Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-02 / 77. szám
Sándor András Árulás, katasztrófa, feltámadás A galileai vándortanítónak, aki kozmikus eredetű küldetésben járt s aki fordulatot hozott az eltorzult isten-arcmás, az emberiség történetébe, tizenkét tagú kabinetje volt — mondanók mai mozgalmi-politikai szóhasználattal. Ókori — akár zsidó, akár hellenisztikus — „szellemtörténeti” fogalomrendszerben tanítványokként látták magukat, s a közvélemény is így fogadta el őket. Később megkapták az „aposto- los” megjelölést is, bár az ő életükben ez nemcsak rájuk vonatkozott: hiszen ez kiküldöttet, megbízottat jelent, s ilyen kiküldöttek sokkal többen voltak, mint tizenketten. Ez a tizenkét ember különböző egyéniség volt, s mielőtt a Tanító, (a Rabbi, a Mester) vonzásába kerültek, valamennyi „önálló egzisztencia”. Simon (később Péter) és András is, bár nem gazdag, de tisztességes meg- élhetésű halászként (mai nyelven „vállalkozó”- ként) élt és dolgozott a Ginnereth- (Genezáret) tó partján. Jézus nem a szolgák, hanem a társadalmilag és belsőleg is szabad (pénzhajszától, élvezetfüggőségtől és hatalomvágytól is szabad) egyéniségek között kereste a maga tanítványait, az elhí- vottak első társulatát („ekklézía”). Mindazonáltal a tizenkettő közül kettő emelkedett különleges jelentőségre, a lényegre tömörített emlékiratok — az „örömhír” — változatok — tanúsága szerint. Az egyik a Szikla nevet kapott Simon — a szikla arámi nyelven kéfáh, görögül petros — a rendíthe- tetlenség szimbóluma és az Egyház szervezeti megalapítója, a másik pedig az iskarióti Júdás, az Árulás szimbóluma, a tragédia okozója. Péter esetében nem kevese.n ellentmondást látnak abban, hogy ő, a szikla, a válságos éjtszakán háromszor is kijelentette egy ellenséges környezetben, hogy nem tartozik a letartóztatott „lázító és istenkáromló” társaságához. Szerény véleményünk szerint, itt az utódok félreértésével van dolgunk. Már maga az a tény, hogy Péter ott maradt a veszélyes helyzetben, elszántságát és bátorságát mutatja. Az pedig, hogy nem fedte föl magát, természetes; nem azért maradt ott, hogy önmagát értelmetlenül feláldozza, hanem hogy mindenről információja legyen és ennek birtokában cselekedni tudjon. Egy mozgalmat sem ostobaság, sem színpadias gesztusok nem visznek diadalra. Még több tanulsággal szolgál az. iskarióti Júdás alakja. Jelentősége bevilágítja az egész kétévezredes korszakot, mely a mostani érezhető korszak- váltásig eltelt. Arról van szó, hogy egyetlen áruló elegendő', hogy megsemmisülésbe vigyen egy tör- 'ténelmileg szükséges mozgalmat. Az a tény, hogy ez a mozgalom mégsem semmisült meg, nem Júdá- son múlt, hiszen ő, amikor végzetes lépésre vállalkozott, nem is álmodta, hogy Jézus feltámad. A történelem nagy megsemmisítői sohasem számolnak a feltámadással. Másfelől az utókor — a közvetlen utókor is — rossz helyen kereste Júdás indítékait. A korrupciós vád túlságosan lapos; az evangéliumok szövegéből is kivehető, hogy magát Jú- dást is kínosan érintette a harminc ezüst, mint holmi besúgási bér. Júdás nem besúgó volt, hanem áruló. S minden valószínűség szerint nem is cinikus áruló, hanem olyan, aki önmaga számára valamilyen alapon megindokolta lépése helyességét. Az árulás ténye akkor is árulás eredményét tekintve, ha elkövetője „legjobb meggyőződésére” hi: vatkozik. Elképzelhető, hogy Júdás, olyan konfliktusok sorozata után, mint az olajkenettel kapcsolatos nézeteltérés, szembekerült Jézussal. Az is lehet, hogy Jézus következetes és kizárólagos etikai-szellemi útját haszontalannak találta, hogy az j-Vijin jt! w crju'bvöi ov*.. Jeruzsálem a templommal (miniatúra 1738-ból, Nahum Goldman Múzeum, Tel Aviv) ő felfogása szerint vagy rá kellett volna térni a római uralom ellen való po7 litikai harc útjára, vagy belesimulni a farizeusirányzat fővonalába, „de amit a Mester csinál, veszélyes elrugaszkodás a reálpolitikától”. Az azonban az ítélőképesség teljes hiányára vall, vagy arra, hogy a tudattalanból mindent elsöprő bosszú-ösztönök törnek föl, ha egy ilyen Júdás olyan erőknek játszik kezére, amelyeknek ártó szándéka nyilvánvaló. Az a főpapi klikk, mely akkor a római gyarmatosítókat kiváltság-morzsákért feltétel nélkül kiszolgálta, még annak a farizeusmozgalomnak a bizalmát sem élvezte, amellyel Jézus „ideológiai” harcban állt, s egész léte kiáltó ellentétet képviselt a zsidó népi érdekekkel. Nem kétséges, hogy az előzetes tárgyalások során Annás főpap környezete fiktív garanciákat adott Júdás számára Jézus létbiztonságát illetőleg. Júdást mégsem menti, hogy ő ezeket a biztosítékokat „kikötötte”; nem fogadható el, hogy „azt hitte, ezek á biztosítékok elegendők”. A politikában nem lehet „azt hinni”, a politikában nem adekvát fogalom a jóság, az etikai normatíva, a kultúra és a lovagiasság. Ha tetszik, ha nem, a politikában az egyetlen valóságnak megfelelő fogalom a hatalorh, ,s ennek megfelelőien az érdek. Ha a hatalom megszerzésének, illetve a hatalom megtartásának érdekviszonyai a lovagiasságot teszik szükségessé, ez meg is jelenik; ám ha a színlelést és a hazugságot teszik szükségessé, az is megjelenik. Ez így volt a római principátus álköztársasági viszonyai között, a zsidó teokráciá- ban, a középkori királyságokban, a XIX. századi parlamentarizmusokban, a hitleri és sztálini diktatúrákban és a modern „liberális” demokráciákban. Jézusnak és mozgalmának ügye politikai kérdés volt, mert a gyarmatosítók kitartotta főpapi üral- kodócsoport hatalmát veszélyeztette. Átadni Jézust, az emberi remények, a szabad jövő, a zsákutcából való megszabadulás kulcsszemélyiségét, a züllött és megcsontosodottan rosszindulatú teokratikus komprádorok, az Annások és Kajafások kezébe, ez megSzívét mutató Jézus (fából faragott gyertyatartó, Palóc Múzeum, Balassagyarmat) Josef Weinheber Corpus mysticum Isten erdejéből a fehér tündöklő szemű állat kilép: szeretet, szűzi alak, mely él! Vidd csodád! Vágy-nélküli igéd! Alkony-kék. Csengők ezüstje szólt. Változatlan járná az eget fenn a haloványszépségű hold. Ott is bűn és bűnbánat zokog, Meghasadtan szállsz le, tiszta fény Védtelen vagy itt, húsvéti lény. Itt halál van s örökre marad — a kenyérből s borból mentsd vissza magad! Görgey Gábor fordítása bocsáthatatlan árulásként él a keresztyény utókor szemében, bármi lett, légyen is Júdás indítéka. Nem a harminc ezüst az árulás lényege. Az áruló akkor is áruló, ha az aszkéta gőgjével gyönyörkö-. dik önmagában és pénz helyett ezt tekinti jutalmának. Júdás ezzel az árulással — a testté lett Ige, a Gondolat, a Szó, a Remény és a Szeretet kiszolgáltatásával irgalmatlan ellenségeinek — meg is semmisítette volna az emberi jövőt: azt a haladékot, melyet az emberiség kapott (hogy t.i. „ha hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”), ha végül is nem nagyobb erők eszköze, s ha Jézus föl nem támad kivégzése után. Az árván maradt tizenegy elbizonytalanodott, tanácstalanul és rettegés közepette rejtőzött a hatóságok elől. Egy pillanatra rövidzárlat állt be a hit psziho-elektroni- kus áramában. S akkor — a torinói lepel tanúsága szerint — egy megmagyarázhatatlan neutron-fluxus új energiával töltötte fel annak a holttestnek atomjait és reaktiválta a szerves molekulakötéseket. Ez reaktiválta a hit pszi- ho-elektronikus áramát a tizenegyben, s így Jézus feltámadása egyetemesebb érvényt kapott. S így vált hasztalanná és érvénytelenné Júdás árulása. Hamarosan nem kevésbé megmagyarázhatatlan, villámszerű átalakulás ment végbe a nem mindennapi aktivitású üldöző, a farizeus Saulus neuron- mikroáramköreiben, aki, miután ideiglenesen elvesztett látását visszakapta, Kicsi-nek („Paulus”) nevezte magát és az Egyház szellemi megalapítója lett. Ők ketten, a Szikla és a Kicsi, állnak a kétévezre- des óriás bölcsőjénél, ki születésekor, az árulás következtében, mintegy 36 óra hosszat tetszhalott volt. R égi és legújabb tapasztalatok szerint az árulás szervesen beépültnek látszik az emberi közösségek organizmusaiba, hogy újra meg‘újra letaglózza a reményeket és vereséget mérjen tiszta szívek tiszta mozdulásaira. Csakhogy ők nem tudnak valamit, amit mi tudunk. A reménygyilkosok számításon kívül hagyják a feltámadást.