Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-05 / 78. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

KULI OLD

1994. ÁPRILIS 5., KEDD

Haladék a kommunista Koreának

Nem engedik az ellenőrzést

Dél-Korea május közepéig ad haladékot Észak-Koreának arra, hogy az eleget tegyen az ENSZ felszólításnak. A KNDK magatartása függvényében dönt majd Szöul arról, hogy május végén megrendezik-e a közös amerikai- dél-koreai hadgyakorlatokat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön nyilatkozatban szólította fel a phenjani vezetést arra, hogy tegye lehetővé atomlétesítményeinek teljes ellenőrzését. A KNDK a korábbiakban elzárkózott attól, hogy a nemzetközi ellenőrök a Jongbjonban, a fővárostól 90 kilométernyire lévő, gyanúsnak tartott létesítménybe is betekintsenek. A szöuli vezetés viszont kilátásba helyezte, hogy megtartja a korábban elhalasztott idei „Team Spirit” fedőnevű ameri- kai-dél-koreai hadgyakorlatot, az ENSZ-nyilatkozat után azonban a végleges döntéssel még vár egy ideig. Április közepén érkezik Szöulba William Perry amerikai védelmi miniszerhelyettes, várhatóan a további fejlemények függvényében ekkor döntenek majd a közös hadgyakorlat időpontjáról.

Fölvágta az ereit

Már az amnesztia sem segített

Tegnapra virradóra öngyilkos lett Karsai László, annak a nyolc székelyföldi elítéltnek az egyike, akinek Ion Iliescu román államfő március 24-ikén kegyelmezett meg.

Az ATI-BETA székelyudvarhelyi tévétársaság értesülése szerint Karsai László borotvával vágta fel ereit, édesapja talált rá a holttestre hajnali 3 órakor a fürdőkádban.

Karsai László a Csíkszeredái börtönből szabadult pénteken. Csíkszeredára azért szállították át fogvatartásának korábbi helyéről, hogy jelen lehessen a Magyarországra távozott felesége által indított válóper tárgyalásán.

A nyolc székelyföldi elítéltet az 1989 decemberi romániai forradalom idején lezajlott eseményekben — népítélet, rendőrgyilkosság — játszott szerepük címén ítélték 15-20 éves büntetésekre annak ellenére, hogy ezekre az eseményekre olyan időszakban került sor, amelyre vonatkozólag általános amnesztiát hirdettek. Ezt az ő ügyeikben figyelmen kívül hagyták, lefolytatták a pereket, amelyek során köztörvényes bűnözőként vonták felelősségre ezeket a magyar embereket olyan forradalmi cselekményekért, amilyenek miatt egyetlen román sem került börtönbe. Iliescu elnök az RMDSZ, a romániai magyarság több éves küzdelme, s nemzetközi szervezetek, köztük az Európa Tanács sürgetése nyomán írta alá az amnesztia-rendeletet.

K

ét táborra szakadt az ország. Jobban, mint az első szabad választások előtt, talán jobban, mint valaha. Lehetetlen ezt most már nem látni.

A diktatúra idején a közutálatnak „örvendő” szűk elnyomó réteg nem volt tábornak tekinthető. Ma azonban: tüntetések a „Demokratikus Charta” szervezésében, nem is kis létszámmal, megmozdulások megmozdulások hátán a nemzet félretájékoztatói, a nemzetet becsapok mellett, győzelmi esélyek az MSZP, a baloldali-liberális blokk számára, még ha kisebbségi kormányzásra kényszerülnek is. Vannak még persze átfedések, vannak ide-oda kacsingatók, akik a „mérleg nyelve” szerepét szeretnék játszani, de a frontvonalak mégiscsak kikristályosodtak.

Sok rokonszenves embert ismerek a másik táborból. A rádiós események is így tétetik föl velem a kérdést: hogyan állhat tisztességes ember a fenyegetőzők pártján? Hiszen csak a vak nem látja (pláne Mécs Imre kimondott, majd visszavont szavai után), hogy kik kötődnek a régi diktatórikus rendszer legerőszakosabb, sőt erőszakszervezeteihez.

Mostanra értettem csak meg (jobb későn, mint soha), hogy ez is az elmúlt rendszer huncutságai, gazemberségei közé tartozik. Az emberek tudatába mégiscsak beépült vagy a tudatalattijába szorítva lerakodott, hogy mindaz, amit abban a rendszerben elért, nekik köszönheti. Olyany- nyira, hogy még az őt körülvevő tárgyak is erre emlékeztetik. Még a lakása is, amit a „szocialista állam” polgára, a „szocialista rendszer" különleges kegyének, nemzeti ajándéknak volt kénytelen tekinteni. A nem nagyravágyó, a hála érzésére nem éppen képtelen tisztességes kisembernek sokszor eszébe sem jut(ott), hogy mindezt természetesnek vegye, vagy hogy azzal hasonlítsa össze, mit érhetett volna el akkor, ha nem ebben a csőd szélére került, csődtömeget hátrahagyó rendszerben él, amelynek a megnevezése már egyenlő a fosztóképzővel (szocialista gazdaság, ideológia, törvényesség, kultúra, erkölcs stb.) Mint ahogy az sem jut sokszor eszükbe, hogy a fogyasztási lehetőségek bővülésére a kölcsönökből tellett (ezt is részben ’56-nak köszönhettük). Vagy hogy egy kölcsön nemcsak egy ország, egy család életében sem akkor rossz, amikor fölveszik, hanem amikor vissza kell fizetni, amikor behajtják rajta (különösen akkor, ha elherdálták, ha nem abba invesztálták. amibe érdemes lett volna). Ahogyan a volt

Húsvéti szentmise a Vatikánban

Ima az élet szentségéért

A békéért és a családért való gondoskodást kérte vasárnap, a húsvéti szentmise „Ur- bi et Orbi” (városnak — Rómának — és az egész világnak) üzenetében II. János Pál pápa.

A húsvéti mise rendkívül rossz időben, heves szélben, el-eleredő esőben zajlott. A vatikáni Szent Péter teret, melyet az alkalomra százezer, Hollandiából hozatott virág és élő növény díszített, a kellemetlen időjárás ellenére hatalmas tömeg —- százezernyi hívő, zarándok és turista — töltötte meg. Rajtuk kívül a világ lakosságának fele láthatta élőben a misét pontifikáló pápát: 57 országban közvetítették a televíziós állomások egyenes adásban a vatikáni húsvéti misét.

A földsáncon szivárog a víz

(Folytatás az I. oldalról)

Nem a sajtóból akamnk értesülni arról, ami „közvetlenül a talpunk. alatt” történik — mondták a bősiek. — A zsilipkamrát támasztó földsáncon szivárog a víz. Binder úr és az érintettek jöjjenek közénk, és adjanak magyarázatot az aggasztó jelenségekre. A beruházási igazgató hosszú előadásban ecsetelte a bősi erőmű áldásos tulajdonságait, és igyekezett megnyugtatni a falu lakosságát, hogy az erőműben előfordult balesetek világszerte szokványos „rutinbaleseteknek” tekinthetők.

II. János Pál 'az „Urbi et Orbi” üzenetben azt kívánta, hogy zengjen teljes erővel a Krisztus halál felett aratott győzelem „dicsőséges híre mindenekelőtt Jeruzsálemben, ahol először felhangzott. Zengjen a Balkánon, a Kaukázusban, Afrikában és Ázsiában, mindazokban a nemzetekben, ahol még fegyverek dörögnek, ahol a nacionalizmus veszélyes, szélsőséges formákat ölt, ahol kíméletlenül csapnak össze az etnikumok és társadalmi osztályok”.

Az idei húsvéti üzenet elsősorban a család védelmével foglalkozott (1994-et az ENSZ a család évének nyilvánította.) II. János Pál közölte, hogy levelet küld a világ valamennyi országa

Életbe lépett húsvéthétfőn reggel 9 órakor Horvátországban a Horvát Köztársaság és az ország területén élő szakadár szerb kisebbség között az elmúlt héten aláírt tűzszünet. A megállapodás szerint a következő 24 órában az ENSZ-békefenntar- tók felügyelete mellett a frontvonal mindkét oldalán vissza kell vonni a fegyverzeteket, mégpedig a nehéztüzérséget és a páncélosokat 20, a könnyűfegyvereket 10 kilométerrel.

A tűzszünet, amely csaknem hároméves háborúskovezetőjének, s ebben arra kéri a politikusokat, hogy „tegyenek meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy ne csökkenjen az emberi lény értéke sem az élet szentségének, sem a szeretet és odaadás emberi képességének szempontjából”.

„A család továbbra is az emberiség elsőszámú forrása: minden államnak drága kincsként kell óvnia azt” — hangsúlyozta a pápa.

II. János Pál 57 nyelven mondta el hagyományos húsvéti jókívánságait. Olaszul kezdte és latinul fejezte be. A „Krisztus feltámadott, halleluja” magyar szavak e sorban a 9. helyen, a román és a cseh nyelvű köszöntés között hangzottak el.

dásnak vet véget a két fél között, az orosz és amerikai békeközvetítők reményei szerint a politikai megoldás nyitánya lehet — mutat rá a dpa. A Horvátország lakosságának 12 százalékát kitevő szerb kisebbség a köztársaság területének egyharmadán kikiáltotta az önálló „Kraji- nai Köztársaságot”, és kinyilvánította csatlakozási szándékát Jugoszláviához. A békeközvetítők horvát fennhatóság alatt megvalósítandó széleskörű szerb autonómiát javasolnak, ezt a horvát vezetés azonban eddig elutasította.

A nagyvilág hírei

Jk Zsidó síremlékeket gyaláztak meg egy szlovákiai temetőben. Az eset a verbói (Vrbová) sírkertben, vélhetően március utolsó és április harmadik napja között történt. Az ismeretlen tettesek mintegy félszáz zsidó síremléket romboltak le.

Jk Vlagyimir Zsirinpvsz- kij, az orosz szélsőséges nacionalisták vezére szerint a közép- és kelet-európai szláv államoknak össze kell fogniuk és szövetséget kellene alapítaniuk, hogy a XXI. század a „szláv civilizáció” százada legyen.

Jk Grúzia jelentős csapatösszevonásokat hajt végre az Inguri folyó partján, ami azt jelentheti, hogy Tbiliszi a közeli napokban nagyszabású támadást indít az abház főváros, Szuhu- mi ellen. Az orosz hír- ügynökség nem tartja kizártnak, hogy a grúz offenzíva célja: kijutni az orosz határra, és gyakorlatilag ellenőrzés alá vonni Abházia egész területét.

Jk Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének most újraválasztott elnöke levélben fordult Zoran Lilie jugoszláv elnökhöz, tárgyalást és konzultációt javasolva.

Tűzszünet a krajinai szerbekkel

VÉLEMÉNY

Ez a kérdés, válasszatok!

Szovjetunió polgárai közül is annyian magasztalják Sztálint, akinek országlása alatt mégiscsak lehetett még egyet- mást kapni a boltokban, és szidták már Gorbacsovot is, mert nem értették, hogy a sztálini bolsevizmus — szocializmus alatt (és által) elhelyezett időzített bombák a gazdaságban (is) csak később robbannak fel.

Ugyanakkor volt gondja az elvtársi diktatúrának arra is, hogy a szolidaritás érzését sikeresen kiölje az emberekből. Akiket ’56 előtt, alatt és után megsemmisített vagy megnyomorított (egzisztenciálisan vagy fizikailag is), azok megérdemelték a sorsukat, azok „piszkos ellenforradalmárok”, „imperialista ügynökök”, „közönséges bűnözök” voltak. Hiszen a politikai foglyokat is a közbűntényesek közé zárták, akiket olykor még rájuk is uszítottak (amúgy is aranyéletük volt hozzájuk képest).

De egyébként sem sokat beszéltek ’56-ról és az ’56-osokról, az agyonhallgatás — Csurka hasonlatával — úgy működött, hogy a fedővel (az agyonhallgatás, a felejtés fedelével) letakart cefrés hordóba, amibe minden emléket belehánytak, nem volt szabad bekukucskálni. Maga Mécs Imre mesélte egy előadásán — még az alternatív időkben —, hogy egy huszonéves bajtársa, akit aztán kivégeztek, megbízta azzal, hogy ha kiszabadul, keresse meg az ő édesanyját egy kis dunántúli faluban. Mikor a megbízást teljesítette, a halálra rémült asszonyról kiderült, hogy még a fia fényképét is elégette, annyit rágták a lelkét a faluban, hogy „Z-ék fia akasztófán végezte...”

Ehhez képest most 1956. október 23-a ugyanúgy nemzeti ünnepünk, mint 1848. március 15-e. Bár a Gondolat-Jel egyik adásában most is elhangzott, hogy kétféle március 15-i ünnepség lesz: az „európai” és a „provinciális”; többen mégis úgy gondoljuk, hogy akik őszintén ünnepeltek, azok számára csak egyféle március 15-e van. Hogy 1848-ban is voltak aulikus főurak, mint ahogy a kuruc időkben is voltak labancok, az közismert. Akik szerint március 15-ét lehet „provinciálisán” ünnepelni, azoknak eszébe sem jutna ez a feltételezés (amely kimondva már önleleplező rágalom), ha nem éppen azoknak az örökösei volnának, akikre mindmáig nem lehet büszke a magyar történelem. (Reméljük, nem is fordul úgy soha többé a sorsunk, hogy népünknek ilyesmit írjanak elő.)

Lehetnek persze olyanok is, akik — talán szintén jóhiszeműen — a „stabilitást” féltik a „kuruckodóktól” (akiket menten kineveznek nemcsak radikálisaknak, hanem szélsőségeseknek is, holott a kettő nem ugyanaz), és ezért húznak a hajdani elnyomók táborához. Pedig semmi sem veszélyesebb a stabilitásra, mint ha egy olyan politikai erő kerül hatalomra, amelynek, akárhogy is tagadja (vagy Hajdú János feltűnése után elmondhatjuk, hogy hol tagadja, hol nem): múltja van. Mégpedig szégyenletes, kompromitált, a legtöbb ember szemében mégiscsak elítélendő cselekedetekkel összekötött múltja. Hiszen még az Antall-kormány- nak (amelyik mégiscsak tiszta lappal indult) sem bocsátották meg kisebb-nagyobb hibáit, baklövéseit. Talán még a felelőtlenül ellene uszító sajtó destruktív hatása nélkül sem tették volna. Ami jól is van így: a választópolgár legyen kritikus.

D

e hogyan fogadják majd, ha egy ilyen múltú emberekből álló kormányról derül majd ki, hogy lényegében ez sem tud mást csinálni, mint az elődje? Hiszen a mozgásterünk ebben a „geopolitikai helyzetben” olyannyira behatárolt, — mint ahogy ez néha a kormánypártok és ellenzéki pártok programjainak meglepő hasonlóságaiból is kiderül.

A szocializmus — mondták a nyugati kapitalista országokban — mindig egy nem létező tortát akart igazságosan elosztani. (Kissé jóhiszeműek voltak a létező szocializmus szándékait illetőleg.) Nálunk legalább van torta — állították. Igaz, hogy nem jut mindenkinek, de van. Ha már ebbe bele kell törődnünk, — vajon abba is könnyű-e beletörődni, hogy ismét csak azoknak jusson a torta akiknek eddig?

Kötve hiszem, hogy az ország javát kívánná egy olyan politikai garnitúra, amelyik — mindezt tudva — újra visz- sza akar kerülni a hatalomba. Bízzunk benne, hogy ez nem is fog sikerülni neki.

Kiss István