Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-14 / 112. szám

$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 14., SZOMBAT J3 Késő bánat «Bizony — sajnos ' —, a fenti cím igaz, ) és, hogy a Dobos Attila-slágerrel foly­tassam gondolatomat, a nagy kérdés: „most már utá­nunk a vízözön”? Talán még a vízözön megúszható (s nemcsak a szivárvány ígérete miatt, mely azt jelzi: Isten többé nem küld víz­­özönt a Földre!), de bizo­nyos tanulságokat nem sza­bad megkerülni! Amikor a MET és hang­súlyosan a MIÉP a közel­múltban felhívást intézett az ország népi-nemzeti-ke­­resztény tényezőihez egy szükségszerű összefogás ér­dekében, kevés kivételtől el­tekintve gúnyos elutasító ka­caj volt a válasz. Talán az egyetlen, aki komolyan vet­te a kiáltványt, a Keresz­ténydemokrata Néppárt né­pi-nemzeti szárnya, Hasz­nos Miklós és Gáspár Mik­lós vezetésével. Az MDF, de különösen a Független Kisgazdapárt elhessegette magától a közös érdeken alapuló — deklarált — ösz­­szefogás lehetőségét. E két párt olyan erősen bízott vá­lasztási sikerében, hogy fe­leslegesnek tartotta a „kö­­zösködést”, nehogy már „farvizükön evezzen be” bárki is a parlamentbe... És lön a megmérettetés napja! A legsötétebb álma­inkban sem láthattuk előre a baloldal és a kemény libe­­rálkozmopoliták elsöprő fö­lényét, a — félrevezetett! — magyar nép megsemmi­sítő ítéletét az elmúlt négy év kormányzati munkájá­ról! Bizony, a magukban bí­zók ,jól kalkuláltak”: oldal­vizeiken senki sem ért rév­be, mindazonáltal ők ma­guk is kudarcot vallottak. Ilyen megalázó helyzet­be került a kormánykoalí­ció: két legfőbb riválisa már az első forduló után ké­nyelmes többséget szerzett magának. Ezután azonban egy cseppet sem csodálko­zom, hogy a választás más­napján az MDF „zászlót bont”: hajlandó lenne(?) egy népi-nemzeti-keresz­­tény összefogás élére állni! Konkrétan ugyan nem mondták ki, de felételezem: szívesen látnák mindazok voksait, akiket néhány nap­ja oly önelégülten elhesse­gettek maguktól! Azt már tudjuk, hogy az úgynevezett „liberális szö­vetség” sem állta ki a próba­tételt: a választási eredmé­nyek ismeretében például az Agrárszövetség elnöke táviratban sietett gratulálni a szocialista pártnak. Láthat­juk hát, milyen törékeny egy tényleges „szövetség” is, hát még, amelyik létre sem jöhetett, milyen lehet? Olyannyira igaz ez, hogy kiderült: Horváth La­jos és dr. Réti Miklós MI­­ÉP-es jelöltek ellen körze­teikben éppen az MDF és a liberális pártok — karöltve — folytattak irtóhadjárattal egyenlő ellenkampányt! Ezek után, ugyan hogyan várható el a most remélt tá­mogatás? Bármilyen fájdalmas is, ki kell mondani: a most le­váltott kormánykoalíció nemcsak a valódi rendszer­­váltás esélyét hagyta ki­használatlanul (erélytelen paktumpolitikával!), ha­nem a választás előtti egy­ségfront meghiúsításával a maradék sanszot, a tisztes reményt is szertefoszlatta! Most ugyan, „mentsük a veszett fejsze nyelét!” jel­szóval valami kilátástalan kísérletbe fognak, azonban mindkét félből (MDF, FKGP) hiányzik az alapve­tő őszinteség a sikerhez. Nincs más hátra, mint­hogy a népi-nemzeti-ke­­resztény erők öntisztító megújulással, ha kell „saját hajuknál fogva kihúzva ma­gukat”, rendezzék a soro­kat, és tevékeny ellenzéki­séggel építkezve, a követ­kező választásokon (okul­va a hibákból!) vissza kell szerezniük a politikai hatal­mat! Szentül hiszem, hogy: „Soha nem késő, ráébredni a jóra, odafigyelni ér­tőn, az igaz, magyar szó­ra” ...(!) Brezovich Károly Vác Emlékezés a hős tanítóra fl794. tavaszán ki­gyulladt egy veres­­egyházi gazda há­za, s a tűz átterjedt a szomszédos, nádfedeles is­kolára. Akkora hővel kez­dett égni az épület, hogy már csak a kis ablakán lehe­tett onnan kimenekülni. Az ott tanító Fabriczius József iskolamester hősies elszá­­nással egymás után mentet­te ki a gyerekeket ezen az ablakon. Valamennyit ki­mentette az égő házból, de amikor utolsónak ő is ki akart jönni, lezuhant a mes­tergerenda, és a tanító ott lelte halálát a tűzben. Hősies tettének emlékét ma is őrzi a róla elnevezett veresegyházi általános isko­la és középiskola lépcsőhá­zának falán elhelyezett tűz­zománc kép és emléktábla. A közelmúltban, az ese­mény 200 éves évforduló­ján a Fabriczius József Álta­lános Iskolában és a vele egy épületben lévő középis­kolában egész napos ünnep­séget rendeztek. HISTÓRIA Beszélgetés John Lukacs könyvéről Párviadal Churchill és Hitler között A történelem a személyisé­gek révén jeleníti meg ön­magát, éppen ezért a törté­nelemírás elengedhetetlen feltétele az emberismeret, avatta be ars poetica-jába a hallgatóságát John Lukacs, vagyis Lukács János ma­gyar származású neves amerikai történész a Buda­pesti Művelődési Központ Irodalmi Kávéházában a közelmúltban azon az es­ten, amelyen Ocsovai Gá­bor vezetésével Borús Jó­zsef és Vígh Károly törté­nészekkel valamint Török Bálinttal, lapunk állandó szerzőjével beszélgetett az Európa Könyvkiadónál ja­nuárban megjelent könyvé­ről, „A párviadal”-ról. A párviadal arról a nyolcvan napról szól, amelytől a szerző állítása szerint nemcsak a II. világ­háború, de a század későb­bi sorsa is függött. Arról az időszakról van szó, amikor is Hitler meghódította Hol­landiát, Belgiumot, s térdre kényszerítette Franciaorszá­got. Érdekes — ám minden­képpen véletlen —, hogy a hadjárat első napján, vagy­is május 10-én lett Chur­chill Nagy-Britannia mi­niszterelnöke. A párviadal közte és Hit­ler között folyt. A hadjárat utolsó nap­ján, július 31-én, Hitler ugyanabban a vasúti kocsi­ban írta alá a fegyverszüne­ti egyezményt a franciák­kal, amelyben bő két évti­zeddel korábban, 1918. no­vemberében a németeknek el kellett ismerniük a vere­ségüket. Ugyancsak július 31-én — megint egy vélet­len egybeesés — határozta el magát Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, hogy az erkölcsi támogatá­son kívül kézzelfogható se­gítséget is nyújt Angliának. A szerző a nyolcvanna­pos hadjárat eseményeit dolgozta fel. Nem elége­dett meg azonban a puszta tények leírásával, kísérletet tett a két férfi személyisé­gének a bemutatására is. A beszélgetés — híven a szer­ző vezérelvéhez — elsősor­ban ez utóbbiról szólt. Milyenek is voltak hát a küzdő felek? Churchill 1940-ben 65 éves volt, Hit­ler 51. Churchill hagyo­mánytisztelő, Hitler ezzel ellentétben modem. A szo­kásosnál jobban érdekelte például a technika. A mai értelemben nem volt jobb, vagy baloldalinak mondha­tó — nemzetszocialista volt. Rokonszenvezett a munkássággal, ugyanakkor ki nem álhatta az arisztok­ratákat. Nem véletlen, hogy az egyetlen komo­lyabb merényletet porosz arisztokraták szervezték el­lene. Mindketten rendkívül keményen ragaszkodtak né­zeteikhez, ám úgy tűnik, Churchill következeteseb­ben, mint Hitler. Mindemel­lett elszántabb és kitartóbb is volt. Mint mindenkinek nekik is voltak gyengéik: Chur­chill kifejezetten türtelmet­­len volt, ellentétben az álta­lános angolszász szokások­kal. Délutánonként pizsa­mába bújt és órákig aludt, utána viszont hajnalig dol­gozott. Szívesen fogyasz­tott alkoholt, a közhiede­lemmel ellentétben elsősor­ban pezsgőt. Hitler a hábo­rú kitörésekor már szinte teljesen antialkoholista volt, viszont remekül ked­velte az édességet... Szere­tett sokáig aludni, a munka­napja majdnem délben kez­dődött. Talán meglepő, de ő türelmes volt a személy­zetével. Mindezek aprósá­goknak tűnnek, mondotta Lukács János, ám ismere­tük a történések megértésé­hez szükségesek. A két férfi szokásain kí­vül azért természetesen szó esett az esten a sorsdöntő nyolcvan nap történéseiről is. Lukács megemlítette, hogy az eseményekre visz­­szatekintve ma már egyér­telmű: a hadjárt sorsa az első héten eldőlt. Máig rej­tély viszont, hogy Hitler miért állíttatta le a páncé­los ékeket Dunkerque előtt, s miért tette evvel le­hetővé az angolok menekü­lését. Lukács hajlik arra a magyarázatra, amely sze­rint Hitler ezzel gesztust akart gyakorolni Churchill felé, ugyanis nem tervezte Anglia meghódítását, fi­gyelme inkább a Szovjetú­­nió felé fordult. A július 31 -i békekötés alkalmával egyébként Hitler bizonyos­ságot adott államférfiúi ké­pességeiről is, ugyanis Franciaország egy részé­nek látszatönállóságot biz­tosított, s evvel elérte, hogy a franciák a maradék flottájukat ne juttassák el az angolokhoz, s ne harcol­janak ellene Észak-Afriká­­ban. A beszélgetés során per­sze szó esett a nyolcvan nappal nem szorosan össze­függő érdekességekről is. Például arról, hogy a szov­jet—finn háború első napja­iban — nyilván az esemé­nyek hatására — az ango­lok alábecsülték a szovjet haderőt, s fontolgatták a megtámadását. Felvetődött Baku bombázásának a ter­ve, s az is, hogy frontot nyitnak Észak-Norvégiá­­ban. Mindezt annak érdeké­ben tették volna, hogy elke­rüljék az előző vilgháború hatalmas angol és francia véráldozatát. Szóba került a háború egy másik mindmáig rejté­lyes eseménye, Hitler he­lyettesének, Hessnek Angli­ába repülése is. Az erre vo­natkozó iratokat egyébként Először az alsó tagozato­sok, majd a felsősök emlé­keztek meg szép ünnepség­gel és koszorúzással a név­adó tanítóra. Ekkor került sor a különböző pályadíjak kiosztására, a képzőművé­szeti alkotásokért kapott ju­talmak és a Légy riporter! pályázat díjainak átadására. Délután az emeleti zsi­bongóban rendeztek emlék­ünnepséget a középiskolá­sok. Ezen a mostani taní­tók mellett részt vettek a korábban itt dolgozó peda­gógusok is. A színvonalas műsorban előbb gyertyás megemlékezést tartottak, majd öt nyolcadikos lány előadta az iskola történetét az 1546-os alapítástól nap­jainkig. Ezt követően a középis­kola igazgatónője, Nagy né Vogl Magda adaptálta az alkalomhoz méltóan Gár­donyi Gézának A lámpás című regényét, egyfelvoná­­sos feldolgozásban, a gye­rekek színvonalas előadá­sában. Az egykori iskola­­mestert Prehoda Zsolt, az iskola volt diákja formálta meg, igen élethűen. A mű­sorban fellépett az iskola énekkara is. A földszinti aulában megnyitott diákkiállításon az iskola 200 éves múltja elevenedett fel — a tűz gondolata jegyében — az 1—8. osztályos gyerekek festményein és viaszkarca­in- Fazekas Mátyás Veresegyház Az éhes farkas árulkodó lába Nem lehet hinni azon pártok szószólóinak, amelyek most hetet-havat ígérnek és közben erőszakos, durva kirohanáso­kat intéznek a televízióban és a rádióban egyaránt. Vala­hogy hasonlít ez a Piroska és a farkas meséhez, melyben a jóságos nagyanyó ruhája alól kilógott az éhes farkas lába. Ezeknek az ígérgetőknek nem volt elegendő negyven esztendő sem ahhoz, hogy az országot ne olyan csődtömeg­gel adják át az első szabadon választott kormánynak. Most persze megfordítják érveiket, s a jelenlegi kormányt teszik felelőssé az eladósodás miatt. Szakemberekként tanácsokat osztogatnak és kegyetlenül, gonoszul kritizálnak, rágal­maznak. És ezt szó nélkül tűr­je a kormány!? Amikor pedig e sok pimaszság láttán egy­két becsületes, igaz magyar új­ságíró a sértett nemzet nevé­ben szót emel és nevén nevezi a homgyulákat, thürmergyulá­­kat, hajdújánosokat és a többi­eket, akkor az egész baloldali rezervátum felüvölt és bosszú­ért kiált. Pusztai József Tápiószecső Theacher 2017-ig zárolta — vajon miért? Major min­denesetre megváltoztatta elődje döntését, s a doku­mentumok néhány hónapja kutathatóak. A hallgatóság soraiban helyet foglaló Stark Tamás történész a beszélgetés vé­gén kifejtette, hogy Hitler nemcsak antiszemita volt, hanem antikeresztény, anti­­katolikus is, ugyanis egy­szerűen csak zsidóblöffnek tartotta azt. Nemcsak a ke­resztény vallást, hanem a keresztény kultúrából kifej­lődött értékrendet is elvetet­te, ezért joggal tekinthető barbárnak. Hardi Péter Ácsai jobbágyok panaszlevele Ácsa lakóinak élete a Rákóczi-szabadságharc alatt nehézre fordult A falu jobbágyai nehéz hely­zetükben földcsurukhoz, Vay Ádámhoz fordultak segítségért kérve, védje meg őket a vármegye ter­heitől. Az 1708. május 15-én kelt levelük szerint szinte elviselhetetlen kötelezettségeik vannak: már kifizettek 1183 rénes forintot rézpolturában, 107 forintot pedig „fejér pénz”-ben, vagyis ezüst­ben. E kötelezettségük teljesítése mellett termény­­nyel is szolgáltak: kiállítottak 49 vágómarhát, 172 kiló búzát, 172 kiló abrakot, 6 fegyveres hajdút, egy taligát két lóval, egy hatökrös tábori szekeret, ezért „Kérik urukat, járjon közbe, hogy terheiket csökkentsék”. Vay Adánt megpróbált segítem. Só­gorához, Bercsényi Miklóshoz fordult, kérte a pa­naszok orvoslását, különben „kénytelen lesz a feje­delemhez fordulni”. Amennyire az ország szolgá­lata megengedi, kíméljék az acsai jobbágyokat — fejezte be levelét. Vay Ádám a vármegyéhez is le­­véllel fordult Beadványát a közgyűlés kivizsgálta, eredményéről júniusban értesítették. Pest várme­gye levele leszögezte: a törvényesnél semmivel sem vetettek több adót Ácsa jobbágyaira. A kiállí­tott hajdúkról azt derítette ki a vizsgálat, hogy őket Csajág! ezredes alkalmatlanságuk miatt el­küldte. Némi szabálytalanságot azért feltárt a vár­megye, mert kilátásba helyezte a levél, hogy a szol­­gabírát meg kívánják büntetni, alighanem egy acsai jogellenes letartóztatása miatt. Pogány György

Next

/
Oldalképek
Tartalom