Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-02 / 77. szám
Némely rádióműsorban a magyar név mint a gúny tárgya jelenik meg Össztűz és hazugságözön a nemzeti gondolkodókra Beszélgetés Csúcs Lászlóval, a Magyar Rádió elnöki jogkörrel felruházott alelnökével A Pest Megyei Hírlap a televízióban elhangzott Csúcs Lász- ló-nyilatkozatot követően azonnal kérte olvasóit, hogy az al- elnök üldöztetésével kapcsolatban fejtsék ki véleményüket. Sokan megtették ezt, telefonon és levélben jelezték felháborodásukat, amely főképp arra irányul: rettenetes, hogy Magyarországon egy nemzeti elkötelezettségű közhivatalnokot fenyegetnek. Minderről most az érintett Csúcs László véleményét kértük, aki elsősorban azt hiányolja, hogy nincs olyan törvény, amely a nemzet védelmét, pontosabban önvédelmét szolgálná a nemzet- és hazaárulókkal szemben. — A televízió A Hét című műsorában elhangzott Csúcs László-nyilatkozat, mint azt a Pest Megyei Hírlapnál is tapasztaltuk, sokkolta az embereket. Többen kifejtették ezt lapunkban is. Alelnök úr, hogyan élte végig ezeket az elmúlt napokat? — Nyilatkozatom, úgy vettem észre magam is, a nemzet egy részét megrázta. Az első napokban már százával kaptam a leveleket, amelyekben kifejezték együttérzésüket. Néhány nap elteltével aztán megjelentek az ellenkező hangvételű írások is a postámban, hisz a baloldalon észrevették, hogy itt sokan ébredezni kezdenek, s ezt ellensúlyozandó engemet pocskondiázó, nagyon durva vélemények is megfogalmazódtak. Sietve megjegyzem, ez utóbbiak — s tán ez jól jellemzi a szerzőket — az előbbiekkel szemben névtelenek voltak. Kiváltképp azokon a leveleken hatódtam meg, amelyekben tudatták velem: ha kell, otthonukat is családom, időt édesapám rendelkezésére bocsátják. Nemzetárulás és hazaárulás — A Pest Megyei Hírlaphoz érkezett levelek írói, miközben Csúcs Lászlóval együtt- éreznek, gyakorta fölvetik, hogy erre a szolidaritási akcióra most azért van szükség, mert a kormány, a parlament annak idején nem kellő határozottsággal vette kézbe a tájékoztatás ügyét, a sajtószabadság és sajtótisztesség kérdését. — Igen, ezek a vélemények a hozzám írt levelekben is nagy terjedelemben jelennek meg, leginkább a legitim kormány, a koalíciós pártok markáns kiállását hiányolják, illetőleg azon ámuldoznak, hogy ebben az ügyben sorozatos védekezésbe vonulnak. S észreveszik sokan, hogy eközben az ellenzéki pártok és másfajta hatalmi tényezők gátlástalanul támadnak, hazugságot hazugságra halmoznak. Ez utóbbi természetesen érthető, hiszen az ő érdekeiket sérti szerény kísérletünk a nemzeti rádió megteremtése érdekében. De miután, mint említettem, érdekeikről van szó, hát szörnyű össztüzet zúdítanak az átalakítást folytatókra, s azzal egyetértőkre. Személyem és törekvéseim lejáratása érdekében egészen primitív hangvételű, engem ócsárló írások tömkelegé látott napvilágot az elmúlt'hetekben. Különben ez is szemmel láthatóan bizonyítja, hogy a Magyar Rádió milyen nagy mértékben volt az ellenzéki erők bázisa. Ezen változtatni kívánok, ami óriási vihart kavar, olyannyira, hogy ezt a belügyet azonnal határainkon túlra vitték, ám a külföldi visszhangokban már nem személyem, hanem az ország lejáratása volt a cél. Ez pedig az én megfogalmazásom szerint tágabb értelemben nemzetárulás, szűkebb értelemben pedig hazaárulás. — Ezt, a lapunkhoz írt levelekből kitűnően lehet érzékelni. Valószínűnek tartom, hogy alelnök úr eme kijelentésével nagyon sokan értenek egyet. — Biztos, hogy így van, hiszen velem együtt sokan hiányolják, hogy nincs olyan törvény, amely a nemzet védelme érdekében jött volna létre. Ezzel kapcsolatosan csak fájlalhatjuk, hogy van egy, a pártállamban kreált hazaárulásról szóló törvény, a Magyar Nép- köztársaságban alkotott törvények keretén belül, de ez azokkal a jelenségekkel nem foglalkozik, amelyek most nagy számban mutatkoznak közéletünkben. Nevezetesen, hogy büntetlenül és ily módon bátorítva lehet ócsárolni a magyar nemzetet, lejáratni bel- és külföldön, ezzel mérhetetlen anyagi kárt is okozva az országnak, és ugyanakkor, ha ellenpontként valaki merészeli nevén nevezni ezt a jelenséget, vagyis, hogy ez hazaárulás, becsületükben sértve érezvén magukat a hazaárulók, a bírósághoz rohannak, és minden esélyük megvan arra, hogy a Magyar Népköztársaságban alkotott törvények alapján az általuk bepereltek kijelentésükért elmarasztaló ítéletet kapjanak. Azoknak a százezreknek, millióknak a védelme nincs megfelelően törvénybe iktatva, akik vállalják magyarságukat, akik a magyarság érdekeit képviselve kiállnak. Nos, ők számolhatnak bizonyos retorziókkal, akik viszont az ellenkezőjét teszik, azaz gyalázzák, ócsárolják — lásd a magyar közszolgálati rádió nem egy műsorát —, ahol a magyar szó, a magyar név, a közgúny tárgyát képezi, és nemcsak a kabaréműsorban, mert annál sokkal rafináltabb műsorok is vannak, ahol közvetett módon járatják le a magyarságot, ez semmifajta retorzióval nem párosul, sőt bizonyos körök részéről nagy helyeslést vált ki, s anyagi támogatásban részesítik a magyar nemzetet becsmérlőket. Ezt nagyon jól látják azok a levélírók, akik hiányolják a nemzet védelmét, pontosabban önvédelmét szolgáló törvényt. A magyarság érdekének képviselete — Mindez a józan gondolko-, dású magyarok számára azért megdöbbentő, mert tudjuk, szép számmal akadnak határainkon túl olyanok, akik unos- untalan ócsárolnak bennünket, ám ha ez belül is lábra kap, s mint civil kurázsi jelenik meg, akkor a külső és belső bomlasztás hatására nem vitás, hogy bomlásra vagyunk ítélve. — A bomlasztó tevékenység szenvedő alanyai vagyunk sok milliónyian, akik e pusztító folyamattal szemben igenis föl akarunk lépni. Ez a kötelességünk! — A népköztársaság törvényét említette, aminek megváltoztatása végül is egy nagyon egyszerű törvényhozói döntés kérdése. Ám nagyon sokan mintha ezt az elavult törvény- könyvet, annak cikkelyét, mely például a hazaárulással foglalkozik a lelkűkben hordanák. Azaz, én úgy vélem, a hazaárulás kérdése nem egyszerűen törvénykezés kérdése. Mert a hazaszeretetei sem lehet paragrafusokban előírni. Ez egy olyan dolog, ami ugyanúgy megmagyarázhatatlan, mint nagyon sok más lelki, szellemi kapcsolat. Gondol- ja-e alelnök i úr, hogy a rádióban tevékenykedő hazaárulók népes csapata e nemzet eme lelki megnyomorítottságára épít, amely megnyomorított- ság természetesen a Kádárrendszerbe, s a még korábbi Rákosi-érába gyökeredzik? — Ez így van, s ezt nemcsak itt a rádiónál, hanem a közélet számtalan területén tapasztalhatjuk. Ezzel sajnos együtt kell élnünk, de nagyon fontos, hogy mindezt a politikusok is észreveszik, hiszen a miniszterelnök akkor, amikor a médiaügy szóba kerül, egyértelműen kiáll, amivel bátorítást ad mindazoknak, akik ma még ezt a kiállást nem merik vállalni. S pont ezért mondhatjuk, hogy jócskán túllépte mindez a szűkén vett gazdálkodási és szakmai kérdéseket és önmagában a rádiós kereteket. Itt már egy jelenségről van szó, mégpedig a magyarság érdekének a képviseletéről. Ebben az értelemben mondhatom, hogy vannak pártok, amelyek ezt a képviseletet markánsan fölvállalják. Ez fogalmaink szerint semmiképpen nem kirekesztést jelent, hanem egy olyan emberi magatartást, amelyik igenis elvárható attól, aki magyarnak vallja magát. Ám furcsa módon, és a levélírók ezt is észreveszik, közéletünk olyannyira kusza és bonyolult, hogy abba még az is belefér, aki magyarságát emelt fővel és nyíltan vállalja, az bizonyos körökből már megkapja a jelzőt: szélsőséges, nacionalista, fasiszta. Ezt én nem sajnálatosnak, hanem egyenesen gyalázatosnak tartom. Gyalázatosnak, hiszen ezáltal olyan emberek kapják meg ezeket a bélyegeket, akik magyarságukat egész életük folyamán élni szeretnék. Tudomásul kell vennünk, hogy nemzetünk igenis pusztul, remélem, hogy ez csak egy betegség, s nem egy végső állapot, azaz ki lehet belőle gyógyulni, s aki megpróbál valamit tenni a gyógyulás érdekében, az Magyarországon, remélem, minden védelmet megérdemel, megkap. Köszönet a Pest Megyei Hírlapnak — Alelnök úr, ön határozottan végzi munkáját, s e határozottság nagyon nagy vihart kavar. Mi az, ami önt leginkább fűti, amiért vállalja, hogy gyalázzák, s olyan cikkek jelenjenek meg különféle újságokban, amelyek normális körülmények között nem kaphatnának nyomdafestéket? — Elsősorban a haza iránti szeretet, s az a kényszer, hogy a hazát szolgálni kell. Tudjuk, hogy ez a nemzet mennyi megpróbáltatáson ment már keresztül, s ezek sorába tartozik a rendszerváltoztatás folyamata is. Ez természetszerűleg — minden józan gondolkozású ember látta előre — komoly áldozatokkal járt, jár, s ezek az áldozatok mindnyájunkat érintenek, s azt is tudtuk, mégis szükség van minderre, ha nem is magunk, de gyermekeink, unokáink miatt. Nem cáfolható, hogy az ország és a nemzet érdekében csak egy olyan kormány tehet lépéseket, amelyik nemzeti politikát folytat. Ha nem ilyen következik, akkor a sokat szenvedett nemzetre olyan megpróbáltatások várnak, amelyeket nem biztos, hogy el tud viselni. Nem hiszem, hogy vannak tartalékaink egy újbóli fordulatváltás nehézségeinek túléléséhez. Ez a hit bennem nagyon erős, ez a tudat sarkall, amikor a nemzeti rádiózás megalapozásáért dolgozom. Otthonról hoztam ezt a gondolkodásmódot. — Az otthont említette, olvasóink közül nyilván sokan kíváncsiak rá, vajon édesapjával tölti-e a húsvéti ünnepeket? — Édesapám Mohácson él, nyugdíjas. Közismert szülész-nőgyógyász volt. Édesanyám hat gyermeket hozott a világra, öten nőttünk fel. Apám két testvéremmel lesz együtt, akiknek közvetlen közelében lakik. Mi feleségem családjához utazunk Lengyel- országba, lévén, hogy lengyel lányt vettem feleségül. Édesapámmal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy bizony nagyon sok kellemetlenség, hátrányos megkülönböztetés érte őt gyakorló orvosként, hiszen az abortuszt sosem tudta elfogadni, a magzatvédelem mellett kötelezte el magát. S azt is szeretném elmondani, hogy amikor a televízióban elmondtam, hogy az emigrálás gondolatával is foglalkoztam, akkor nem nyugati országok jöttek szóba, hanem Lengyelország. A lengyel népet módfelett nagyra becsülöm, mélységesen tisztelem, s miután rokoni szálak is fűznek oda, hát szinte hazamennék. De sietve kimondom, ilyesmire csak a legvégsőbb esetben kerülhetne sor, nem is tudom elképzelni, hogy olyan helyzet adódjék, amely távozásra késztet engem, minket. Végezetül pedig hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik a Pest Megyei Hírlap felhívását komolyan vették, s véleményükkel támogatták a nemzeti rádiózás megteremtését. Jólestek azok a sorok, amelyek idős édesapámat említették, és természetesen magának a Pest Megyei Hírlapnak is köszönöm. Kívánom a kedves levélíróknak, s azoknak is, akik csak gondolatban éreznek velem, velünk együtt, hogy békés, nyugodt, szép húsvéti ünnepük legyen. Vödrös Attila Csúcs László szülei Csúcs László: Az engem gyalázó levelek névtelenül érkeztek hivatalomba Talum Attila felvétele
