Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-21 / 92. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK Tenisz és Transelektro a BSE-ben Félmilliós szezonkezdet Manapság többek között a próbálkozások korát is éljük. Ez alól a megállapítás alól történetesen a magyar tenisz­sport sem jelent kivételt. Ör­vendetes, hogy ezek a kísérle­tezések most, az 1994-es sza­badtéri szezonnyitóval kap­csolatosan egy igen pozitív változást is eredményeztek. Még pontosabban szólva azt, amit a BSE teniszszakosztá­lyának minapi sajtótájékozta­tóján hallottunk. Számomra külön is szimpa­tikus volt, hogy ezúttal elma­radtak a máskor oly terjengős „tiszteletkörök”. A házigaz­da, Székely Péter, kettős mi­nőségében tájékoztatta a meg­jelenteket. A Transelektro Rt. vezérigazgatója ugyanis nem csupán mint a félmillió forinttal díjazott idénynyitó viadal főszponzorának első embere volt jelen, hanem egy­ben a BSE teniszszakosztályá­nak elnöke is. Az elnök-ve- zérigazgatpval kapcsolatban nem kis büszkeséggel a hang­jában jegyezte meg a BSE klubjának ügyvezető elnöke, Küszbei Ferenc, hogy a teni­szezők jókor ébredtek, s ezért sikerült megnyerniük a Transelektro frontemberén keresztül az rt. támogatását, szakosztályi szinten is. Márpe­dig ezekben az években a sportszponzorálás jelentősége egyre nő, hiszen a központi pénzforrások mind kevésbé állnak rendelkezésre; aki ha­marabb ébred és jobb a kap­csolatrendszere, az erősebb lá­bon tud állni. Szerencsére a másik oldal­nak is igénye a sport támogatá­sának lehetősége, persze első­sorban a valóban minőségi sporté, amint azt Székely Péter is elmondta. A jól prosperáló cégek ugyanis nyereségük függvényében, de feltétlenül igyekeznek a további tevékeny­ségüket segítő reklámhoz jut­ni, amire a jövő héten, a Város­majorban sorra kerülő férfi egyéni viadal jó lehetőségnek ígérkezik. Garancia lehet ehhez a felte­véshez a szokatlanul magas díj­alap, illetve az eddigi abszolút legnagyobb első díj, amit vala­ha is átvehetett hazai teniszező honi verseny végén. Remélhe­tőleg meglesz a kellő motivá­ció a hazai élmezőnyt április 25-től a Városmajorban szinte kivétel nélkül salakra csaloga­tó erőpróba részvevői között! Ez esetben találkozik a két ol­dal érdeke, ami további, hason­ló nagyvonalú vállalások moz­gatórugója lehet. (jocha) Pólós Szuper Kupa Az UTE-Primavera BEK-győztes vízilabdacsapata a Szuper Kupa-döntó' első találkozóját április 25-én este hét órakor rendezi a Komjádi uszodában. Az ellenfél a KEK-nyertes olasz Miglioli Pescara együttese lesz, a ta­lálkozót a televízió élőben közvetíti. A visszavágót ápri­lis 30-án játsszák Pescarában. Kezdődik a lábtenisz-CSB Ezüst a fótiaknak Dunakeszin a Radnóti Miklós Gimnázium sportcsarnoka már többször otthont adott ran­gos lábteniszviadalnak. Leg­utóbb az országos párosbaj no- ságot rendezték itt, s a résztve­vők sorában jó néhányan vol­tak a sikeres brazíliai szerep­lésről múlt héten hazaérkezet­tek közül. Az ország különbö­ző részeiből 16 duó verseny­zett a dunakeszi erőpróbán. Három csoportban, három já­téktéren zajlottak az előcsatá- rozások, s jó néhányan képvi­selték a fótiakat. A Csemai József, Névery Endre duó a nyolc közé jutott, a Falus András, Vörös Gyula, valamint a Virág Balázs, Papp Szilágyi Attila kettős is Pest megyét képviselte. A Márkus László, Kováts Gyula fóti kettős a döntőben 2-0-ra kikapott a Rosco SE verseny­zőitől (Vadász Tamás, Tatár Péter, Zonfall Nándor). A má­sodik játszmában különösen szoros volt a küzdelem, s mi­nimális különbséggel nyertek a korábban Budai Lábtenisz Klub néven szereplő fővárosi­ak. A bronzérem a balassa­gyarmati Gál Endrének és Hoffer Miklósnak jutott. Az esemény keretében tar­tották meg a csapatbajnokság sorsolását. Az A-csoport hat együttese — Fóti Amatőr SE, Rosco, Kaposvár, Szolnok, Szeged és Balassagyarmat —- szombaton Szegeden rajtol. Az újoncokat felvonultató B-csoport négy együttese — Csepel, Medikus SC, Bogács, Berkenye — május elsején Bo­gácson kezd. Reitter László Tizenegy nemzet, öt futam Motokrossz Piliscsévén Másfél évtizede nem múlik el úgy esztendő, hogy áprilisban ne rendeznének nemzetközi motokrossz-versenyt Piliscsé- ven. Nem lesz ez másként az idén sem, a porfelhőlovagok vasárnap 10 órától szállnak nyeregbe a Kossuth Extra elne­vezésű viadalon, amelynek ke­retében az érdeklődők öt futa­mot kísérhetnek figyelemmel. Ezúttal 11 országból érkez­nek motorosok, hogy össze- méijék tudásukat a magyarok­kal. A figyelem elsősorban a 125 kcm-esek küzdelemsoro­zatára irányul — ebben a kate­góriában lesz a legnépesebb a mezőny, harmincnál több résztvevőre számítanak —, itt három, egyenként 20 perc plusz két körös futamot bonyo­lítanak le. A szünetekben be­tétversenyt tartanak a 250-es és a 80 kcm-es géposztály kép­viselői. Kökényesi György verseny- igazgató a nyolcadliteresek mezőnyében a svéd Jimmie Whemerre és a belga Jimmy Verburghra hívta fel a figyel­met, persze nem hagyta ki a felsorolásból a legjobb hazai versenyzőket, Soóky Zsoltot, Kamrás Károlyt és Horváth Pált sem. Iskolai testnevelés Cegléden és Abonyban Tehetség van, tornaterem nincs Cegléd és Abony. Vajon mi lehet a közös bennük? Két szomszédos település Pest megye délkeleti csücské­ben. Mindkét helyen van ál­talános iskola, és mindkét helyen, természetesen, nincs igazi tornaterem! Most nézzük meg köze­lebbről mind az egyik, mind a másik iskola helyze­tét a testnevelés szemszögé­ből. Cegléden Ács Tiborral, a Mészáros Általános Isko­la testnevelőjével beszélget­tem. * —A mi iskolánk az egyetlen testnevelés tagoza­tos tanintézmény Cegléden. Mi adjuk az utánpótlást a városban működő vízilab­da, asztalitenisz, röplabda és cselgáncs sportágaknak. Ennek ellenére tornatermi helyzetünk válságos. — Hány tanuló jár ide, és milyen a tornaterem? — Iskolánk 1300 fős. Van egy termünk az alsó ta­gozatosoknak, és van egy 9 x 16 méteres „nagy” ter­münk, amelyben még egy röplabdapálya sem fér el. Ezenkívül létezik egy pince- tornaterem is, ami 5x8 mé­teres, tehát érdemi munkára nem is alkalmas. — A városi sportcsarno­kot nem használhatják? — Sajnos nem. A sport­csarnok nagyon zsúfolt, sem edzésre, sem tanórára nem juthatunk be. Tehát maradnak az iskolán belüli lehetőségek. Ez pedig azt jelenti, hogy a nem tagoza­tos osztályok hetente csak egyetlenegy alkalommal kapják meg a nagytermet, egyszerűen többször nincs rá lehetőség. — Milyen a felszereltsé­gük? — Erre azt is mondhat­nám, hogy jó, ha egy terem­re jutna az, ami van. De a termekben párhuzamos ok­tatás folyik, így viszont már kevés a használható se­gédeszköz, tornaszer. Nem jobb a helyzet az abonyi Gyulai Általános Is­kolában sem. Ez derült ki Tóth György testnevelő sza­vaiból is. — Ezer tanulónk van át­lagosan évente. Egy 16 x 8 méteres tornaterem, illetve egy tornaszoba — azaz egy átalakított tanterem — áll rendelkezésükre. Idén ja­vult a helyzet, mert felépült a városi sportcsarnok, amit délelőtt heti nyolc, délután heti hat órában használha­tunk. — Mennyire jelent ez gondjaikra megoldást? — Csupán némi enyhü­lést eredményez. A lehető­ségeink még így is korláto­zottak. A 7-8. osztályosok­kal egy tornateremben nem is lehet érdemi munkát vé­gezni. A társaság fele ülni kénytelen, míg a másik fele gimnasztikázik, mert együtt egyszerűen nem fér­nek el! — Szabadtéren sem jobb a helyzet? — De igen. Van két sala­kos pályánk, s futópályánk. Télen az alsósok néha még 10 perces séta után érnek egy kisiskola tornatermébe, majd öltözés, 15 perc test­nevelés után „kutyagolhat­nak” vissza a következő órára a Gyulaiba. Holott ne­kik az alaptantervben heti öt óra van előírva. A körül­mények ellenére mindent meg kell tennünk, hogy az oktatás megfelelő legyen. Örömünkre, tavaly öt gye­rek került tőlünk a Váci Fo­cigimnáziumba, ami azt mu­tatja: érdemes velük foglal­kozni. Nagy János Olasz edző' Münchenben? Miután Arsene Wen­ger, a francia AS Mo­naco vezető edzője egyszer és mindenkor­ra kijelentette, nem ül soha a Bayem Mün­chen kispadjára, a ba­jor futballegyüttesnél újra folyik a találgatás Franz Beckenbauer utódját illetően. A leg­újabb jelölt Giovanni Trapattoni, a Juventus mestere. A Bayem vezetősé­ge elutazott Torinóba, hogy tárgyaljon az 54 éves edzővel. Trapatto­ni „megfelelő” ajánló­levéllel rendelkezik, a Juventusszal hatszor nyert bajnoki címet. Jó kapcsolat fűzi Lot­har Matthaushoz, a Bayern csapatkapitá­nyához, ugyanis 1988 és 1992 között ő volt az Intemazionale tréne­re. Ebben az időszak­ban egy bajnokság és egy UEFA Kupa-győ­zelem fűződik Trapat­toni nevéhez. Trapattoni még nem nyilatkozott az ügy­ben, mindössze annyit árult el, hogy a Bayern München az egyetlen külföldi klub, amely őt érdekli. Kosárlabdashow négy városban Jön a Harlem Globetrotters Neve talán a világ legeldugot­tabb zugában sem cseng isme­retlenül. Valójában ez termé­szetes is, hiszen a kosárlabdá­zást és a színpadi komédiá- zást egyedi módon ötvöző Harlem Globetrotters 68 esz­tendős fennállása alatt meg­hódította a földkerekséget. A jól ismert piros-fehér-kék öl­tözetben brillírozó labda­zsonglőröket két alkalommal már megcsodálhatta a ma­gyar közönség is, hiszen 1963-ban és 1988-ban a „Vi­lágjárók” ellátogattak Buda­pestre. A „parkett ördögei” a Co­ca-Cola cég — pontosabban annak egyik terméke, a Sprite — jóvoltából június 7-én ér­keznek újra Budapestre, hogy azután néhány napon keresztül az ország több vá­rosában fellépve szórakoz­tassák az érdeklődőket. A Harlem Globetrotters 10 já­tékossal érkezik, természete­sen az elmaradhatatlan ellen­fél, a Washington Generals társaságában. További négy labdazsonglőr is a csapattal tart, ők több városban egyé­ni bemutatókat tartanak. A Harlem Globetrotters Sprite Tour keretében középisko- lás-bajnokságbt is szervez­nek azon helyszíneken, te­hát Zalaegerszegen, Pécsett, Nyíregyházán és Budapes­ten, ahol a tengerentúli sztár­csapat pályára lép. A bajno­ki döntőket, egy három pon­tos dobóversennyel egybe­kötve, a „Világjárók” pro­dukciója előtt rendezik meg. A Harlem Globetrottersnek nemcsak teljesítménye, de tör­ténete is egyedülálló. A csapa­tot egy 24 esztendős fiatalem­ber, Abe Saperstein alakította meg 1926-ban Savoy Big Five néven, s a chicagói Sa- voy-bálteremben mutatkozott be. A Harlem Globetrotters nevű társulat 1927. január 7-én, az Illinois állambeli Hinckleyben lépett először parkettre. A „Világjárók” éve­ken keresztül nem is szerepel­tek külföldön. Klasszikus bo­hóckodásaiknak nagy részét halhatatlan játékosaiknak egyike, Reece „Gúnár” Ta­tum fejlesztette ki, aki 1942-ben csatlakozott az együtteshez. Amikor „Gúnár” bevonult ji légierőhöz, a csa­pat mindmáig egyetlen fehér bőrű kosarasa. Bob Karstens lépett a helyébe. Abe Sapers­tein 1950-ben 25 ezer dollá­rért eladta „Édesvíz” Cliftont a New York Knicks együttesé­nek, így ő volt az első fekete bőrű sportoló az NBA-ben. A csapat első európai kőrútjára is ugyanebben az évben ke­rült sor. Hallatlan népszerűsé­gére jellemző: 1956-ban, Pe­ruban négy napig szünetelt a polgárháború, hogy a Harlem Globetrotters lejátszhassa mérkőzéseit. Saperstein, az alapító 1966-ban meghalt, a társulat jelenlegi tulajdonosa az International Broadcas­ting Corpomtion, melynek ve­zetője Thomas K. Scallen. Kielboottal lapátolnak Tököltől Londonig Két fővárosi fiatalember nem mindennapos vállalkozás gon­dolatát fontolgatja: Bihari Zsolt és Bontovics Zoltán, 22, illetve 21 éves evezősök elhatározták, hogy kielboot csónakban teljesítik a Buda­pest—London—Budapest tá­vot. A szándék pedig egyre közelít a megvalósításhoz, hő­seink úgy tervezik, hogy ápri­lis végén, május elején a tökö­li jachtkikötőben vízre teszik a kétpárevezőst, és 5 hónap alatt teljesítik a mintegy 7500 km-es távot. Hajóépítő mesterek és ta­pasztalt elődök készítették fel a két fiút a nagy utazásra. A történet február elején a Ró­mai-parton kezdődött, ahol 15 ezer forintért megvásárol­ták Demecs László hajóépítő­től azt a 70 éves kielbootot, amelyet azután fáradságos munkával felkészítettek a vár­ható viszontagságokra. A szakember azt is felajánlotta nekik, hogy az ő újonnan ki­fejlesztett evezőit vigyék ma­gukkal. Meiszner Ödön, az MTK evezősszakosztályának csónaképítő „mindenese” so­kéves tapasztalatával járult hozzá a hajó megszületésé­hez. Asbóth Gábor, a Zöld Sport Természetvédelmi Ala­pítvány kuratóriumi elnöke ga­rázsát „áldozta fel” a lakkozás körültekintő műveletéhez. A hajógyári-szigeti Vagyonkeze­lő Kft. ugyancsak műhelyt biz­tosított. Cseke László, aki éde­sapja, id. Cseke László hagyo­mányait folytatva 1987-ben teljesítette a Budapest—Rot­terdam szakaszt (édesapja 1977-ben a Hableány-emléktú- ra keretében Budapesttől Lon­donig evezett) élménybeszá­molóval egybekötött' tanács­adással szolgált. Bihari Zsolt és Bontovics Zoltán pedig gyűjtötte az in­formációkat, kereste a szpon­zorokat, így lassan minden összeállt a vállalkozás valóra -váltásához. Lerner János, a Tököli Európa Jachtkikötő tu­lajdonosának személyében a legfőbb támogatóra leltek. Ha a terv megvalósul, a két fiatalember lesz az első ma­gyar evezőspár, amely az 1992 őszén megnyitott Euró- pa-csatomán áthalad. Kétmilliárd nézőt várnak A labdarúgó VB-döntő július 17-i záróünnepségének szervezé­sét a Radio City Music Hall Productions nevű szervezet vállal­ta magára. A cég képviselői szerint minden idők legnézettebb műsorának ígérkezik a pasadenai Rose Bowl-stadionban lebo­nyolítandó. Becsléseik tanúsága értelmében akár 2 milliárd ember is láthatja ezt a színpompásnak ígérkező eseményt a földkerekség 180 országában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom