Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-02 / 77. szám

Lenni vagy

Sokan sokféleképpen válaszoltak már erre a kérdésre. De megnyugtató választ tudunk-e adni, mi, a XX. század emberei? Gondolom, hogy még csak törekszünk erre.

A gondolkodó ember, a bölcselő így okoskodik:

Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok.

A tudatos állítja:

Az van, ami mozog.

A görög filozófia tanítja: „panta rhei”, minden mozog. A mostani tudósok hirdetik: a mi univerzumunk a „nagy bumm”-mal, a nagy robbanással indult el kb. 20-30 milliárd évvel ezelőtt. Azóta az anyag vagy erőrészek minden irányban terjednek, alakulnak, rendeződnek, örök törvények szerint megjelennek elemekben, vegyületekben és tömegekben.

Új elem is belép közben ebbe a mérhetetlen nagy rendeződésbe: az ELET

De itt a nagy kérdés: mi az élet?

Még azt sem tudjuk, hogy mi az anyag, mi az erő.

Aquinói Szent Tamás szerint: „az élet mozgás Istentől Istenig”

Tehát mozgás, kibontakozás, rendeződés a személyes Végtelentől a személyes Végtelenig?

Keresztény tanítás szerint: az egy végtelen természetű, há- romszemélyű Végtelenig.

Az ember számára az élet isteni természethez hasonló, véges természetű, személyes tudattal rendelkező élőlény mozgása, fejlődése, teljessé válása, találkozása, egybeolvadása a végtelen szeretettel, Istennel.

A legnagyobb probléma az ember számára, hogy képes-e elérni a Végtelent. A válasz egyértelmű: a véges és a végtelen között a távolság csak egy esetben hidalható át, ha a végtelen leereszkedik a végesbe. Ez történt 1994 évvel ezelőtt, amikor az Ige, a második isteni személy ember lett.

nem lenni?

Ő valóságos Istenember, akiben megtörténik a nagy találkozás.

Nélküle nincs megnyugvás, csak reménytelen törtetés, de nincs igazi találkozás a másik emberrel se a személyes szeretetkap- csolatban. Pedig csak ebben valósul meg a boldogság utáni vágy.

Jó, jó! Mindez nagyon szép elmélet, de a valóság az, hogy nemcsak fejlődő, célratörekvő mozgás van, hanem ellenkező irányú is. Ennek eredménye a fejlődés helyett a pusztulás, az élet helyett a halál, a boldogság helyett a kárhozat.

Ezt is elrendezte Jézus, aki az univerzumunkba való megjelenésével, jelenlétével, szenvedésével, halálával helyrebillenti a pusztulás felé rohanó világot, legyőzi a halált, újjáteremti a világot feltámadásával (ami történelmi tény), a benne hívő, hozzá tartozó embert életre kelti a föld porából, és biztosítja számára az örök életet és boldogságot.

Mindezért az emberiség számára a legnagyobb ünnep: a HÚSVÉT

Ebben a hitben kellene ünnepelnünk és ebből tanulságot merítenünk. E nélkül a hit nélkül rohanunk a katasztrófa felé.

Kik szolgálják ennek közeledtét?

A hitetlenek, akik nem csak ostobák, hanem gonoszok is, mert csak a maguk erejében bíznak, az erőszakosságukban és a pénzükben.

Sajnos ezekhez tartoznak a képmutatók is, akik a kereszténység hangoztatásával, amely mögött a másik kihasználó önzése van, nagyobb hatalomra, több jogtalan vagyonra törekednek. VIGYÁZZUNK! ÜNNEPELJÜNK, GONDOLKOZZUNK és felelősséggel cselekedjünk, mert:

„LENNI VAGY NEM LENNI, EZ ITT A KÉRDÉS.”

Faddy Othmár

Áldozatkész hívek Tökölön

Ma már csak nagyon kevesen vitatják, hogy a rendszerváltást megelőző negyven év alatt helyenként és időszakonként másmás módon és intenzitással, de egyértelműen gátolták az emberek hitéletét, vallásuk gyakorlását. Az eredmény mindenki előtt ismeretes, az okozott kár nagysága pedig forintban kifejezhetet- len. A lelki igényesség sok helyütt szinte kiveszett az emberekből; elsősorban a család intézményének hivatalos devalvációja-le- értékelése tette meg a magáét.

Tököl, ez a Csepel-szigeti nagyközség az átlagnál mindenképpen szerencsésebben került ki az említett hullámvölgyből. Első hallásra talán furcsa, pedig igaz: a tököli- ek nem kis részben a korábbi történelmük során elszenvedett megpróbáltatásoknak köszönhetik, hogy jobban átvészelték a kritikus négy évtizedet, mint máshol. A miértekről is szó esett a falu katolikus plébánosával, Száraz László atyával folytatott beszélgetésen.

— Tökölnek valóban különleges a helyzete — summázott a plébános úr. — A jelentős részben délszláv származású lakosság — akik egyszerűen csak rácoknak említik magukat, bár nem görögkeletiek, hanem valamennyien katolikusok, így valójában horvá- tok — annak idején a török hódítók elől menekültek, itt befogadták őket, később pedig gyakorlatilag teljes védettségben, bármiféle bolygatás nélkül éltek, s élnek itt, mind a mai napig. A 6500 főre tehető lakosságból 5500-an vallják magukat katolikusoknak. Mondhatom, erősen kifejlett, vallásos hagyomány él a soraikban.

Száraz László véleménye szerint a hagyományos vallásosságnak számos előnye van, de egyben azt is elismeri: a gyerekek megkeresztelése, részvételük az elsőáldozáson önmagában még nem elég.

— A szentségekben való részeA tököli templom

Erdősi Ágnes felvétele

sedés csak egyfajta megalapozást jelenthet. Ahhoz, hogy a vallásos hit, a hagyományok tisztelete-ápo- lása élő hittel párosuljon, ahhoz természetesen sokkal többre van szükség. Azt mindenesetre örömmel mondhatom el, hogy tököli küldetésem ötödik évére egyre jobb benyomásokat szereztem. Minél régebben vagyok itt, annál inkább megismerem a gondjaimra bízott embereket, annál inkább a felszín mögé látok. Nagy biztatást, egyben kapaszkodópontot jelent számomra, hogy a faluban az erkölcsi színvonal — abszolút és relatív mércével mérve is — rendkívül magas. Visszatérő a kapcsolatom a helyi rendőrséggel annak ellenére is, hogy helyi lakos csak elvétve követ el bűncselekményt.

Az örvendetes tény lehetséges okai közé tartozik az is, hogy a helyi polgárok szeretik és keresik a különböző, ott működő közösségeket. így például nagyon népszerűek a tánccsoportok, az énekkarok, az idős emberek klubja, miként — a plébános úr nem kis örömére — a templom keretei között működő, különböző korosztályokra alapozó közösségek is vonzó hatást gyakorolnak a helyiekre.

— A vallásukat mintegy félezren gyakorolják vasárnaponként, de a legnagyobb ünnepeken — karácsony, húsvét — nem lehet beférni a templomba. Hét közben rendszeresen foglalkozom a nyolcadik osztályt végzettek és a 17—20 évesek csoportjával, míg a fiatal házasoknak meghirdetett Szentírás-magyarázó beszélgetésekre kéthetente kerül sor. A n>á- ri dologidőt leszámítva minden héten megtartjuk a felnőttek bibliaóráját is. Ezenkívül az alsó tagozatosok az iskolában, a. felsősök pedig a templomban részt vehetnek a hittanórákon is. Általános tapasztalatom, hogy a megalapozott családi háttérrel rendelkező gyerekek aktivitása, befogadó- képessége egészen más, mint azo- ké, akiket a szüleik inkább csak azért íratnak be, „mert ott nem hall rosszat”.

A cél természetesen az, hogy a fogékonyságot, a lelki igényességet minél több emberben kifejlesz- sze a lelkipásztor. Amennyiben ugyanis sikerül tartalmat adni a hagyományoknak, úgy a hit mindinkább világnézeti szerepet játszik az emberek életében.

— Csak megismételhetem: az emberek ragaszkodnak a nagy helyi közösséghez és hajlandóak is áldozatot hozni, ha a helyzet úgy kívánja. Most például nagy feladat előtt állunk, ugyanis a'háború után felrobbantott templomtorony végleges megjavítása tovább már nem halogatható. A fedélszék felújításának mintegy hétmilliós várható költsége jelentős részét önerőből fogjuk előteremteni. Nyugodt vagyok, hogy őszre minden a helyén lesz, híveim áldozatkészségének köszönhetően.

Jocha Károly

Az új harangok

A

z öreg Kocsis Máté halálát két hónap óta hiába várták, pedig bizonyos volt, hogy az öregnek már kámpec. Egyáltalában az egész kis falu zavarodott volt, nyugtalan, valami- újtól, csodától várandós. Az emberek nem tudtak egyenes lélekkel, mint máskor, dolgaik után látni, verejtékezni. Halkabb, gyávább volt a munka, a nyögés, a sóhaj, a káromkodás, még a szerelem is. Valami titkos, babonás döccenőn fölborulhattak az együgyű, szegény, árva kis falusi lelkek. Holott orgonafák, már-már akácok is nyiladoztak s a gabona nagy gőggel kihányta fejét a mezőkön. Mégse akart a maga rendjén menni semmi a kis zavarodott faluban. Kocsis Máténak már nem lehetett egy diónagyságú se a tüdeje s nem halt meg. A gépészék Lilije visszaküldte a jegygyűrűt a vőlegénynek, mert ő — üzente — elmegy apácának Szatmárra. A jegyző segédje egyszerre csak rémült boldogsággal vette észre, hogy őt alighanem kedveli a postamesternő, aki elvált asszony s a legkívánatosabb menyecske volt a faluban. Békés házastárAdy Endre

sak szörnyű módon összeko- códtak, legényekkel kacérkodtak nagyon erkölcsös asz- szonyok. Áz emberek, a falusi emberek, akiknek csak télen jut idejük az emlékezésre, most májusban emlé- kezgettek. Mindenki zavargón, emlékezett, aggódott, esztelenkedett, korbácsolta, vérezte önlelkét.

*

A kálvinisták templomában, a kis, fehér toronyban, olyan harangocska lógott, mint egy nagyobbfajta csengő. Szeles tavaszi vasárnapokon úgy széthordta fent a levegőben a kis harang hangját a szél, hogy az ötödik házban sem hallották. A pápista és oláh templomban két, sőt három harang is lármázott. Mondta is Barcsi Pál, a kálvinista kurátor, gyakran és búsan:

— Azért romlik ebben a mi falunkban minden, mert nem lehet hallani a harangot. Romlott is, valóban, a

falu, de különösen elkoldu- sodtak s megfogyatkoztak a kálvinista magyarok. Elköltöztek, leszegényedtek, nem szaporodtak s már a templomba se szerettek járni, akik még voltak.

Akadt valaki, akinek pénze volt s aki nagy összeesküvést szőtt a falu ellen. Csak a papot avatta a tervébe és Barcsi Pált, a zsémbes kurátort. Két olyan nagy harangot vett a református templomnak, amilyet csak a kis fehér torony roskadás nélkül elbírt. De kikötötte, hogy ez titok maradjon az első, szép, váratlan harang- kondulásig.

Éjszakára hozták be a vasúti állomásról az új harangokat. Éjszakára vonták föl ügyes mesterek a toronyba. A falu, nyugtalan, zavarodott falu népe nem sejtett semmit sem.

*

Reggel csak annyit láthatott, akinek szerencsésen

arra fordult a feje, hogy a toronyablakok nyitva vannak. De ez nem volt rendkívüli s az emberek nekimentek a napnak, úgy mint tegnap. Az öreg Kocsis Máté éppen nyolcadszor hívta el a gyermekeit, hogy nyolcadszor is javítson a végrendeletén. A gépészék Lilijének a vőlegénye egy alkalmas asszonyt küldött Lilihez, hogy gondolja meg a dolgot. Neki revolvere van s ha Lili nem akar hozzá feleségül menni, ő agyonlövi Lilit is, magát is. Lili azt üzente, hogy ő már Krisztus menyasszonyának érzi magát s jöhet akármi. A segédjegyző délben találkozott a postamesternővel s a ‘ menyecske olyan ellágyult volt, mint soha még:

— Jöjjön, nem bánom, délután hat órakor egyedül leszek.

Délben, ahol csak férj és feleség voltak együtt, veszekedtek. Mindenki átkozta a maga és a más életét. Mindenki fogadkozott, hogy valami nagyot, elszántat fog cselekedni s változtatni az életén.

Az összeesküvők pedig úgy határozták el, hogy este hét órakor meghuzat- ják az új harangokat.

*

Este hét órakor megálltak fél percre az órák és szívek a faluban. Két harang kondult meg, két ismeretlen harang s hangjukkal szinte földöntötték a falut. Éhesek, zúgok, szépek, hatalmasak voltak, akárcsak a zilahi vagy nagykárolyi templomé. Messze a mezőkön megriadtak a dolgozó emberek s nyargaltak be a faluba, mintha az ég muzsikált volna, a házakból kirohant, akinek csak lába volt s az öregek sírtak, hogy itt a világ vége.

Kálvinisták, pápisták, oláhok fordultak a templom felé,’a kálvinista templom felé. Félóra, egy óra,

vagy még több kellett, amíg a megértés szétáradt, az emberek boldogan fogták el egymást, megindul- tan, könnyes szemekkel újságolták:

— Ezek a mi harangjaink, a református templomé, most ajándékozták.

A postamesternő, éppen amikor csókra került volna a sor, meghallotta a harangokat és a hírt. Jajgatni kezdvén, majdnem elájult s úgy kiabált, hogy a segédjegyző, aki szintén megriadt, menekült:

— Gyalázatos, hitvány ember a becsületemet akarja elrabolni, takarodjék.

E

ste kilenc órakor a gé-, pészék Lilije gyűrűstől együtt magához hivatá a volt vőlegényét. Akik egymásra haragudtak, kibékültek, akik rosszat terveitek, bűnbánóan eltemették a terveiket. Este fél tízkor még egyszer meghúzták az új harangokat. Kocsis Máté boldogan nagyot, mélyet sóhajtott s meghalt. „Milyen szép harangok fognak szólni az én temetésemen.” S a kis falu népe dobogó szívvel, de víg örömmel s békésen aludt el.