Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-01 / 76. szám

é PEST MEGYE1 HÍRLAP SPORT 1994. ÁPRILIS /., PÉNTEK | 5 Tartani kell a világszínvonalat Kétszázmilliós hiány Hat győri a Verebes-keretben Koszta és Puglits Vácról Kárpáti: majd meglátjuk! Hajdú: semmi ellenesély! Elektromos—Solymár ütközet Két hónappal ezelőtt még csak az lehetett volna a kérdés az Elektromos—Pemii-Honvéd SE férfi kézilabda NB I-es baj­noki mérkőzéssel kapcsolatosan, hogy a „Tromos” túlszár­nyalja e hazai pályán (péntek, 17 ó.) a tavaly őszi, nyitómecs- csen, Solymáron elért gólzáporos győzelmét. (30-20) Az első szabad választások óta eltelt négy esztendő sport­életének eredményeit és siker­telenségeit, valamint a jövő tennivalóit összegezte Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke a Monarchia Étterem­ben tartott csütörtöki sajtótá­jékoztatón. Gallov Rezső beszámolójá­nak elején hangsúlyozta, hogy az 1990 óta eltelt idő­szakban azért volt különösen nehéz helyzetben a magyar sport, mert a politikai átalaku­lást mindig a nem termelő ágazatok sínylik meg a leg­jobban. A sikerek közt első­ként azt említette, hogy a sport végig meg tudta őrizni pártsemlegességét. Az isko­lai testnevelés területén elért eredmények közül kiemelte a kormány tornatermi program­ját, a buffalói Universiadén elért sikereket, valamint az önálló Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség megalakulását. A szabadidősportnál az egy­re népszerűbb Challenge Day mozgalmat, valamint a Nem­zetközi Szabadidősport Szövet­ség budapesti továbbképző központjának megvalósítását említette az államtitkár. A versenysport produkciói között természetesen a barce­lonai dicsőséges napok szere­peltek az első helyen. Gallov PÉNtEK KÉZILABDA. NB I. Férfiak: Elektromos—Solymári Pemü (Népfürdő utca 17.). NB I/B. Férfiak: Százhalombat­ta—Ajka (18). NB II. Nők: Veszprém—Ve­resegyház (17.30). Férfiak: Várpalota—Gyömrő (18). Megyei bajnokság. Férfiak: Abony—Kocsér (18). RÖPLABDA. NB I. Férfi­ak. Rájátszás: Pomázi Komp­lex—Building SE—Nyíregyhá­zi Start (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 16.30). SZOMBAT ASZTALITENISZ. Pest me­gye felnőtt egyéni bajnoksága (Vecsés, Petőfi Téri Általános Iskola, 9.30). KÉZILABDA. NB I/B. Nők: Váci Forte—Kiskunhalas (Dunakeszi, 11), Sasad SE—Tö­köl (Budaörs, 15), Férfiak: Du­nakeszi VSE—Mise (17). Pilis- vörösvár—Tököl (17.45), Gö­döllő—TESE (17). NB II. Nők: TREBEK KC Dabas—Kétsoprony (Gyón, 15), THAC—Terra Vác (15), K. Goldberger—Tápiószele (13.30), Gyömrő—Pomáz (II), Pemü—Győr (Solymár 16), Do­rog—Pilisszentiván (16). Férfi­ak: Váci KSE—Gazdagréti SE (16). Megyei bajnokság. Férfiak. Északi csoport: Dunakeszi SE—Csömör II. (15), Nagyma­ros—Dabas öregfiúk (15), Váci KSE II.—Mogyoród (14.30), Dunakeszi VSE ifi—Mogyoród ifi (11), Váci KSE ifi—Gödöl­lői G. (10), Erdőkertes—Mar- tonvásár (12.30), Déli csoport: Rezső hangsúlyozta, hogy 1993-ban sem volt tapasztal­ható visszaesés a magyar él­sportban, hiszen versenyző­ink összesen 271 érmet nyer­tek a különböző világverse­nyeken. Az OTSH elnöke rá­mutatott: hűnek kell maradni az évtizedes hagyományok­hoz és meg kell őrizni a ma­gyar sport világszínvonalát. Az 1993-as esztendő pozi­tív történései közül a sport­egyesületek 941 milliós APEH-tartozásának eltörlé­sét, a Népstadion rekonstruk­ciójának kormányszintű elfo­gadását, valamint a Nemzeti Sportalap létrehozását emlí­tette. Gallov Rezső kudarcként értékelte a Császár Uszoda szállodakomplexum építésé­nek elhúzódását. Sikertelen­ségnek könyvelte el, hogy az adótörvényben nem kedvez­ményezett a sport, az önkor­mányzati törvény alapján a sportnak nem jár normatív tá­mogatás, továbbá, hogy a ter­mészetjáróktól megvonták a vasúti kedvezményt. Az idei tennivalók közül legfontosabbaknak az OTSH költségvetéséből hiányzó 200 millió forint pótlását, vala­mint az egyesületek újra fel­gyülemlett APEH- és TB-tar- tozásainak eltöröltetését tar­totta. Albertirsa—Túra (16.30), Er­csi—Maglód (17). Nők. Északi Csoport: Verő­ce—Vecsés (11), Nagymaros— Veresegyház II. (16), Göd— Érd (16), Marton vásár—Pilisz- szentiván II. (16). Déli Cso­port: Erdőkertes—Abony (101), Maglód—Sülysáp (11), Túra—Úri (11), Túra ifi—Gö­döllői G. (9.30). KOSÁRLABDA. NB I. Nók: Nagykőrösi KK—Tatabá­nyai SC (15). Férfiak: Nagykő­rösi KK—Nyíregyházi TKFSE (17). , , LABDARÚGÁS. NB I: ETO FC Győr—Vác FC-Sam- sung (18). NB II. Keleti cso­port: Gödöllői SC—Hatvan (16.30). NB III. Alföldi csoport: Kecskeméti SC—Ceglédi Kos­suth Honvéd (16.30, Zábrák). Duna csoport: Multi Rocco— Érdi VSE (15.30) Géringer), Szigetszentmiklós—Ercsi (15.30, Kronevetter). Mátra csoport: Salgótaijáni BTC— Bag (15.30, Farkas G.). Megyei bajnokság (Ifi 13.30, felnőtt 15.30-kor). I. osz­tály: Maglód—Gyömrő (Cingá- li). II. osztály. Északi csoport: Szerdán Szombathelyen kétf- rontos magyar—szlovén lab­darúgó-mérkőzést rendeznek, 17 órától az olimpiai együtte­sek, 19 órától pedig az A vá­logatottak lépnek pályára. Ve­rebes József szövetségi kapi­tány csütörtökön nyilvános­ságra hozta az A csapat név­sorát. A keretben 18 játékos található, hárman pedig biz­tonsági tartalékként állnak ké­szenlétben. Hosszú idő után ismét bekerült a válogatottba Hajszán Gyula, míg Jagodics Zoltán, Szekeres Tamás és Herczeg Miklós újoncként él­vezi a kapitány bizalmát. A válogatott keret névso­ra: Végh Zoltán (ETO FC Győr), Koszta János (Vác FC-Samsung) — kapusok; Mracskó Mihály (Békéscsa­Bár április 13-án rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligá­ja utolsó csoporttalálkozó­it, már most gyakorlatilag kialakult az elődöntők ösz- szetétele. Az „A” csoport­ban a spanyol Barcelona ezúttal is nyerni tudott, 3-0-ra verte a török Galata- saray csapatát, így 8 pont­tal áll a tabella élén, meg­előzve a 7 pontos francia Monacói, amely gól nélkü­li döntetlent ért el az orosz Szpartak Moszkva otthoná­ban. A „B" csoport élén to­vábbra is az olasz AC Mi­lan áll (7 pont), bár hazai pályán játszott 0-0-át a bel­ga Anderlecht ellen. A má­sodik helyre „felnyomult” a portugál FC Porto, amely az egész kupanap legna­Szokolya—Budakalász (Ara­nyosi), Délegyháza—Budaörs (Vonház), Göd—Hévízgyörk (Viczkó), Halásztelek—Tököl (Platsek). Nemzetközi ifjúsági torna Százhalombattán. 14 óra: megnyitó, 14.15: Százhalom­batta—Sannazarro (olasz), 15: Pest m. Pallavicini (olasz), 15.45: Sannazarro—Ludwigs­hafen (német), 16.30: Pallavici­ni—Érd, 17.15: Ludwigsha­fen—Százhalombatta, 18: Érd—Pest megye. VASARNAP SPORTGIMNASZTIKA. Magyar nemzetközi bajnokság (Cegléd, Városi Sportcsarnok, 14). KÉZILABDA. NB I/B. Férfiak: Csömör—Kiskunmajsa (17) NMB II. Férfiak: Domony— Székesfehérvári Tóparti G. (11.). Megyei bajnokság: Férfiak. Északi csoport: Dabas öregfi­úk—Váci KSE II. (10), Mogyo­ród—Erdőkertes (14), Déli cso­port: Tököl II.—Ercsi (10), Ve­csés—Albertirsa (11.30), Csö­möri ifi—Szentendrei ifi (11), Maglód—Abony (10). Nők. Északi csoport: Göd—Veresegyháza II. (16), Déli csoport: Erdőkertes—Úri bai EFC), Jagodics Zoltán (Haladás VSE), Telek And­rás (Ferencváros), Márton Gá­bor (Cannes), Lipcsei Péter (Ferencváros), Keresztúri András (Austria Wien), Sze­keres Tamás (Ferencváros), Csertői Aurél (ETO FC Győr), Herczeg Miklós (ETO FC Győr), Bognár György (BVSC-Dreher), Albert Flóri­án (Ferencváros), Hajszán Gyula (ETO FC Győr), Illés Béla (Kispest-Honvéd FC), Halmai Gábor (Ekeren), Kla- usz László (ETO FC Győr), Vincze István (Kispest-Hon­véd FC) — mezőnyjátékosok. A biztonsági tartalékok: Puglits Gábor (Vác FC-Sam­sung), Ivanics László (ETO FC Győr), Orosz Ferenc (Kis­pest-Honvéd FC). gyobb szenzációját okozva, 5-0-ra verte Németország­ban a Werder Bremen csa­patát. Az így 6 pontos por­tugálokat elvileg még meg­előzheti az eddig négy pon­tot szerzett Anderlecht, csakhogy a Porto gólará­nya 10-6, a belga bajnoké pedig 4-7. Az elődöntőbe jutásra a Szpartak Moszkvá­nak, a Galatasaraynak, illet­ve a Werder Bremennek már nincs esélye. A KEK- elődöntő első mérkőzésein: Benfica (portugál)—Parma (olasz) 2-1, Paris SG (fran­cia)—Arsenal (angol) 1-1. UEFA Kupa elődöntő, első találkozók: Salzburg (oszt­rák)—Karlsruhe (német) 0-0, Cagliari (olasz)—Inter- nazionale (olasz) 3-2. (11), Maglód—Isaszeg (12), Tú­ra—Sülysáp (12.30). LABDARÚGÁS. NB II. Nyugati csoport: Mohács— Százhalombattai SC (16.30). NB III. Duna csoport: Du- navarsány—Szentendrei Petőfi Honvéd (15.30, Szűcs), Döm- söd—RTK (15.30 Smidt). Mát­ra csoport: Kartal—Dunakeszi VSE (15.30, Bartos), Szolnoki MÁV MTE—Monor (15.30, Molnár L.). Megyei bajnokság (az ifjú­sági előmérkőzések 13.30, a felnőtt-találkozók 15.30-kor kezdődnek az elöl állók ottho­nában). — I. osztály: Bugyi— Örkény (Dorogházi), Tak­sony—Iklad (Kassai), Rácke­ve—Piliscsaba (Kollár), Nagy- káta—Pilisvörösvár (Heves me­gyei játékvezetők), Dabas-Sári FC—Pilis (Deme), Pomáz— Nagykőrös (Szoboszlai). II. osztály. Északi csoport: Biatorbágy—Perbál (Födi), Tö­rökbálint—Dunaharaszti (Hor­váth J.), Kistarcsa—Nagymaros (Horváth M.), Göd—Rád (Oláh). Déli csoport: Farmos—Ka- kucs (dr. Varga), Üllő—Dabas SE (Tóth Cs.), Vecsés—Hernád (Zsiák), Táborfalva—Abony (Mészáros A.), Túra—Sülysáp (Sütő), Isaszeg—Péter (Bállá), Inárcs—Újhartyán (Bokor). Nemzetközi ifjúsági torna Százhalombattán. 10.05 és 11.10-kor a döntőbe jutásért ját­szanak. Helyosztó mérkőzések 15.00, 15.50 és 16.45-kor az el­sőségért. R. L. Az utóbbi hetekben azután alaposan megváltozott a hely­zet: a négyszeres bajnokcsa­patnál edzőcserére került sor, ám a játékosok azóta sem sza­kadnak meg minden meccsü­kön az igyekezettől. A soly­máriak viszont nagy soroza­tot mondhatnak a maguké­nak: féltucatnyi győzelem mellett egyszer kaptak ki Komlón (17-19), míg Nyír­egyházán vesztes meccsről hoztak el egy pontot, az ezüst­éremre pályázó Pick-Szeged- től pedig legutóbb otthon ki­csikartak egy nagyon értékes döntetlent. (20-20) — Nagy meccset játszot­tunk a Szegeddel, ahol első­sorban jó védekezésünknek, valamint Hemela kiemelkedő kapusteljesítményének kö­szönhettük a sikert — mond­ta az edző, Kárpáti Miklós. — A kétségtelenül jó rész- eredmények, a biztató jelek ellenére is azt mondom: örül­jünk, de ne ünnepeljünk! A neheze ugyanis még hátra­A férfi kézilabda NB I B-csoportos küzdelmeiben vereséget szenvedett a baj­noki címre esélyes Százha­lombattai Mól együttese. Ugyancsak kikapott a Du­nakeszi VSE gárdája is. Eredmények: Dunaföldvár—Százha­lombatta 21-19 (8-10) Dunaföldvár, 300 néző. SZVSE Mól: Bárány -—•. Kiss (3), Gáspár (3), Ma- kay (4), Czétényi (1), Oro- szi (4), Miklóssy. Csere: Si­mon, Gólya, Nagy T. (3), Krasznai (1), Homolya. Az első játékrészben mindkét csapat idegesen, kapkodva játszott. A battai- ak elsősorban Bárány kitű­nő védéseinek köszönhető­en a félidő végén még két góllal vezettek, ám a szü­net után semmi sem sike­rült nekik. így a sorozato­san kihagyott helyzeteknek nem is lehetett más a vége, mint a vereség. (Tud.: Oláh György) Balassagyarmat—Duna­keszi VSE 22-17 (13-5) A Buda—Szentendre körzeti labdarúgó-bajnokság mező­nyébe két új csapat kapcsoló­dott be a Pilisvörösvári SC II. és a Szentendrei Amatőr SC. Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük. Északi csoport. 12. for­duló: Pilisszentkereszt—Ta- hitótfalu 4-0 (6-0), Csobán- ka—Dunabogdány 3-2 (3-3), Visegrád—Leányfalu Í-0, Pilisvörösvári SC II.— Szentendrei Amatőr SC 3-3. 13. forduló: Dunabog­dány—Visegrád 0-2, Tahitót- falu—Csobánka 0-0 (1-0), van. A Tromos egy javuló Győrt vert meg lerohanások- kal, s egyértelműen ellenünk is ők az esélyesek. Majd meg­látjuk, mit tudunk kezdeni az esélytelenek helyzetében? — A ma esti meccset kikiál­tották rangadónak, ami kis túl­zás — dohogott Hajdú János, a bordó-sárgák mestere. — Mondom ezt annak ellenére is, hogy nagyon szép solymá­ri időszak van mögöttem, s a mostani erőpróbát leszámítva valóban mindig drukkolok el­lenfeleinknek, s egykori játé­kosomnak, a rendkívül szim­patikus edzőnek, Kárpáti „Bü­työknek”. Lehel és Béres újra nemzetközi szintű erényeket villant fel, az egész csapat együtt pedig kivételes küzdőké­pességről tesz tanúságot, im­már hosszú hetek óta. Azzal együtt, hogy nálunk ez nem mindenkiről mondható el, semmi esélyt nem adok a soly­máriaknak, akiktől a Győrhöz hasonló ellenállásra számítok. J. K. Balassagyarmat, 300 né­ző. Dunakeszi: Pál — Éles, Farkas (2), Sustyák (2), Csányi (4), Járdi (2), Sza­bó. Csere: Valentin (4), Grisztel (3), Andorsits, Szi­lágyi, Szalisznyó. A megyeiek elképesztő hibákkal zárták az első fél­időt. A második játékrész­ben már megszokott játéku­kat nyújtották, de ez csak hátrányuk csökkentésére volt elegendő. (Tud.: Nyári József) Az NB II-ben idegenben szerepelt a Szigetszentmik- lós: Győri Vertikál—Sziget- szentmiklósi KSK 23-23 (11-11) SZKSK: László — Nagy G. (1), Nagy I. (3), Varga (3), Réczi (8), Vas (4), Ne- isz (3). Csere: Becz, Erdős (1), Sándor, Wágner. A megyeiek már több góllal is vezettek, a végén azonban meg kellett eléged­niük a döntetlennel. Kossuth KFSE—Pilisszent­kereszt 0-10, PSC II.—Pilisz- szántó 1-0. Déli csoport. 12. fordu­ló: Budakeszi—Pilisszenti­ván 2-4 (4-1), Hercegha­lom—Diósd 4-2, Páty— Nagykovácsi 3-0 (9-0), Bia­torbágy II.—Tárnok 1-1 (2-0), Tinnye—Zsámbék 2-1 (meglepetés). 13. forduló Zsámbék—Tárnok 4-2, Nagykovácsi—Biatorbágy 0-2, Diósd—Páty 3-1 (0-1), Pilisszentiván—Hercegha­lom 6-1, Tinnye—Budake­szi 1-6. Tudósítóink figyelmébe! Felkérjük tudósítóinkat, hogy a hét végi labdarúgó-mérkő- zésekról hétfőn 13 órától adják le telefonon jelentéseiket szerkesztőségünknek a szokásos számokon. A megyei baj­noki mérkőzésekről már vasárnap is tudósíthatnak a 121-4732-es telefonon, s itt hétfőn délelőtt is jelentkezhet­nek. Megyei egyéni asztalitenisz-bajnokság Húsvéti nemzetközi focitorna A húsvéti sportműsort a szokásos bajnoki mérkőzéseken kívül a hagyományos nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna gazdagítja. Szombaton lesz a megye felnőtt egyéni asztali­tenisz-bajnoksága. A labdarúgó NB Ill-ban Dunavar- sány—Szentendre és Kartal—Dunakeszi rangadó lesz. Még él a belga remény Bárány kitűnő formában védett Kikapott a bajnokesélyes Vörösvári tartalékcsapat A Újoncok a budai körzetben

Next

/
Oldalképek
Tartalom