Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-09 / 107. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. MÁJUS 9., HÉTFŐ 3 Ima, kampánycsendben A kampánycsend kezdete május 7-én volt, nulla órakor, de a budapesti keresztények számára a csend már este elkezdődött. A Szent István-bazilikát már nyolc órára zsúfolásig megtöltötték a hívő magyarok. A különböző keresztény egyházak (kár, hogy nem vonták be a zsidó hitközséget is) ökumenikus imaórát és virrasztást tartottak Magyarország jövőjéért. Imák, rövid beszédek, énekek hangzottak el. Minden az Isten hatalmát hirdette. Politikáról, pártokról nem volt szó, csak arról, hogy a jelenlévők tudják: Isten akarata nélkül semmi sem történhet e földön. Sehol, Magyarországon sem! Együtt énekeltük: „Ébredj fel, alvó Magyarország! / Az éjszakának vége már...”Igen, a sötétségnek vége. Ne csináljunk hát úgy, mintha még mindig éjszaka lenne. Ezt is énekeltük: „Kelj fel, mert eljött a Világosság! / Kelj fel hát végre Magyarország!” Igen, a sötétségben van indok az alvásra, a tespedésre, szemünk behunyására, de amikor eljött a világosság, akkor fel kell kelni. „Kelj fel és készítsd az Úr útját! / Kelj fel és hirdesd Igazságát !”De mi az Úr útja és mi az Ó igazsága? János evangéliumában található a keresztény politika elvi alapja: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretni fogjátok!” E két motívum uralta az ökumenikus imaórát: az Isten hatalmának elfogadása és a szeretet hatalmának hirdetése. Az Isten mindenhatósága indokolta, hogy hozzá fordult a keresztény Magyarország. Ennek már ezeréves hagyománya van. Eleink Máriának, Jézus édesanyjának ajánlották föl hazánkat. E felajánlás ihlette egyik legszebb egyházi énekünket, melyben Boldogasszony Anyánkhoz így könyörgünk: „Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról. ” Ezt a katolikus éneket is együtt zengtük a kampánycsend előtti közös imaórán, mint ahogy felhangzott az ősi református zsoltár is: „Tebenned bíztunk eleitől fogva. ’’íme, a szeretet összekapcsolta a különböző felekezetek tagjait. Az a szeretet, ami a keresztény politika legfontosabb alkotóeleme. Ezen az imaórán megértettük, hogy nem valakik ellen, hanem valakikért kell politizálni. Mert e világot, azon belül ezt a kis Magyarországot csak a szeretet válthatja meg. Ezekkel a gondolatokkal az elménkben és a Himnusz, valamint a Szózat lelkűnkből lelkedzett soraival a szívünkben hagytuk el az előzetes kampánycsendnek helyet adó Bazilikát, hogy mire hazaérünk, körülvegyen — végre — a politikai kampánycsend. Remélve, hogy a választások után nyugodt évek várnak édes hazánkra. Török Bálint Országgyűlési választások ’94 A pártok első nyilatkozatai (Folytatás az 1. oldalról.) Az MDF úgy látja: a délután összesített eredmények alapján meglepően magas volt a választásokon való részvételi arány, és ez a párt számára nagyon kellemes csalódás. Herényi Károly, az MDF szóvivője úgy gondolja, hogy az MDF szempontjából azért kedvezőbb, ha többen mennek el szavazni, mert a baloldal masszív szavazóblokkja csak akkor értékelődik fel, ha alacsony a részvételi arány. Magyar Bálint, az SZDSZ kampányfőnöke elmondta: azzal számolnak, hogy a párt a listás szavazatok 18-20 százalékát szerzi meg és az egyéni körzetek közül 140-150-ben marad állva az SZDSZ jelöltje. A részvételi arányt a kampányfőnök örvendetesen magasnak értékelte, és megjegyezte, hogy a párt az esti órákig nem szerzett tudomást a választással kapcsolatos atrocitásokról, valamint a kampánycsend megsértéséről. Az MSZP megnyugtatónak tartja a több mint 60%-os választási részvételi arányt. Ez a mérték annak a kifejezése, hogy a magyar állampolgárok bíznak a demokrácia intézményrendszerében — közölte Beírd András, sajtófőnök. Hozzáfűzte: ez az arány nem tér el lényegesen az előrejelzésektől. Eszes István, a KDNP kampányfőnöke annak a reményének adott hangot: a nagy arányú részvétel esélyt adhat arra, hogy kissé felhívd a tömör és egységes baloldali blokk, és kiegyensúlyozottabb választási eredmény alakul ki. Elsőként az országban Pest megyében, ahol a legtöbb, összesen 16 választókörzetben adhatták le a lakosok a voksukat, a 19 órás adatok szerint 64,5 százaléka ment el a polgároknak szavazni. Elsőként az országban, 19 óra 34 perckor már Gomba község választási eredményét is tudni lehetett, eszerint itt Bodrogi Györgyné Nagykáta polgármestere kapta a legtöbb szavazatot, aki az SZDSZ színeiben indult. A Nemzeti Demokrata Szövetség rendkívül örvendetesnek tartja, hogy az állampolgárok nagy száma élt vasárnap délutánig választási jogával. Sz. Tóth János, a párt kampányfőnöke elmondta: bíznak abban, hogy az NDSZ eléri az 5-8 százalék közötti szavazati arányt és bekerül a parlamentbe. Palotás János, a Köztársaság Párt elnöke szurkolt a minél magasabb részvételi arányért, mert véleménye szerint az ingadozók között nagy számban voltak a Köztársaság Párt támogatói. Nagy Tamás, az Agrárszövetség vezetője úgy ítéli meg, hogy a parlamenten kívüli pártok eleve hátrányban voltak a kampány során, mert sem pénzük,^ sem hatalmuk nem volt. Éppen ezért tartja különösen fontosnak, hogy pártja átlépje a bűvös 5 százalékos határt. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke örül annak, hogy az idei választásokon várhatóan többen vesznek részt, mint a négy évvel ezelőttin, amit a megerősödő politikai kultúra jeleként értékelt. Véleménye szerint egyik párt sem szerez elsöprő fölényt az első fordulóban, hanem kiegyensúlyozott eredmények születnek majd. A kampányt értékelve Orbán elégedettségének adott hangot, mivel úgy látja, hogy az a tradicionális nyugati kultúrákhoz képest is visszafogott volt. Szavazat-megsemmisítés Orosházán Orosházán törölték a 25. számú szavazókor három urnájában talált 1062 szavazatot, mert a szavazatszedő bizottság „hogy gyorsítsa a munkát”, este 6 órakor a háromból kettőt felbontott, és megkezdte a voksok összeszámlálását — mondta dr. Tóth-Molnár Antal, a Békés megyei 6. számú kerület választási bizottságának elnöke. Az ellenőrzéskor (18.40-kor) az egyik urnába még gyűjtötték a voksokat. A választási bizottság tagjainak többsége hosszú vita után a szavazatok törlése mellett foglalt állást. Az orosházi választókerületben egyébként 53 472 szavazópolgár van. Engesztelő zarándoklat Esztergomban A nemzet jövőjéért Mindszenty József, hazánk egykori hercegprímása nemcsak a katolikus egyház és a haza szolgálatában mutatott példát minden magyarnak, hanem abban is, hogy megbocsátott azoknak is, akik őt ártatlansága ellenére börtönbe zárták és ott őrizték. Mindezt Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta szombaton az esztergomi bazilikában, az országos engesztelő zarándoklat részét képező szentmisén. A sok ezer hívő és érdeklődő — köztük a miniszterelnök és a kormány több tagja, valamint több száz, a határon túl élő magyar katolikus — Mindszenty József, Magyarország egykori hercegprímása püspöki szentelésének ötvenedik, Bécsben bekövetkezett halálának 19. és magyarországi újratemetésének második évfordulójáról emlékezett meg. A szentmisét celebráló Paskai László kiemelte: nemcsak a külső világot, a házakat, a hidakat és az utakat kell újjáépítenünk, hanem a belső világunkat is. Mindszenty József üzenete — amely így szólt: felelőssé is teszek minden magyart és főleg katolikust a nemzet jövőjéért — ma is időszerű, emellett ezt egy olyan egyházfő nyilatkozta, aki a haza érdekében szembe mert szállni a német majd az orosz megszállókkal. Ebbéli érdemeit növeli az a tény, hogy Mindszenty már a kezdetektől fogva tudta: ennek a küzdelemnek az áldozatává fog válni. S mint tudjuk — folytatta a szentmisét celebráló főpap —, így is történt. Mindszenty Józsefet a halál külföldön érte, ám végakaratának megfelelően és a hívők támogatásával teste immár két éve magyar földben nyugszik. Jelmondatáért, mely szerint hazánk legyen szent Magyarország, kívánatos lenne, hogy példáját követve sokan hozzanak ennek érdekében áldozatot. A szentmise II. János Pál pápa mielőbbi felgyógyulása, valamint az ország és a katolikus egyház vezetői áldáskérésével ért véget. Angelo Acerbi pápai nuncius (balról) és Paskai László megkoszorúzzák Mindszenty József sírját MTl-felvétel Családi körben, a régi lakhelyén Beszélgetés Surján Lászlóval Surján Lászlót, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét fotósok és tévések hada várta tegnap reggel a tizenkettedik kerületi Szarvas Gábor úti közösségi ház szavazóhelyisége előtt. Az elnök családjával együtt, fél 9 után érkezett. A szavazást követően rövid beszélgetésre kértük. — Elnök úr, Ön négy évvel ezelőtt is itt szavazott... — Meg nyolc évvel ezelőtt is, és azt megelőzően is ugyanebben a szavazókörzetben. — Eszerint nem változott a lakóhelye? — Esküvőm — 1966 — óta ugyanazon a helyen lakom. — Hogyan tervezte a vasárnapi hivatalos programját? — Este kilenctől a székházunkban a többiekkel együtt figyelemmel kísérjük az eseményeket. Ez a program várhatóan a késő éjszakába nyúlik. — Mit vár a választásoktól? Erdősi Ágnes felvétele — Az ember azt reméli, hogy nem magányos farkasként foglal állást, hanem országszerte nagyon sokan döntenek hasonlóképpen. Remélem, hogy ez a nap, de főleg május huszonkilencedike egy megerősödött Kereszténydemokrata Néppártot ad az országnak. Baleset, nem pufajkában Megint megtanított minket valamire a „reformkommunista” baloldal. Nevezetesen arra, hogy hogyan lehet nemes egyszerűséggel kampánycsöndet törni. Először is totálkárossá kell törni egy SAAB típusú, mintegy nyolcmillió forintot érő, egyes verziók szerint egész biztonságos személygépkocsit, amelyben spéciéi az egyik baloldali párt elnöke szenved sérüléseket. A sérülések lehetőleg ne legyenek nyolc napon túl gyógyulok, de sietve hozzáteszem, ha a baleset sérültje vattakabátot, közkeletű kijelentéssel, pufajkát viselt volna, tán kisebb sérülésekkel is megússza az ütközést De a baleset megtörtént A szombati újságban még a pénteken díjakat átadó miniszter nevét sem volt szabad leírni, volt miniszter, aki egy színházi bemutatón sem vállalta a megjelenést, elkerülendő minden esetleges zavarkeltésre vonatkozó híresztelést, ám a balesetet szenvedett pártelnök, Horn Gyula neve mégiscsak címben jelent meg az újságokban, hiszen ő beteg, s egészségi állapotáról csak-csak ki kellett adni valamit, annak ellenére is, hogy az első pillanatban tudható volt, sérülése korántsem életveszélyes. Az első orvosi jelentések már tartalmazták: Horn a közeli napokban visszatérhet a politikai életbe. Ezzel szemben azt is beszélik, hogy például itt Pest «nemében, nevezetesen Örkényben, egy kereszténydemokrata túlbuzgóságból valahová fölragasztott egy plakátot, amivel súlyosan megsértette a kampánycsendet akkor, amikor, mint mondom, az MSZP vezetőjének neve újságok címeiben szerepelt Olyan ez számomra, mint amikor egy országot büntetlenül el lehet orozrn, ám egy tyúktolvajlásért halállal büntetik az elkövetőt. Ennek ellenére bízunk benne, hogy Horn Gyula mielőbb fölépül balesetéből, hogy annak nem lesznek maradandó nyomai, s abban is, hogy az Örkényi plakátragasztó is tudomásul veszi, súlyos hibát követett cl. Mint az újságok is, akik minden bizonnyal Horn úr egészségi állapota miatt vonták ki magukat a mindenkire kötelező választási etikai normák alól. (Vödrös)