondok újat, hogy minden hátralévő meccs rendkívüli fontosságú a számunkra. De a leendő ellenfelek közül a Debrecen áll a legelőkelőbb helyen (a 8.), így legyőzése pszichikai pluszt is jelent a csapat számára. Igaz, az elmúlt években kisebb csapatok ellen is képesek voltunk megbotlani, lásd BVSC, Veszprém. De a Debrecent még az NB Il-ben is az esetek többségében megvertük, valamennyi alkalommal harcos küzdelemben. Sőt ősszel éppen mi szakítottuk meg 1-0-ás debreceni sikerünkkel a fiatal, tehetséges játékosokkal teletűzdelt együttes sikersorozatát. László Attila tájékoztatott arról is, hogy a lengyelországi válogatott mérkőzésről egészségesen tért vissza Koszta és Puglits, utóbbi letöltötte kiállítása miatti eltiltását is, így Csank János rendelkezésére áll. A Ferencváros elleni találkozón megsérült Dzurjákot megműtötték, két hét múlva kezdheti el a könnyű edzéseket. A 25. forduló műsora: Békéscsaba—Vasas (11), Vác FC-Samsung—Debreceni VSC (17 óra), Pécs—Parmalat (17), MTK—Sopron, Kispest—Haladás, ETO FC Győr—Ferencváros, Siófok—BVSC (19). Hétfő: Újpest—Csepel (19). N. A. Kétfrontos győzelem? A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szombaton 17 órai kezdettel Százhalombattán játszik az ESMTK—Hungaplast együttese. A battaiak kifejezetten jól állnak, hiszen 23 pontjukkal a 9. helyet foglalják el a tabellán. Az erzsébetvárosiak 26 pontjukkal a tabella 6. helyén állnak. A Százhalombattai FC szokásos öszszeállításában veszi fel a küzdelmet: Lipták — Sipos, Kövesi, Németh, Horváth — Schróth, Serfőző, Nagy /., Dobé sch — Károlyi R., Károlyi G. A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Gödöllő is hazai pályán játszik: vasárnap 17 órai kezdettel fogadja a Hajdúnánás csapatát. A Gödöllői LC 18 pontjával a tabella 12. helyén áll, míg vasárnapi ellenfele, a Hajdúnánás 27 pontjával az előkelő 5. helyen. — Múlt heti szarvasi vereségünk ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a kiesés elleni küzdelemben vetélytársaink is vereséget szenvedtek, így sikerült megtartani a 12. helyünket — mondta Ambrózy István vezető edző. — Sajnos több sérültünk van, de így is csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra. Valószínűleg az Elbert — Balogh — Somogyi, Hutter, Ivanovics — Simon, Török, Apró, Szász — Szamosi, Kraszovszkij összetételű együttes kezd. (könczöl) Építő- és tüzelőanyag-kereskedés MALAKY MIHÁLY Budapest XV, Rákos u. 173. Telefon: 163-56-74 /---------------------------------------------------------------------—-v HA építkezik, HA M cdc egy telefon éj j MALAKY máris szállít! Mindenféle építő- és tüzelőanyag: tégla, cement, mész, homof, sóder, E-jelO gerenda, szigetelő és tetőfedő anyagok, mezőtúri burkoló légiók, fűtőolaj, szén, ^tűzifa, faszén nagy választékban kaphatók. ^ Házhoz szállítással is! Megközelíthető: 25-ös; 70-es autóbusszal