Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-03 / 102. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. MÁJUS 3.. KEDD Kiknek a tulajdonában van a vidéki sajtó? Mindössze néhány hét választ el az országgyűlési képviselők választásától, amelyet ma és a múltban mindig döntően befolyásolt a sajtó. A jelentősége cseppet sem csökken. Kijelentései, állításai, ígéretei, netán ott közölt hazugságai évszázadok múltán is tetemre hívhatók, bizonyíthatók, igazolhatók. És a könyvtárak, múzeumok köteles példányain kívül, alakosság is jelentős menynyiségű sajtóterméket megőriz. A rendszerváltás és a privatizáció jóformán alig kezdődött meg, a legelső külföldi vállalkozó máris jelentkezett. A Magyar Szocialista Munkáspárt vidéki napilapjaira pályázott. A vevő az az Axelspringer Budpest Kft.-nek álcázott személy volt, akinek az eladásban szorgalmasan a keze alá dolgozott a párt egyik volt minisztere. Az üzlet gyorsan megköttetett és ezáltal az Axelspringer Budapest Kft. tulajdonosa lett nyolc nagy vidéki napilapnak. Hogy a lapok menynyiért keltek el és a vételár hová folyt be, azt is érdemes lenne firtatni. Az antivilágban a vidéki város polgára tudta, hogy melyik lap milyen párt szolgálatában áll, és ki tartja el. Akkoriban (1920—1943.) egészen más sajtóerkölcsök uralkodtak. A rágalmakat, a hazugságokat terjesztő újságírót utolérte a megvetés, sőt aTmntetés. Az újságírói hivatás tiszteletre méltó rangot jelentett. A vidéki sajtó még nagyobb megbecsülésben részesült, hiszen a város polgára délután a kávéházban, vagy este a vendéglői vacsoraasztalnál találkozott a szerkesztőkkel és közvetlenül megtárgyalták a gondokat és a problémákat. Ez a hagyomány a vidéki sajtót illetően még valamicskét él. De a vidéki polgár az elmúlt 45 év tapasztalatai alapján, már nem tekinti a helyi sajtó munkatársait olyan „szerkesztő úrnak”, aki az ő érdekeit képviseli. E beidegzettség, a patriotizmus ad most lehetőséget az Axelspringer-sajtónak, hogy időnként visszaéljen a helyi polgár patriotizmusával és hiszékenységével. A két háború között Magyarországon három nagy lapkiadó vállalat tevékenykedett, élén az Athenaeummal, amely Miklós Andor tulajdonában volt, és három népszerű, színvonalas napilapot adott ki. Reggel a PESTI NAPLÓ-t, délben az AZ EST- et, este pedig a MAGYARORSZÁG-ot. Kiváló, tehetséges, újságíró-úriember gárdájáról is sokat lehetne beszélni. Remélem, hogy az újságíróiskolában ezeket kellő hangsúllyal és részletességgel tanítják. A másik nagy kiadóvállalat a mindenkori kormány STÁDIUM nevű lapvállalata volt. Kiadásában jelent meg a kimondottan kormánylap, a FÜGGETLENSÉG, hat fillérért, délben pedig az ESTI HÍRLAP. Ennek a vállalatnak a kiadásában jelent még meg, szerkesztősége is ugyanott (József krt. 6.—Blaha Lujza tér 3.) működött — Milotay István főszerkesztésével — az ÚJ MAGYARSÁG. Ezerkilencszáznegyvenötben a szovjet hadsereg ezt a vállalatot hadizsákmánynak minősítette, és ajándékba adta a Magyar Kommunista Pártnak, amely azután SZIKRA NYOMDA és KIADÓVÁLLALAT néven működtette tovább és adta ki a SZABAD NÉP- et, majd 1956 után a NÉPNézetkülönbség SZABADSÁG-ot. Mint politikai és társadalmi jelenség megemlítendő, hogy a SZABAD NÉP szűknek és nem eléggé nagyvonalúnak találta a József krt. 6. épületet, ezért párt-, valamint szakszervezeti presszióval kipréselt az ország dolgozóiból többmilliós „önkéntes” adományt, amelyből felépíttette a Blaha Lujza tér 3. szárnyat. Jó lenne tudni, ugyan kinek a tulajdonában van ma az egykori SZIKRA—STÁDIUM és természetesen a dolgozók pénzéből létesült épület? Az antivilág lapkiadó vállalatainak a témájához hozzá kell tenni, hogy egyetlen lapkiadó vállalat sem volt külföldi kézben! Ma meg? Mint már említettem, az AXELSPRINGER BUDAPEST Kft. kilenc vidéTarnóczy Zoltán rajza ki napilapot tart a tulajdonában, amelyek minden valószínűség szerint jól prosperálnak, és kellő jövedelmet hoznak. Valamikor Budapest huszonhat, illetve a vidék 68 napilapjából súlyos ráfizetés miatt egyetlen lap sem szüntette be megjelenését. Valamennyi, a fizikailag létezhető végső időpontig megjelent. Természetesen azokban az 1945 előtti időkben csaknem százszázalékos lévén a magánvállalkozás, mindegyik lap talált magának támogatót. Bankok, iparvállalatok, hatóságok mind-mind szubvencionálták a nekik világnézetileg megfelelő sajtót. Természetesen a miniszterelnökség sajtóosztálya is szubvencionált egyes lapokat, s nem csak jobboldaliakat. Egy-egy budapesti napilap újságírói létszáma 18—30 fő között mozgott. A fizetés a kezdő 1000-1200-tól a különleges képességűek 5-6000 pengőjéig terjedt, ami abban az időben óriási pénznek számított, hiszen Pest környékén ezért a pénzért, már villaszerűén épült családi házat lehetett vásárolni. Ennyit az akkori és a mai fizetésekről... Ma viszont az a néhány fővárosi lap szinte állandó anyagi problémákkal küzd, és sokszor nem lehet tudni, hogy a ma még megjelent napilapot, holnap is megvásárolhatome? Ám a vidéki napilapok jó része, a lokálpatriotizmusnak köszönhetően nem küzd súlyos anyagi gondokkal. Bár az újságíró-invázió őket is elérte, mert munkatársi gárdájuk nekik is legalább 25-30 főből áll, szemben az antivilág hat-nyolc fős szerkesztőségeivel — ám a vidéki volt MSZMP-napilapok, háttérben az Axelspringerrel, természetesen nem küzdenek anyagi gondokkal. Még arra is futotta Axelspringeréknek, hogy magyarországi bázisukat kiszélesítsék. Megindították a KISKEGYED c. képes hetilapot, megalapították a FERENCZY-EUROPRESS nevű sajtóügynökséget. De még mindig homály fedi és nem kerülhetett nyilvánosságra, hogy a volt MSZMP-s vidéki napilapoknak, illetve a KISKEGYED-nek és az EUROPRESS-nek valójában ki a gazdája. Csúcs László a közelmúltban kitett a rádiótól 129 olyan személyt, akiknek a működése nemzeti szempontból nemkívánatos volt. Azonban Csúcs László igyekezete eltörpül az Axelspringer Budapest Kft. és mások közvélemény-befolyásoló tevékenységével szemben. Hát így indulunk neki a választásoknak... Esélyegyenlőtlenül. Kelenváry J. László Cserkészet a Felvidéken A közelmúltban a Felvidéken jártamban alkalmam volt betekinteni a szlovákiai magyar cserkészet hétköznapjaiba. Garqmvidéki (zselizi és oroszkai) vendéglátóim nemcsak hisznek a cserkészmozgalom jövőjében, hanem sokat is tesznek kiterjesztéséért, s a magyarországi kapcsolatok kialakításáért. Szűkös anyagi lehetőségeik ellenére lelkesen és odaadóan szolgálják e nemes ügyet. A cserkészetről való beszélgetéshez a közelgő Szent György-nap szolgáltat apropót. A lovagok védőszentjének napja nagy ünnep a világ összes cserkésze számára, hiszen a cserkészet filozófiai alapvetései közel azonosak a lovagi értékszemlélettel. Először Bélák Tiboméhoz, egy napközis nevelőnőhöz vezet az utam, aki készségesen beszél lassan hivatásává váló cserkészszervezői, -vezetői munkájáról, annak ellenére, hogy kemény próbatétel — hitoktatói vizsga elé néz. — Csapatom, a Julianus cserkészcsapat 1992-ben alakult meg itt, Zselizen. Előzményként említeném, hogy 1991-ben Dunaszerdahelyen létrejöhetett a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, így a cserkészet hivatalosan elfogadott mozgalommá vált. A magyar szerveződések után a szlovák csapatok is megalakultak, ám számuk jóval kevesebb, s a szemléletük is más. Míg ők az edzettséget, a kiképzésszerű táborozásokat tartják elsődlegesnek, addig a magyar csapatok a keresztény erkölcsiség alapjaiból kiindulva az ember- és a természetszeretetre épített fölfogást részesítik előnyben. A lekéri szlovák cserkészcsapattal a szemléletbeli különbségek ellenére is kitűnő a kapcsolatunk. Negyedévenként vezetőtalálkozókat, nyáron pedig táborokat szervezünk, ahol a magyar gyerekek kipróbálhatják magukat nyeregben, vízen, hiszen ezek a feltételek (lovak, csónakok) a dr. Karol .Holly vezette szlovák cserkészek számára adottak. A kölcsönösség elve alapján mi elméleti ismereteket nyújtunk, s a kulturális programok szervezésében segítünk. Mint kiderült — a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) fölhívása kapcsán került a cserkészet közelébe e lelkes asszony. Napközis csoportjának közel egyharmada vált cserkésszé, s ezt nagyon jelentős eredménynek tartja. A cserkészet fontosságát a jellemformálás elősegítésében, a negatív hozzáállás és az aggasztó gyermeki viselkedésformák (szemtelenség, közöny, önzőség) visszaszorítása mellett a hitéletre való nevelésben látja. — Röviddel megalakulásunk után a környék településein (Fegyvemeken, Bényen) is kibontakozott a cserkészmozgalom. Á távolabbi városok és vidékek cserkészeivel, így a komáromiakkal, a szerdahelyiekkel s az Ipolyságiakkal is élő a kapcsolatunk. S hogy e kisvárosban, Zselizen virágzik a cserkészélet, ez részben annak az együttműködési megállapodásnak is köszönhető, mely térségünk és Pest megye között köttetett. Az egyezség révén jutott el hozzánk Németh István (a Pest Megyei Önkormányzat társadalompolitikai osztályának munkatársa) már a megalakulásunk utáni harmadik hónapban, hozva magával töméntelen segédirodalmat, s tapasztalatait, melyekkel munkánkat, kibontakozásunkat messzemenően támogatta. De köszönet illeti az MKDM-et is, hiszen ez a szervezet karolta föl ügyünket először, hogy majd a helyi önkormányzatot, így Dobroviczky László polgármestert is sikerüljön megnyerni e nemes ügy érdekében. Táborainkat immár önkormányzati pénzekből tudjuk finanszírozni. Erkölcsi támogatást a két plébános (a református és a katolikus) nyújt. Ráadásul a helyi cserkészmozgalom összebékítette a két felekezet híveit, így történhetett, hogy csapatom előadhatott egy Jézus szenvedéseiről szóló misztériumjátékot a református egyházközségben, s ettől fogva gyakoriak a közös igehirdetések; egyfajta ökumenizmus van kialakulóban. Bélák Tiborné arról is mesélt, mekkora élményt jelentett neki és csapata számára a tavalyi, augusztus 19—20-ai magyarországi kirándulás, amikor a Németh István vezette szigetszentmiklósi Somogyvári Gyula Cserkészcsapat vendégeként részt vehettek Pest megye első, Szent István-díszközgyűlésén, s a húszadikai Szent István-körmfeneten, ahol nyitócsapatként vonulhattak föl. — A Pest Megyei Önkormányzat segíti a cserkészek nemzetközi kapcsolatépítését; részben ennek is köszönhető, hogy Németh István cserkészei kijuthattak az ipolysági cserkésztalálkozóra, ahol annyi elméleti és gyakorlati ismerettel ajándékozták meg gyerekeimet, amennyit én egyedül nem tudok számukra biztosítani. A Németh István szervezte szigetszentmiklósi regősnapok pedig egész életre szóló élményt jelent gyereknek és felnőttnek egyaránt. Égyszerűen feledhetetlen az erdélyi, a felvidéki és a magyarországi cserkészekkel való tevékeny együttlét... Utam következő állomása Oroszka települése, ahol Orosházi Lajos él. Az özvegyember virágokkal és hányattatott életének ezernyi emlékével veszi körbe magát. Orosházi Lajos a helyi cserkészmozgalom egyik zászlóvivője, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke. Ott volt az 1933-as gödöllői cserkészjamboree-n, s ott lehetett a tavalyi gödöllői rendezvényen is, amelyet a harminchármas cserkész-világtalálkozó hatvanadik évfordulójára szerveztek. Míg megmutatja emlékgyűrűjét, cserkésznyakkendőjét, addig egy érdekes és szívhez szóló történetet mesél el. — 1933-ban már nem mentek el se a szovjetek, se a németek a cserkészek Magyarországon rendezett legnagyobb találkozójára, viszont jelen voltak a japánok. Láttam is a műsorukat, amelyben egyikőjük előadott egy japán kardtáncot. Évekkel később, 1949-ben a kazani fogolytáborban (765 hónapig voltam hadifogoly) odajött hozzám egy japán tiszt, s megkért, faragjam meg a sírfáját. Elbeszélgettünk. Kiderült — volt már Magyarországon is. S hol? — kérdeztem én. — Gödöllőn, 1933-ban, a cserkésztalálkozón — válaszolta. — Én jártam a kardtáncot. Nagyon elcsodálkoztam, hát még ő, mikor megtudta, hogy láttam a műsorszámát. Összebarátkoztunk. Kifaragtam a síremléket. Aztán különváltak útjaink. Soha többé nem láttam... Lajos bá’ nagy szeretettel emlékezett a tavalyi évfordulós összejövetelre is, amelyen közel 1200 cserkész vett részt. Fiatalok, öregek. Szlovákiából, a harminchármasok közül öten-hatan voltak ott. Az úgynevezett regőssoron, a „mesterségek utcájában” bemutatta és megpróbálta átadni csont- és fafaragó-tudományát az ifjú nemzedéknek. A jamboree után őt is meghívták az augusztus 19—20-ai ünnepségekre, ahol megismerkedhetett a szigetszentmiklósi cserkészekkel, akik olyannyira megszerették közvetlenségéért, tudásáért és történeteiért, hogy alig várják a vele való újabb találkozást... Novák Valentin
