Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-09 / 107. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. MÁJUS 9., HÉTFŐ A jobb tarolás döntött Ceglédi teketanulók A tekézők országos utánpót­lás páros bajnokságán a Ceg­lédi Közgép három verseny­zője indult. Az ifistáknál a Pest megyei duó tagjaként Se­res Albert 827, Kazal Pál 817 fát ütött. Az eredmények alapján tizenketten szereztek jogot az egyéni döntőbe jutás­ra. Seres Albert balszeren­csés körülmények között esett el ettől a lehetőségtől. Ő is elérte a szükséges 827 fát, de ugyanennyit teljesítő ve­­télytársa jobban tarolt, s ez döntött a javára. A serdülőknél a ceglédi Randos Mihály 389-et, fővá­rosi társa Farkas József pe­dig csupán 347-et ütött. így a serdülőknél sem léphetett elő­re Pest megyei sportoló. Az utánpótlásra még egy vizsga vár. Május 28-án a BKV Elő­re sporttelepén rendezik az or­szágos seregszemlét, ame­lyen kezdők vetélkednek. Cegléden 10-12 fiatal fél éve, illetve egy esztendeje lé­pett be a tekézők táborába. A legifjabbak 1979—80-as szü­letésűek. Közülük jelölik majd ki azt a 4-5 sportolót, akik az országos seregszem­lén szerepelnek. Egyébként nekik még nincs igazolásuk, nem szerepéinek rendszere­sen. Természetesen az orszá­gos viadalon való induláshoz megkapják majd minősítési könyvecskéjüket a teketanu­lók. A férfi Szuper Ligában 7, helyen végzett ceglédi gárda tagjai hétvégi levezető edzé­seken vesznek részt, aztán pi­henőre térnek. R. L. DVSE: serdülök túl a százon Verőcei meglepetés A váci körzeti labdarúgó-baj­nokság minden fordulója tarto­gat meglepetéseket. Legutóbb a Verőce legyőzte a Szobot, .az 1/B osztályban pedig a Kisma­ros a Váci Reménységet. A ko­rábban vezető Szob a 3. helyre csúszott vissza. Ehhez hozzájá­rult az is, hogy jogosulatlan já­tékos szerepeltetése miatt 2 büntetőpontot vontak le tőlük. Zárójelben az ifjúsági eredmé­nyeket közöljük. I/A osztály. 17. forduló: Márianosztra—Őrbottyán 2-2 (1-4), Dunakeszi SE— Vámosmikola 3-0 (4-0), Let­­kés—Vácduka 3-2 (5-0), Vác­­hartyán—Kösd 3-2 (2-0), Pe­­rőcsény—Ácsa 1-1 (2-1), Ve­rőce—Quattro SC Szob 1-0 (0-2). Az élmezőny: 1. Let­­kés 28 2. Vámosmikola 28 3. Szob 25 ponttal. I/B osztály. 19. forduló: Kisnémedi—Penc 1-1, Wil­­ker FC Liget SE—Galga­­györk 7-1 (5-0), Csővár— Püspökhatvan 1-1, Cso­rnád—Sződi FC 1-0 (3-0), Bernecebaráti—V ácrátót 1 -6, Sződliget—Galgamácsa 1 -2, Kismaros—Váci Reménység 2-1 (2-3). Az élmezőny: 1. Wilker SC 36 2. Püspökhat­van 25 3. Galgagyörk 25 ponttal. Serdülők: Dunakeszi VSE—Főt 4-3, Váci Remény­ség—Dunakeszi SE II 18-1, Göd—Szob 10-0, Rád—Őr­bottyán 1-4, Dunakeszi SE— Szokolya 3-0. Az élmezőny: 1. Váci Reménység 27 2. Du­nakeszi VSE 24 (a csapat túl­jutott a 100. gólján, a Re­ménység 100 közelében van), 3. Göd 24 ponttal. Előzött a Zsámbék Megyei sakkévzáró A Pest Megyei Sakkszövet­ség megtartotta évzáró érte­kezletét. Solymosi László el­nök ismertette az 1993/94. évi sakkcsapatbajnokság ta­nulságait. Örömmel nyugtáz­ta: sportszerű körülmények között zajlott le a csapatbaj­nokság. Az I/A-ban már a hajrá előtt tisztázódott Gö­döllő elsősége. Az I/B-ben sokáig vezető Ceglédet a fia­talokból álló Zsámbék váltot­ta fel. I/A sakkcsapatbajnokság végeredménye: 1. Gödöllő 73,5 2. Fót II 65 3. Dunake­szi SE 61,5 4. Vác 60,5 5. Aszód 60 6. Ráckeve 53 7. Tököl 53 8. Dunaharaszti MTK 52,5 9. Érd 50,5 10. Nagykáta 48 11. Göd 47,5 12. Gyömrő 35. I/B sakkcsapatbajnokság végeredménye: 1. Zsámbék 41 2. Százhalombatta 40 3. Isaszeg 38,5 4. Cegléd 37,5 5. Törökbálint 34,5 6. Aszód II. 34 7. Vác II. 33 8. Alagi Diák Sakk-klub 22. Az évnyitó 1994. szeptem­ber 15-én 17 órakor lesz, Ste­­indl u. 12. II. emelet, nagyte­rem. Asztalitenisz-alapszakasz Budaörsi „retúrjegy” Az asztalitenisz NB I-ben be­fejeződött a küzdelmek alap­szakasza. A férfiaknál és a nőknél az első 5 helyezett rá­játszással tisztázza majd a végső sorrendet. Sajnos, a két Pest megyei férfi együt­tes nem érdekelt ebben. A B-csoportból ősszel elő­relépett Budaörs, mint a táb­lázat is mutatja csak egy Férfi A-csoport 1. Malév SC 12 _ — 24 2. Eger 9 1 2 19 3. Győri E. 4 5 3 13 4. BVSC 5 2 5 12 5. Kecskemét 4 1 7 9 6. Ceglédi VSE 2 2 8 6 7. Budaörs — 1 11 1 Szokolyai gyermekparadicsom A íjászattól a duatlonig Szokolyai gyepsízők bemutatója a nagy sikerrel megrende­zett gyermeksportnapon Tumbász Hédi felvétele Miként tavaly, idén is hatal­mas sikert aratott a fiatalok körében a szokolyai gyermek­sportnap. Az elmúlt esztendő­vel ellentétben, ezúttal ragyo­gó volt az idő is, így nem mosta el az eső a különleges látványosságot jelentő váci (jászok bemutatóját, s a szin­tén váci, valamint szokolyai gyepsízők versengését. A he­lyi lovasok „magyaros” műso­ra színesítette a programot, miként a motoros sárkányre­­pülő-bemutató, amely egy ku­riózummal is szolgált: a vál­lalkozó kedvűek sétarepülés­re is mehettek az ügyes piló­ta jóvoltából. Nagy sikert ara­tott a Lavina SE NB Il-es fér­fi kézilabdacsapatának mér­kőzése a helyi amatőr fiata­lok együttesével, s természe­tesen az egyes versenyszá­mok is, melyeken több mint 200 gyermek mérte össze fel­­készültségét, tudását. A Szokolyai Sportkör és a helyi általános iskola által szervezett gyermeksportna­pon minden egyes résztvevő emlékplakettet kapott, a leg­jobbak pedig Serleget és okle­velet. Az indulók így búcsúz­tak egymástól: találkozunk jö­vőre, május 6-án. A hat csapat részvételével rendezett természetvédelmi vetélkedőt a Kóspallagi Álta­lános Iskola együttese nyerte. A közlekedésbiztonsági ver­seny tesztlapos részén a Szo­kolyai Általános Iskola együt­tese, egyéniben pedig 31 in­duló közül Cseh Zsolt vég­zett az élen. Az ügyességi fel­vonás után Nagymaros és Szokolya osztozott az elsősé­gen. A 7 csapatos leány kézi­­/aMa-villámbajnokság mind­két korcsoportjában helyi győzelem született, a 11 együttes részvételével megtar­tott kispályás focitornán pe­dig a serdülő I. korosztály­ban Penc, a serdülő II. kor­osztályban Nagyoroszi gárdá­ja vitte el a serleget. A gyermeksportnap legnép­szerűbb számának bizonyuló mountain bike-\e rsenyben felnőttek is kerékpárra pattan­tak, de eredményük nem szá­mított be a hivatalos végered­ménybe. így a 67 induló kö­zül a fiúk gyermekkorcsoport­­jában Melts András, a serdü­lő I. korcsoportban Bíró Mik­lós, a serdülő II. korcsoport­ban pedig Bátyi Zoltán bizo­nyult a leggyorsabbnak. A lá­nyok bajnokai: Alai Imola (gyermek), Tóth Alina (serdü­lő I.), és Strihovanecz Éva (serdülő II.). A kerékpározásból és futás­ból álló (/woí/onvetélkedő 43 résztvevőt vonzott: a fiúknál Bea Krisztián (gyermek), Bá­tyi András (serdülő I.), Kö­kény Csaba (serdülő II.) vehe­tett át serleget az eredmény­­hirdetés alkalmával, míg a lá­nyoknál Tötös Aliz (gyer­mek), Fekete Helga (serdülő I.), valamint Huber Adrienn (serdülő II.) bizonyult a leg­ügyesebbnek. N. A. Gödöllői, csömöri ifikről Kapuban a kenus fia A gödöllői ifjúsági férfi kézi­labdacsapat az alapbajnokság­ban egy vereséggel, a megsze­rezhető pontok 93 százalékát begyűjtve végzett csoportjá­nak élén. A rájátszást 4 to­vábbvitt ponttal kezdheti má­jus 14-én, hazai pályán. A gárda gólkülönbsége is imponáló: 299-187. Azaz 112-vel dobtak többet a fiúk, mint amennyit kaptak. Ez 14 lejátszott mérkőzést figyelem­be véve azt jelenti, hogy átla­gosan 8 góllal voltak eredmé­nyesebbek ellenfelüknél. A si­kerből Varga Norbert 109, Szabadi Szabolcs 90 és Var­ga Zsolt 58 találattal vette ki részét. Az őszi utolsó forduló­tól kezdve vérbeli kapus állt az ifik hálója előtt: az Elekt­romostól leigazolt Wichmann Balázs. A tehetséges legény a világhírű kenus, Wichmann Tamás fia, aki az Agrártudo­mányi Egyetem „nulladik” évfolyamára jár, s a Gödöllői KC csapatában akarja folytat­ni pályafutását. (markó) Az elmúlt év végén szerve­zett csömöri ifjúsági férfi ké­zilabdacsapat a gödöllői téli terembajnokságon a 2. he­lyen végzett. A csömöriek áp­rilistól a Budapest 1. osztályú bajnokságában játszottak, s amint az várható volt, az első fordulókban tisztes veresége­ket szenvedtek el. A Sziget­­szentmiklós ifjúsági együtte­se elleni találkozón azonban megtört a jég; a csömöriek nyertek 17-10 (9-4) arány­ban. A legeredményesebb csömörinek Halász bizonyult 7 góljával, Vereszki és Pesti 3-3, Túrák 2, Lujber és Sü­nié ghy 1-1 találatot szerzett. (fábián) Kétgólos vereség a Hypo Niederösterreichtől Helytállt a Vasas-Dreher Elérkezett ez a sokáig emlékezetes hétvége, május 7—8-a, amikor is a magyar női kézilabdázás történetében egyedül­álló módon, egyszerre három klubcsapatnak drukkolhat­­tunk-szoríthattunk az európai kupák fináléjában. Termé­szetes, hogy ez a magyar női kézilabdázás nagy ünnepe, egyidejűleg szakmai fölértékelődése is, itthon és külföldön egyaránt. Az oda-vissza alapon leját- jelző a Vasas-Dreher javára, szásra kerülő ütközetek első Ekkor különösen úgy tűnt, hi­­felvonására szombaton dél- ányzik a komoly balesetet ben, a Fáy utcában került sor, szenvedett jobbátlövő, a hor­­ahol a ,15-szörös magyar baj- vát származású Stanka Bozso­­nok Vasas-Dreher gárdája a vies. (A férfias játékáról is­­négyszeres BEK-győztes mert bombázó előző este a osztrák Hypo Niederöster- szállodában csapattársával, reich csapatát fogadta. Elöljá- Morhammerrel kockázott, róban gyorsan és egyértelmű- majd ráütött az asztalra, en szögezzük le: az angyalföl- amelynek üveglapja eltörött, diek döntőbe jutása minden- A lezúduló tábla a bal lábfe­­képpen hatalmas bavúr! A pi- jét szétnyiszálta; a csapatuk ros-kékek ugyanis előbb a orvosa még az éjjel megope­­bajnokságban szedtek össze rálta a Szent János Kórház­­behozhatatlan hátrányt az ban. A meccset tolókocsiban aranyéremért vívott harcban, nézte végig...) Később az­­majd a Magyar Kupában az után a házigazdáknál több fe­­idegenben lőtt kevesebb gól- gyelmezetlenség és helyzetki­­lal maradtak alul a Spectrum- használás után az előny le- Ferencváros ellenében. Ma- apadt, mivel a vendégek kí­­radt tehát a tripla vagy sem- mélétlenül kihasználták a lab­­mi, hiszen a BEK-ben a má- daleadásokból adódó indítási sik két, elszalasztott lehető- lehetőségeket, ség után a Vasas-Drehemek A félidőben egy góllal ve­­valóban mindenképpen a le- zető magyarok a szünet után hető legmesszebb kellett jut- még egyszer vezettek (36. p. nia. Egész egyszerűen azért, 11-10), ám ezután a sokolda­­mert ez már szó szerint élet- lúbb és kondicionálisan, futó­­halál kérdés volt! gyorsaságban is többet muta-A piros-kékek dicséretére tó vendégek végleg maguk­legyen mondva, megoldották hoz ragadták a kezdeménye­­ezt a feladatot, hiszen a dön- zést és a vezetést: Erdős és tőbe jutás már az optimumot társnői dicséretesen küzdöt­­jelenti. Még akkor is igaz ez, tek, 14-14-nél és 17-17-nél is ha a tárgyilagosság kedvéért beérték ellenfelüket, többre megjegyezzük: a másik né- azonban ezúttal nem futotta, gyes elődöntőcsoport erő- A kétgólos vereség ellené­­sebbnek tűnik, ami persze re a Vasas-Dreher emelt fő­nem csökkenti a Fáy utcaiak vei zárhatja a BEK-döntő érdemeit. Zsiga Gyula tanít- első félidejét, s készülhet a ványai nyugodtan készülőd- visszavágóra. A világ talán hettek. A lányok dicséretes legjobb klubcsapatával szem­módon készültek, egészséges ben méltó módon helytállt, s önbizalom jellemezte őket. a jövő szombati visszavágón Ebben az alaphangulatban is ez lehet az első és legfpnto­­léptek pályára, közel kétezer sabb célja. Ha ott is szoros néző előtt. meccset játszanak Hang Vasas-Dreher—Hypo Györgyiék, már bőven teljesí- Niederösterreich 18-20 (9-8) tették, ami várható volt tőlük. V.: Johansson, Kjelqvist- Ha pedig netán még jobban (svédek). játszanak, mint a Fáy utcá-Vasas-Dreher: Hang — ban, akár javulhat is az össze- Kántor, György 3 (3), Tóthné sítésbeli eredményük. 4, Tóth A. 1, Varga 4, Erdős A meccs után sajtótájékoz- 4. Cs.: Rajz, Bajczyné 1, Óra- tatón Zsiga Gyula edző a vi­­vecz 1, Kovács. lág legjobbjaként említette a Hypo Niederösterreich: Hypo gárdáját, amellyel Dzsandzsagava — Morham- szemben még jobb ered­­mer 1, Mátéi 3 (2), Högdahl ményt érhettek volna el, ha 3(4), Sypkuviene 1, Topea, az első félidő végén keve- Ziukiene 9. Cs.: Rácz, Pro- sebb fegyelmezetlenséget kö­­kop, Németh, Strass 2. vetnek el lányai. Prokop me-Vendéggóllal kezdődött a nedzser-edző hangsúlyozta, meccs, de a gyors játékban is hogy Bozsovics kimaradása partner piros-kékek átvették komoly nehézséget jelentett, a vezetést és az irányítást is. de ezt is kitűnően megoldotta Olyannyira, hogy a 20. perc- együttese, re 7-4-et mutatott az eremény- (jocha) Gunnar Prokop, a Hypo menedzser-edzője és Zsiga Gyu­la, a Vasas-Dreher szakvezetője évig volt az „ások” mezőnyé­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom