Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-18 / 89. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ 15 Egy héttel ezelőtt Kónya Imre belügyminiszternek mutatták meg büszkén az ikladi általános iskola sportlétesítményeit a község lokálpatriótái. Az elmúlt hét végén is bárki megbizonyosodhatott arról, hogy a nagyszerű körülményekkel élnek is a kisközségben. A műanyagborítású szabadtéri pályán általános iskolások labdarúgótornáját rendezték meg az Iklad Kupáért. Az első-második oszályosok korcsoportjában a rájátszás után dőlt el az aranyérem sorsa. A hévízgyörkiek 2-1-re verték a Kartalt, a bronzérem a Do- monynak jutott. A harmadikos-negyedikesek mezőnyében a Túra—Iklad ösz- szecsapást jelezték sorsdöntőnek és a házigazdák 2-1-es győzelme az elsőséget is jelentette számukra. A Túra viszont csak harmadik lett, mert az ezüstérmet a hévízgyörki A-csapat szerezte meg. A- tornán, melyen a buzdításból sem volt hiány, Mayer József edző méltán jegyezhette meg: ezek a gyerekek még győzni akarnak. Éppen ezért kell a legkisebb korban elkezdeni a labdarúgás tudományának tanítását. Dicséret illeti azokat a felnőtteket, akik idejüket, energiájukat a labdarúgó-palánták nevelésére fordítják. A vándorkupáról, az egyéni teljesítményeket jutalmazó serlegekről, az érmekről és az ételről, italról három vállalkozó, Hrncsár Pál, Hajdú József és Kassai Vilmos gondoskodott. A mérkőzéssorozat után kosárlabdázók léptek pályára, megkezdődött az aszódi, ikladi és domonyi együttesek amatőrbajnoksága. Balázs Gusztáv Uszodaátadás Battán Naponta több száz gyerek sportolási igényét tudja biztosítani az elmúlt hét végén átadott százhalombattai uszoda. A százkilencmillió forintos költséggel megépült sportlétesítmény egy huszonöt méteres medencével, kondicionálóteremmel, öltözőkkel és büfével várja az úszást kedvelőket Vimola Károly felvétele Három korcsoport eredményei Solymári tucat A Buda—Szentendre körzeti labdarúgó Magyár Kupa küzdelmeiből a Diósd és a Visegrád csapata jutott tovább. A bajnokságban tart a nagyüzem. Északi csoport. 15. forduló: Tahitótfalu—Leányfalu 1-0 (ifi 1-4), Pilisszántó—Pilisszentkereszt 0-3 (1-4). Déli csoport. 14. forduló: Páty—Pilisszentiván 1-0 (0-2), Biatorbágy—Diósd 1-2 (3-1), Tárnok— Nagykovácsi 2-0 (5-1). Serdülők. 14. forduló: Pilisvörösvár—Budakalász 3-2, Piliscsaba—Perbál 1-0, Solymár—Szentendre 12-0, Etyek—Biatorbágy 6-1, Törökbálint—Sóskút 6-0, Tárnok—Budaörs 4-0. 15. forduló: Sóskút—Tárnok 2-3, Biatorbágy—Törökbálint 6-0, Szentendre—Etyek 3-8, Perbál— Solymár 1-1, Budakalász— Éiliscsaba 5-1, Érd—Pilisvörösvár 2-1, Budaörs—Po- máz 2-4. Öregfiúk. 16. forduló: Dunaharaszti—Leányfalu 4-0, Pilisszentiván—Piliscsaba 6-1, Diósd—Zsám- bék 5-0, Szentendrei Papír—Budakalász 2-0, Szi- getcsép—Pilisszántó 2-0, Dunai Kőolaj—Dömsöd 0-2, Pomáz—Pilisszentkereszt 0-0. 17. forduló: Zsámbék— Piliscsaba 1-1, Dömsöd— Pomáz 2-2, Budakalász— Dunaharaszti 1-3, Pilisszántó—Szentendrei Papír 3-1. A körzeti szövetség április 19-én 16.30 órakor tartja közgyűlését (Bp. V., Ste- indl Imre utca 12., tanácsterem). Béres tíz gólja Nem sikerült folytatni győzelmi sorozatát a Pemii SE férfi kézilabdázóinak az NB I-es bajnokságban. Szolnoki Olajbányász— Pemü SE 32-23 (18-12) Szolnok, 300 néző. V.: Homyik, Vaskó. Pemü SE: Hemela — Béres (10), Lehel (4), Lakatos (1), Dobrovits (1), Elek (1), Bazsik (4). Csere: Kerekes, Vecsernyés (2), Szabó, Sodró. A két együttesből Bendó (8) és Béres (10) eredményessége dicsérhető. Három kötöttfogásúbirkózó-érem Repka Európa-bajnok Ahogyan azt pénteken este megígérte, állta a szavát Repka Attila, a diósgyőriek 68 kg-os olimpiai bajnoka. A 48 kg-os Hamzók József mellett szombaton este ő is az aranyéremért hadakozott az athéni 4L kötöttfogású birkózó EB-n, a Peristeri- csamokban. Pályafutása során negyedik alkalommal hívták őt szőnyegre kontinensbajnoki fináléban; korábban két arany- és egy ezüstérmet szerzett. Riválisa az a francia Yalouz volt, akivel világversenyeken eddig ötször csatázott. A két magyar fmalista közül előbb Hamzókot hívták szőnyegre. Egy kicsit amolyan kötelességből, tudniillik dr. Kotor Miklós csapatorvos már pénteken este sejtette, hogy a kalocsai birkózó bordája nem elrepedt, hanem eltört. Hamzók csak a fájdalmat érezte, a törés tényét nem ismerte. Ám a fájdalom döntött, ellenfele, az orosz Gulijev azonnal levitte a szőnyegre, megpörgette, hidaltatta. Mindössze 15 mp telt el, Sipos Árpád szakági mester mutatta a bíróknak, vége, nincs tovább, Hamzók visz- szalép. így történt, a kalocsai reménység így is érmet szerzett a kontinensbajnokságon, második lett. Sok izgulnivaló nem volt Repka Attila miatt. A diósgyőri birkózó mondhatni megszorítás nélkül nyerte a döntőt 4:3-ra, így pályafutása során immár harmadszor avatták Eu~ rópa-bajnokká. A mérkőzés úgy indult, ahogy azt Athénban Repka rendre „felépítette”. Az első békaállásos lehetőséget Yalouznak adták, Repka pörgetés közben ráült a franciára, kontrája két pontot ért. És még azzal a lendülettel tovább is pörgette riválisát, már 4:0! Ezután is a magyar birkózó diktálta az iramot, mégis leküldték békaállásba. Ott érződött egy kis idegesség, a bírók szerint lábbal akadályozta a franciát, ezért Repkát intették, a franciának két pontot adtak. Az utolsó perc némi izgalmat hozott, Yalouz kiemelte Repkát. A levegőben azonban a magyar zseniálisan szembefordult ellenfelével, aki így csak egy pontot szerzett, Repkáé volt a győzelem 4:3 arányban. Tegnap délre tehát elkészült a magyar „birkózóleltár”. Az athéni Peristeri-csamokban, a 41. kötöttfogású Európa-baj- nokságon még három magyar versenyző volt érdekelt — Vadász Csaba (52 kg) kiesett, Ge- lénesi Nándor (90) két fiaskóját követően este az ötödik helyért mérkőzött, míg Kékes György (130) korábbi két EB- bronzérmén túllépett, mert döntőbe került, az aranyéremért birkózhatott, szintén este. A végső athéni mérleg tehát: Repka bajnok, Hamzók ezüstérmes, Kékes minimum „ezüst- fiú", Gelénesi pontszerző, hatan pedig kiestek, és helyezet- lenül zártak. 800 amerikai dollár eladó* 1994. április 1 -(61 800 USD az utazási keret. Az IBUSZ BANK Rt. a valuta kiváltásához most Mucii lehetőséget kánál Önnek. Sőt... HMmmk egy gondtalan külföldi utazás fceflékeit is megkaphatja. Annak érdekéken, hogy utazása ne csak olcsó, hanem biztonság*« is legyen, utazási csekkeket válthat. (VISA, American Express, Thomas Cook - 10 féle valutában) V. J Hitelt adunk vágyai nak, ha az IBUSZ BANK Rt-nél devizaszámlát nyit. Tehát nemcsak egyszerűen kamatot fog kapni, hanem ... KAMATOS KAMATOT OLCSÓ FORINTHITELT KÉNYELMET Ha leköti valutáját (min. 200 USD egyenérték), nem kell figyelnie arra, hogy mikor jár le a lekötési idő, hiszen számítógépes rendszerünk a lejárat végén automatikusan újra indítja a lekötést a már kamattal növelt összeggel, az aktuális kamatszinten, változat- lan lekötési idő mellett. Hogy átmeneti pénzzavara miatt ne kelljen megtakarított valutáját átváltania, a devizaszámlán elhelyezett valuta értékének 70-80% -áig - akár három évre is - forinthitelt biztosítunk Önnek - miközben devizabetétje tovább kamatozik. Tehát amíg Ön a forinthitel kamatait fizeti, addig mi devizában fizetünk Önnek kamatot. Az ország 83 IBUSZ BANK fiókjának bármelyikében befizetheti és felveheti valutáját, függetlenül attól, hogy számláját hol nyitotta meg. Az átlagosnál hosszabb nyitvatartással várjuk - egyes fiókjainkban szombaton (SZ) is. Éljen a világra uáH lehetőséggel és váltsa ki valutakeretét az IBUSZ BANK-nál! Ezzel ön devizabevételhez juthat! Ezzel Ön azonnali hitetiez juthat! Ezzel ön országos lehetMpu juthat! GÖDÖLLŐ, Szabadság tér 7., SZÁZHALOMBATTA, Május 1. tér 9., SZENTENDRE, Bogdányi u. U., VÁC, Széchenyi u. 4-6. GÖDÖLLŐ, Szabadság tér 7., SZÁZHALOMBATTA, Május t. tér 9., SZENTENDRE, Bogdányi u. 11., VÁC, Széchenyi u. 4-6., CEGLÉD, Szabadság tér 1. L *Vagy ennek megfelelő más valuta, 14. életévüket betöltött, érvényes útlevéllel rendelkező, magyar állampolgárok részire. r n Devizaszámla - A vastartalék r Iklad Kupa serdülőknek