Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
Ady Endre Volt egy Jézus Szent elgondolás: volt egy Jézus, Ki Krisztus volt és lehetett És szerette az embereket. Ő mondta: fegyvert a fegyverrel Győzni s legyőzni nem szabad: Jézus volt, Krisztus: legigazabb.Az emberek úgy elrosszultak (Hiszen nem voltak soha jók): Most Krisztus-hitünket csúfolok. Pedig ma is élhet. Föltámadt, Ki Krisztus és nagyon nagy úr, De él másképpen és igazul. Járj köztünk, drága Isten-Ember, Tavasz van, nőnek a gazok S kevesek az igaz igazok. Úgy látlak, ahogy kigondoltak: Egy kicsit véres a szived, De én-szivem egészen tied. Radnóti Miklós Mint észrevétlenül Mint észrevétlenül álomba hull az ember, úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át; már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel s apányi lett körötte már egyre több barát. Apa és kisfia most együtt látogatják, s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt, ki érti még lobos szivének sok kalandját, s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt. De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már, megrendelésre fordít, eladja verseit, már szerződést bogoz, számolgat és protestál s megélni néki is csak a mellékes segít. Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy, e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; — kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy, a bús kamaszt igéző méz és dió helyett. És tudja, nyáron is lehullhat egy levél, hiába táncol és csal a forró emberész, s minden megméretik, ha egyszer majd nem él; sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész, de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll, s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant, s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol mezítlen él a szándék és perzsel a kaland. És míg tollára dől, a gyermekekre gondol, és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg, mert értük dolgozik, akár a néma portól csikorgó gyárban élők s műhelyben gömyedők. (1943. november 15.) Hugo von Hoffmannsthal Tavaszest Ment, ment. A házak mind-mind oly nagyok. A csillagok kiültek már remegve. • A tél elmúlt, először nem fagyott. Újból torkában érezte a hangját, és a kezét végre megint szerette. Fáradt volt, ám csak úgy, mint egy gyerek. Az esti utca tele volt lovakkal. Megsimogatta volna homlokuk, hívogatva múlt életük magához titkos cirógató mozdulatokkal. (Jékely Zoltán fordítása) Az újonnan felállított Világfa Gödöllőn, 1992 nyarán (Velekei József alkotása) Talum Attila felvétele Matthias Claudius Oscar Wilde Az ember Szonett a szabadsághoz Foganta és nevelte Nem is szeretem fiaid, mert tompa csodásán asszony őt, szemükbe csak bú van, csúf bánatuk jő és nem érti lelke s agyuk semmit sem ért, semmit se tud, — e siralommezőt, de amikor a Nép ordít zajongva, vágyódik és epekszik, bús könnyeket törül, a Terror, az Anarkia, a Vadság, bőségbe, gondba fekszik és reszket és örül, bús vágyam tükrözi, mint óceán sejt, oktat irgalomból, s lázadni testvért ad nekem! — Szabadság! Mindent, Semmit se hisz, Lármád ezért hat édesen reám, épít, dühöngve rombol, tűnődik éjben is, másként királyok, véres ostorok nő, sorvad, alszik, ébred, dúlhatnák a népet s ágyútorok, sötét haján penész azt a jogot, mit megszentelt az Ég is, és él vagy nyolcvan évet, addig tart az egész. én nem mozdulnék — s Isten tudja mégis, Aztán a sírba dől le és ott marad örökre. ki meghal ott a barri kádokon, (Kosztolányi Dezső fordítása) a sok Krisztus énvélem oly rokon. (Kosztolányi Dezső fordítása) Petőfi Sándor Meddig alszol még, hazám? Meddig alszol még, hazám? A kakas rég felkelt, Kukorékolása rég Hirdeté a reggelt. Meddig alszol még, hazám? A nap is föllépett, Beözönlő.sugara Nem boszantja képed? Meddig alszol még, hazám? A veréb is fenn van, Telhetetlen bendejét Tömi asztagodban. Meddig alszol még, hazám? A macska is fenn jár, S tejesköcsögöd körűi Kotnyeleskedik már. Meddi alszol még, hazám? Kaszálód füvére Csaptak a bitang lovak, S legelnek széliére. Meddig alszol még, hazám? íme vincelléred Műveli, nem szőlődet, Hanem a pincédet. Meddig alszol még, hazám? Szántanak szomszédid, S a magokéhoz oda- Szántják földed szélit. Meddig alszol még, hazám? Míg rád nem gyűl a ház, Mindig, míg a félrevert Harang föl nem lármáz? Meddig alszol még, hazám? Szép Magyarországom? Föl sem ébredsz már talán, Csak a másvilágon! Kohó, 1847. (október) A keresztény ünnepek mindenike, habár idők folytával egyre kisebb a nimbusz és a glória, mely környezi, valamely eszmét emel piedesztálra. A karácsony képviseli az eszme fogamzását, a húsvét a keresztre feszített eszme diadalát. Kétezer éves kút, melyből a fogyatkozó hívek üdítő, hűs italt merítenek folyton!... Bizony, közel kétezer éve már, ahogy a hitrege szerint tizenkét apostolt tüzes nyelvek alakjában megszállotta a szentlélek, hogy azok egyszerre tudni kezdtek mindent. Talán ezért tervezte Tisza Kálmán a királyi biztos és a tizenkét tagú tanács kinevezését a pünkösdi ünnepekre, hogy ezeket is szádja meg a Szentlélek, s megtanulják mindazt, amivel e város ezer sebét, baját meg lehet gyógyítani, mert bizony nem sokkal kisebb dologra vállalkoztak, mint aminőt az apostolok vittek véghez hajdan. Az apostolok csak abban fáradoztak, hogy a népet a paradicsomba vigyék, Tisza Lajoséknak nagyobb föladat jut; magát a rombadőlt paradicsomot kell visszahozni a népnek. Mikszáth Kálmán Pünkösd napján Nem tudni még előre, minő lesz e munka, s milyen áldás fogja kísérni, anynyi azonban most is mondható már, hogy bizonyos lankasztó lassúság jellemzi a kormány működését ez irányban, mely tagadhatatlan jóakaratával éppen nem illik össze. Ha már egyszer elhatározták a királyi biztosi intézmény fölállítását, s bajaink radikális orvoslását, miért késnek a legegyszerűbb dolgokkal, amik elé semmi akadályok nem hárulnak. Miért nincs kinevezve a királyi biztos és a tanács még ma sem? Annak már régen itt kellene lennie. De még előbb kellett volna készen lennie egy célszerű tervezetnek a fölépítésre vonatkozólag, mert hisz addig merő abszurdum a munkához fogni, míg rendszeres terv nincs kidolgozva. A kormánynak éppen itt nem volna szabad fukarkodnia, s egy pár száz aranyat kellett volna jutalomdíjul kitűznie már régen a legjobb építési tervre. Városunk egy jeles fia a következőket mondta Tiszának: „Szeged mostani szerencsétlensége az ő legnagyobb szerencséje a jövőre nézve, de csak úgy, ha várost fogtok ott építeni és nem falut. ” A tervezetre pedig mégsem gondol senki, ámbár most, midőn jóformán tabula ráza minden, nagyszerű alkalom nyílik szép és egészséges várost építeni a Tisza partján. Előbb kellett volna elkészíttetni, s vegyes országos bizottság által elfogadtatni a legcélszerűbb tervezetet, s csak azután állítani föl a kir. biztosi intézményt, mert a tervezet nélkül a királyi biztosi intézmény tökéletesen idő előtti. A nagy hivatalnoki kar egyelőre nem mozoghat igazi teendőjében, mert sem az építkezésekhez, sem a terulet-föltöltési munkálatokhoz nem foghat, amik pedig a leglényegesebbek, éspedig azért, mert a cél, mely kitűzetett, elsősorban az, hogy Szeged népe el ne széledjen. Márpedig akkor okvetlenül a tél beállta előtt kell a város egy részét fölépíteni. S ez csak lankadatlan szorgalommal, cirkumspektus gyorsasággal eszközölhető. Ha valahol, itt legjobban áll az, hogy az, „ki gyorsan ad, kétszeresen ad”. Itt nem szabad táblabírói „egymásutánakat” csinálni, hogy a sok teendő közül találomra hozzáfogunk ahhoz, amelyik legkönnyebben végezhető, például a kárfölbecsülésekhez, a kisajátításokhoz stb., itt életföltétel az, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött építkezzünk, s következésképp eltávolítva az építési munkálatok akadályát, lehetőleg gyorsan gondoskodjunk, hogy a város minél előbb meg legyen a néppel együtt, s ne később a város — a népe nélkül. ...Piros pünkösd napja, mely fekete gyászban találja Szegedet, hozzon tüzes nyelveket azoknak, akik a mi szószólóink, s világosítsa föl elméjét azoknak, akik a mi vezetőink. (Szegedi Napló, 1879. június 1.)
