Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-29 / 99. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. ÁPRILIS 29., PENTEK Szabad szó és rabruha Az új romániai büntetó'törvénykönyv néhány cikkelye miatt aggódik az emberi jogokat védő' nemzetközi szervezet, az Amnesty International. Vélekedésük szerint sérti az egyén szabadságjogait többek között ama pasz- szus, mely alapján akár hároméves elzárással is büntethető' az a román állampolgár, aki szóban vagy írásban állami vagy közhivatalnoki személyeket támad. Hogy a szervezet aggodalma jogos, azt természetesen majd a gyakorlat igazolja. Az alapelv azonban bizonyosan nem a demokrácia irányába kitaposandó ösvényt szélesíti, illetve rövidíti meg. Józan paraszti ésszel vizsgálva ezt a rendeletet: Romániában ma már nem csupán illetlen, etikátlan dolog iksz vagy ipszilon felelős beosztású úr cselekedeteit bírálni, hanem főbenjáró bűn. Rabruha jár érte és börtöncella. Nem tudom, hasznára válik-e a törvény sugalmazóinak az ilyen szankciókkal a közvélemény megfélemlítése, kordában tartása? Jó néhány évtized szomorú tapasztalatai bizonyítják, hogy nem vált be ez a módszer a keleti végeken. Éppen ezért fölösleges bizonygatni, hogy a kritika teljes hiánya hová vezet. Napjaink egészséges társadalmaiban az a megvádolt vezető' beosztású személy, akinek nincsen takargatnivalója, bátran kiállhat a közvélemény elé, hogy elfogadja vagy megcáfolja az ó't ért vádakat, a jogos vagy jogtalan bírálatot. Jobb helyeken ilyenkor érvek és ellenérvek szabadon ütköznek egymással, természetesen az, etikai és a politikai normák tiszteletben tartásával. Am ez csak ott lehetséges, ahol a másként gondolkodó nem tekintendő' feltétlenül bűnözőnek. Valahogy így működik a törvényes demokrácia széles e világon. Ott, ahol a rabruhát kizárólag valódi bűnökért osztogatják. Tóth Sándor Vatra-vész Kolozsvárott Több válasz is érk&zett román értelmiségi körökből arra a vészkiáltásra, amely a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem rektora, Andrei Marga részéről jelent meg egy hete a Romania Libera hasábjain. A rektor beszámolt arról, hogy a Vatra Romaneasca nevű szélsőséges nacionalista szervezet által ihletett csoportok az egyetemen belül és kívül agresszív támadást indítottak. Azt állították, hogy a J.F. Kennedyről elnevezett amerikai kulturális és tájékoztatási központ, amelyet nemrég hoztak létre a Szamos-parti városban, az amerikai Cl A irodája. Támadták az egyetem nevét, és felháborodással fogadták azt is, hogy a rektor visszautasította olyan feliratok kitételét, amelyek szövegét a Vatra fogalmazta meg, etnikumközi gyűlöletet szítva. T Furcsa időszak ez: tudhatólag a fél ország éppen politizál. Szakszerűbben fogalmazva a kampánynyal van elfoglalva. Vagy mint előadó, vagy mint hallható, vagy mint szervező, titkár, postázó, sofőr, akármi. Kampány. Gusztustalan szó. Van benne valami nyúlós, nyálas, émelyítő, hazug. A kampányfeladat meg egyenesen sértő. ígéretek, amelyeknek betartására senki nem is gondolt, hisz ez csak kampányfeladat. Ocsár- lás, rágalmazás a kampányban megengedett. Elsőrendű cél a palifogás, minden áron. Óriás fényképekkel vagyunk ismét tele, édesen mosolygó arcokkal, csábításnak szánt föliratokkal, amelyek sajátosan hasonlítanak egymáshoz. Nem meglepő, hogy minden párt lényegében ugyanazt ígéri, és úgy tesz, mintha egyedül ő tudná ezt megvalósítani. Pofonegyszerű az egész, csak tessék őrá szavazni, azonnal helyrebillen a gazdasági egyensúly, csökken az infláció, nő a bér meg a nyugdíj, árubőség lesz és olcsóság, nem szólva a felelősségről meg az igazságszolgáltatásról, amit azért a különböző plakátok nem egészen egyformán értelmeznek. Ilyen egyszerű az elmulasztott rendszerváltozás, csak őrá szavazz, mással ne is törődj. Elgondolkoztató, hogyha mindez ilyen egyszerű, miért nem tudták megvalósítani eddig? Pedig igyekeztek... A szovjet csapatokat is kizavarták, a KGST-t is megszüntették, az életszínvonalat is fölemelték, a kárpótlást is megadták, bevezették a gázt, a villanyt, a telefont, a sajtó- és szólásszabadságot, az árubőséget, a szaRose dühös kirohanása Mi vívjuk meg a háborújukat? Sir Michael Rose, a boszniai ENSZ-erők brit parancsnoka kisebbfajta nemzetközi botrányt kavart azzal, hogy megtámogatta a boszniai szerbek állítását. E szerb vádak szerint a mohamedánok eltúlozták a go- raziei áldozatok számát, sőt, alkalmasint szándékosan és gyáván megfutottak, hogy beavatkozásra kény1 szerítsék az ENSZ-et. Rose tábornok szerdán meglátogatta Goráidét, és kommentárját egy katonája rögzítetté videóra, mivel a szerbek nem engednek be hivatásos tudósítókat a városba. A videofelvételt szerda este és tegnap valamennyi brit tévéadó sugározta, noha hírek szerint a tábornok környezete szerette volna megakadályozni a közlést. — Azt hiszik, hogy neOrszágos sztrájk Lengyelországban Tegnap reggel Lengyelországban megkezdődött a Szolidaritás szervezte országos sztrájk. Ebben a szak- szervezet vezetése által kijelölt állami nagyüzemeken kívül azok vesznek részt, amelyek akarnak. Az első hírek meglehetősen vegyesek. A barnaszénbányák nyolcadik napja folytatják sztrájkjukat, de az azt szervező három szakszervezet egyike levelet intézett a kormányhoz, közölve: kész a tárgyalások megkezdésére és a munkabeszüntetés felfüggesztésére. künk kellene megvívni a háborújukat helyettük. A fenébe velük! Hogy a pokolba engedhették be a harckocsikat ezen a szűk úton, amelyet mindkét oldalról erdős domboldalak fognak közre? Egyetlen fickó akár egy feszítővassal útjukat állhatta volna. De én azt hiszem, hogy alapjában hátat fordítottak és elszaladtak — ránk hagyták, hogy szedjük össze a cserepeket számukra — mondta Rose Gorasüe bosnyák védőiről. Egy goradlei kórházban a tábornok megemlítette, hogy tulajdon szemével látta: sok Szarajevóba menekített, állítólagos goraziei sebesült igazából nem is volt sebesült. — Fiatal férfiak egymás után ugrottak ki a helikopterekből és eltűntek a városban — mondta. Václav Havel cseh köztársasági elnök a L’udové No- viny című prágai lap tegnapi számában terjedelmes írásban foglalta össze, melyek voltak szerinte azok a fontosabb „jelzések”, amelyekkel az április derekán tartott litomysli találkozó szolgált. (A cseh kisvárosban Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Németország és Ausztria államfője folytatott egymással kötetlen megbeszélést.) — Új nemzetközi közösség nem születik, erre nem is törekedett senki. Ha azonban hagyományteremA boszniai kormány ENSZ-küldötte tegnap a BBC-nek nyilatkozva elítélte Rose tábornokot, cáfolta állításait, és azt mondta: Go- razdet azért nem tudták megvédeni, mert a fegyverembargó miatt nincs elegendő fegyverük. Visszautasította, hogy az ENSZ-erők megpróbálják csökkenteni felelősségüket a városért, rámutatván, hogy Gorazdétaz ENSZ tavaly maga minősítette biztonsági övezetnek. Csütörtöki brit lapkommentárok szerint Rose tábornok megjegyzései nemcsak a boszniai kormányt dühítették fel, hanem támogatóját, az amerikai kormányt is. A tábornok véleménye tovább ronthatja a diplomáciai úton békét kereső ENSZ és a légitámadásoktól több eredményt váró NATO viszonyát — írták. tőnek bizonyul (a litomysli találkozó), akkor ez kétségkívül újabb eszköze lesz az európai jó viszony alakításának — írta Havel. Az elnökök találkozóján elhangzottakból egyebek közt a következőt szűrte le: az érintett közép-európai országok nem csupán kétoldalú alapon, hanem együttesen is kommunikálni kívánnak egymással. Semmilyen szomszédvita nem akadályozhatja meg őket abban, hogy kifejezésre juttassák a jó politikai viszonyhoz fűződő létérdeküket, valamint meglévő közös érdekeiket. A nagyvilág hírei Hata Cutomu kormányfő megalakította kisebbségi kormányát, amely döntően a mérsékelt jobbközép Sinszeito-, illetve Komeito-pártra épül. E két párt képviselői foglalták el a koalícióból kivált szociáldemokrata párt hat miniszterének helyét. % Eszak-Korea tegnap javasolta az Egyesült Államoknak, hogy kezdjenek béketárgyalásokat. A szöuli külügyminisztérium közleménye szerint a Koreai-félszigeten kialakult helyzet szükségessé teszi, hogy a két ország közötti fegyverszüneti egyezményt béke- szerződéssel egészítsék ki. * Kairóba érkezett tegnap hajnalban Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, hogy a szintén ide várt Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel megpróbálja elhárítani az utolsó akadályokat az autonómiamegállapodás végrehajtását részletező egyezség útjából. Moszkvában, a Kreml Szent György-termében tegnap délután aláírták a társadalmi egyetértésre vonatkozó megállapodást. Az elnök, a hatalmi ágak, a régiók, illetve a pártok és szak- szervezetek képviselői kötelezettséget vállaltak arra, hogy tartózkodnak a társadalmi békét veszélyeztető cselekményektől. Meglepetésre a megállapodást Jelcin elnök parlamenti ellenzékének két vezető képviselője, a kommunista Gena- gyij Zjuganov, illetve a szélsőséges nacionalisták vezetője, Vlagyimir Zsirinovsz- kij is ellátta kézjegyével. A szomszédvita nem akadály VÉLEMÉNY Emlékezzetek! bad piacgazdálkodást, a demokratikus szabadversenyt, a zavartalan tőkefelhalmozást, a külföldi befektetést, a belföldi beruházást, sőt megtűrték a besúgást, a korrupciót, az alkotmánysértést, hellyel-közzel a hazaárulást is — a rendszerváltozás mégsem lett tökéletes. Okát is jól tudjuk, miért nem: elmulasztották a szükséges személycserék végrehajtását. Ehelyett kampány van, öndicsérő felkínálkozás. Minden párt űberolni akarja a többit (bocsánat a csúf szóért, de kifejezőbb a ,,felülmúlni”-nál), minden jelölt kacér öndicséretre kényszerül. Mentségül nem az szolgál, hogy mindig így volt és mindenütt így van, hanem a magyar nép tartós és szándékos félrevezetettsége, aminek folytán saját helyzetével nincs tisztában. Nevezetesen azzal, hogy az elkövetkező választás nem egyszerű szimpátianyilatkozat, hanem döntés a saját jövőjéről. Ez a nép megszokta, hogy helyette-nélküle döntenek a sorsáról, s legfeljebb lázadozik a döntés ellen, vagy beéri az elégedetlenek panaszkodásával. Nem tudja felfogni, hogy most ő dönt, s hogy utólagos panaszra még csak joga sincs: ő akarta így. A tét nem kevesebb, mint a magyar jövő. A kampány pedig pótcselekvés: az elmulasztott felvilágosítás helyett gyorstalpaló eligazítás. A vállalkozók magabiztos önmutogatása mélyén az a rettegés lappang, hogy a választó megtud valamit, amit nem volna szabad tudnia, s ők kimaradnak az osztozásból, elesnek a konctól. Kínálatukban rádobnak ígéreteikből vagy hazugságaikból még egy-két lapáttal, miközben árgus szemekkel figyelik egymás mozdulatait. S a nép? az istenadta nép? Nem méri föl a helyzet súlyosságát, sem a kezébe adott hatalom jelentőségét. Egy percig, egyetlen percig minden választópolgár uralkodóvá válik. Ő a király. Szabadon dönt önmaga és országa sorsáról. Ha ez alatt az egyetlen perc alatt összhangot tud teremteni saját érdeke és az ország érdeke közt, akkor reménye lehet arra, hogy a királyi korona tízmilliomodnyi paránya az övé marad, s élete végéig jó lelkiismerettel emlékezhetik vissza a mozdulatra, amellyel a nemzet fölemelkedését szolgálta. Ha elhibázza a mozdulatot, a szégyenen kívül semmije sem marad, talán hazája sem. Látszólag nehéz a helyzete, és a kampány hangzavara még nehezebbé teszi, pedig csak emlékeznie kell, és senki másra nem hallgatni, mint a saját józan eszére, amely minden kétséget félretolva mutatja, kikre nem szabad szavaznia. Ez a csekélységnek tűnő negatívum tökéletesen elég ahhoz, hogy jól válasszon. Mondhat a kampány amit akar, aki emlékezik arra, ami vele, szüleivel, rokonaival, barátaival, honfitársaival történt, az pontosan tudja, hogy hová tartozik, és hogy mit várhat az ellenségeitől. Nevek között habozhat, arcok közt válogathat kedve és ízlése szerint, de ha csak annyit tud, hogy a nehezen megszerzett magyar függetlenséget nem akarja elherdálni, keze nem fog megremegni az urna előtt. ^ , (Benedek István)