Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-18 / 89. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ Közéleti események A Fiatalok szerepe a közéletben címmel vitaest és szabadfórum helyszíne lesz ma este hat órakor a KDNP központja (Bp. XII. Nagy Jenó u. 5.). Vendégelőadó: dr. Bencze Lóránt, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgatója. Előadók: ifi. Hölvényi György, a KDNP képviselőjelöltje, dr. Katona György, a KDNP elnökségi tagja, dr. Sem]én Zsolt, a KDNP frakciótitkára, Szilágyi Szabolcs, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió elnöke. Az est levezetője: Szladovnyik Krisztina, az IKU országos szervezőtitkára. A vitaestet követően kerül sor az IKU-klub nyitóestjére, amelynek vendége Macskássy Izolda festőművész. Alkotmányosság Magyarországon címmel tart ma este fél hétkor fórumot Sáriban, a Faluházban (Szent János u. 112.) dr. Salamon László, az Országgyűlés Alkotmányjogi Bizottságának elnöke és Tenke Sándor egyetemi tanár, az MDF országgyűlési képviselőjelöltje. Csömörön a művelődési házban ma este hat órakor Fiizy Árpáid, a Magyar Igazság és Élet Pártja országgyűlési képviselő- jelöltje tart választási gyűlést. Vendég: Dénes János ország- gyűlési képviselő. Torgyán József pártelnök részvételével a Független Kisgazdapárt tart választási gyűlést ma este hat órakor Nagykőrösön, az Arany János Művelődési Központban. Választási fórumon találkozik a lakossággal ma este hat órakor Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Házban Szauter Rudolf országgyűlési képviselő, a megye 10-es választókerületének MDF-es képviselőjelöltje. Vendég: Jeszenszky Géza külügyminiszter. Perbálon a művelődési házban tart választási gyűlést Felkai Tamás, a Fidesz képviselőjelöltje, ma este hat órakor. Úriban, a művelődési házban választási beszélgetésre várja az érdeklődőket Czerván György képviselőjelölt, ugyancsak este hat órára. Gödöllőn, a művelődési központban dr. Kiss Pál István váija este hat órára az érdeklődőket. Dr. Bedros Róbert jelölt részvételével este hat órakor Nagybörzsönyben, a művelődési házban kerül sor választási beszélgetésre. Gergely Sándor, a KDNP képviselőjelöltje ma est hét órakor Alcsutdoboz községben, a Katolikus Fiú Iskolában tart választási gyűlést. Kákán, a művelődési házban ma este fél hétkor Péter Mihály, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjelöltje tart választási gyűlést. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter holnap este hat órakor Újszilváson a Faluház nagytermében tart fórumot. A rendezvény házigazdája: dr. Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjelöltje. Piaci árak Nagykőrösön 8 Élénk és gazdag hetipiaca volt pénteken Nagykőrösnek. Még a baromfiakból is több eladnivalót hoztak most mint általában. A kisebb tyúkok párban 550—600, a nagyobbacskák 800—900 forintért kínáltattak. A rántanivaló csirke kilója 170 forint körül alakult. Napos kacsákat 80, napos csirkéket 55—60, 3 heteseket 70 forintért árultak, A tojást 5—6 forintért adták. A belső piacra sok termelő hozott palántákat. A szép tápkockás paradicsom, paprika és dinnye növénykéket 10—30 forintért adták. A fejes salátát 10—12 forintért lehetett értékesíteni, a szép tömött fejek néhol 18—20-ért elmentek. A hónapos retek tartotta 20 forintos átlagárát. A krumpli 26—35, a sárgarépa 30—50—80, az új petrezselyemgyökér csomója 20—45, a cékla 20, az új hagyma csomója 15—20, a fehér paprika darabja 40—45, a hegyes 10—25, a paradicsom 300, a kígyóuborka 100—110, a fehér káposzta 40, a kel 40, az új karalábé kilója 30, a vöröshagyma 35, apró dughagy- ma litere 100, a spenót rakása 20, a sóska kilója 80, a csiperkegomba 200, a karfiol 150—180, a szárazbab kilója 130—140, a dióbél 400—500, az őrölt fűszerpaprika kilója 500, a narancs 75—80, a citrom 110, a banán 120 forintba jött. A kocsipiacon néhány helyi és szabolcsi termelő vetőburgonyát árult. A de síré és kleo- pátra gumókat 22—26 forintért adták. Ugyanott több szekér tűzifa is új gazdára várt, a vágott akác mázsáját 380—400 forintért tartották. A halárus pontyot és kárászt hozott guruló medencéjében. Az előbbit 200, a kevésbé keresett kárászokat 120 forintért mérte. (ay) Mit ígérnek a csillagok erre a hétre? A/) 03. 21.—04. 20. Személyes ügyek: Fontosabb döntése- it próbálja elhalasztani. Ha teheti, kerülje a nyílt konfrontációt. Egészség: Önt is utolérte a tavaszi fáradtság, pihenjen többet, hogy pozitív életenergiái feltöltődhessenek. Érzelmek: Most nem tanácsos meggondolatlan szívügyekbe bonyolódni, mert gyors szakítás vagy botrány várható. Legyen toleránsabb környezetével. Tanács: Ha sikerül minden területen visz- szafogottabban lépegetni az élet sakktábláján, biztos siker' kecsegtet. 04. 21—05. 20. Sze- nK mélyes ügyek: Lehelj tőleg most egyedül vállalja fel függő ügyeit. Termékeny, alkotó munka periódusához közeleg. Egészség: Jóllehet, kissé nyugtalan, szomorkás a hangulata. Ennek ellenére ellenségei most nem tudnak ártani Önnek. Érezelmek: Ön egyszerűen ellenállhatatlan, mégis ebben a periódusban csak kevésbé tartós kapcsolatokra számíthat. Tanács: Mások munkáját most építően kritizálja, kerülje a vitákat, így kreatívabb légkört teremthet maga körül. A- 05. 21—06. 21. Sze- £||l mélyes ügyek: Tör- ■ jön előre bátran, ™ azonban óvakodjék attól, hogy felettesei, barátai tekintélyét csorbítsa, ezáltal ellenségek helyett együttműködő segítőtársakra lel. Egészség: Sportoljon többet, a testmozgás minden tekintetben segítségére lehet szervezete ellenálló képessége növelése érdekében. Érzelmek: Itt az ideje, hogy nyakába vegye a világot és új társaságok, élmények után nézzen. Tanács: Ha megfelelő diplomáciai készségét is latba veti, mindenkit saját ügyei szolgálatába állíthat. X 06. 22—07. 22. Sze- mélyes ügyek: Ked- vezőbben alakulhatnak dolgai, vállalkozókedvét engedje szabadjára. Egészség: Viszonylag jó passzban van, egészséges. Ezt szinten tarthatja, ha energiáit nem pazarolja felesleges dolgokra. Érzelmek: Új kapcsolatteremtési törekvései most nem járnak kellő sikerrel, ne törekedjék partnerei mellett horgonyt vetni. Tanács: Ön született diplomata. Ha érzelmi hangulatváltozásait megfelelően uralni tudja, s nem bonyolódik parttalan vitákba, nyert ügye van. J** 07. 23—08. 23. Sze- ) mélyes ügyek: Nagy változások M ^ előtt áll, új ismeretségek, utazás, kaland tarkítja eleddig unalmasnak vélt periódusait. Pénzügyei is stabilizálódni látszanak. Egészség: A tavasz kedvező befolyására energikusnak, tetterősnek érzi magát. Használja ki lehetőségeit. Érzelmek: A láthatáron új kapcsolat is felvillanhat, hagyja kibontakozni partnerét is. Tanács: Meggondolatlan döntéseket most célszerű elkerülni, hivatalos ügyeiben ne térjen le az „arany középútról”. 08. 24—09. 23. Sze- mélyes ügyek: Fur- csaniód most maga- w mutogatóbb, mint máskor, így igyekszik felhívni magára a figyelmet. Tükör nélkül is elégedett lehet magával, ezt környezete is visszaigazolja. Egészség: Pihenésre, kikapcsolódásra lenne szüksége. Érzelmek: Társa, partnere nagyon vonzónak találja és ettől szinte szárnyai nőnek. Sikereit fokozzák a környezetében vibráló ostromok is. A. 09. 24—10. 23. Sze- \ A mélyes ügyek: \ Anyagi és érzelmi W^F helyzetében felfokozódnak az események. Most kikaparhatja gesztenyéjét a parázsból is. Egészség: Előzze meg a lappangó betegségeket, szervezete segítségért kiált. Érzelmek: Tudatában van annak, hogy barátai noha jószándé- kúak, de mégiscsak rákényszerítik a döntésre. Ez nem -az ön stílusa, mérlegelje az érdekmotívációkat, hogy ne maradjon szálka senkiben. Tanács: Ha teheti, menjen szabadságra és aktív pihenéssel lazítson a felpörgetett életritmusán. 10. 24—11. 22. Sze- mélyes ügyek: Most mellőznie ja- vasolt mások segítségét, mert csak magára számíthat a céljai érdekében. .Ne közösködjön, mert visszaélhetnek bizalmával. Egészség: Mintha energiái kiapadófélben lennének, ha vitaminkúra nem segít a tavaszi fáradtság ellen, forduljon szakértő orvoshoz. Érzelmek: Szerelmi élete kellemes meglepetéseket tartogat, többféle érzelmi kötődések között ingázik. Tanács: Általános óvatossága, visszahúzódó természete most kitömi készül. Diplomatikus képessége azonban nagy segítségére lehet, használja. 11. 23—12. 22. Személyes ügyek: Ön nagyon kedveli a változatosságot így nem esik nehezére az alkalmazkodás. Szerencsés ember, mert bölcs és kellőképpen megfontolt. Ha ezen az úton halad kevésbé érik veszteségek. Egészség: Ha nem mérsékeli étvágyát és riem sportol többet, akkor szed, magára fölös kilókat mikor mások fogyóznak. Érzelmek: Jó a kapcsolata családjával, munkatársaival is, gyermekei rajongásig szeretik. Új barát kopogtat Önnél, engedje be és fogadja bizalommal. Tanács: Legyen óvatos, baleset leselkedik Önre. 12. 23—01. 20. Sze- mélyes ügyek: Ott- honából magával ci- pelt konfliktusok mindenhová elkísérik. Próbálja meg kikapcsolni gondolatait, ne hagyja megmételyezni környezetét, oktalanul ne bántson meg másokat. Egészség: Önt sem kíméli a tavasz, a vímsok kerülgetik, szedjen sok C-vita- mint, fejfájása a fronthatásoktól van. Érzelmek: Kapcsolataival, partnerével nincs megelégedve mégsem utasítja vissza közeledéseit. Most elkelnek a figyelmességek, bókok. Tanács: Hagyja a múlt emlékeit, ezeket visszahozni nem lehet. Koncentráljon a jövőre. 01.21—02. 19. Sze- mélyes ügyek: Ön 4mm most keményen dol- gozik, munkakedve párosul kezdeményezőkészséggel, vitalitással. Megéri a kitartó erőfeszítést, mert siker kecsegteti terveiben. Egészség: Nem panaszkodhat, úgy tűnik teherbíróbb mint valaha. Tanács: Nyitott szemmel jáijon a világban, impulzív karaktere sok élménnyel gazdagodhat, melyet osszon meg jó barátaival is. 02. 20—03. 20. Személyes ügyek: Dőlgozzon továbbra is v^^F szorgalmasan, lelki- ismeretesen. így csillogtathatja eddig nem ismert oldalát is. Pénzszerzési képességeit, véleményét ne próbálja ráerőltetni másokra. Egészség: Feszült érzelmei kihatnak keringési rendszerére és idegpályáira is. Érzelmek: A levegő is vibrál Ön körül. Önnek most, szinte terápia a szerelmi élet gyakorlása. Fennkölt, romantikus érzelmeit most úgysem tudná máshol kiélni, engedje el magát. Tanács: Ne szaporítsa feleslegesen ellenségei számát azzal, hogy mindenkit igyekszik saját igazáról meggyőzni. Kismarosi zenebona A kismarosi Homer 16-18 évesekből álló diákzenekar. Megmérettetésük a Rock Kristály ’94-en kezdődött a Petőfi Csarnokban. A gyerekeknek szülőnyúzással sikerült a kezdő anyagi hátteret és a hangszereket biztosítani. Az erősítők, hangfalak azonban most is csak a „bar- kácsbirodalomból” kerülnek elő. A nyugdíjasokat már megnyerték, most igyekeznek a többi korosztályt is. Példaképük a Halloween és az Ossian. A rockzenekar felállása szerint Bonifer Gábor ritmus, Liebhardt Petra billentyű, Réti József basszus, Horváth Márk dobos, (ő nem szerepel a képen), valamint Révuti Norbert szólógitár, énekes, zenekarvezető, a zenekar esze — persze a többiek is tudnak beszélni. Legközelebb ismét Kismaroson zenebonáinak. Rocky Docky Földárverés Budakeszin Budakeszin is kitűzték a régóta várt árverést a Kertészeti Egyetem Tangazdasága és a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság által kijelölt termőföldterületre. Az árverésre április 20-án, 21-én és 22-én jelentkezhetnek az érdekeltek a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Házban (Fő u. 108.) reggel 9 órától, majd az árverésre április 25-én és 26-án kerül sor a budakeszi repülőtér hangárjában. Véradások a megyében A Ceglédi Vértranszfúziós Állomás tájékoztatása szerint ma délelőtt kilenctől tizenkét óráig az abonyi József Attila Termelőszövetkezet épületében lesz szervezett véradás. A Gödöllői Vértranszfúziós Intézet tájékozatása szerint holnap délelőtt fél kilenc és délután három óra között a szigethalmi Egészségházban tartanak községi véradónapot. A Váci Véradó Állomás tájékoztatása szerint holnap délelőtt tizenegytől délután négyig Budakalászon, a Lenfonó Művelődési Házban is várják az önkéntes véradókat. Véradásra jelentkezhet bárki, aki egészségesnek érzi magát, és elmúlt már 18, de még nem töltötte be a 65. életévét. A jelentkezők véradás előtt általános egészségügyi szűrővizsgálaton vesznek részt, mely kiegészül AIDS, májfunkciós és ellenanyag szűréssel is. Egy jótanács: a véradásra vállalkozók indulás előtt lehetőleg étkezzenek és fogyasszanak bőségesen folyadékot!