Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-11 / 109. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 11., SZERDA 13 Kritikus válasz egy levelünkre á Tősgyökeres budajjl pesti lakos vagyok, 2% aki mindig szere,"~r tett a világ dolgai felől sokoldalúan tájékozódni, egyben a történelem iránt is érdeklődöm, személyesen is sok mindent tapasztaltam. Sok budapesti lapot olvasok, de megyei lapot csak néha-néha. A véletlen úgy hozta, hogy az utóbbi másfél hónapban vagy 10-15 alkalommal olvastam a Pest Megyei Hírlapot. Már az első alkalommal is nyilvánvalóvá vált a lap irányzata, politikai irányvonala, ami egyáltalán nem baj, hiszen nem egyfajta, uniformizált nézet létezik a közéletben. A lap cikkei között sok érdekeset és sokoldalút találtam, és igen szívesen olvastam, kivéve egyik-másik igen vonalas cikket. A lap április 16-i 88. számát is olvastam, és kissé mellbe vágott a 13-ik oldalon leközölt olvasói levél, melynek címe: „Meglepő találkozás”. Szerintem a történelmi tudatlanság és nyelvi, fordítási baklövések ezen halmazát ilyen formában nem kellett volna közölnie egy olyan lapnak, amely egy egész megye közvéleményét formálja vagy formálni akarja. Miről is van itt szó? A levél első bekezdésében foglaltakkal én is és minden normálisan gondolkodó ember teljes mértékben egyetért. Na de a többi... Eltekintve attól, hogy egy személy (a külügyminiszter úr) mellett fejt ki diszkréten propagandát, a holocaust ürügyén a közelgő választásokra tekintettel igyekszik egy jót rúgni an block a baloldalba, hiszen a volt nyilasból a helyi MKP egyik vezetőjévé átnyergelt személy és a jelenlegi baloldal pártjai között (egyébiránt a miniszter úr fejtegetéseivel egyetértek, és kitapsolását jogtalannak tartom) párhuzamot von. A levél előbb a zsidók öszszeköltöztetéséről beszél, azután szól március 19-éről, azt a téves elképzelést keltve a laikusokban, mintha ez így következett volna be, egymás után, holott fordítva történt. A levél tárgyilagosságát azonnal kétségessé tette, hogy még ebben a bekezdésben a levélíró az ő szavahihetőségét bizonyítja. Csak az szokta bizonyítgatni, aki nem szavahihető. Ezt bizonyítja a következő bekezdés, idézem: „Tudtam, hogy mit jelent, mert dreissig Jahre alt hangzott el, tehát 10 órakor vezetik őket az állomáson veszteglő marhavagonokba.” Úgy tűnik, az akkor meglett korú (17 éves), feltehetően magát a 11 ezres lélekszámú község intelligenciája közé soroló személy, komoly felelősségtudattal fordította le (?) az elhangzottakat. Ha tényleg tanult valaha a polgáriban — mert nem hiszem, hogy annál magasabb fokú oktatásban vett részt —, akkor vissza kell emlékeznie az elsőben az első órákon elhangzott kérdésekre: Wie heisst Du? Válasz: Ich heisse..., Wie alt bist Du? (Hány éves vagy?) Válasz: Ich bin elf Jahre alt. (En 11 éves vagyok.) ...und deine Mutter? (...és édesanyád?) Válasz: Sie ist dreissig Jahre alt. (Ő 30 éves.) Az idézett német szó, illetve mondat tehát nem azt jelenti, hogy délelőtt 10 (zehn) órakor viszik a zsidókat az állomáson veszteglő vagonokba, hanem azt, hogy (az a valaki) 30 éves korú. Micsoda különbség. Ezenkívül: Kunhegyesről, mint a többi Szolnok környéki helységből, Karcag, Kisújszállás, Kunmadaras, Mezőtúr stb. helységekből, köztük Kunhegyesről, június 16-án Szolnokra, a cukorgyár létesítményeibe koncentrálták a szerencsétleneket. Az érvényes belügyminiszteri rendelet értelmében ezt a csendőrség végezte, és esetenként segítségül kérhette a rendőrséget, de semmiféle más testületet vagy pártot nem. így a mesék birodalmába tartozik a levelezőnek az az állítása, hogy a csendőrök és fegyveres nyilasok kísérték a menetet. Lehetséges, hogy a bámészkodók között volt nyilas érzelmű egyén, az is lehetséges, hogy akadtak olyan szemét emberek, akik gúnyolódtak a szerencsétleneken, sőt azt is elhiszem, hogy egy ilyen érzelmű fiatalember a levélírót elzavarta, és ugyanez a személy 1945 után az MKP vezetője lett, de hogy fegyveres lett volna, az lehetetlen, azt nem hiszem. Honnan lett volna fegyvere? Hiszen statárium volt, fegyvere senkinek nem lehetett, a nyilasok pedig csak október 16-a után jutottak fegyverhez, és akkor kezdték a zsidókat kísérgetni. Akkor meg már hol voltak a kunhegyesi zsidók? Vagy a Strasshoffban, vagy Auschwitzban, vagy már holtak voltak. Hogy a fiatalemberből az MKP vezetője lett, ez abban az időben nem volt valami szokatlan dolog. Én ismertem olyan helybeli kisgazdapárti vezetőségi tagot, például nálunk, aki 1942- ben (!) sportegyesületi gyűlésen javasolta, tiltsák el a zsidókat a mozik, színházak, vendéglők és egyéb szórakozóhelyek látogatásától, és kiszolgálásukat tiltsa el, a közhatóságok pedig kérelmezzék a zsidók eltávolítását. A hatóság képviselői (főjegyző) és a közgyűlés résztvevői viharos tetszéssel tették magukévá az indítványt, a közhatóság pedig lépéseket tett ez ügyben. 1945 után az akkori jelenlévők legnagyobb része a kisgazdapárt tagja lett, az indítványtevő és a főjegyző pedig vezetőségi tag. A levélíró netán tud más ilyen esetről is. Ismertem olyan AVH-s őrnagyot (ezredesként ment nyugdíjba), aki 1940-ben nyilassága miatt rendőri felügyelet alatt állt. Tudom, hogy manapság nincs cenzúra, de ezt a levelet, ezekkel a hibákkal nem szabad lett volna közölni, mert az olvasók 90 százaléka abban az időben élt vagy igen kicsi gyermek volt, és a tudatformáló újság cikke alapján készpénznek veszi a valótlan adatokat, és azokat majd gyermekeinek is úgy adja tovább. Végül pedig a levél ki nem javítása, vagy megjegyzés nélküli közlése nemcsak a levélíró tárgyilagosságát, történelmi és helyi tudását minősíti, hanem a szerkesztőségét is. A kunhegyesi deportálásról egyébként több helyen is található adat, legteljesebb a Braham: A magyar holocaust II. kötet 58. oldalán olvasható. Megemlítem, hogy Szolnokról, a cukorgyárból az oda koncentrált zsidókat, köztük a kunhegyesieket is, június 29-én deportálták. Közülük egy transzport 2567 fővel Strasshofba kerül, ezeknek igen magas százaléka megmenekült. Bigocz Ede Budapest Mit kínál az Utazók Klubja? Az Utazók Klubja 1988-ban kezdte meg önköltséges klubutak szervezését Veresegyházon. Ez idő alatt utak sorát bonyolította le a „megboldogult” NDK-ba, a Szász- Svájcba, majd a morva Jesenik-hegységbe, újabban HISTÓRIA pedig Görögországba és a horvát Adriára. Az utak népszerűek voltak egyrészt olcsóságuk révén, másrészt pedig az utazások minősége (jó szállás és étkezés, nívós programok és idegenvezetés), valamint jó hangulata miatt. 1992-től az egyházi jellegű programok is beléptek a klub utazásaiba: Pannonhalma, majd Csehimindszent (Mindszenty bíboros úr szülőhelye, keresztelési temploma) beiktatásával zarándoklat Mariazellbe, a híres magyar kegyhelyre. Ugyancsak zarándokutakat szerveztek a Tátrán keresztül Szepescsütörtökre, Lőcsére, Kassára, Jászóra. Az idei tervek szerint május 25—29-e között zártkörű klubutazást szerveznek az Adriára, trieszti és velencei kirándulással, majd június 1 l-étől ugyanide nyolcnapos üdülőutat indítanak. Június 24—25-én és július 1—2-án zarándoklat jellegű utat szerveznek Garamszentbenedekre, Nagyszombatra és Pozsonyba. Augusztus 22-én tíznapos nyaralóútra indulnak a görög tengerpartra, Asprovaltába, kirándulás Filippibe, Athos szent hegyéhez és Szalonikibe, s ugyanezt az utazást — vallási-zarándok jellegű programokkal — szeptember 22. és 28-a között még megismétlik. Szeptember 3-án pedig kétnapos utazást szerveznek Zirc érintésével Mariazellbe. Fazekas Mátyás Veresegyház ÁYH-s besúgók a magyar—csehszlovák „testvériségért” I Amikor 1945—46- . ban Rákosi, Gero és a moszkvai emigrációból Magyarországra visszatérő 1919-es proletárdiktatúrás kommunisták, valamint kapcsolt részeik a szovjet hadsereg segítségével beültek a hatalomba, cseppet sem zavarta őket a trianoni határon kívül rekedt magyarok sorsa. Őket egyáltalán nem zavarta Benes 1945. április 6-ai kassai nyilatkozata és programja, amely a Felvidékről, illetve a Csehszlovákiává vált területről a magyarságot az utolsó szálig ki akarta üldözni. Benes valójában nem volt kommunista. Csupán gátlástalan, hatalomvágyó, opportunista és soviniszta volt. Úgy képzelte, hogy ravaszságával és intelligenciájával megtéveszti a primitív bolsevikokat. Nemzetiségek nélküli Csehszlovákiát akart megvalósítani és ehhez segítséget kapott a szovjet politikától. Megindult a Szlovákiává vált Felvidéken a nemzetiségek gyötrése, üldözése, egzisztenciájuk és otthonuk elvesztése, mindenekelőtt a közel ezer éve őslakó magyarság rovására. Kezdetben a szovjet hadsereg védelme alatt kommunista jelszavakkal űzték ki otthonaikból a magyarokat a hegyekből érkező birkapásztorok. Ezekből lettek később a „sudruh”-ok, a szocializmus totális győzelme után az úgynevezett „Národny podnik”-ok riaditeljei (nemzeti vállalatok igazgatói), továbbá a köz- és államigazgatás „prednosta”-i. Az egykori birkapásztorok és lumpenproletárok vezették az országot. A magyarság kiüldözése, ' vagyonelkobzása olyan mértéket öltött, hogy a „művelt” Nyugat is kénytelen volt tudomásul venni, de persze nem' tett ellene semmit, hiszen az ő akaratuk hozta létre ezt az állapotot. A teljes kommunizmus felé törekvő Rákosi, Gerő, Farkas triumvirátus a viliág felé a humanitást és a lenini nemzetiségi politika felsőbbrendűségét kívánván bizonyítani, úgynevezett lakosságcsere-egyezményt kötöttek a csehszlovákiai Benes-rendszerrel. így akartak hamis erkölcsi és jogi alapot adni a magyarok csehszlovákiai üldözésének és kitelepítésének. A felvidéki magyarok között akadtak 1919-es vöröskatonák is, akik Stromfeld 1919 május—júliusi felvidéki hadjáratában részt vettek és fegyveresen segítették Kassa, Zólyom, Érsekújvár, Eperjés, Bártfa viszszafoglalását. Ismeretes, hogy ezután 1919. június 6-án Eperjesen kikiáltották az első önálló Szlovák Köztársaságot. Jogilag és diplomáciailag tény, hogy tanácsköztársaságot kiáltott ki az egész Felvidékről összesereglett százezernyi szlovák és magyar. Ennek a szlovák államalapításnak két szépséghibája volt. Az első, hogy tanácsköztársaságot hoztak létre, de a magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének erejére és védelmére támaszkodva. A másik szépséghiba a Stromfeld Aurél volt magyar királyi vezérkari ezredes parancsnoksága alatt álló „Vörös Hadsereg” volt. Ugyanis ez a Vörös Hadsereg csak nevében volt vörös, valójában nemzeti hadsereg volt, amelynek katonái zömmel a régi M. Kir. Honvédség tisztjeiből, altisztjeiből és legénységéből tevődtek öszsze. Vagyis egy Vörös Hadseregnek álcázott magyar nemzeti hadsereg volt ez, amelynek hazafias lelkesedése söpörte ki a francia vezetés alatt álló csehszlovák hadsereget az egész Felvidékről. Ezt a hadsereget az egész Felvidéken szlovákok, magyarok, zipszerek, rutének, mindenütt piros-fehér-zöld lobogókkal és Himnusszal, felszabadítóként fogadták. (Folytatjuk) Kelenváry J. László Karman József pünkösdi királysága Irodalomtörténetünk Kármán Józsefben tiszteli első regényírónkat: az ő Fanni hagyományai című kötete ma is élvezetes olvasmány, kétszáz évvel megjelenése után. Kármán jó megjelenésű, vonzó, művelt fiatalember volt, a református fdúri társaságok kedvelt alakja. Élete egyik fd célja Pest kulturális központtá fejlesztése volt. Tervéhez megnyerte Beleznay Miklós tábornok özvegyét, Podmaniczky Anna bárónőt is. Az irodalompártoló nagyasszony nem csak pesti palotájában, hanem pilisi kúriájában is gyakran vendégül látta az írókat, köztük Kármán Józsefet. 1790-ben az egész országban fényes pünkösdi ünnepségeket rendeztek — ezzel is tanújelét adta az országa II. József halála feletti — kétségtelenül nem szép, de érthető — örömének. A megjelent vendégek színpadi előadást tartottak, majd másnap, pünkösd hétfőjén került sor a nevezetes versenyfuttatásra. Pest megye régi történeteinek krónikása, Vay Sarolta írta meg, hogyan lett Kármán József Pilisen pünkösdi király. A versenyzők parasztlegények voltak, ócsai, dabasi fiúk. A versenyben a harmadik futam döntött, mindenki izgatottan várta, kinek adja át majd Prónay Henriette bárónő a rózsákból készült koronát. Nagy volt a meglepetés, mikor a győztesben felismerték Kármán Józsefet. Kiderült, hogy az író a verseny előtt ruhát cserélt egy legénnyel „s így a Pegazus lovagja a négylábú paripán is elvitte a díjat”— írta Vay Sarolta. Pogány György
