Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-18 / 89. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ 13 Szép esténk Pilisen A mai, hétköznapi gondokkal teli, rohanó világunkban egyre kevesebbszer részesülhet az ember olyan élményben, mint mi nemrég Pest megyében. Egy kőszegi iskola tagjaként ez év március közepén szakmai látogatást tettünk Pest megyében: megtekintettünk több iskolát, szakiskolát és nevelőotthont. így jutottunk el március 17-én Pilisre is. A napközbeni pedagógiai programok után, este abban a szerencsében részesülhettünk, hogy részt vettünk a pilisi Széchenyi úti általános iskolában működő Barátság nyugdíjas klub foglalkozásán. Ma, amikor olyan kevés időt és figyelmet fordítunk embertársainkra, szeretteinkre, jó volt látni, hogy van, vannak még nemes emberi értékeket, hagyományokat teremtő és éltető közösségek. Az együtt töltött idő alatt kiderült, hogy az iskola környékén lakó nyugdíjasok hetente tartanak foglalkozásokat, ilyenkor jut idő egy-egy pohár ital, odahaza készített sütemény elfogyasztása mellett beszélgetésre, közös énekelésre, zenélésre. Megismerkednek a nemzet hagyományaival, felelevenítik a helyi szokásokat, megünneplik a név- s születésnapokat. S terveket szőnek, melyekből valóság lesz, hiszen beutazták már szinte az egész országot, s elmondásuk szerint tavaly Párizsban is voltak. Természetesen ehhez helyre van szükség, és talán ami még ennél is fontosabb — egy emberre: a pedagógusra! Őt úgy hívják: Fene- si Ferencné, Judit. Ő az, aki láthatatlan kezeivel, végtelen törődésével, szereteté- vel és nagy-nagy türelmével élteti ezt az ügyet! Róla, róluk méltán juthatnak az ember eszébe Goethe örökérvényű szavai: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Egy jó szót, mosolyt, hitet, bátorítást. És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.” Rába István Kőszeg Szabad választás? Szabad választás van-e nálunk, vagy manipulált választás? A kopogtatócédulák összegyűjtésének tapasztalatai alapján jogosnak tűnik a kérdés. Mert a szabad választás fogalma magában foglalja az esélyegyenlőség biztosítását. Ezt azonban a „bimbózó” állapotban lévő demokráciánkban meghiúsították. Azonosnak vették ugyanis a parlamenti pártok egyéni, a független egyéni és a kis pártok egyéni jelöltjeinek a lehetőségeit a minimum 750 darab ajánlási szelvény összegyűjtésére. Amíg a parlamenti pártok egyéni jelöltjei általában külön választási stábbal, választási helyiséggel és egyéb előnyös feltételekkel a hátuk mögött — például postai kézbesítésű szórólapok finanszírozásával — szinte ölhetett kézzel várták az ajánlási szelvényeket, addig az említett független jelöltek, illetve a kisebb pártok egyéni jelöltjei csak magukra számíthattak. Az erkölcsi oldalról is joggal kifogásolható előnyök élvezőit mindez nem zavarta, a korteskedésben, sőt magától értetődő természetességgel elfogad-- ták. És ez még nem minden! Az 1989. évi XXXIV. törvény foglalkozik a választójoggal, amelynek 1. paragrafusa kimondja: „A választójog álalános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos.” Nem tekinthető titkosnak az a választás, ahol a választópolgárnak előzetesen írásban kell nyilatkoznia a számára elfogadható jelöltről, és ha van, annak pártjáról. Márpedig nyilatkoznia kell, mert amennyiben nem teszi meg, úgy egyetlen jelölt sem érheti el a törvény szerint meghatározott 750 darab, aláírással hitelesített ajánlást, ami nélkül nem lehet felkerülni a szavazólapra. Tehát ha a választópolgár komolyan veszi a titkosságot, akkor jogosan megtagadhatja a kitöltést. Vagyis ebben az esetben meghiúsulhat a választás! Az ilyen veszélyt magában hordozó törvény elgondolkoztathatná a törvényalkotókat, vajon ebben a formában megfelel-e céljának a választójogi törvény. Ezen túlmenően az ajánlószelvény alkotmányellenes adat feltüntetését is igényli a személyi szám megjelölésével. A lakcím pontos meghatározásával az állampolgár személyi adatainak kiadása már teljesnek tekinthető. Saját tapaszalatamból tudom, mint a Magyarországi Zöld Párt volt országgyűlési képviselőjelöltje, hogy nagyon sokan a fenti okok miatt határolták el magukat az ajánlószelvény kitöltésétől. Nyilvánvalóan az elHISTÓRIA Kiáltás a mélyből III. Vesének nyomott pisztolycsövek Ha egy lelkész beteg lett, vagy akadályozva volt a szolgálatban, a missziósnak kellett helyt állnia. Csak egy esetet említek: Őrimagyarósdon id. Bachát István kórházba került. 16 kilométerre emlékezem a távolságot illetően. Soha nem jártam ott. Több kilométer erdőn is át kellett mennem. Angyal járt előttem, egy lélekkel sem találkoztam sem menet, sem jövet. Halotti csend az erdőben, Isten békéje járt velem. Szombaton délután indultam el, vasárnap délután vissza. Mindkét alkalommal végigimádkozva az utat. Ismét a kérdés, mi vár otthon? Minden elmenetel búcsú volt, minden megérkezési pillanat találkozás, ünnep és hálaadás... Fel tudják ezt mérni mai lelkészek vagy csak múltbeli olvasmány?,.. Egyházas- rádóc Körmendtől 11 km. Sáros, esős idő. Párommal megyünk. Visszafelé orosz harckocsi közeledik Körmend felől. Egymás kezét fogva az árokpartra húzódunk le. Egyenest nekünk jönnek, ha nem ugrunk az árokba, ott veszünk mindketten. És mindez a „felszabadulás” után jóval, mert ők évek múltán is röhögve élvezték a hatalmat a harckocsi tetéjén. Aztán Körmendtől száz méternyire egy szombathelyi sofőr autóval ment Körmend felé. Agyonlövi egy orosz, elrobog az autóval. A holttestet az út melletti rozsban találták meg. Két apró gyermek maradt utána. Lehetett ezt el nem mondani az istentisztelet utáni beszélgetésben a „mi történt” kérdésekre? Jöttek a tanítóktól a levelezőlapok: „ne tessék kísérletezni, idegen katonák vannak az iskolában”... Ki élt át ilyen dolgokat rajtam kívül? A háború kellős közepén kezdtem el szolgálatomat a misszióban. Iskolánk alatt volt az óvóhely, mentőállomás, légóparancsnok voltam, ott halt meg az első bombázási áldozat, sebesültek tömkelegé jajgatta: segítsenek! Sem orvos, sem magam nem tudtunk segíteni a halálos sebeket kapottakon. Egyszer pár pillanat és pár lépés mentett meg a szovjet Rata-repü- lők házmagasságról hullott bombáitól... A fegyverek elhallgattak, a félelem és nyugtalanság megmaradt évekig az utcánkban lévő szovjet kaszárnya lakóinak jóvoltából... Kelet, szörnyű Kelet! Mintha egy egészen más isten teremtette volna őket. A materializmus igazi megtestesítői a mostani, balkáni ge- párdkegyetlenségű szellemtől irányítva. Ki tudott volna hallgatni ilyen légkörben és nekem ott kellett helyt áll- nom hirdetve Isten türelmét, de ítéletét is, ami a felszabadító szovjet hadsereg elleni „de- moralizálás” nevet viselte elvitelemkor. Ha nem volt kisbaba nálunk. párom mindig velem volt útjaimon. Ott ült az iskolák padjaiban a nép között, vezette az éneket. Általában az asszonyok voltak evangélikusok, férjeik reformátusok. Soha semmiféle pappal nem volt nézeteltérésem... Páromat rajongásig szerették, mert új volt életükben, hogy a papné is állandóan közöttük van... 1947. október 31-én a körmendi református templomban közösen ünnepeltük a reformáció emlékünnepét. • Én voltam a soros a bibliai összefoglaló magyarázattal. Józsi- ás király reformját boncolgattam. 2_Kir. 22. Többek között elhangzott ilyen (önmagam idézem): „Egy király nem szégyenlett kiállni népe elé és sírásra bírni, mert Istennek, most már újra megismert törvényét megszegték. Milyen szellem van most útban, amely nem Istenhez, hanem Istentől elakaija népünket, egyházunkat szakítani és eltántorítani? ...Amint visszamondták, a templomból ki- özönlő nép így vélekedett: „Böröcz tisztelendő úr most feladta a leckét a rendőrkapitányságnak”. 34 esztendős voltam. Máglyán megégetett hitvallóink, gályarabjaink hite égett bennem, a wormsi úton haladó és császár elé állí Luther mindent vállaló bátorsága pecsé- teltette meg velem a jövőbelátás világát, és teljesedett be elekor véglegesen sorsom, ettől kezdve kísértek nagyon udvariasan az ávós urak még hittanórákra utazva is. Még aktatáskámat is kivették kezemből és tették fel a csomagtartóra, hogy álcázzák magukat, de csalhatatlanul tudtam, a hóhérok figyelmet elterelő viselkedése volt ez. Nem egészen egy év múlva aztán eljöttek értem... Ha most kellene, megismételném. Soha egy pillanatra nem bántam meg... Másképpen és sem tehettem. 1992. április 30-án jöttem ki a kórházból 23-adszor, nyolcadik műtétemmel. Mögöttem 79 esztendő, 17 év börtön, fegyház, fogház, 98 hónapos rabszolgaság. Boldog vagyok, mert mint élő köszönhetem meg ezt Istennek. 1948. augusztus 19-é mutatta a naptár. Vadosfán akkoriban még háromnapos búcsút tartottak, amely 20-án kezdődött. Már egy hete voltam távol Körmenden lévő családomtól. Uraiújfaluban volt ugyanis egyhetes lelkészi evangélizációs összejövetel. Abban az évben bőséges máktermés volt. Éppen ültem a teknő mellett. Mákot tisztítottam. Megjelent egy alig pár hetes ismerősöm és leült mellém segíteni. Meghívtam a másnapi búcsúi ebédre. Közben azonban vidéken akadt más dolga beszédje szerint, azért elköszönt tőlem. Alig tette ki a lábát, megjelent két fiatalember felhajtott kabátgallérral, mint a régi filléres regényekben a detektívek. Pisztolyt szegeztek rám és: „A népköztársaság nevémúlt több mint 40 év szomorú történései is alátámasztják a választók jelentős számának ilyenirányú fenntartásait. Kétségtelen, hogy az említett törvényi fogyatkossá- gok nem segítik elő a sokak által igényelt változásokat éppen azon a területen, ahol a legmagasabb szinten lehetne érvényesíteni a népakaratot. Cséfalvay István Budapest A gyújtogató tüzet szít A Magyar Szocialista Párt megtisztelte postaládámat egy felhívással. Az első sorban közük velem: az ország „arról dönt, hogy rátermettebbeknek ad-e bizalmat, vagy megtartja a hatalomban azokat, akik kudarcot vallottak”. A kommunista mozgalomnak mindenütt a hazugság volt az éltető eleme. Szovjet szuronyok védelmében, választási csalással ragadták magukhoz a hatalmat és diktatúrájuk kétszer is teljes csődbe jutott: 1956-ban és 1989-ben. Először baráti tankok mentették meg a rendszert a népharagtól, másodszorra azonban már a megroggyant térdű támogatói sem segíthettek. A totális államcsőd, a teljes anyagi, szellemi, erkölcsi és politikai összeomlás miatt önként futamodtak meg. Most, hogy a kormány erőfeszítései nyomán — az ellenzék fáradhatatlan gán- csoskodása ellenére is — felsejlettek a kibontakozás lehetőségei — ismét visszakerülnének a hatalomba. Igényeiket a koalíció „kudarcaival” igyekeznek alátámasztani. Uralmuk idején semmibe vették az ország népét, most pedig ostobának nézik. Abban reménykednek, hogy az ő kudarcaik már feledésbe merültek. A gyújtogatok ama fajtájához hasonlatosak, akik tűzbe borítanak egy várost, de az oltásban már nem segédkeznek, sőt még hátráltatják is az oltást. S közben az üszkös romhalmazra mutogatva szidalmazzák a tűzoltókat. A Magyar Szocialista Pártnak ez a felhívása már az első sorában felháborodást kelt és nevetségessé válik. „Van megbízható megoldás.” — hirdeti továbbiakban a kiadvány. Igen, van! De megbízható megoldást csak hiteles, megbízható párt ajánlhat. Taál Márton Budapest ben letartóztatjuk, felszólítjuk, hogy amennyiben megpróbál ellenállni, vagy szökni, azonnal lelőjük” mondattal karon fogtak és csak azt engedték meg, hogy ottlévő Erzsi sógornőmet búcsúzóul megcsókolhassam. Apósomtól, aki éppen takarmányt hozott be a pajtából az istállóba, már nem engedtek elbúcsúzni. Egy katonai dzsip állt a másik szomszéd háza előtt, ahol a kocsiban ült a gépkocsivezető mellett megbilincselve fenti ismerősöm. A gépkocsivezetőnek is pisztoly volt fél kezében, másik fél kezével a kormánykereket fogta. Engem hátul ültettek a kocsiba a két civilruhás közé. Pisztolyaik csöve mindkét oldalról a vesémnek pontosan a közepét nyomta. Ékkor villámként cikázott át az agyamon ismerősöm kiléte. Elpusztíthatatlan kedélyem már-már azt mondatta velem: ugyan uraim! tisztára olyan az egész, mint a tízfilléres regényekben. V alami mégis visz- szatartott. Megbilincselt ismerősöm este már a szombathelyi Bagolyvárban századosi egyenruhájában hallgatott ki. (Folytatjuk) Böröcz Sándor Merénylet Visegrádon A magyar középkor nem szűkölködik a véres és tragikus eseményekben, de szinte példa nélküli az a kegyetlenség, amellyel Károly Róbert büntette a maga és családja életére törő Zách Fetícián nemzetségét. A merényletet 1330. április 17-én követte el a visegrádi várban Zách. Észrevétlenül a reggeliző királyi családhoz lopakodott és „éles kardját kirántva hüvelyéből, veszett kutya módjára heves támadással”a királyra rontott — ahogyan a krónika írja. Erzsébet királyné menteni akarva urát, óvón elé tárta kezét, így a szörnyű csapás a királyné négy ujját lemetszette. A vadul csapkodó Zách Feliciánt nem lehetett megállítani. A gyermekek nevelőit leszúrta, de a királyfiak sértetlenek maradtak. Ekkor egy étekfogó vetette magát az őrjöngő Záehra, és tőrével nyakon döfte. Ezután értek csak oda a testőrök, akik „rettentőkardjukkal ízekre szabdalták a nyomorultat') A könnyen sebesült király megtorlása kegyetlen volt, a merénylő fiát még aznap kivégezték, Klára lányát megcsonkították, másik lányát lefejezték, nemzetségének sok tagját pedig felkoncolták. Tettének oka bizonytalan. Az egyik feltevés szerint a lányán, Klárán — aki a királyné udvarhölgye volt — esett sérelmet akarta megtorolni, a másik feltevés szerint nagyszabású politikai összeesküvés végrehajtója lett volna. Az tény, hogy Zách korábban Csák Máté bizalmi embere volt, csak annak bukása után tért a király hűségére. Pogány György
