Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-09 / 107. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. MÁJUS 9., HÉTFŐ Rendbontás nélkül Már bizony négy hónapja is van, hogy mosogatás közben hallgattam a rádiót, amelyben bölcs kormánypárti és bölcs ellenzéki főszerkesztők hajtogatták bölcsebbnél bölcsebb véleményüket. Szerintük — szűrhettem le a tanulságot — Magyarországon már mindenki iszonyodik a politikától, s ezt az iszonyt — mondogatták az urak — tovább fogja fokozni az a közönséges hangvételű kampány, amely előtt állunk. Éppen ezért az egyik ilyen bölcs engem is fölkeresett egy levélben, s azt javasolta: a választások előtti napra kössünk szövetséget, s mint főszerkesztők szólítsuk föl a nemzetet, menjenek el a választóhelyiségekbe. Mint látom, ez a gyülekezet egybe is forrott, kiadták a maguk felszólítását, amire leginkább azért volt szükségük, hogy ezzel is bizonyítsák, milyen fontos részei ők a politikai életnek. Mi elutasítottuk ezt az ajánlatot, már csak azért is, mert szemforgatásnak tekintünk mindenféle egy napra szóló ostoba megegyezéseket. Ostoba megegyezésről van szó, amit az is bizonyít, hogy lám csak, azok a magukat politikusnak beállító főszerkesztők nagyot tévedtek, amikor a kedélyeket fölborzolandó durva kampányt jósoltak, no meg a magyar nemzet lelkét sem ismerik eléggé, és éppen ezért nem tudják, hiába próbálnak ők durvaságot sugallni, ha egyszer a magyar ember ebbe az utcába nem kíván bemenni. Na, de az elmúlt négy évben hallgattuk üptre, hogy az emberek mennyire megundorodtak már a politikától, ám most úgy tűnik, ez sem igaz, mint annyi sok más állításuk sem, hiszen a tegnapi nap azt mutatja, ennyien eleddig tán soha nem mentek el leadni voksaikat. Mindez példásan bizonyítja, hogy a magyar nemzet nem bicskával, ököllel kíván hangot adni politikai nézeteinek, hiszen a szavazóhelyiségekben incidensek sem történtek, hanem megfontoltsággal, szavazataival voksol azok mellett, akiket az elkövetkező időben a parlamentben kíván látni. Ez az az érettség, amelyik akkor is elvitathatatlan a magyar nemzettől, ha népünket sajnos nagyon sokan felvilágosulatlannak, mucsainak szeretnék beállítani. A nemzet, lám csak, megértette, hogy minden tagjának politikai súlya van, s remélhetőleg azt is tudják, hogy szavuk ez esetben legalább olyan fontos, mint azoké a főszerkesztőké, akik a múltban is, és most is látszatmegoldásokra, látszatakciókra adták a fejüket. Vödrös Attila A Parlament rajzolata látható annak az emlékéremnek az egyik oldalán, amelyet az első' alkalommal szavazók kaptak ajándékba választókörzetükben. Értesülésünk szerint hatvanhatezer-nyolcszáznyolcvanegy olyan fiatal választópolgárra számítottak Pest megyében, aki először szavazott. Horváth Rita első szavazó szülei társaságában érkezett a tököli 3. sz. körzet választóhelyiségébe Talum Attila felvételei A Választási Bizottság esti jelentése Pest megye: 64,5 százalék Megyénkben tegnap este 6 óráig bezárólag a választópolgárok 64,5 százaléka, azaz 479 ezer 381-en adták le szavazatukat a választási bizottságoknál. A választási információs rendszer által 19 órakor kiadott adatok szerint a szobi kerületben a választásra jogosultak 68,9 százaléka, a váciban 69,6 százaléka, a dunakeszi kerületben 66,5 százaléka, a gödöllőiben 67,6 százaléka, az aszódiban 64,1 százaléka, a nagykátaiban 55,7 százaléka, a monoriban 63,3 százaléka, az érdiben 64,9 százaléka, a budaörsiben 68,9 százakléka, a pilisvörösváriban 70,2 százaléka, a szentendreiben 68,1 százaléka, a szigetszentmiklósiban 63,2 százaléka, a ráckeveiben 62 százaléka, a nagykőrösiben pedig 61,2 százaléka döntött, hogy kinek ad bizalmat az elkövetkezendő négy évben. Pest megye tizenhat választókerületének 881 szavazókörében tegnap reggel 6 órakor megkezdődtek az országgyűlési választások. A választási információs rendszer adatai azt mutatták, hogy a megyében 742 787 választópolgárt tartanak nyilván, ebből mintegy 63 ezren járultak először az urnákhoz. A megyében a délelőtt 11 órai összesítés szerint 233 759-en adták le voksukat, amely 31,5 százalékos megjelenési arányt tükrözött. A szobi kerületben a választásra jogosultak 36,2 százaléka, a váciban 38,8 százaléka, a dunakeszi kerületben 32,5 százaléka, a gödöllőiben 33,2 százaléka, az aszódiban 28,9 százaléka, a nagykátaiban 25,9 százaléka, a monoriban 30,4 százaléka, az érdiben 31,4 százaléka, a budaörsiben 33,1 százaléka, a pilisvörösváriban 35 százaléka, a szentendreiben 31,9 százaléka, a szigetszentmiklósiban 27,4 százaléka, a ráckeveiben 29,9 százaléka, a dabasiban 25,1 százaléka, a ceglédiben 34,4 százaléka, a nagykőrösiben pedig 32,5 százaléka szavazott a tegnapi nap folyamán a délelőtti órákban. (Tudósításaink a 4. oldalon) Országgyűlési választások ’94 Érvényes volt a szavazás Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődött a parlamenti választás első fordulója hazánkban, amelyen 8 millió 17 ezer szavazásra jogosult választópolgárt vártak a nap során, a több mint 10 ezer szavazókörben elhelyezett urnákhoz. A 176 egyéni választókerületben csaknem 1900 egyéni jelöltre, illetve az országos listával rendelkező 15 pártra lehetett szavazni. A polgárok 386 képviselőt juttathatnak be szavazataikkal az új Országgyűlésbe. Az egyéni választókerületekből 176, a pártok területi listáiról 152, az országos listáról pedig 58 képviselőjelölt szerezhet mandátumot. Nem sokkal este hét óra után beérkezett adatok alapján a szavazásra jogosultak 64,1 százaléka jelent meg 18 óráig a választásokon. Az összesítés szerint a részvételi arány Budapesten 71, Baranyában 67, Bács-Kiskunban 59, Békésben 66, Borsodban 67, Csongrádban 63, Fejérben 67, Győr- Moson-Sopronban 70, Hajdú-Biharban 62, Hevesben 70, Jász-Nagykun-Szolnokban 66, Komárom-Esztergomban 68, Nógrádban 68, Pest megyében 65, Somogybán 65, Szabolcs-Szatmár- Beregben 59, Tolna megyében 63, Vasban 71, Veszprémben 70, Zalában 67 százalékos. Az országgyűlési képviselő-választások napján a szavazókörök megnyitásáden esetben tájékoztatta az illetékes választási bizottságot. A Hajdú-Bihar megyei 132. számú szavazóhelyiségben a szavazatszámláló bizottság elnökének felkérésére rendőri közreműködéssel távolítottak el egy embert, aki illetéktelenül, megbízás nélkül, saját elhatározásából kívánt részt venni a szavazatszámláló bizottság munkájában. Vasárnap az országban több mint 13 ezer rendőr teljesített szolgálatot, beavatkozásokra azonban a már említett eseteken kívül sehol nem volt szükség. A kora esti órákban benépesültek a pártok választási központjai. A kampány indítói, a párt vezetői, alkalmazottai és a szimpatizánsok mindenütt közösen várták a választásról folyamatosan érkező híreket. A Magyar Távirati Iroda munkatársai az országos listát állító valamennyi párt választási központjában jelen voltak, s a folyamatosan érkező információk kommentálására kérték a pártok vezető képviselőit. Az urnák lezárásakor elhangozott első nyilatkozatok szerint mindenütt elégedettek voltak a választási részvétellel, s az is kiderült, hogy igazán komoly, az eredményeket akárcsak minimálisan befolyásoló visszaélés a pártok tudomása szerint sehol sem történt. (Folytatás a 3. oldalon) Boross Péter miniszterelnök az urna előtt tói, május 8-án, vasárnap reggel 6 órától 16 óráig a választás rendje elleni bűncselekmény, illetve a szavazás megzavarására irányuló más jogsértés nem jutott a rendőrség tudomására. A választások nyugodt, kiegyensúlyozott közbiztonsági körülmények között folytatódnak — tudatta az MTI útján az Országos Rendőrfőkapitányság vasárnap 18 órakor. A rendőrségi közlemény azt is tartalmazza, hogy Budapestről Csongrád, Heves, Nógrád és Zala megyéből összesen öt esetben érkezett bejelentés a kampánycsend megsértéséről: röplapok terjesztéséről, új plakátok és feliratok kihelyezéséről. Ezekről a rendőrség min-