Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-19 / 90. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. ÁPRILIS 19., KEDD 3 Boross Péter Lucfalván Történelmi mélyponton a születések száma Belerokkanhat a társadalom Hazánkban az elmúlt évtizedekben felborult a demográfiai egyensúly. Egyre kevesebb gyermek születik, a középkorúak elhalálozási aránya pedig rendkívül magas. Mivel a társadalom tagjainak értékrendszerét, jövőbe vetett hitét a megszülető gyermekek száma is mutatja, halaszthatatlanná vált az állam népesedéspolitikai elveinek újrafogalmazása — jelentette ki Surján László népjóléti miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a kormány távlati népesedéspolitikai koncepcióit ismertette. Nógrád megyébe látogatott tegnap Baross Péter miniszterelnök. Programjának első állomásán, Lucfalván felavatta a település új általános iskoláját. Az alig ezerlelkes szlovák nemzetiségi község állami támogatással építette fel a négytantermes intézményt, amelyben csaknem száz gyermeket két nyelven oktatnak majd. — A bennünket terhelő évtizedes elmaradások közül is a legsürgetőbbnek tekintjük, hogy legyen egészséges ivóvíz, vezetékes gáz, épüljön iskola ott, ahol a körzetesítéssel indokolatlanul bezárták és legyen minél több tornaterem, vagyis gazdagodjon egy megelőző kor által elhanyagolt, sőt, elhalásra ítélt vidék — mondta Boross Péter. E határközeli faluban — ahol évszázadok óta békében élnek egymással szlovákok és magyarok — különösen A Magyar Szemle Könyvek gondozásában — 1986 után ismét — megjelent Jeszenszky Géza Az elveszett presztízs című könyve. A kötetet — amely a század eleji Magyarország külföldi megítélésének megváltozását dolgozza fel — tegnap mutatták be a sajtó munkatársainak. A könyv ismételt megjelenését az indokolja, hogy mostanában sokakat foglalkoztat ez a téma. Ez érthető, hiszen ha felerősödnek azok a hangok, amelyek kétségbe vonják kultúránkat, azt, hogy a magyar befogadó A New York-i székhelyű Atlantic Research and Publication (Atlanti Kutató és Kiadó) magyar kormánytámogatással megjelenő könyv- sorozatáról tartottak tegnap tájékoztatót Budapesten, a Professzorok Házában. Király Béla, a kiadó munkatársa elmondta: vállalkozásukat egy magyar emigráns csoport 1970-ben alapította történelmünk angol nyelvű, tárgyilagos bemutatására, s a magyarellenes propagandától befolyásolt nemzetközi közvélemény megváltoztatására. Terjesztőjük, a Columbia University Press jóvoltából eddig megjelentetett 79 kötetük az öt világrész valamennyi nagy könyvtárának polcain megtalálható. A gazdasági nehézségekkel küszködő kiadó segélykérő szavára a magyar kormány öt új kiadványuk megjelentetését vállalta. A jelentős támogatásból a közeljövőben lát napvilágot Győrffy György Szent Istvánról, Romsics Ignác Bethlen Istvánról szóló, a párizsi béketárgyalásokat megismertető, valamint a Magyarok a Kárpát-medencében című kötet. Az ötödik kiadványról ezután dönt a rontos, nogy megjelenjen e harmónia a két nyelven oktató iskolában is. A kormány kívánatosnak tartja és kész támogatni — hangsúlyozta —, hogy őrizze meg ki-ki atyái, nagyatyái nyelvét. Maradjon hű a gyökerekhez, s ebben segítsen az óvoda, az iskola. Minden városban és faluban méltányosnak kell lenni a kultúrájuk megóvását célzó kisebbségi szándékokkal szemben. Jóval több nemzetiségi oktató műhelyre van szükség -— jelentette ki, hozzátéve, hogy ez a lakosság, az önkormányzat, a szülők szándékán múlik, mert a feltételek adottak, illetve megteremthetők, a kormány rendkívül készséges ebben, előmozdító szándékok vezérlik. A miniszterelnök avatóbeszéde után Szebik Imre evangélikus* püspök megáldotta a megjelenésében is rendkívül látványos új iskolát. nemzet, és megkérdőjelezik a magyar politika jó szándékát, akkor felmerül a kérdés: honnan ez a sok indulat, van-e alapja a vádaknak — mondta el a történész-külügyminiszter szerző a könyv- bemutatón. Hozzátette: 1989—90-ben elért jó hírnevünket sokan megpróbálták aláásni, de presztízsünket nem fenyegette veszély. Az elveszett presztízs című könyv arra keresi a választ, hogy miért vált a britek Magyarország iránti ro- konszenve ellenszenvvé a századelőn. szerkesztőbizottság. Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta: a hatástalan brossúrák helyett csak a szakmailag megbízható, pontos információkat tartalmazó, és a nagy könyvtárak referenciapolcain megtalálható kötetekkel érhetjük el a rólunk alkotott kép megváltoztatását. Joó Rudolf honvédelmi államtitkár ehhez hozzáfűzte: a támogatást a Nemzeti Tájékoztató Iroda adja a célját szolgáló kötetek megjelentetéséhez, amelyek a leendő közvélemény-formáló és döntéshozó elit kezébe kerülhetnek. Glatz Ferenc, a Történet- tudományi Intézet igazgatója az ARP kiadványsorozatának egyik szerkesztője a Nemzeti Kisebbségek Kelet- Közép-Európában című, magyar, német, szlovák, román és angol nyelven megjelentetett kiadványának a bemutatására használta fel a tájékoztatót. A kötet a térség kisebbségeinek helyzetét állam és nemzet, valamint terület és nemzet viszonylatában vizsgálja, továbbá európai magatartáskódexet fogalmaz meg. (d. v. s.) A statisztikai adatok és előrejelzések aggasztó képet festenek Magyarország népesedési helyzetéről. A születések száma tavaly történelmi mélypontot ért el, mindössze száztizenhatezer gyermek született hazánkban. Ha ezek a kedvezőtlen népesedési folyamatok nem változnak, az ország népessége 2020-ra 830 ezer fővel csökkenhet, és a lakosság 22 százaléka lesz időskorú. Mindezeket figyelembe véve kellett a távlati népesedéspolitika alapelveit kidolgozni, illetve az ezzel kapcsolatos cselekvésprogramot meghatározni: a családok stabilitásának erősítése, a születendő gyermekek számának növelése, és a halandóság csökkentése érdekében. Mivel az országban Az OTP mintegy 60 fiókjánál tegnap hosszú sorokban vártak azok a magyar állampolgárok, akik a Kedvezményes Részvényvásárlási Program keretében kívántak a Soproni Sörgyár részvényeiből jegyezni — tájékoztatta az OTP illetékese az MTI-t. A fiókok előtt 100- 200-300 fős csoportok gyűltek össze, de ennek ellenére a legtöbb helyen rendben zajlott a sorban állás. A fiókok többségénél a gyakorlat az, hogy akárcsak az OTP- papírok kárpótlási jegyes cseréjénél, egy napra adnak ki sorszámokat. Végh György, az Állami Vagyonügynökség KRP- igazgatója elmondta: habár OTP-ráadás A nagy érdeklődésre való tekintettel tegnaptól több helyen, az OTP újabb fiókjaiban is jegyezhetők az ÖTP- részvények, és előreláthatólag 1,15 milliárd forinttal emelkedik a kárpótlási jegy ellenében felajánlott részvénymennyiség is. Az érdeklődés nagyságát mutatja az, hoy az OTP-től származó információ szerint eddig 2,7 milliárd forint névértékű részvényt jegyeztek. A jegyzést péntekig semmiképpen nem zárják le. Erre az időszakra az eddigi 15 budapesti és 45 vidéki OTP-fiókon túl további 4 fővárosi és 21 vidéki fiók áll majd a kárpótlási- jegy-tulajdonosok rendelkezésére. egyre kevesebben kötnek házasságot, a válások aránya pedig számottevően emelkedik, a koncepció alapvető fontosságúnak tartja, hogy a fiatalok házasság- kötésének erkölcsi és anyagi megalapozottságát elősegítse. Rendkívül fontos — mutatott rá Surján László —, hogy a gyermek- vállalási kedv nőjön, illetve, hogy a nők szabadon választhassanak: „főhivatású’’ anyaként otthon maradnak, vagy bölcsődébe, óvodába adják gyermeküket. Ki kell alakítani a lakástámogatás, a gyermekgondozási feltételek anyagi és intézményi biztosításának kedvezőbb lehetőségeit is — hangzott el. A családi pótlék rendszerét a jövedelemadó-rendszerrel összehangoltan kell nehéz megbecsülni, de valószínűleg a hét végéig fog tartani legalább a jegyzési időszak. A KRP keretében, illetve kárpótlási jegyért, 300 ezer darab részvény vásárolható meg. Egy-egy befektető, kárpótlási jegy ellenében maximum 16, a részletfizetés keretében 10 darab részvényt jegyezhet. Egy magyar magánszemély legfeljebb 25 darab 1000 forint névértékű és 3800 forint kibocsátási árú részvényt jegyezhet a készpénzes jegyzés során. Ez utóbbira mintegy 201 ezer darab részvény áll rendelkezésre. A jegyzés akkor zárható le, amikor a jegyzések értéke eléri a felajánlott mennyiséget. Az OTP adatai szerint a Az ajánlási szelvények gyűjtése során szerzett tapasztalatai alapján a Nemzeti Demokrata Szövetség úgy véli, módosításra szó-, rul a választójogi törvény. Azon előírása ugyanis, miszerint 750, személyi azonosító számot is tartalmazó ajánlási szelvény megszerzése révén lehet csak képviselőjelöltté válni, sérti a demokráciát és nagyon méltánytalan — mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Bíró Zoltán társelnök. A politikus kijelentette: országos listát állító pártként jók az esélyei az átformálni, hogy a gyermekes családok jövedelmi helyzete ne romoljon tovább. Javítani kell a várandósságra való felkészítést, de a terhesgondozás, a szülés és az újszülöttellátás feltételeit is. Jövőnket veszélyeztetheti, ha a munkaképes korú népesség számának csökkenése miatt az aktív generációkra még tovább növekedő eltartási teher hárul. Olyan jövedelemadó-rendszert kellene tehát megvalósítani, amely jobban igazodik a családok összetételéhez, illetve az eltartottak számához. A halandósági mutatók javulásához elsősorban a férfilakosság egészségi helyzetének mielőbbi javítása vezethet. A halandóság csökkentése érdekében hatékony egészség- és szociálpolitikai intézkedésekre van szükség, ám az ország népességének egészségi állapota és élettartama -csak megfelelő társadalmi összefogással közelíthető az európai országok szintjéhez. nap feléig több mint 17 ezer darab részvényt jegyeztek az OTP-fiókokban. Ebből részletfizetés keretében mintegy 10 ezer, a kárpótlási jegyes alrendszerben pedig mintegy 5300 részvényt jegyeztek. Ä készpénzes jegyzés keretében 1624 részvényt jegyeztek, amíg a készpénzes alrendszer kárpótlási jegyes ágán 452 jegyzés volt. Az adatok alapján az OTP szakembere szerint, mintegy 45-50 ezer forintnyi jegyzést képesek naponta fogadni a forgalmazó fiókok. Ez megerősíti azt a becslést, miszerint a hét végéig előreláthatólag nem zárják le a Soproni Sörgyár részvényeinek jegyzését a KRP keretében. NDSZ-nek a Parlamentbe kerülésre. Gidai Erzsébet a párt pénzügyi-gazdasági szakértője elmondta: el lehet és el is kell érni, hogy adósságállományának jelentős részét ne kelljen visz- szafizetnie az országnak. A gazdaság fellendítésének feltételrendszeréről szólva a szakértő kijelentette: általános adó és társadalombiztosítási-járulék csökkentésre van szükség, mert ez azt eredményezheti, hogy nő az adózási fegyelem, s ennek révén az állam adóból származó bevétele is. R. Z. Mi bízunk a liberálisokban „A történetet mindenki isméri. Hallgattunk olyankor is, amikor a látottak, hallottak egyértelműek. Fodor László, az abonyi gimnázium igazgatója végre leírta, kimondta: A király meztelen, azaz mai aktualizált formájában: A Pest Megyei Hírlap egy szennylap. Csak azt nem értem, miért kell ezen megsértődni.” — Az idézet a Ceglédi Hírháttér című újságból való, amely lapot a Szabad Demokraták Szövetsége adja ki. Pontosan annak a Szabad Demokraták Szövetségéi nek a lapjáról van szó, amelyik mindenféle etikai kódexek hátterében ott lebeg, s amely gyakorta emlegeti a durvaságot, mint nagyon csúnya emberi tulajdonságot. Ebben természetesen egyetértünk velük, még akkor is, ha más ügyekben vannak nézeteltéréseink. Az alapvető nézeteltérésünk, hogy mi nemcsak mondjuk, hogy nem vagyunk durvák, hanem éjjük is. Annak ellenére, hogy némely szabad demokrata képviselő, meg némelyek a liberális körökből olykorolykor nagyon közönségesek tudnak lenni. Ilyennek tartjuk a Ceglédi Hírháttér fogalmazványát is, amelyet, bizonyítja ezt az idézet, nem könnyű megérteni. Ennek ellenére szeretném őket megnyugtatni: ezzel a stílussal minket nemhogy megsértem, de még mosolyra fakasztani sem lehet. Ám a sérelemről még any- nyit, hogy nekünk eszünk ágában sem volt Fodor pedagógusra megsértődni. Pont ellenkezőleg, ő sértődött meg, amiért a Ceglédi Hírháttér rólunk szóló anyagához hasonlóan közönséges levelét nyilvánosságra hoztuk. Fodor úr és a Ceglédi Hírháttér stílusából arra következtetek, hogy ha megnyerik a derék liberálisok a választásokat, akkor minket biztos eltávolítanak a Pest Megyei Hírlaptól, de nem baj, mert mint szabadelvűek, körömszakadtáig harcolni fognak érte: szerkesztőségünk kapja meg a 168 órát... (Vödrös) Az elveszett presztízs Nagy könyvtárak polcaira Történelmünk angolul T. Á. Sorállás sorszámmal Kapós az „ászok-részvény” Bíró: Jók az NDSZ esélyei Járulékcsökkentést! Kétnyelvű harmónia