Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-25 / 95. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. ÁPRILIS 25., HÉTFŐ Megkérdeztük Miről tárgyaltak a MIÉP vezetői a váci püspöknél? Keszthelyi Ferenc váci megyés püspöknél tettek tisztel­gő látogatást pénteken a Magyar Igazság és Elet Pártja országos vezetői. Csurka István társelnököt a találko­zón elhangzottakról kérdeztük. — A püspök úrral hossza­san elbeszélgettünk — vála­szolta a MIÉP társelnöke. — Sok szó esett a püspöki kar legutóbbi pásztorlevelé­ről, amit én tisztelettel és szeretettel üdvözöltem. Rá­mutattam, a MIÉP felhívása — tudniillik, hogy a nemze­ti erők, a választásokra ké­szülve fogjanak össze — és a pásztorlevél a lényeget te­kintve hasonló gondolatot szólaltat meg. A püspök úr hasonlóan vélekedett. Az vi­lágos, hogy a körlevél nem pártok, hanem a nemzeti el­vek mellett áll ki. Magam azt szeretném, ha a magyar értelmiség szintén egy felhí­vásban fogalmazná meg a választások tétjét. Ez, akár mint korábbi időkben a vé­res kard, fontos figyelemfel­keltő lenne. Mert ugyan nem tartok olyan mértékű baloldali előretöréstől, mint ahogyan erről a sajtó jó ré­sze beszámol, de a legki­sebb mértékű megerősödé­sük is súlyos veszélyeket hordoz. A 'magyar nemzet­nek most arra van szüksé­ge, hogy tisztán látva men­jen el szavazni. Ha ez meg­történik, akkor nem kell ve­szélytől tartanunk. De en­nek ma még komoly akadá­lyai vannak. Ezért elenged­hetetlenül szükséges á ma­gyar értelmiség részvétele egy konferencián. Nem pár­tok összefogásáról beszé­lek, nem is értem, hogy mi­ért hiszik azt némely pártve­zetők, hogy a MIÉP számá­ra akarok így előnyt elérni. A jelen helyzet ismeretében kijelenthetem, hogy aki sza­vaimat tudatosan félrema­gyarázza, bűnt követ el. Az értelmiségnek kell megmu­tatnia, hogy a pártok ígérete­iből mi az, amit elhisz. N. Zs. Elvették a nép hitét Aki hazánk helyzetét tárgyilagosan elemzi, egyet ■ XT kell hogy értsen velem: az ország végveszélybe ke- ■Vfl rült — jelentette ki Torgyán József, a Független Kisgazdapárt országos elnöke pénteken este Ceglé­den, azon a választási nagygyűlésen, amelyet a Kossuth Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében tartottak. Káneszi Ferenc, az FKGP or­szággyűlési képviselőjelöltje elmondta, a párt programja nem felelőtlen ígéreteket tartal­maz. Torgyán József csaknem két és fél órás előadása beveze­tőjében kifejtette, ha a kisgaz­dapárt megnyeri a választáso­kat, leállítja a nemzetrablást, s felelősségrevonással kezdi a rendteremtést. A nómenklatú­ra tagjainak felelőssége sem feledhető el. A politikus a továbbiakban részletesen taglalta azokat az elképzeléseket, hogy május 8-a után miféle gyors és gyö­keres változtatások kellenek a társadalom minden területén. Hangsúlyozta az új alkotmány fontosságát. Kitért a munka- nélküliség felszámolására is. Végezetül Torgyán József ezt mondta: Elvették ennek a népnek a hitét, anélkül pedig nem lehet eredményt elérni, s embernek lenni. Vagyunk olyanok, mint bárki a világon. Sőt, ki merem mondani: külön­bek is. Akkor mutassuk meg, építsük fel a csodavilágunkat! Fel a győzelemre! F. F. Lelkiismereti kötelesség Lévén, hogy igen jelentős a „szürkeállománya”, a KDNP képes akár önállóan is szakértő kormányt alakítani — hangzott el pénteken este Dunakeszin, megyénk 3. számú országgyűlési választókerülete kereszténydemokrata jelölt­jének, Mészáros Gyulának a választási fórumán. A rendez­vényt megtisztelte jelenlétével Csépe Béla, a párt ország- gyűlési képviselőcsoportjának elnöke is. — Sokak véleményével egyetértve úgy tartom, hogy nem történt teljes rendszervál­tozás, az állám- és gazdaság- irányítás középső illetve alsó szintjén — szemben a felső­vel — nem cserélődött ki a vezetőgárda. Ez igen nagy probléma, s amennyiben nem a keresztény-nemzeti erők nyerik meg a választásokat, nem lesz esély a megoldására — mondotta Mészáros Gyu­la. A képviselőjelölt kijelen­tette: minden keresztény vá­lasztópolgárnak lelkiismereti kötelességének kell tekinte­nie a voksolást. Csépe Béla a választási esélyekről, a gazdaság problé­máiról, illetve hazánk nemzet­közi kapcsolatairól szólt. — Míg némely politikus szerint újra prioritást kellene adni az ország nemzetközi kapcsolataiban a kelet-euró­pai államoknak — elsősor­ban Oroszországnak —, ad­dig mások a nyugati orientáci­ók erősítését hirdetik — mondta.'— Véleményem sze­rint egyik terv sem életképes önmagában, s fellazult keleti kapcsolatok rendbetételére éppúgy szükség van, mint a Nyugat-Európával való integ­rációra — tette hozzá. (ribáry) Ahogy a pártok látják Már bizonyított a kereszténydemokrácia Csaladközpontu a programunk es ennek megfelelően új típusú adózást és a mezőgazdaságban családi gazda­ságokat akarunk, illetve ennek lehetőségét kívánjuk megteremteni — jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt szombaton Sülysápon tartott nagygyűlésén Giczy György országgyűlési képviselő, aki a 6-os vá­lasztókerület jelöltjének, Sándor Istvánnak a nagygyű­lésén szólalt fel. Elsőrendű feladatunk új al­kotmány meghozatala, amelynek a tervezetét a KDNP elkészítette — je­lölte ki az egyik legfonto­sabb teendőt Sándor Ist­ván. Rámutatott, hogy a kétharmados törvények al­kalmatlanná teszik az or­szágot a kormányzásra. A baloldali veszély elképzel­hető, s ellene egy megol­dás létezik, a minél maga­sabb arányú részvétel a május 8-ai választáson. Egy kérdésre válaszolva elmondta: a nemzeti erők között komoly esélye van a megyében az összefogás­nak. Kemény szavakkal osto­rozta a parlamenti ellen­zék négyesztendős tevé­kenységét Giczy György. Rámutatott a szavak és a tettek közötti különbség­re. Ez különösképpen nyil­vánvaló volt az egyházi in­gatlanok visszaadásának parlamenti vitáiban. Az el­lenzék nem-mel szavazott akkor, amikor a történel­mi egyházak vitathatatla­nul fontos tevékenységé­hez a szükséges ingatla­nok visszaadásáról szüle­tett döntés. Ma pedig azt látjuk, érvelt Giczy, hogy ezek a pártok keresztény­nemzeti táncot lejtenek. Kétpólusúnak tűnik a vá­lasztás: a keresztény-nem­zeti, illetve a baloldali erők között dől el a válasz­tási küzdelem. Emlékezte­tett rá, hogy a Nyugat-Eu- rópában uralkodó keresz­ténydemokrácia a maga ki­dolgozott és már bizonyí­tott szociális piacgazdálko­dásával napjaink problé­máira a legjobb választ tudja nyújtani. Nem a győztesek társadalmát kell felépíteni, amelyben szük­ségszerűen magas szám­ban legyőzőitek, tehát el­nyomottak is fellelhetők, hanem törekedni kell a tár­sadalmi igazságosságra. A megszületett, de a sok he­lyütt végre nem hajtott szociális törvény ennek a felfogásnak az alapját je­lentheti. A mindenki számára ér­zékelhető gazdasági fellen­dülést 1996-tól feltételez­te Giczy képviselő, ha a fejlődésünk nem törik meg és nem következik be baloldali visszarendező­dés. Ettől akkor nem kell tartanunk, ha — miként ezt történelmünkben már bizonyítottuk — tudunk egyet akarni. (németh) Az igazság rendjét Mi az országban rendet akarunk, ez a szabad­ság feltétele, de olyan rendet, amit a többség akar és elfogad — jelentette ki szombaton a Pest megyei 5. számú választókerületben a Ma­gyar Igazság és Elet Pártja aszódi nagygyűlésén Csur­ka István társelnök. Kordás Zoltán a választókerület jelöltje arról szólt, hogy mindig közvetlen a nép mel­lett álló képviselő akar lenni. Polgárbarát közigazgatást A közigazgatásban nagyjából megtörtént a rendszer- változás — mondta Inczédy János, a Pest Megyei Ön- kormányzat elnöke egy pénteki fórumon, Budaörsön, ahová a 9. számú választókerület kereszténydemokra­ta jelöltje. Fejéregyházi Sándor hívta meg. Azért egyik legfontosabb programpontja a MIÉP- nek a szabadságon alapuló rend megteremtése és a ha­tározott kormányzás, mert a jelenlegi bajok forrását Csurka István szerint ab­ban kell keresnünk, hogy a koalíció csak látszólag van hatalmon. A paktum óta vi­lágos, hogy megkötött kéz­zel irányítani nem lehet, a gazdasági- és a pénzügyi élet szinte teljes egészében az ellenzék befolyása alatt áll. A MIÉP abban külön­bözik a többi párttól, hívta fel rá a figyelmet Csurka, hogy nemcsak az elmúlt év­tizedek, hibáit ostorozza, hanem az elmúlt négy év súlyos gazdasági tévedései­ről is kendőzetlenül szól. Név szerint sorolta azokat a korábban magas párt, il­letve kormányzati pozíció­kat betöltő embereket, (Nyers Rezső, Békési Lász­ló...), akik ma óriási va­gyonú társaságok, pénzinté­zetek tulajdonosai. Mivel a piac nem működik, hiszen néhány kartell uralja azt, érthető, hogy a verseny nem szorítja le az árakat, mutatott rá a privatizáció egyik gyenge pontjára. Az emberek rosszkedvének oka van, és félő, hogy tu­datlanságból arra adják le voksukat, akik az ország tönkretételében vezető sze­repet játszottak a közel­múltban. Álljt kell paran­csolni a baloldali előnyo­mulásnak. A főállású anya­ság bevezetésével, a ma­gyar föld védelmével, a vál­lalkozások előmozdításá­val meg lehet teremteni minden ország alapját, az erős középosztály kialaku­lását. (n. zs.) — A képviselők — myit Inczédy folytatta — a re­kordmennyiségű törvény meghozatalával bizonyítot­ták, Rogy a megreformált Országgyűlés jelentős munkát végzett a négy év során, s — szerintem — nem a képviselők számá­tól függ, hogy Magyaror­szág népe jobban vagy rosz- szabbul fog élni. Az önkor­mányzatok rendszere új és tulajdonképpen jól műkö­dő. A magyar önkormány­zati törvény megfelel az európai normáknak, ám kissé túlzottnak véljük a szabadság mértékét. Mi több, az önkormányzato­kat egyes pártok külön ha­talmi ágnak tekintik. Ezen is változtatni kell amellett, hogy megszervezendők a közigazgatási struktúra kö­zépszintjei, amelyek nem a települések, hanem a na­gyobb régiók problémái­val foglalkoznának. Fel­adatunk tehát egy polgár­barát közigazgatás létreho­zása, ahol az emberek él­hetnek törvény nyújtotta le­hetőségeikkel — fejezte be értékelését Inczédy Já­nos. — Nem csak képvise­lem (sok jelölttársammal egyetemben), hanem aktí­van alakítom is a KDNP szellemiségét, politikáját. Egy képviselőjelöltnek mind az ország, mind a ré­gió, mind az egyének kép­viseletét vállalnia kell — mondta Fejéregyházi Sán­dor, az est házigazdája. Egy képviselő — mint folytatta — befolyásolhat­ja, hogy kormányzati szin­ten miképp kezelik a régi­ót, melynek érdekében te­vékenykedik. Megválasztá­som esetén mindent megte­szek a gazdaság föllendíté­séért, a megfelelő egyház- és nemzetiségi politika he­lyi és országos szintű meg­valósításáért. N. V, Középen az ország szekere Választási nagygyűlést tartott szombaton Vácott a Magyar Demokrata Fórum. A rendezvényen , — melynek keretében a megjelentek megismer­hették Katona Tamásnak, a 2. számú országgyű­lési választókerület MDF-jelöltjének a programját, illet­ve hazánk jelenével és jövőjével kapcsolatos véleményét — jelen volt és beszédet mondott Kónya Imre belügymi­niszter, valamint Leopold Fichinger az alsó-ausztriai par­lament elnöke, az Osztrák Néppárt egyik vezetője is. Kónya Imre a kormány mun­káját értékelte. Kijelentette: az Antall- és a Boross-kabi- net jelentős fegyvertényt haj­tott végre: minden nehézség ellenére megőrizte az ország stabilitását, megteremtette a feltételét a ma még nehéz helyzetben lévő gazdaság megerősödésének. — A stabilitás megőrzé­se mindenekelőtt annak kö­szönhető, hogy a kormány nem engedte se jobbra, se balra elmozdulni az ország szekerét, centrumpolitikát folytatott, kivívta ezzel úgy Nyugat-Európa mint Oroszország elismerését. — Az MDF vezette kor­mány áldozatvállalásának, bölcs politikájának köszön­hetően ma már szilárd de­mokrácia van Magyarorszá­gon, s biztos vagyok ben­ne, hogy nem is olyan hosz- szú idő múlva jelentősen ja­vulni fog a szociális és a gazdasági helyzet — vette át a szót Leopold Eichin- ger. Az osztrák vezető poli­tikus kijelentette: vélemé­nye szerint a Magyar De­mokrata Fórum és. testvér­pártjai garantálni tudják Magyarország helyét az eu­rópai államok között. Or­száguk érdekében sok si­kert kívánok az MDF-nek — zárta beszédét az alsó­ausztriai parlament elnöke. Katona Tamás az ország szociális helyzetét állította felszólalása középpontjá­ba. Elmondta: a magyar kormány az állami költség- vetés 28-29 százalékát for­dította szociális kiadásokra az elmúlt négy évben,* s ez az arány európai összeha­sonlításban a legnagyob­bak egyike. Ez azt bizonyít­ja, hogy azon ellenzéki állí­tás, miszerint a kormány ér­zéketlen volt a szociális problémák iránt, egyszerű­en nem igaz. R. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom