Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-27 / 122. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 27., PÉNTEK 13 Egy félreértés és tisztázása ÉA rendőrség a múlt hét végén sajtóértekezleten ismertette a Homféle autóbalesettel kapcsolatos vizsgálat eredményét. Ennek során elhangzott, hogy a svéd SAAB autógyár szakértője szerint a karambolozó gépkocsi 55-60 km/h sebességgel hajtott az ütközés pillanatában. Ugyanekkor az igazságügyi szakértők úgy nyilatkoztak, a pártelnököt szállító autó 100-120 km/h sebességgel haladhatott. Az is elhangzott, hogy egyszerű közlekedési balesetről van szó, tehát a merénylet, a műszaki hiba kizárt. Magyarországon sokféle autót forgalmaznak, és ebben már most túlzott lehet a liberalizmus, mert a Horn-féle feltuningolt, dupla merevítésű luxusautóról a karambol után készült fényképeket látva meg kell állapítanom, hogy a SAAB autói úgy, ahogy vannak, életveszélyesek, és ennek már hamarabb is ki kellett volna derülni. Most, hogy a gyár szakértője maga állította, Gazda József Mit ér egy ember (Páll Béla) n „(...) Két évig voltam . osztályfőnöke az egyik óvónőosztálynak. Fiatal voltam én is, konfliktusba kerültem az osztályommal. Félévkor át akartam adni az osztályfőnökséget, és ő átvette. Nagyleányoknak érzik magukat ezek a gyerekek, gondoltam, ő esetleg jobban tud velük bánni. Mert fiatalember, másként viszonyulnak a fiatalemberhez a fiatal lányok, többre megy velük. Modernebb is esetleg. Én se voltam idős, csak nem voltam olyan modem, mint amit a tanítványok elvártak volna. Jólesett, hogy volt bátorsága, s át merte venni az osztályt; el is vitte őket a képesítő vizsgáig. Nagyon jó zenész volt, hegedűs, és a tanulókkal órán kívül is foglalkozott. A báljaikon ő zenélt pár képzős növendékkel, Petőfi-estet is rendezett. Ezt ő gondolta ki, s rendezte matematikus létére. Nem is volt akkor még szokásban az ilyesmi, újszerű volt ez a képző azt hiszem, Kézdivásárhely életében is. Lapozom az iskola monográfiáját. Azelőtt farsangi diákestek voltak, ilyesmik. Fúvószenekar, énekkar, a középiskolások énekkara. Volt bábszínházi előadás, s azután jöttek a színdarabok. Béla kiváló táncos is volt, á lelkén hordta a népi tánc ügyét. Egyik volt tanítványunk, az ’55-ben végzett Csorna Böske mesélte, hogy amikor Szentlélekre helyezték, Páll Béla megkereste őt ott, Szentiéleken, székely ruhákat gyűjtött a táncautójuk egy 55-60 km/h mellett bekövetkező karambol során ennyire öszszetörhet, felmerül a kérdés: az autó valóban ilyen silány, vagy a szakértő nem mondott igazat. Jómagam Trabanttal évekkel ezelőtt hasonló sebességkülönbséggel átéltem már karambolt, és sértetlen maradtam. Itt a gépkocsivezető benyomódásos koponyatörést, a pártelnök nyak-, kar- és bordatöréseket, kísérője tudatzavaros amnéziát kapott. Ha nem történt „merénylet”, amint pedig azt a pártelnök nyilatkozatában sejtetni akarta, nincs másról szó, mint egy silány, svéd bóvliautó balesetéről, melyet egy gyakorlatlan és figyelmetlen, a várható pártsikerektől talán kissé megmámorosodott gépkocsivezető okozott, ami akkor is bűncselekmény lenne, ha az elnöki autó 20 km/h sebességgel hajtott volna. Kiinda László Budapest * (El kell oszlatnunk egy — úgy tűnik — máris szélesebb körben elterjedt félreértést. A svéd SAAB autógyár szakértője a vizsgálat után tett nyilatkozatában úgy fogalmazott: a karambolozó gépkocsi az ütközés pillanatában olyan sebességgel haladt, mintha egy betonoszlopnak 55-60 kilométeres sebességgel hajtott volna neki. Ez a szakértői vélemény azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy Horn Gyuláék autója ilyen sebességgel is haladt az ütközéskor. Ha átszámítják ugyanis a szakértő által megadott sebességértéket (tekintve, hogy az autó nem betonfalnak, hanem tehergépkocsinak ütközött!), akkor lényegében ugyanazt a 100 kmlh körüli sebességet kapjuk meg, amit a két magyar igazságügyi szakértő is megállapított. Szó sincs róla tehát, hogy a SAAB autói életveszélyesek, netán silány gyártmányok lennének. Miként olvasónknak az a feltételezése sem állja meg a helyét, hogy a svéd szakértő bárkit is félrevezetett volna véleményével. A SAAB szakértője éppen hogy megerősítette az igazságügyi szakértőknek a karambolozó autó sebességére vonatkozó megállapítását. — A szerk. megjegyzése.) Gomba és pufajka* A Magyarországi Zöld Párt országos vezetősége mérlegelte az 1994. évi országygyűlésiképviselő-választás első fordulójában elért eredményeket. Szilárd meggyőződése az, hogy a nemzetellenes, környezetszennyező, kozmopolita erők választási győzelme a legsúlyosabb csapások egyike lehet, ami a hiszékeny és megtévesztett magyar népet érheti. A liberális diktatúra megakadályozása céljából a Magyarországi Zöld Párt a jelenlegi helyzetre való tekintettel átmenetileg kénytelen fölhagyni eddigi politikai stratégiájával és némileg módosítani az irányvonalát. (...) A Magyarországi Zöld Párt a második fordulóban az MDF-et, a KDNP-t és az FKgP-t támogatja ott, ahol erre lehetőség van. Ez nem azt jelenti, hogy a zöldek, mint a politikai pártok egyedüli élő lelkiismereti pártja, megtagadnák e három párttal kapcsolatos korábbi nyilatkozataikat — melyek * (Részletek az MZP közleményéből) HISTÓRIA csoportjának... Mint számtantanár nem volt az a nagyon szigorú ember, de azért igényes volt. Mindenki becsülte a munkájáért. Különben elég zárkózott volt, nem volt különösebben közlékeny. S elég gyakran láttam keserűnek. De az ifjúsággal mindig szeretettel foglalkozott.” „Tanárként nagyon barátságos volt, de ugyanakkor szerette, hogy rend és fegyelem uralkodjék az osztályában, ahol tanított. Akkori igazgatónk valójában nem szerette Páll Bélát, mert nyakas természetű, azt mondta. Akkor az internátusbán külön laktak a fiúk, 6 bejárt oda, sokat zenéltek, foglalkozott velük. Táncot tanított, hegedült a bálokon. Az nagyon ritka dolog volt akkortájt, hogy a tanár leüljön s a tanulókkal zenéljen. Az akkori zenetanárok ezt nem tették volna meg.” „Szabadabb szellemiségű tanár volt. A mi osztályunk is olyan volt, hogy kimondtuk a magunkét. Ha én elgondolom, hogy azokban a sötét ’50-es években mi is volt nálunk, csak csodálkozom ma is, hogy nem árultak el minket a tanárok! Szabad szellem volt az osztályban, Páll Béla tanár úrral politikai vitáink voltak, Vikol Kálmán bácsival is. Vikol Kálmán, amikor beleszőtte a piros-fehér-zöld dolgokat a menetbe, akkor már forradalmi órák voltak, kérem. És ezt lehetett csinálni Páll Bélával is. A számtanórának több mint fele egyébre ment. Vagy nevelésre, vagy politikai vitára. A földről vitáztunk, mindenről. Akkor már, ugye, telepítették ki az embereket, sokakat érintett, s csapták ki a diákokat az iskolából. Öt hektár földje volt az édesapjának, kulák lett, s mennie kellett a harmadéves nagy lányának! Hát volt min vitázzunk, volt miért lázonganunk. S Páll tanár úr nem árult el minket. Persze egy tanárnak mindig az volt a kötelessége, hogy csillapítson, nem hogy lázítson. Ezt tette ő is. Azt mondta: így van, ezt így kell elfogadni. De nem tudta meg senki, ez volt a nagy dolog!” „Székely táncot tanított, székely vegyes tánccsoportot vezetett. Annak én is tagja voltam. Rokonszenves egyéniség volt, a diákok nagyon kedvelték. Temperamentumos volt, energikus, igen lelkesen, szívvel-lélekkel tanította a székely táncokat, és mindent beleadott. Emlékszem, amikor lent, a süllyesztőben állt, mi meg a művelődési ház színpadán táncoltunk: olyan lendülettel vezényelt, hogy mosolyogjunk, derűs legyen az arcunk! Valósággal élte, amit a csoportja végigcsinált a színpadon.” A barátait, mindazokat, akik ismerték s lelkükön viselték a sorsát, azóta is foglalkoztatja: mi lehetett a bűne Páll Bélának? Miért kellett hatéves börtönbüntetést szenvednie, lelki és fizikai megaláztatásokat, ütlegeléseket elviselnie? Megérnie azt, hogy hetekig bilincsbe verve tartsák, mint valami bűnözőt, tönkretegyék az egészségét, családja nyugalmát, egész életét... Miért? Hiszen Páll Béla valójában nem tett semmit, amivel rászolgált volna arra, hogy szabadságától, lelki nyugalmától megfosszák. Nem vétett az államrend, még csak a hatalom ellen sem, józan értelemmel, lelkiismeretesen végezte a feladatát. Szorgalmas, becsületes ember volt. Nem csak mesterségnek, hivatásnak is érezte a tanári munkát. És nem csak oktató, hanem nevelő is volt. Aki tudásra, s azon túl becsületre, a kultúra szeretetére, népünkhöz való hűségre nevelte tanítványait. De aki nem tűrte, nem bírta szó nélkül elviselni az igazságtalanságot, az emberi méltóságba, önérzetbe és az általa szentnek tartott nemzeti érzésekbe való belegázolást... S ez lett a veszte. Mindez elég volt akkor, a Ceausescu-féle diktatúra lélekgyötrő éveiben akár ahhoz is, hogy az ember az életével fizessen érte. Érzelmeiről viszonylag korán tudomást szereztek a belügyesek. „Már 1960-ban doszárja volt a szekuritátén és a milícián. A magyarországi forradalommal kapcsolatosan.” De egy ideig még békében hagyták. Mint annyian abban a korban, ő is érezhette: „Nem tudhatom, mikor lesz elég ok előkotomi azt a kartotékot, mely jogom sérti meg” (József Attila). Az ok, az okok azonban gyűlögettek. Páll Béla nem tudta tétlenül nézni, hogy a hatalom miként rombolja, pusztítja a magyar intézményeket, miként tör a romániai magyarság létére, s a maga módján cselekedni próbált. Nem az országot megrengető módon, hanem csak egyigazságához nem férhet kétség —, hanem úgy vélik, hogy a baloldal elsöprő győzelme még nagyobb hibák kialakulását fogja eredményezni, mint amelyeket a jobboldali pártok elkövettek vagy elkövethetnek. Végeredményben a magyar nép fokozódó elszegényedéséhez és a természeti környezet még nagyobb mértékű romlásához fog vezetni a baloldali restáurációs tendencia. A zöldek nem lehetnek naivak, nem hihetnek a 40 filléres kifliben, a 3,60-as kenyérben, valamint abban, hogy az MSZP győzelme esetén télen nem kell fűteni, vagy a lakosságnak télikabátot vásárolni, mert raktárról elegendő mennyiségű pufajkát fognak kiosztani. A zöldek abban sem biztosak, hogyha a felújított AVO-s pincékben megindul a gombatermesztés, akkor ez a népélelmezés bázisaként fog szolgálni és az olcsó magyar szocialista gomba révén hazánk mezőgazdasága föllendül. A Magyarországi Zöld Párt a lakosság felrázása céljábó,l az eddigi mérsékelt politizálása helyett, radikális irányzatot fog képviselni. Magyarországi Zöld Párt Amiről a nemzet lemondott... A KDNP abonyi szervezete és a maga nevében küldte be egyik olvasónk Deák Ferenc egyik híres — mostanában különösen gyakran idézett — megállapítását, néhány gondolat, megjegyzés kíséretében arra kérve szerkesztőségünket, hogy a bölcs mondást tegyük közzé lapunkban. Kérését még a választások második fordulója előtt, szívesen teljesítjük. (A szerkesztő.) „...amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse visszadhatják. De amiről a nemzet — félvén a szenvedésektől — önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges...” (Deák Ferenc) Szerintem ez az idézet aktuális, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a nemzetet felrázzuk jelenlegi kábulatából és elfogultságából. Meggyőződésem, hogy a nemzet rosszul választotta meg azokat, akiktől rövid távon gazdasági fellendülést vár! Nem lesz kolbászból a kerítés! Remélem, hogy a nép csalódásának nem lesz olyan következménye, mint 1956-ban. B. S. Abony szerűen, szerényen — s kellő elővigyázatosság nélkül. Első tiltakozó levelét 1980-ban írta, négy példányban. „Elküldte a központi bizottsághoz, a magyar nyelvű Tanügyi Újsághoz, a televízióhoz, s az országos magyar napilaphoz, az Előréhez.” Brassóban adta postára. Hogy miről szólt ez a levél, csupán közvetve tudjuk, mert látni senki nem látta, s tudni sem tudott róla senki, még a felesége sem. A vele járó izgalomnak akkor becsületes ember nem tehette ki Romániában az élettársát. Páll Béla is így cselekedett. Csak jóval később, a katonai törvényszék tárgyalásán tudták meg, mit ,követett el”. S az is akkor derült ki, hogy ez a levél, amelyben írója a magyarság jogtiprása ellen tiltakozik: államellenes. Második levelét két évvel később, 1982-ben küldte el ugyanezekhez a fórumokhoz, ezúttal Kolozsvárról. Ekkorra már szaporodhattak a panaszai, hiszen időközben elkezdődött a magyar értelmiség szétszórása, növekvő méreteket öltöttek a betelepítések, egyre-másra számolták fel a magyar osztályokat, iskolákat. S ezt a nemzete sorsáért aggódó, érzékeny lelkű tanárember egyre nagyobb szorongással nézhette. (Folytatjuk) Tanítói gyűlés Dunakeszin A tanév végén a tanítók a század elején rendszeresen összegyűltek és tapasztalataikat értekezleten vitatták meg. A váci egyházmegyéhez tartozó fóti—gödöllői esperesség tanítói éves gyűlésüket 1909-ben Dunakeszin tartották, májas 27-én. A Néptanítók Lapjában megjelent tudósítást Farkas Péter kutatta fel gyűjteményében. az ó nyomán ismertetjük a rendezvényt. Három napirendi pont volt. A nagy számban megjelentek megvitatták a rajzoktatás modern elveit az új tanterv szerint. A második napirendi pont a tanítóság nyugdíjtörvényét és a kedvezményes vasúti jegyek kérdését járta körbe. A felekezeti iskolák tanítói sérelmezték, hogy ók nem kapnak kedvezményes jegyet, holott „a kereskedelmi kormány a községi jegyzőknek és törvényhatósági tisztségviselőknek megadott félárú vasúti jegy kedvezményével feladta ama régebben vallott elvet, hogy az állam csak saját alkalmazottainak adja meg a kedvezményt”, ezért kérik e kedvezmény megadását nekik is. A rendezvény végén tisztújításra került sor: a tanítóegyesület világi elnökévé három évre Ádámffy V. Pált, jegyzőjévé Sándor Józsefet, pénztárossá pedig Szvoboda Dénesi választották. A közösen elfogyasztott ebéden köszöntötték kartársukat, a rendezvénynek otthont adott Dunakeszi tanítóját, Bazsanth Vincéi, aki a falunak „több mit 40 éve kántortanítója és az egyesületnek hoszszú időn át ügybuzgó elnöke volt.” Pogány György
