Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-19 / 116. szám
$ J’EST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK J3 Mi történt? Döbbenten ülök a képernyő előtt vasárnap este. Választási körzetek eredménylistái sorjáznak hosszú, piros fejléccel. Eredeti elhatározásommal ellentétben nem is maradok ébren, hátha az éjszaka valamilyen csodát hoz. De nem! Reggel a rádióból megtudom a valóságot, ami még olyanabbra sikerült, mint sejtettük. Hiába, ez a nemzedék úttörő jelszavakon, frázisokon nőtt fel, s most már ragaszkodik is ehhez. Nem is akar gondolkodni, hiszen az fáradságos dolog. Négy év elég is volt ebből. Majd az elvtárs-urak megint megmondják, mettől-meddig sétálhat a ketrecében, időnként odavetnek neki valami koncot, amin rágódhat, és nem foglalkozik a nagyok dolgával. Az lesz ám a jó! Vélik. Könnyebb bevenni a saját pénzén vásárolt kábítószert (gigantplakátok,. zászlóerdők, ámító nyilatkozatok holmi szakértelemről). Naivul azt hiszi, a szegfűs üdvhadsereg visszahozza a gulyáskommunizmust. Édesebb dolog álomban ringatni magát, még ha az hamis is, mint továbbmenni a megkezdett rögös úton, de előre! Kilépve az utcára reggel munkába menet ér a második döbbenet. Sehol egy felszabadult, boldog arc, holott majdnem minden harmadik választónak legalábbis féllábon kellene ugrálnia! A HÉV-en ugyanaz a kép. Mi van itt? Aztán zötykölődés közben eszembe jut Janikovszky Éva gyermekmeséje, a Ha én felnőtt volnék... Húsz évvel ezelőtt vettem a gyerekeimnek, mert nagyon megtetszett a könyv. Ebben az engedetlen gyerek csupa olyan dolgot művel, amit nem szabad. Végighúzná a fehér kesztyűs kezét minden vaskerítésen, aztán hátrafelé menne csak azért is az utcán stb. Mi történt vasárnap? Egy infantilis nemzedék dacolt a jó szóval és csak azért is a hátramenetet választotta. Hogy jön a csúnya kanális és beleesik? Az nem létezik, mondják. S aztán, ha beleesett, hiába könyörög majd egy létráért legalább, nem kap. A szemfényvesztők széttárják a karjukat, ők vétlenek a dologban. S még egy vacak hálót (szociálisát) sem dobnak le a mélybe. Két hét van a felnőtté válásig. Elég rövid idő, de jó lenne, ha addig se venne be senki ördögpirulát, a kitisztulás talán magától megjön. Reméljük, nem csak egy év múlva! Cs. E. Budapest (Levélírónk teljes nevét, saját kérését méltányolva, kivételesen nem közöljük. A teljes név és cím a szerkesztőségben. A szerk.) Csapdák Sándor András két legutóbbi kitűnő írásával mélységesen egyetértve, jómagam is a kozmopolita-liberális erők hatalomba való benyomulását látom a legfőbb veszélyforrásnak! Az 1990-es választások után (is) ezek a körök mutattak szinte azonnal olyan fokú hatalmi mohóságot, melynek egyenes irányú következménye volt a taxisblokád. Azon a „felejthetetlen” éjszakán Kőszeg Ferenc és Solt Ottilia tartotta a lelket a szegény terrorizálókban, és Juszt László értő és együttérző mikrofonja előtt felszólították a kormányt a haladéktalan lemondásra. .. Kész csoda, hogy a liberálkozmopolita csapdák, meg a nyugati, sajtóban gerjesztett ellenséges légkör ellenére, az első szabad választás által legitimizált kormány négy évig talpon tudott maradni! A Kis János által is kimondott kormányminősítéssel („militánsan nacionalista, rasszista és a Horthy-Magyarország iránt nosztalgikus”) sikerült hazánkat oly módon lejáratni, hogy ma a „szabadság védangyalaként” fellépő Egyesült Államokban úgy érezhetik, hogy a magyar nép ettől a kormánytól fordult el a választáson. Feltétlenül igaza van Sándor Andrásnak abban is, hogy bár ismerjük a szocialisták szellemi örökségének súlyos múltját, azért soraikban vannak/voltak nemzeti érzésű politikusok is (Szűrös, Kosa Ferenc, Pozsgay), míg ugyanezt HISTÓRIA Benedek Elek Magyarok története I Attilának és népének vi.lághíres nagysága a történelem világító fénye mellett sem kisebbedik. Egykorú krónikások írásai örökítették meg világverő Attila alakját, vitézségét, bölcsességét, egész valójának nemességét. Idegen írók tanúsága szerint is korának legnagyobb hőse, ki mellett a történelem nevezetes hősei elhalványodnak, s kinek nevét később is félelemmel vegyes csudálattal emlegetik. Honnan indult ki a hun nép világverő nagy útjára? Ázsia belsejéből, Kína szomszédságából mozdult meg a rettentő nagy népáradat, s amerre húzódik, magával sodorja a népeket. A negyedik század utolsó felében Balambér király vezetése alatt meghódítják a mai Oroszország akkor leghatalmasabb népét, a keleti gotokat, a Dáciában lakó nyugati gótok pedig a római uralomnál keresnek menedéket a népeket elseprő áradat elől. Az ötödik század első felében lép előtérbe Attila, Mundzuk fia: ő teszi világhatalommá a hun birodalmat. A Kaszpi-tengertől a Rajnáig, az Alsó-Dunától a Keleti-tengerig, ami nép e végtelen területeken élt: mind meghódolt világverő Attilának. A különböző fajtájú és vallású népeknek óriási tömege ismeri el urának, királyának Attilát: szarmaták, osztrogótok, gepidák, svédek, markomannok, herukok, turkilingok, skirek, turingok, saxok, szlávok, s egyéb név szerint is alig ismert népek. És ezek a népek most egységes birodalomnak a népei, a világ, melyet ők Attila uralma alatt alkotnak, a keleti és nyugati római birodalomtól különálló nagy világ. S ennek a nagy, hatalmas világnak a közepe a Duna— Tisza rónasága; ez a középpontja a hun birodalomnak; itt volt valahol a hun birodalom fővárosa, s e fővárosban Attila halmon épült, fatornyos palotája. Magának a hun népnek nagy tömege a szarmata síkságon élt, a birodalom középpontjában csupán az előkelők vették körül a világverő hun királyt. Nagy nevezetességű történeti tény ez: a mai Magyarország ekkor volt először középpontja egy nagy, hatalmas birodalomnak. Akár a gyűlölet, akár a csodálat hangján beszél Attiláról monda és krónika: mind a két hang az ő világtörténeti alakjának rendkívüli nagyságát hirdeti, bizonyítja. 0 maga hiszi erős, vallásos hittel, hogy küldetése van ezen a földön; hogy a hódítás jogát egy felsőbb hatalom ruházta rá. Közös vonása ez a nagy dolgokra elhivatott embereknek, a világhódítóknak. Különösen jellemzi ez a turáni fajt, s mint Attila, később Dzsingisz kán is Isten ostorának nevezte magát. Isten ostorának, kit az Isten a bűnös népek ostorozására küldött. A gótok történetírója, Jordanes, száz évvel később azt írja róla, hogy: az egész föld, a világ népeinek sanyargatására és rémületére született ez az ember, kinek félelmetes híre mindent rettegésbe ejtett, s valamennyi nemzet bámulatát magára vonta. Hatalmát már. büszke magatartása és kevélyen körüljáratott szemeinek parancsoló tekintete is elárulta. Szerette a harcot, de mérsékelte magát. Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, akiket egyszer hívei közé számított. Külsejében igazi hup: alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, lapos orrával, sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének faji sajátságait. így ír róla a gótok történetírója, s míg a rómaiak kegyetlen barbárnak hirdették, s minden rosszat, borzalmasat összehordtak róla, a germán népek előtt közel ezer esztendeig úgy állott a neve, emléke, mint nagy, bölcs, hatalmas, gazdag és bőkezű, nagylelkű, emberséges és igazságos királyé, kinek udvarában tizenkét király, hercegek és grófok szolgáltak; aki mellett a germán népek képzeletében eltűntek, elhalványodtak a gót hódítók, mivel kivész emlékük a mondákból, de Attilára úgy emlékeznek vissza, hogy ő jól fogadja s becsületben tartja azt, aki hozzája csatlakozik; jobban szeret békével, mint fegyverrel uralkodni, de összetiporja, megsemmisíti, aki ellene szegül. És bármennyire ellenségesen is írnak róla a rómaiak, közülük is többen élnek Attila udvarában, s Priscus Rhetor görög író tanúsága szerint Attila fővezére, a görög eredetű Onegezius, úgy nyilatkozott, hogy inkább lenne szolga Attilánál, mint nagy úr és gazdag a rómaiaknál. Ugyanúgy nyilatkozott egy görög kereskedőember is; sokkal jobb hun, mint római alattvalónak lenni, mert a hun törvények megengedik, hogy aki meg tudja magát váltani — és vitézségével mindenki szerezhet magának annyi zsákmányt, hogy ezt megtehesse — , visszakövetelheti szabadságát, s ha vége a háborúnak, senki nem háborgatja vagyonában, békével élvezheti; a törvény egyforma mindenkire, nem úgy, mint a rómaiaknál, akiknél a gazdag és hatalmas büntetlenül sértheti meg, az csak a szegényt sújtja, aki pénzért és hosszú perlekedés után is nagy nehezen juthat az igazsághoz. Ezek az egyszerű vallomások mindennél ékesebben szólanak Attila nagysága mellett, aki nem csupán kardjával hódította meg a világot, de meghódította, őszinte hűségre melegítette mindama népek szívét, melyek az ő bölcsességének, igazságszeretetének melegítő sugarait érezhették. Nem csoda, ha a különben is gyengülő Róma féltette tőle világhatalmát. Félmilliónyi harcos került ki Attila népeinek rengetegéből, s ezek a népek Isten kardjának csodálatos magasztalása után babonás hittel hitték, hogy ezzel maga Isten jelölte ki Attilát a világ urának. Ezzel a rettentő nagy, ezzel az Attila világhódító elhivatásában hívő hadi erővel indult „Isten ostora” 451-ben a Nyugatrómai Birodalom ellen, miután a Keletrómai Birodalmat és császárát, ki orgyilkosságot terveit Attila élete ellen, porig alázta. Galliában a katalaumi (ma: chalons-i) síkságon ütközött meg Aetiusszal, a rómég körvonalakban sem látjuk a szabadmadarasoknál... Sajnos, az már eldöntött ténynek tűnik, hogy az MSZP (is) törekszik az SZDSZ-szél való együttműködésre, egyrészt a többpárti demokrácia látszatáért, másfelől a külföldi finánctőke támogató jóindulatáért! Fájdalmas, de a leendő kormányfő alighanem a kunbajszú tököli, „templomépítő” lesz. Úgy hírlik, hogy — az előzetes várakozásokkal ellentétben — nem Békési László, hanem Tardos Márton lesz a pénzügyminiszter. Ismerve a liberális gazdaságpolitika „sokkterápia-barát” lényegét, nem sok jóval kecsegtető ez a prognózis! Abban biztos vagyok, hogy a hatalmi kulcstárcák (belügy, külügy, honvédelem) szocialista kézben lesznek. Még néhány szót a bumerángról. A május 8-i választási fordulónak (csaknem) az előestéjén egy rendkívül inkorrekt,,elszólás”(?) történt a televízióban, Herényi Károly szóvivő szájából: „Ne szavazzanak a választópolgárok ,Jcis” pártokra mert ezek a voksok elvesznek!” Ez 6-án, pénteken este hangzott el, amikor már egyetlen érintettnek sem állt módja erre reagálni! (Bár való „igaz”, hogy ez még a kampánycsend beállta előtt történt.) Úgy tűnik, felfigyeltek eme „nemes” módszerre a szabad demokraták is, jó tanítványoknak bizonyultak. Május 13-án reggel a Napkelte műsorában Pető Iván már arról regélt, hogy a konzervatív választók — úgymond — jobban teszik, ha a biztosra, az SZDSZ-re voksolnak, hiszen az MDF-nek már semmi esélye sincs(!?). Mert csak az ő pozíciójuk erősödése jelentheti a demokrácia garanciáját a magyar társadalomnak! így ütött hát vissza ama bizonyos ausztrál népi fegyver a , jeladóra”. Még szerencse, hogy nem a kampánycsend előtti pillanatban. Van még idő (?) bebizonyítani a szimpatizánsoknak, hogy alattomos elterelő hadműveletről van szó. Brezovich Károly Vác mai hadak fővezérével. A jósok azt jövendölték Attilának, hogy az ütközetnek nem lesz ugyan szerencsés kimenetele, de az ellenség vezére elesik. Ehhez a csatához hasonlót nem ismer a régi történelem — mondja Jordanes. Semmit sem látott, aki nem nézhette végig ezt a csodálatosan dühös, borzasztó és makacs küzdelmet, mely 165 ezer ember halálával végződött. Délután három órakor kezdődött a harc, s csak akkor szűnt meg, midőn az éj sötétjében barát és ellenség egymást nem tudta felismerni. Attila élete is veszedelemben forgott. Ha szekérvárába nem menekül, megölik a vizigótok. Onnét fenyegette folytonos fegyverzörejjel az ellenséget, de Aetius sem merte megújítani a csatát, mely eldöntetlen maradt, s melyben — a monda szerint — három napon át az elesettek lelkei is folytatták engesztelhetetlen tusájukat. Attila visszatért Hunniába, de már a következő év tavaszán Itáliát támadta meg. Aquileát, melynek bevehetetlen híre volt, földig rombolta, aztán Róma ellen indult. Itt állott meg a világverő Attila. A megrémült császár Leó pápát küldé elébe fényes küldöttséggel, békéért könyörögvén. (Folytatjuk) Püspökhatvan a török alatt Püspökhatvan korán a török fennhatósága alá került, a községre vonatkozó adatok már az első, vagyis 1546-os összeírásban — mely a budai szandzsákra vonatkozott — megtalálhatók. Káldy-Nagy Gyula forrásközléséből követhetjük végig a fala 16. századi demográfiai és gazdaságtörténeti életét. Mint a török hódoltság alá került falvakban. Püspökhatvanban is csökkent a lakosság száma: 1546-ban 37 családfőt írtak össze a török hivatalnokok, 1559-ben már csak 20 családos férfit. Három év múlva, 1662-ban készült az újabb összeírás, akkor 22 családfő élt a faluban. Számuk 1580-ra 26-ra emelkedett, de tíz évvel később, 1590-ben már csak 20-an voltak. „Az első' összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy az eltelt 44 év alatt végül is a nyilvántartásba vettek száma 45%-kal, illetve ezen belül a családfáik száma 46%-kal lett kevesebb”— összegzi Káldy-Nagy Gyula a forrásból kirajzolódó szomorú képet A népesség csökkenése a gazdasági viszonyokban is kimutatható. A község 1546-ban a töröknek búzából 240 kile (egy kile kb. 30 kg-nak felelt meg) adót tartozott fizetni, 1562-ben 70-et, 1580-ban és 1590-ben pedig 50-et. Jelentősen csökkent a musttized mennyisége is, 1546-ban 350 pint, 1562-ben 1(M), 1580-ban szintén 100 és 1590-ben 50 pint volt. Az apróállat-áltomány „az adatfelvételek szerint az egész korszakon keresztül csak olyan volt, hogy szinte még a saját szükségletüket sem fedezte”— úja Káldy-Nagy professzor. Pogány György
