Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-11 / 109. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. MÁJUS 11., SZERDA Megkérdeztük Milyen támogatást ad a Hunguest? A Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezeld Részvénytársaság május 16-tól kezdődően a III. ne­gyedévi üdülési részvételi jegyekhez nyújtandó tá­mogatás mértékét az utolsó havi nettó kereset, nyugdíj, illetve munkanélküli-segély nagysága alap­ján állapítja meg. Milyen összegű hozzájárulásra számíthatnak a nyaralni készülők? — kérdeztük Bányai Jánostól, az rt. sajtófőnökétől. — A korábbi négy jöve­delemsáv helyett ezentúl hatot alkalmazunk — vá­laszolta. — így havi 10 000 forint nettó kerese­tig, nyugdíjig, segélyig 5 ezer, 10 001-től 15 000 forintig 4 ezer, 15 001-től 20 000 forintig 3 ezer, 20 001-től 30 000 forin­tig 2 ezer, míg 30 001-től 40 000 forintig ezer fo­rint támogatást nyújtunk személyenként és heten­ként. Negyvenezer forint feletti jövedelem esetén nem jár kedvezmény. Új­donság az is, hogy gyer­mekenként 3 ezer forint üdülési segély vehető igénybe a gyermek 18 éves koráig. Gondoltunk az évvesztesekre is, ezért a középiskolásoknál 20 éves korig bezárólag kap­ható ez a támogatás. A családosok, kizárólag a pótágyazható szobákra ér­vényes jegyek odaítélésé­nél, június 16-a és augusz­tus 31-e között előnyt él­veznek a gyermektelenek­kel szemben. Jó tudni, hogy az üdülési hozzájá­rulás mindig csak a ne­gyedévenként rendelke­zésre álló utalványkeret erejéig adható, s nem ha­ladhatja meg a részvételi jegyek árának az 50 szá­zalékát. A támogatás az utolsó havi nettó kereset­ről szóló igazolás, nyug­díjszelvény, segély folyó­sításáról szóló határozat bemutatásával igényelhe­tő a Hunguest Rt. 19 vidé­ki megyeszékhelyén és a fővárosban található két utazási irodájában. A Pest megyei lakosoknak is a fővárosi kirendeltsé­geket kell felkeresniük, amelyek a VI. kerület, Dózsa György út 84/B, és a VI. kerület, Bajcsy- Zsilinszky út 55. szám alatt találhatók. (klug) Halló 04, halló 05, halló 07! Robbant a gázpalack Fellökte Polski Fiat típusú sze­mélygépkocsijával K. A. hét­főn este Monoron, a Petőfi és a Széchenyi utca keresztező­désében B. K. 74 éves helyi la­kost, aki kerékpárjával nagy ívben balra kanyarodott. K. A. a helyszínről segítségnyúj­tás nélkül hajtott el, őt a rend­őrség nem sokkal a baleset után elfogta. B. K. szerencsé­re nem sérült meg súlyosan. * Nem vette figyelembe a se­bességkorlátozó táblát Sóskút belterületén P. Zs. 24 éves he­lyi lakos, aki miután gépkocsi­jával nagy sebességgel kisod­ródott egy kanyarban, az út jobb szélén lévő dombra haj­tott fel. Az autó szinte „fel­szállt” egy 3 méter magas dió­fa felső ágára, majd a földön landolt. P. Zs-t súlyos, két 20 éves utasát könnyű sérüléssel szállították a mentők a Hon­véd Kórház baleseti sebészeté­re. * Frontálisan ütközött tegnap délelőtt a 11-es úton a Lupa­szigeti elágazásnál egy teher­autó és egy személygépkocsi, melynek következtében egy ember súlyos sérülésekkel kór­házba került. * Gázrobbanás történt teg­nap délután Monoron, a Kis­­templom utca 17. szám alatt, ahol egy gázpalack szivár­gott, majd belobbant a gáz. A robbanás olyan erős volt, hogy a ház tetőszerkezete tel­jesen megrongálódott. Tulaj­donosa könnyű égési sérülést szenvedett. Programok a cigány munkanélkülieknek Fo gond a szakképzetlenség A munkanélküliség csak részben fogható fel munka­erőpiaci kérdésként, ezért nem elegendő megoldására csupán a foglalkoztatáspoli­tika eszköztárát bevetni. A rétegprogramok kidolgozá­sának és megvalósításának alapvető feltétele e sokakat érintő gond humán- és tár­sadalompolitikai kérdés­ként való kezelése — szö­gezte le Bagó József szocio­lógus, a Munkaügyi Minisz­térium foglalkoztatási prog­ramok főosztálya regionális és ágazati osztályának veze­tője, amikor arról kérdezte lapunk: milyen okok játsza­nak szerepet abban, hogy a társadalom bizonyos réte­gei nehezebben jutnak mun­kához mint mások, egyálta­lán, milyen elképzeléseik vannak tavaly elindított programjaik továbbfejleszté­sére? — A hátrányok közül el­sősorban a szakképzetlensé­get, az alacsony munkakul­túrát, az ötven éven felüli életkort, a szakmai ismere­tek és tapasztalatok elavulá­sát, a munkát adó termelési ágak leépítését kell megem­lítenem — válaszolta. — Ez évi rétegprogramjaink­ban, amelyeket a megválto­zott munkaképességű, az ál­talános iskolai végzettség­gel rendelkező és a cigány munkanélküliek támogatásá­ra dolgoztunk, illetve dolgo­zunk ki, építettünk tavaly szerzett tapasztalatainkra, felhasználtuk az eddigi kuta­tási eredményeinket, amel­lett, hogy újabb vizsgálato­kat is végzünk. így a mun­­kanélküli-ellátásbóí és a re­gisztrációból kiesettek nyo­mon követését is célul tűz­tük ki. A szakemberektől meg­tudtuk: kulcskérdésként ke­zelik a nyilvántartások ala­pos átszervezését. Ennek ér­dekében a közeljövőben vál­toztatásokat hajtanak végre statisztikai információs rend­szerükben, melynek nyo­mán remélhetően árnyaltab­ban jelenik majd meg az ál­lásnélküliek egy adott vizs­gálati időszakban való hely­zete, feltérképezhetőbbé vá­lik kapcsolódásuk az aktív és a passzív ellátásokhoz. Bagó József elmondotta azt is, tervezik a jogszabá­lyok továbbgondolását olyan irányba, amely lehető­séget biztosít majd arra, hogy a társadalom egyes munkanélküli csoportjai spe­ciális kedvezményeket kap­hassanak. Ezek minden bi­zonnyal ellensúlyozzák majd munkaerő-piaci hátrá­nyukat, s javulnak elhelyez­kedési esélyeik. Tervezik új módszerek kidolgozását pél­dául a tananyagfejlesztés, az aktív eszközök kombiná­ciói, valamint a támogatott foglalkoztatási és képzési alapítványok területén is. Az osztályvezető végeze­tül hangsúlyozta: természe­tesen nem elegendő csupán a megyei munkaügyi kiren­deltségektől, központoktól várni a segítséget. Az egyé­neknek is felelősséget kell vállalniuk sorsuk alakításá­ért. (klug) Budapest— Szob kerékpárút A tervezett Budapest— Szob kerékpárút megépíté­sének finanszírozásával kap­csolatos eszmecserét tartot­tak tegnap a váci városhá­zán az érintett kilenc telepü­lés képviselői Bogárdi Zol­tán, az 1. számú Pest me­gyei országgyűlési választó­­kerület MDF-jelöltje, a ter­vező, illetve a beruházó cég vezetői, valamint Sándor Anna, a holland Építési és Környezetvédelmi Miniszté­rium kelet-európai tanács­adója. A külföldi vendég azért kapott meghívást a megbe­szélésre, mert elképzelhető, hogy amennyiben a beruhá­zás kivitelezési költségeit az érintett önkormányzatok­nak sikerül előteremteniük, a holland minisztérium is anyagi támogatást adna. An­nál is inkább, mivel az expo­­résztvevő Hollandia fő vi­lágkiállítási témája a kerék­pár-közlekedés lesz. A tanácskozáson megálla­podás született arról, hogy egy hónapon belül újra meg­beszélést tartanak a beruhá­zásban érintett cégek és ön­­kormányzatok. Erre az alka­lomra mind a kilenc önkor­mányzatnak egyértelműen nyilatkoznia kell, hogy kész-e vállalni a rá eső költ­ségeket. R. Z. Ballagnak a diákok o.t A Török Ignác Gim­­• názium levelező ta­gozatos tanulói teg­nap délután 3 órakor ballagtak el iskolájuk falai kö­zül. Persze ez nem a végső búcsút jelenti! Az érettségi — mint nehéz feladat — még a 42 tanuló előtt áll. A majd’ egy órás ballagóműsor röpke összefoglalása volt an­nak a négy évnek, amit a most búcsúzók itt töltöttek: heti két alkalommal hallgat­ták a tanítási órákat. A ban­kett jó hangulatát sem árnyé­kolta be a közelgő érettségi. A levelező tagozatos diá­kok között vannak tizenéves fiatalok, anyukák, dolgozók és munkanélküliek is. Több-' ségüknek ilyen körülmények között nehéz a tanulás és fel­készülés: ott a család, mun­ka, más egyéb elfoglaltság. Remélhetőleg sokuknak je­lent majd könnyebbséget az érettségi bizonyítvány meg­szerzése után a munkahely­változtatás, a választás. A tagozatvezető, Urbán János és az osztályfőnök dr. Fábri Mihály együtt ballag­tak tanítványaikkal. Miska bá­csi — mert mindenki csak így hívja — a tanév befejezté­vel nyugdíjba vonul, s utána már nem teszi fel „ama híres jegybeíró okuláját”. Utóbbi a búcsúztatók szövegéből vett idézet. Húszévi csodálatos munka után ballag el az is­mert tantermek és jó munka­társak közül. Varga Mária KSH-jelentés a fizetésekről Nőttek az átlagbérek Március hónapban a nem­zetgazdaság Í0 fő feletti létszámú szervezeteinél a teljes munkaidőben foglal­koztatottak bruttó átlagke­resete 22 százalékkal halad­ta meg az előző évit — írja a Központi Statisztikai Hi­vatal jelentése az év első három hónapjának adatai alapján. A legmagasabb át­lagkereset változatlanul a pénzügyi tevékenységek te­rületén dolgozókat jelle­mezte. A felmérés szerint a tex­til- és ruházati iparban fog­lalkoztatottak kerestek a legrosszabbul, de az ide­genforgalmi holtszezonban a szálláshely-szolgáltatás­ban és a vendéglátásban dolgozók átlagkeresete is alacsony. A márciusi átlag­­kereset nettó értékben 21 622 Ft volt, amely majd­nem 25 százalékkal maga­sabb a tavalyi évhez képest. Szinte azonos növekedési ütem jellemezte a fizikai (22 366 Ft) és a szellemi munkát végzők (42 1082 Ft) átlagkeresetét. Kiugró mértékben (33,5 százalék­kal) nőtt a kereset a szállí­tás, a raktározás, a posta és a távközlés ágazataiban. Ezt évben a fogyasztói árindex 16,8 százalékkal emelkedett. A-havi átlagkeresetek több, mint 8 százalékkal haladták meg az áremelkedés mérté­két. A fenti adatok nem ér­vényesek a költségvetésből gazdálkodókra, a mezőgaz­dasági, a vadgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a ha­lászat ágazataiba sorolt szer­vezetekre. Néhány adatot kiragadva, az év első hónapjának ada­tai alapján a bányászatban dolgozó, fizikai foglalkozá­sú dolgozók átlag nettó bére 21 908 Ft, a szellemi mun­kát végzőké 36 112 Ft volt. Az előző évi adatokhoz ké­pest a növekedés- mértéke több mint 20, illetve több mint 30 százalék. A legalacsonyabb nettó keresetek a feldolgozó ipa­ron belül a textília, a ruháza­ti- és bőrtermék gyártásban dolgozókra jellemző. Ebben az ágazatban is 20 százalék körüli a növekedés mértéke. A legmagasabb, esetenként 35-38 százalékos nettó bére­melkedés ellenére a szállí­tás, a posta és a távközlési ágazatokban dolgozó, fizi­kai munkát végzők 18 805—18 975 Ft-ot, a szellemi foglalkoztatottságú­­ak pedig 25 256—25 789 Ft között kerestek. (szűcs) Kompromisszum erdó'ügyben Árverés: a hónap közepén Árverés-előkészítő gyű­lést tartott a hét végén Szentendrén Fehér And­rás, a kárpótlásra jogosul­tak képviselője, aki a nagy számban megjelent részt­vevőket tájékoztatta az Óbudai Tsz és a kárpótlá­si hivatal közötti per állá­sáról. Két tárgyalás már le­zajlott, de az előadó egye­lőre nem tud konkrétumo­kat mondani, hiszen a kö­vetkező alkalommal dől el. Lehetőség van egy kompromisszum megköté­sére, melynek lényege, hogy a kijelölt telephelyek­ből — melyek a tsz egyik legfontosabb és legértéke­sebb területei — nemcsak a tsz-nek, hanem a lako­soknak is jusson. A tájékoztatón szó esett még a Pilisi Parkerdőgaz­daság kezelésében álló ál­lami erdőterületek árveré­séről is. Amennyiben sike­rül elegendő kárpótlási je­gyet beszerezni, abban az esetben ezeket az erdőterü­leteket meg tudják vásárol­ni, s ehhez nem kell meg­várni az Óbuda Tsz és a kárpótlási hivatal között zajló per végeredményét. Bacsa Imre, a Pest Me­gyei Kárpótlási Hivatal munkatársa, a képviselő vendége és jóbarátja el­mondta, hogy az erdőterü­letekre azok licitálhatnak, akik 1992-ben már beje­lentették, hogy területük a Pilisi Parkerdőgazdaság tu­lajdonában van. A Pest Megyei Kárren­dezési Hivatal kárpótlásra kijelölt területeit egy alka­lommal árverezik, s a meg­vásárolt terület tulajdonkö­zösségben marad, de fel­tüntetik, ki milyen résza­ránnyal rendelkezik. A kárrendezési hivatal Szent­endre, a Pilisi Parkerdő­­gazdaság és Visegrád által kijelölt termőföldterületei­re az árverést május 17-18-12. tűzte ki, melynek helyszíne a Szentendrei Művelődési Ház lesz. Ezek után a megjelenteket tájékoztatták az árverésre kerülő területek, Szentend­re, -Csobánka, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszentke­­reszt, Pilisszentlászló, Pi­­lisvörösvár, Piliscsaba er­dőinek adatairól, majd el­hangzottak azok a fontos címek, telefonszámok, ahová fordulhatnak az ér­dekeltek. Az erdőt az árverés után osztatlanul közösen kell kezelni, ennek érdeké­ben szükséges egy közös, erdőgazdálkodói társaság létrehozása, mely lehet vagy az Erdőbirtokosok Szövetsége, vagy az Erdő­­birtokosok Társasága, il­letve az Erdőbirtokosok Egyesülete, hangzott el a fáma. D. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom