Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-05 / 78. szám
_í PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. ÁPRILIS 5., KEDD J3 Vörös karszalagos verekedői Tisztelt polgármester úr! Alapos indokát érzem annak, hogy ezt a levelet megírjam önnek. Mert még csak most kezdenek fölocsúdni a megdöbbenéstől egy gimnáziumi osztály tanulói, a tanárok, a szülők. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy mindez megtörténhet, és pont velük. Mi is történt tulajdonképpen? Egy budapesti gimnázium osztálya, budapesti és Pest megyei diákok, kirándulást szerveznek Zircre. Hallottak már a híres könyvtárról, múzeumról, a botanikus kertről, a hangulatos kisvárosról, a környező kirándulóhelyek szépségeiről, ezért látni akarják. Megérkezésükkor nem is csalódtak. Sorra járták a híres helyeket, élvezve a friss levegőt, a táj szépségeit. Senki sem gondolta, hogy a sok-sok élmény elhomályosul majd egy rémálomtól, ami szombaton, 26-án éjjel kezdődött. A fiatalok már előző este, egy sörözőben ülve sejtették, hogy persona non grata, nemkívánatos személyek, mivel ezt megjegyzésekkel tudtukra is adták. De nem törődtek vele, bíztak a vendégszeretetben, és a gazdag programoktól fáradtan csak a pihenésre gondoltak. A szombat este szabadnak ígérkezett. Néhányan (tanárnői engedéllyel) elhatározták, hogy táncolni, szórakozni mennek. Vesztükre épp a postás üdülő diszkóját választották. A belépő megváltása után táncolni kezdtek. Egymással, mert senkit nem ismertek. A helyi közönség ezt úgy látszik, nem nézte jó szemmel, mert az ottani, táncoló lányok elkezdtek lökdösődni, lábakra „véletlenül” rálépni. A tehetetlenség törvényének engedve néhány vendég fiatal elesett. Mire feltápászkodtak, már ott által körülöttük a diszkó oszlopos fiútagjai. — Akartok valamit? — hangzott a kérdés. Persze, hogy nem akartak semmit. Eldöntötték, hogy azonnal visszamennek a szállásukra, hiszen világossá vált, hogy mindenképpen beléjük akarnak kötni. A diszkóból kilépve, de még a kerten belül, már várták őket. Négy fiút, akik elsőként jöttek, pillanatok alatt közrefogtak és ütötték, rúgták a vörös karszalagos fiatalok. A lányok tehetetlenül nézték társaikat. Akik még nem értek a kijárathoz, azoknak szerencséjük volt, megúszták a verést. A vér folyt, a csontok ropogtak, egy orr két helyen is eltört. Nem beszélve a pszichés törésről. De az „igazságosztóknak” ez sem volt elég. Az utcán, az autók közt is tovább folytatták az ütlegelést, majd mindezt megelégelve hirtelen eltűntek. A leltár a következő: Az egyik fiút majd egy hete ápolják egy budapesti kórházban, de a másik sem úszta meg arcsérülés és látlelet nélkül. A másik két fiúnak szerencsére köny- nyebb a sérülése. A hajnali hazaindulásig a gyerekek kétszer is megjárták az ügyeletes kórházat, sőt még orvost is hívtak a sérültekhez. A vonatok nem ismernek érzelmeket, pontosan indultak. A diákok is rendre felszálltak a hazafelé tartóra. De milyen élményeket visznek magukkal? Mit mesélnek majd otthon? Úgy vélem, ez nem másodlagos szempont az idegenforgalom kezdetén. Sőt. A választások előtt, életük első választása előtt (18 évesek) kire, mire szavaznak majd? A testi sebek idővel begyógyulnak, és a lelkiek? Jakab Éva Zirc Szolidaritás Csúcs Lászlóért Csúcs László, a Magyar Rádió alelnöke mellé állunk: dr. Molnár Ferenc- né (1203 Budapest, Baross u. 46.), Molnár Judit és Antal Imre (Budapest, XVI. Kicsi u. 2.), Reinin- ger Ilona (Budapest, XXI. Árpád u. 8/a.). * Teljes szolidaritást vállalunk Csúcs Lászlóért, a Magyar Rádió alelnökéért: Ta- mana Lénárd és felesége (Taksony, Szt. Anna u. 18.) * Tiltakozom a Csúcs László ellen szervezett, bolsevik módszereket alkalmazó fenyegetések, megfélemlítési akciók ellen. Taál Márton középiskolai tanár Budapest Kétségbeejtő, hová jutott ez az ország! Gondolta-e volna valaki 1990-ben, hogy a nemzet által nagy többségben megválasztott polgári demokratikus rendszerben bizonyos destruktív körök politikai gengszterizmusra vállalkozzanak Csúcs László és egész családja ellen. Te jó Isten! Félnünk kell ismét? Merényi László és felesége Budapest Egy riporter megszégyenülése Illem, jó modor, szép magyar beszéd... E fenti tulajdonságok hiányoztak — alapvetően — Frey Tamás műsorvezető repertoárjából március 30-án a Napkelte adásában, midőn Du- ray Miklóst faggatta ama Kinn, pádon... Frey Tamás szabályosan rátámadt a felvidéki magyarság jeles vezetőjére, amiért korábban azt „merte” nyilatkozni: „Isten óvja Magyarországot egy olyan MSZP választási sikerétől, melynek Hajdú János-sze- rű képviselőjelöltjei vannak!” Frey szerint ugyanis egy külföldi magyar vezetőnek egyformán jó viszonyban kell lennie minden anyaországi párttal. Erre Duray úr így válaszolt: Sajnos pártokkal nem, csak személyekkel tud párbeszédet folytatni, ez pedig folyamatosan meg is történik. Ezután — még nagyobb vehemenciával! — adott hangot Frey úr az SZDSZ sérelmeinek. Mert állítása HISTÓRIA Kossuth rokonai Pest megyében Amikor Gosztonyi Jenőné, született Kossuth Erzsébet, néhány évvel ezelőtt Verőcéről családjával Olaszországba utazott, fia az egyik útkereszteződésben szabálytalanul kanyarodott. A rendőr elkérte az iratokat, s mikor meglátta a jogosítványban, hogy az anyja neve Kossuth Erzsébet, megkérdezte: Grand Kossuth? A családtagok valamennyien igent mondtak, mire a rendőr tisztelgett és útjára bocsátotta a szabálytalankodót. Ez a kis történet is azt példázza, mennyire ismert a Kossuth név Olaszországban. Egykori kormányzónk 29 évig élt Torinóban, de az olaszok nem csak innen ismerik e magyar történelmi nevet: Kossuth egyik fia építette meg az olasz vasutakat. Kossuthnak nincsenek egyenes ági leszármazottai, hiszen fiainak nem voltak gyerekei, de oldalági rokonai ma is élnek Pest megyében. Gosztonyi Jenőné Kossuth Erzsébet Verőcéről és testvére, Dombay Sándomé Kossuth Mária Vácról azt mondják, a családfával tudják igazolni, hogy rokoni szálak kötik őket össze Kossuth Lajossal. A nővérek ükapja testvére volt Kossuth Lajos édesapjának. A család eredetileg Túróéról származott, és a Kossuth Lajos-féle zempléni ág, valamint a gömöri ág — amelyhez a nővérek is tartoznak — vitte tovább a Kossuth nevet. Az eredeti Kossuth-cí- mer a nővérek tulajdonában van. Kossuth Erzsébet beszélgetésünk idején is a nyakában hordja azt az ezüstmedált, amely a címer középső részét ábrázolja. A három liliom, mondja, valószínűleg az Anjou-korból származik. Udvardi és Kossuthi Kossuth: ez volt a Túróéról származó család teljes neve, s a Kossuth Lajos halálakor kiadott olasz nyelvű gyászjelentésben is ez szerepel. Ez a név kötelez, mondják a gömöri ágból származó nővérek, akik az eszmé- lésük pillanatától tudták, hogy ehhez a nagy múltú családhoz tartoznak. Természetesen ez az egész életüket meghatározta. Édesapjuk, Vitéz Kossuth Sándor, magas rangú katonatiszt volt, aki végigharcolta mindkét világháborút. A második világháborúban tüzérezredes volt, rábízták a hegyi dandár megszervezését és irányítását. Ezért a család az elmúlt negyven évben osztályidegen volt. Vitéz Kossuth Sándor útkaparó, majd szőlőmunkás lett, ebből tartotta el a családját. Gosztonyi Jenőnének a férje is tüzérszázados volt, ludovikás tiszt, s mindezért duplán kellett megfizetnie. Tanárnőként dolgozott a verőcei iskolában, s feljebbvalói nap mint nap a deklasz- szált, klerikális, osztályidegen jelzőkkel illették. Mindez 1949-től 1977-ig végigkísérte az életét. Végül annyira tarthatatlanná vált a helyzete, hogy 50 éves korában állást kellett változtatnia. Értelmi fogyatékos, süketnéma gyerekeket tanított, mert ott, a hatalom képviselői szerint, nem tudott kárt csinálni. Fiát nem akarták felvenni középiskolába, mert az osztálynaplóban X-es származásúként szerepelt. Végül kjjlön miniszteri engedéllyel mégis csak továbbtanulhatott a kitűnő tanuló kisdiák. Dombay Sándomé fia nem X-es, hanem „egyéb” származású volt, de mindig kitűnő tanulónak kellett lennie a gyereknek ahhoz, hogy végül egyetemi tanár lehessen. Dombayné a váci tanácsnál dolgozott, bár elismerést nem kapott, különösebben nem bántották. Amióta a Kossuth-emlék- év alkalmából megkezdődtek az egykori kormányzó haláláról való megemlékezések, számtalan ünnepségre meghívták a két testvért, s mindenhol szeretettel köszöntik őket. Mindezt nagyon nagy elégtételnek tartják azok után, hogy a származásuk és a nevük miatt több évtizeden keresztül naponta meg kellett küzdeniük a fennmaradásért. Halász Csilla szerint — Duray Miklós hiúsította meg Kuncze Gábor szlovákiai látogatását, melyet március 13-ra terveztek a szabadmadarasok. Ezt (is) kapásból cáfolta Duray úr, de Frey arra szerette volna rábírni, hogy személyesen kövesse meg az SZDSZ vezetőit. Ám amikor ezt Duray úr visszautasította, sőt ő tartott igényt a bocsánatkérésre a liberális sajtó rágalmai miatt, Frey magas intelligenciáját csillogtatva, így hüm- mögött: „Aha, aha...” Azt pedig végképp nem tudta megemészteni Frey, hogy Duray úr szerint a felvidéki magyarság 60-70 százaléka az MDF politikáját támogatja. Ekkor, alig palástolt dühében, gyorsan elköszönt Duray úrtól. Sajnos az ilyenfajta „független televíziózás” nem növeli a magyar társadalom igényét a chartás hírközlés iránt. így lehet a „sajnos” egyben „hála Istennek” is. Brezovich Károly Vác * A Nap Tv március 30-i Kinn, pádon műsorát figyelmébe ajánlom az olyan magyar politikusoknak, közéleti személyiségeknek, akik a következő választásokig számíthatnak kellemetlenkedő riporteri kérdésekre, különösen ha a népi, nemzeti és keresztény elkötelezettségűek közé tartoznak. Duray Miklós példát mutatott arról, hogy hogyan kell intelligensen viselkedni, válaszolni; szerényen, udvariasan és ugyanakkor határozottan elhárítani magától a riporter alattomos, a riportalanyt és a nézőket egyaránt félrevezetni, megtéveszteni igyekvő kérdéseit, illetve a kérdésekben rejlő „mesteri” gonoszkodást. Riporterünk azon igyekezett, hogy Duray határolódjék el korábbi, az MDF-ről elhangzott nyilatkozatától, a Hajdú Jánost és az MSZP-t érintő, ugyancsak korábban, A Hétben tett nyilatkozatától, továbbá az SZDSZ-t és Kuncze Gábort a szlovákiai magyarok részéről ért visszautasítástól. Nagytudású riporterünk, mint a lopáson ért tyúktolvaj, megsemmisítő módon tűnt el ülő helyzetében is a képernyőről. Még azt is elfelejtette megkérdezni Du- ,ray Miklóstól, hogy — ha már eljött hozzánk — mondjon néhány szót, hogy érzik magukat odaát magyar testvéreink a Meci- ar-kormány bukása után, vagy esetleg megkérdezze, milyen fejlemények várhatóak a bősi erőműbaleseteket követően az erőmű és a Duna további sorsát illetően. Az sem lett volna érdektelen, ha a Nap Tv következő riportalanyától mindjárt melegében megkérdezi, hogy vajon szakértői szemmel nézve, mennyit vesztett népszerűségéből ez után a Duray-riport után az MSZP és az SZDSZ. A következő riport ugyanis az egyik úgynevezett közvéleménykutató intézmény vezetőjével készült. Duray Miklósnak gratulálok! Meleg György Budapest Petőfi Dunavecsén Petőfi 1844 telén elindult Debrecenből, addig írt verseivel és a reménnyel, hogy kiadót talál rájuk Pesten. Az évekig tartó megpróbáltatások mintha véget értek volna: Vörösmarty ajánlására a Nemzeti Kör vállalta a megjelentetéssel járó költségeket, és nyártól állást is kapott: Vahot Imre szerződtette július 1-től segédszerkesztőnek a Pesti Divatlaphoz. A költő szülei akkor Dunavecsén éltek. Az apa és fia között a kapcsolat mindennek volt mondható, csak felhőtlennek nem. De Petőfi szeretett volna szüleivel megbékélni Úgy döntött, a húsvéti ünnepeket náluk tölti Április első napjaiban ért Dunavecsére, de — mint Jókai megírta — nem mert indulatos apja szeme elé kerülni, ezért a község rektorát kérte meg, hadd maradjon nála estig, és majd a sötétben megy szülei házához. A rektor, Szűcs János uram azonban ügyesen elintézte apa és fia találkozását, az öreg Petro- vies tágra nyílt szemmel mondta: „Hát olyan derék legény volna az én Sándor fiam, hogy még rektor uram is érdemesnek tartja tudakozódni utána? Héj, talán be is vehetné maga mellé preceptomak, ha arra való volna.”A kibékülést jelzi, hogy Petőfi a tervezett néhány nap helyett június végéig maradt a községben. Igaz, ebben Nagy Zsuzsikának is szerepe volt, a 15 esztendős szőke lánynak, kibe a költő szerelmes lett Dunavecsén írta olyan híres verseit is, mint a Füstbement terv vagy az Egy estém otthon. Pogány György
