Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-16 / 113. szám

1 PEST MEGYE1 HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1994. MÁJUS 16., HÉTFŐ 9 Olcsó (?) alkatrészek Az úgynevezett bolhapia­cok elterjedésével egyre több helyen nyílt lehető­ség arra, hogy az egykori szocialista tömb autóihoz olcsó alkatrészt vásárol­hassunk. Főleg a beáram­ló orosz és román termé­kek hódítanak alacsony árukkal, mely sokszor nem éri el a kereskedelmi ár kétharmadát sem. Ez igazi csábítást jelent az autótulajdonosoknak. Azonban, mint minden mesébe illő dolognak, en­nek is létezik hátulütője: a származás és a jótállás kérdése. A piacokon vásá­rolt áru eredete ismeret­len és a „pénztártól való távozás után” reklamációt nem igazán fogadnak el a legtöbbször határainkon túlról érkező árusok. Ez­zel szemben a kiskereske­dők többsége becserélési garanciát ad az alkatré­szekre és tájékoztat az áru származásáról. Ugyan­akkor az olcsó ár sokszor nem is olyan olcsó, mert egyes alkatrészek a keres­kedelmi árral azonos ösz­­szegért kelnek el. így, a tények ismereté­ben, csak a szerelésben já­ratos és az alkatrészeket jól ismerő vevőknek ajánl­ható a bolhapiac, a laiku­sok a többletköltség elle­nére inkább keressék az autósboltokat. (dm) V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam 1 egységre, Eladási forintban Angol font 153,49 156,49 Ausztrál dollár 73,97 7531 Belga és lux. frank (100) 298,22 303,72 Dán korona 15,68 15,98 Finn márka 18,89 19,23 Francia frank 17,90 18,24 Görög drachma (100) 41,68 42,48 Holland forint 54,65 55,69 ír font 149,92 152,72 Japán yen (100) 98,01 99,87 Kanadai dollár 74,25 75,77 Kuvaiti dinár 343,72 350,38 Német márka 61,31 62,51 Norvég korona 14,15 14,43 Olasz líra (1000) 64,14 65,36 Osztrák schilling (100) 871,99 888,69 Portugál escudo (100) 59,51 60,65 Spanyol peseta (100) 74,48 75,94 Svájci frank 71,78 73,10 Svéd korona 13,24 13,48 USA-doIlár 102,49 104.49 ECU (Közös Piac) 118,29 120,53 A pedagógus kollégium felhívása Tanácskozásra hívunk má­jus 19-én, csütörtökön 17 órára mindenkit, akinek fon­tos a tanulóifjúság jövendő nevelése és az, hogy ne ér­vényesülhessen Magyaror­szágon egy gáttalan hata­lom. Azokat hívjuk, akik nem akarnak félelemben él­ni, és fontosnak tartják nem­zeti értékeink megőrzését, gyermeink tisztességes ne­velését. A tanácskozás helye: Bu­dapest, XI. kér. Zsombolyai u. 3. pedagógus kollégium Az orvos válaszol Lapunk olvasói időről időre olyan egészségügyi, orvosi kér­désekkel fordulnak hozzánk, amelyekre mi, a szerkesztő­ség munkatársai nem tudunk válaszolni. így a Pest Megyei Hírlap megállapodott a Szent Rókus Kórház és Rendelőin­tézettel, aminek eredménye, hogy az ott dolgozó szakorvo­sok adnak választ az önök kérdéseire. Továbbra is várjuk leveleiket szerkesztőségünk címére: (Budapest VIII., Somo­gyi Béla utca 6. 1446, Postafiók 311.). Egyre gyakrabban érzem úgy, nagyon éhes vagyok. Sokat is eszem, semmi nem elég. Naponta többször is étkezem, sajnos ezzel együtt hízom is. Szeretném megállítani ezt az egészet, de ha rám jön az éhségérzet, szinte rosszul vagyok attól, ha nem kapok be valamit. Ez valami betegség? — kérdezte P. A.-né, ráckevei olvasónk. Levelében a kínzó jellegű és szinte semmivel nem csillapítható éhségérzetet panaszolja. A fenti tünetek hátterében egyaránt lehet baná­lis ok, vagy éppen kezdődő (organikus) szervi be­tegség. A banálisnak mondható, .v ezért minden bizony­nyal átmeneti panaszokat pl. a pszichés egyen­súly felborulása, és az ebből kiinduló konfliktust elfedő (védő) mechanizmus képezheti. A súlyosabb betegségek között elsősorban a kezdődő cukor­­betegség, de nem utolsó sorban központi idegrendszeri elválto­zás jöhet szóba. Panaszaival forduljon családorvosához, aki a kórelőzmény részletes megismerését követően elvégzi az alapvizsgálatokat, majd szükség esetén szakorvoshoz irányítja. Dr. Gödény Pál osztályorvos Miről ismerhető fel a homoszexuális hajlam, és mit tehetnék, hogy gyermekeimet ilyesmitől megóvjam? — kérdi V. I.-né budapesti olvasónk, aki az utóbbi időben aggódva tapasztalja, hogy kamasz fia feltűnően sokat tartózkodik egy idősebb férfi társaságában. A homoszexualitásnak semmiféle különös is­mertetőjele nincs. A kamaszkorban átmenetileg gyakran jelentkezik olyan fázis, amikor azonosne­mű ideált választ a fiatal. Ez lehet — esetleg — „apa"-pótlék, helyettes is. Átmeneti jelleggel célravezető lehet ezen kri­tikus fázisban szakember (pszichológus) segít­ségét kérni. Dr. Bódog Gyula pszichológus Kedvezmény előfizetőinknek! A Pest Megyei Hírlap II. félévi előfizetői e felhívás és a befizetési szelvény bemutatása mellett a SEIKO óracsoport hivatalos nagykereskedőjének — a TMC Kft.-nek — a bemutatótermében minden SEIKO falióra, vagy LORUS karóra vásárlása esetén 10 százalék engedményben részesülnek. Egy felhívás csak egy óra vásárlásánál használható fel. Az engedményes akció időpontja: 1994. június 1—15. Helye: Budapest XIII. kér., Huba u. 10. Nyitva: Hétfőtől csütörtökig: 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 14 óráig. 1134 Budapest, Huba utca 10. TMC Telefon: 270-0833,129-1081 Fax: 270-0838 SEIKO - PULSAR - LASSALE - LORUS ÓRÁK KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓJA Pályázati felhívás A magyar honfoglalás 1100. évfordulójának alkalmából a Magyar Néprajzi Társaság számos hazai és határon túli intézmény közreműködésé­vel pályázatot hirdet a ma­gyar történeti népmondák összegyűjtésére azzal a célki­tűzéssel, hogy a mondák közkinccsé tételével nemze­ti kultúránkat gazdagítsuk. E mondákban egy-egy család vagy falu történeté­nek fontos eseményei, a ma­gyar történelem hősei és küz­delmei elevenedhetnek meg. A beküldött mondákból 1996-ra reprezentatív mon­dagyűjteményt kívánnak megjelentetni. A pályázat határideje 1995. március 15. Pályázati útmutató és kérdőív besze­rezhető a Magyar Néprajzi Múzeum Ethnobiológiai Adattáránál és a Magyar Néprajzi Társaság titkársá­gán (1055 Budapest, Kos­suth tér 12.) Ennek közlését a Magyar Néprajzi Társaság kérte. Megyei ajánlat a munkanélkülieknek Milyen tanfolyamokra j elentkezhetnek? A Pest Megyei Munkaügyi Központ újabb 29 szakmai és idegennyelvi tanfolyamot hir­detett meg a közelmúltban a pályakezdő és felnőtt munka­­nélküliek képzésére, illetve átképzésére. Ezekből tizen­két tanfolyamra már betelt a létszám, több helyen túljelent­kezés is volt. Az alábbi tanfo­lyamokra azonban még jelent­kezhetnek a Pest megyei mun­kanélküliek. (A tanfolyamok szakmai megnevezése mel­lett zárójelben közöljük a kép­zés időtartamát és helyét.) Cukrász (10 hónapos. Bu­dapest) Vámügyintéző és szállítmá­nyozási ügyintéző szaktanfo­lyam (10 és fél hónapos, Vác) Marketing menedzseri és kereskedelmi képviselői (mindkettő felsőfokú) tanfo­lyam (8 hónapos, Gödöllő) Bádogos és épületbádogos szakmunkás (középfokú, 10 hónapos, Budapest) Szociális gondozó és ápoló (12 hónapos, Budapest) Középfokú angol nyelv (5 és fél hónapos, Budapest) Középfokú német nyelv (5 és fél hónapos, Budapest) Középfokú angol nyelv (8 hónapos, Vác) Középfokú német nyelv (8 hónapos, Vác) Felsőfokú angol nyelv (8 hónapos, Budapest) Felsőfokú német nyelv (8 hónapos, Budapest) Nőiruha-készítő (12 hóna­pos, Vác) Nőiruha-készítő (12 hóna­pos, Cegléd) Kosárfonó és fonottáru-ké­­szítő (4 hónapos, Kiskunlac­­háza) Modulrendszerű számító­gép-kezelői és szoftverüzemel­tető szaktanfolyam, nyelvi képzéssel (9 hónapos, Vác) Rendészeti és vagyonvédel­mi (4 hónapos, Budapest) Textil- és ruhaipari varró­munkás tanfolyam (6 és fél hónapos, Budapest) Az angol- és németnyelvi tanfolyamokra csak felsőfokú végzettségűek, vagy érettségi­zett pályakezdők jelentkezhet­nek. A középfokú nyelvtanfo­lyamra alapfokú, míg a felső­fokú képzéshez középfokú nyelvvizsga szükséges. A felsorolt tanfolyamokról a Pest megyei munkaügyi ki­­rendeltségeknél részletesebb felvilágosítással szolgálnak. / •# Az AVU Igazgatótanácsának döntései Az Állami Vagyonügynök­ség Igazgatótanácsának két legutóbbi ülésén számos kér­désben hoztak döntést, illetve állásfoglalást. Újabb szakaszához érke­zett a gyógyszertári közpon­tok és a patikák privatizáció­ja. Az igazgatótanács most a Győr-Moson-Sopron, a Jász- Nagykun-Szolnok, a Fejér, a Heves és a Bács-Kiskun me­gyei, valamint a Budapesti Gyógyszertári Központ válla­latokkal kapcsolatban hozott döntést. Az elvont gyógyszer­­tárakra az ÁVÜ nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki. A pályázatok beadási határi­deje 1994. július 7. Az aján­lattevőknek vállalniuk kell többek között a gyógyszertár­nái állományban lévő munka­­vállalók továbbfoglalkoztatá­sát, illetve a munkaviszony megszüntetésével járó kötele­zettségeket. A pályázat ered­ményességéről szóló döntést követően az ÁVÜ felszólítja az ingatlan volt tulajdonosa­it, hogy 15 munkanapon be­lül jelezzék, ha élni kívánnak elővásárlási jogukkal. Az igazgatótanács megtár­gyalta a Mélyépítő Rt. privati­zációjáról szóló előterjesztést is. Mivel az ÁVÜ nem rendel­kezik megfelelő forrással, nem tudja megmenteni a rész­vénytársaságot a hamarosan bekövetkező felszámolástól. Az igazgatótanács elfogadta azt a koncepciót, hogy a tevé­kenység folytatása, illetve a foglalkoztatás fenntartása ér­dekében az egyes építésveze­tőségek, részlegek a Mélyépí­tő Rt. vagyonának apportálá­­sával társaságokat alapítsa­nak. Az ÁVÜ Igazgatótanácsa a Ferradiál Rt. állami tulaj­donban lévő részvényeit an­nak ellenére is értékesíti, hogy a megajánlott ár az üzle­ti érték 50 százaléka. Ez kö­zel van a felszámolási érték­hez, az eladást mégis az indo­kolja, hogy más befektető nincs, s magánkézben na­gyobb az esély a cég gazdasá­gi talpra állítására. A fővárosi Közért Vállala­tok üzleteiből kialakítandó termelői üzletlánc sorsáról is döntés született. Lezárult az üzlethálózat létrehozására ki­írt pályázat első fordulója, amelyet eredménytelennek nyilvánítottak. Az igazgatóta­nács egy új, egyfordulós pá­lyázat megjelentetéséről hatá­rozott. Ugyancsak eredmény­telenül zárult a Pannonker Ipari és Kereskedelmi Rt. ál­lami tulajdonú részvényeinek eladására kiírt nyilvános pá­lyázat. A résztvevőket az igazgatótanács döntése értel­mében versengő ajánlattétel­re hívják, almelynek célja ma­gasabb vételár elérése. Az ÁVÜ Igazgatótanácsa hozzájárult ahhoz, hogy a Budai Malom, a vecsési és nagykátai raktárak vételi árát az IGM Kft. kárpótlási jeggyel teljesítse, a már ko­rábban jóváhagyott E-hitel helyett. Döntöttek egyebek között az Anilin Kereskedelmi Rt., a Szolnoktej Rt., valamint az Erdei Termékvállalkozás Rt. privatizációs pályázatának ki­írásáról is. A Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat végelszámolásához a most született határozat szerint 1994. október l-jén kezde­nek hozzá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom