Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
Latinovits Zoltán Balassa Bálint B alassa Bálint szül. 1554. 1562, Bornemissza Péter a Balassák udvari papja. 1574-ben Egerben vitézkedik, szerelmes lesz Losonczy Annába, aki máshoz megy feleségül. 1575, Erdélybe megy, Báthori István fogságába esik, jól megy sora. Báthori a török elől Lengyelországba szökteti. 1577: visszatér, katonáskodik. Pörösködik szomszédaival, akik erőszakos viselkedése miatt gyűlölik. 1584-ben nőül veszi unokahúgát. Dobó Krisztinát, és erőszakkal elfoglalja Sárospatakot, emiatt végtelen pörösködés kezdődik sógorával, Dobó Ferenccel. Egyre nagyobb pénzügyi gondok és pörök. Áttér a katolikus hitre, hogy megnyerje az udvar jóindulatát. Házasságát felbontják. 1589-ben kibujdosik Lengyelországba. 1592-ben visszatér, vagyona már nincsen, borral és lovakkal kereskedik. Pörben áll még Losonczy Annával is. Újra katonának áll. 1594: Esztergom ostromakor ágyúgolyó okozta sebben meghal. * Balassiról szólván a szívekben a magyar hősi múlt réved fel, lantzenével, vitézséggel, szerelemmel, Istennel. Rómából kulturálódott kemény vitéz katona, boros-toros-harcosfutós időkből. Lovak horkannak, vitézek robognak, vágtatnak a tavaszban. Izeiben, zamatában a vörösbor gótikus ívei, humora, egészsége, teljessége. Petrarkista, humanista katonaköltő. Verseiben a lágy pannon és Eger környéki dombok, törökverő várak, végvárak, felvidéki hegyek képe tűnik fel, hősi ének, hősi nóta, hősi kor. Győzelemre született katona, győzelemre született szerelmes. Dús vére átsegíti kisebb tanultságán, szertelen lobogása, szenvedélye rést üt az európai költészeten, eget kér és kap. Szerb Antal írja: „A személyes líra megteremtője.” A magyar költészet legnagyobb vallásos költője Ady előtt. A régi versekben a gyülekezet szólal meg, Balassinál a magányos lélek. Quattrocento képek tiszta szépsége, zsúfoltsága, különös színei, cimbalom és lantzene szólal meg a lelkekben. Rablólovag, országúti úriember. Otthontalan költő (Ronsard, Villon), a társadalom minden rétegében megfordult. Fejedelmek udvarainál, végvárakban, mezőkön, jobbágyok között. A Felvidéken horvát katonákkal szolgált, nótajelzései között olasz, német, román, lengyel, ukrán, török versekre utal. Millió hangon tud megszólalni, az egész törökkori magyar Bábel benne zeng és kicseng. Szabad a dal, szabad mezőn, tavaszban, télben lovak és vitézek között szerzetté verseit. A reneszánsz kor legnagyobb lírai alkotásainak megteremtésére vállalkozott. „A reneszánsz más nagyjaihoz hasonlóan megsejti, hogy megvan a lehetőség az ember és a világ összhangjára, hogy a középkorral ellentétben a világ, a természet nem ellensége az embernek; hanem azonos lényegű vele — s a költő terminológiájában — Júlia jegyében egymásra találhatna.” (Klaniczay) Életörömét, szerelmet sugall a bánatban is, a diadalmas ember szól, könyörög, követel Istentől, az ő istenétől. Célja a magyar nyelv fejlesztése volt: „Ha én is azért a magyar nyelvet azzal akartam meggazdagítani, hogy megismerjék mindenek, hogy magyar nyelven is meglehetne ez, az mi egyéb nyelven meglehet, ez jó akaratért nem érdemiem, hogy botránkozónak híjjanak az emberek.” A Zólyomban született katonagyermek édesapja híres törökverő volt, korán beleszokott a bűvös Felvidék kemény életébe, életét hamar megbűvölte, áttüzesítette, felmagasztalta a szerelem. „A szerelmet követem mind holtig, mint jó oskolamesteremet s engedek neki, nem gondolván semmit az tudatlan községnek szapora szavokkal, s rágalmazóknak beszédekkel.” „Az mi az szerelmet illeti, azt Magyarországon immár régen annyira felvették, úgy eltanulták, s úgy követik mind titkon s mind nyilván mindenek, hogy sem az olaszok nagyobb okossággal, sem a spanyolok nagyobb buzgósággal nem követhetik... mostani időkben nincs semmi nemzet, ki többet szenvedjen, s míeljen s nagyobbat szerezzen szeretőjéért mint az magyar nemzet.” A Balassi-! Radvánszky-(kódex 176. oldala Az darvaknak szól, csodálatosan szép ívű vers, a költő bujdosásában darvakat lát, és vélük üzen kegyetlen szerelméhez, ki nem viszonozta a költő érzelmeit. Leírom úgy a vers mondása felől Fábri Péter szövegejtését és gesztusait, ahogy arra emlékszem az Egyetemi Színpad Balassi Szavalókörének Balassi Bálint-estjén, mely előadást én rendeztem 1975. november 26-án. Mindennap jó reggel ezen repültök el szóldogálván darvaim... Széles, égre repülő madarak felé nagy ívű gesztus az invokáció, az első versszak. A második versszak alatt a kitárt, égre mutató, nyílt és magas gesztus marad, de a madarak felé szólító mozdulat ökölbe szorított jobb kézbe merevedik: Valaha énrólam, ki híven szolgáltam valljon s emlékezik-é? A hang egyre szenvedélyesebbé és bensőségesebbé válik, és tetőzik: Szárnyad vagyon, repülsz, szintén ott A költő képmása szállsz le, ülsz földében, hol akarod kiröpülnek az elfojtott keservek, szétvágódik a két kar, egy ember jajdul fel, szárnya nincs, jajszava feltör. De ne siess kérlek, télied hadd üzenjek neki rövid beszéddel Féltérdre ereszkedik, férfias megalázkodás, a tehetetlenség földre-térdre veti, húzza, löki. A fej lehorgad, a hang elcsuklik, a remény fogyóban, hiszen az ősz madarai nem értik az emberi beszédet. Adjon az jó Isten neki egészséget, víg és hosszú életet mint címzés pecsétes íráson, kicsit megemelt, lévitás hangon szólal meg. Mintha ima lenne, hajnalban, borongós templomban, szentmisén. Mintha délutáni, májusi litánia volna, „könyörögj érettünk”. Ha a szavakat felcseréljük, szerelmes vers, istenes vers Balassinál felcserélhetőek. A magasztos, erős érzelem az Isten felé tör mindenkor, és alig profánabb, ha a kegyetlen szerelemhez szól. Sok háborúimban, bújdosó voltomban, midőn darvakat látnék summázza, dátumozza versét — ez ismét felállva, lehorgadt fővel, szomorún jegyezve. Az egész versmondásra erős, érzékeny lélek rezonál, kotumusra emelt mondatok, a magasságba vágyón, szárny nélküli karral imádkozva, könyörögve, bizakodva, reménykedve. A meleg hangszín uralja a bariton zengést, a szenvedély mélyről jön, férfiasán, keményen, kútmélyből zendülve, bőgőmély barnaságban. A másik vers, melyet én mondtam, Balassi lírájának, a magyar lírának egyik legegészségesebb férfiúi megnyilvánulása. Bár panaszolja Júlia (Losonczy Anna) kevélységét, kegyetlenségét, mégis a bánatában is egészséges hangon szólal meg. A verset ismét és ismét a tavaszi szerelem derűje szövi át, borongós mondandója ellenére. Milyen képekkel illeti a büszke nőt, ki verseit sutba dobta, felkínált szívét elhajította! Én drágálatos palotám, Jóillatú piros rózsám, Gyönyörű szép kis violám, Élj sokáig szép Júliám Milyen harsogóan tiszta, napfényragyogású, fenyőillatú szavakat szór a nő lába elébe. Milyen fennhordott fejű, alázkodni nem tudó erős férfi könyörgése ez. Milyen közel az Isten a mezőn, hegyek tövében, az ég alatt. Milyen kemény koponya, milyen lágy szív, milyen ragyogó tekintet. Idvezlégy én fejedelmem Térdet fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék Itt jelenik meg a bánat, a férfibú, a megalázottság. Egyetlen sorban, egyetlen gesztusban. Élete pergő éveit, szárnyaló lelkét, sorait hiába ajánlja Annának — Júliának. Mert amaz „csak elmosolyodék”. Meghajtott zászló, megalázott szív, kútmély érzelem, térdreereszkedő, egyenes gerinc, ragyogó fekete-szén szemek, lobogó barnaság a mezők zöld-kék fátyoléban. Ez az igazi Balassi. A renaissance magyar. Az európai. Balassi szülőhelye: a zólyomi vár
