Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-23 / 68. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. MÁRCIUS 23., SZERDA 3 Csúcs László védelmében Ki az úr ebben az országban? Közéleti személyiségeket, s olvasóinkat kértük tegnapi számunkban, hogy mondjanak véleményt Csúcs László és családja üldöztetéséről. A Magyar Rádió teljes elnöki joggal felruházott al- elnöke, felesége és gyermekei, valamint idős édesapja védelmében eddig az alábbi észrevételek érkeztek meg szerkesztőségünkbe: Teljes mellszélességgel állunk Csúcs László mellett, aki az objektív rádiózás alapjait szeretné végre lerakni. Harangozó Gyula és Harangozó Gyuláné (Budapest, Komáromi út) * Jogos és ésszerű gazdasági intézkedések megtétele miatt fenyegetik Csúcs Lászlót, amit fölháborítónak tartok, és intézkedést várok az atrocitások megelőzése végett. Gecsey Mihály (218-6934) * Ha Csúcs László családjának személyes védelemre van szüksége, úgy egy-két napot is áldozok rá, hogy biztonságához magam is hozzájárulhassak. Nagy Antal (1161 Budapest, Tordai u. 9.) Csúcs László valóban védelmet érdemel. Érdemi demokráciára van szükség, nem pedig annak eljátszására, s közben elvtelenül kedvezni az ellenzéknek, s lopva, félve elvárni a barátoktól a bátor magatartást. Véleményem szerint a hatalommal való visz- szaélés az, ha a hatalom egy általa is üdvözlendő' döntést nem mer támogatni. Kérdem én, ki az úr ebben az országban? Kitói félnek a hatalom gyakorlói, és miért? Pongrátz Gergely, az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnöke * Döbbenetes, hihetetlen és egyben a Magyar Köztársaság első törvényesen és döntő szavazati többséggel megválasztott parlamentjének és kormányának szégyene, hogy Csúcs László családjának, édesapjának és a magyar érzelmű és magyar érdekeket képviselő embereknek kell ma Magyarországon félniük, nem pedig az ÁVO volt tagjainak és az idegen, gyarmatosító hatalmakat kiszolgáló politikusoknak, ideológusoknak, újságíróknak, bankároknak és a kultúrmocskot előállító és terjesztő „kék értelmiségnek”. Meleg György (1106 Budapest, Gépmadár u. 9.) * Amióta Csúcs László irányítja a Rádiót, azóta vannak olyan műsorok, amelyek hallgathatók. Véleményem szerint Csúcs László elüldözésével a jó ízlést kívánják kirekeszteni a Rádióból. Tiltakozom a Csúcs Lászlót ért támadások ellen. Cseszregy Jánosné (Törökbálint, Károlyi Mihály u. 62.) (Folytatás holnapi számunkban) Ki védi meg a rádió alelnökét? Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóirodájában érdeklődtünk, milyen lépéseket tettek Csúcs László rá- dióalelnök személyi védelme érdekében. Azt a választ kaptuk, hogy ezen ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság az illetékes. A BRFK-t is felhívtuk és Bod- rácska János főkapitány urat kerestük a megnyugtató információ reményében. Bodrácska úr nem tartózkodott a hivatalában, így a sajtóosztályon próbálkoztunk, ahol a kérdést hallva azon nyomban az ORFK-hoz utaltak minket. A kör tehát bezárult, s lehet, hogy az életveszélyesen megfenyegetett Csúcs László csak önnön erejében és igazában bízhat... N. V. Csúcs László, a Magyar Rádió teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnöke tegnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy levelet írt Zsigmond Attilának, az Országgyűlés kulturális bizottsága elnökének. Az alel- nök azt közli, hogy a bizottság március 16-i keltezésű megkeresésére, a szokatlanul szűkre szabott, ötnapos határidő miatt, nem áll módjában most válaszolni. A bizottság által megjelölt nyolc pontra, azaz a Magyar Rádió Közalkalmazotti Tanácsa és a Magyar Rádió közötti jogvitában felvetődött kérdésekre a szakértői vizsgálatot haladéktalanul elrendelte. Csúcs László többek között azt is közölte levelében: a kért tájékoztatást további 10 napon belül megadja, annak ellenére, hogy úgy véli: jogállamban furcsa törekvés az, ha egy kiélezett jogvitában a független bíróság helyett, illetve azt megelőzően kíván vizsgálódni egy parlamenti állandó bizottság.” Parlamenti napló Visszatérünk Európába Az integráció a kor parancsa, az az ország, amelyik ezt nem teljesíti, elkerülhetetlenül leszakad — mondta Bo- ross Péter az Országgyűlés plenáris ülésén, az EU-csatla- kozási ' kérelem beadásáról szóló határozati javaslat expozéjában. A miniszterelnök hangsúlyozta: Európába nem belépünk, hanem visszatérünk. Rámutatott arra, hogy bár az Európai Unió főként gazdasági érdekközösség, belépésünktől elsősorban az ország fokozottabb biztonságát reméljük. Hosszú távon az EU-tagság szüntetheti meg azokat az aggodalmainkat is, amelyeket a szomszédos országokban élő magyarság helyzete miatt érzünk. A régiók Európájában a határok átjárhatóak lesznek, a szomszédos népek kapcsolata közvetlenné válik, s az EU jogrendszere is biztosíték lesz a kisebbségek számára. Azzal kapcsolatban, hogy e hazánk számára rendkívül jelentős lépés ügyében lesz-e népszavazás, Boross Péter leszögezte: erre csak akkor kerülhet sor, ha Magyarország felvétele napirendre kerül. A felvétellel kapcsolatos tárgyalásokra várhatóan 1997-ben kezdődnek meg, s teljes tagságunk elérésére 1999-ben vagy 2000-ben van esély. A benyújtás időpontját illetően Boross Péter leszögezte: a helyzet most kedvező, a ma- astrichti szerződést ratifikálták, az hatályba lépett, s az unió tagállamai most az új jelentkezők felé vethetik tekintetüket. — Okunk van feltételezni, hogy Magyarország jelentkezését kedvezően fogadják. Hibát követnénk el, ha nem használnánk ki a mostani történelmi lehetőséget — mondta Boross Péter, határozott támogatást kérve a kormányfelhatalmazás megadásához. IA Szeged-csanádi me- ^“gyés püspök az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: Nem tudom, a szegedi püspököt felkeresni most előnynek vagy hátránynak számít-e. Azt azonban tudom, hogy Szegeden jártukban itt volt már a kampány idején az MSZP Csongrád megyei képviselőjelöltjeinek kara, Lez.sák Sándor, dr. Surján László, majd az MDF Csongrád megyei képviselőjelöltjeinek sora. Volt itt Rózsa Edit képviselőnő. Itt járt Orbán Viktor, Pető Iván. Mind a szegedi, Esélyegyenlőség mind az országos sajtó azonban mindezekből csak Orbán Viktor és Pető Iván látogatásáról számolt be. Sőt, a látogatás végén kamerával a kézben rövid beszámolót is kértek mind az egyik, mind a másik megjelent úrtól. Ha előny egy párt számára a püspökségi látogatás, miért nem kaphatta meg a többi? Ha hátrány, miért kell ezt csak két párt elnökének és övéinek szenvednie? S talán, ha a püspöki lakásban történő fogadásról számolnak be, és köz.lik mindkét alkalommal a megjelent elnök szavait, vajon nem illene-e legalább fél mondat erejéig megkérdezni a szegedi püspököt is, vagy közös, egymás mellett álló, mindkettőt megszólaltató beszámolót készíteni és leadni? Tudom, hogy ezek csak véletlen dolgok, de talán érdemes utólag elgondolkoznia ezen a média embereinek éppúgy, mint az újságokat olvasó és tévét néző jól tájékoztatott polgároknak. Gyulai Endre Vizsgálóbizottság Bősnél A MAHART-ot nem tájékoztatták (Folytatás az 1. oldalról) Azt hiszem, hogy az okok megállapítására hivatott szakértői vizsgálat záró- jelentésében feltárul majd a baleset tényleges háttere. Meg kell azonban mondani, hogy az ember nehezen tudja elhessegetni a gondolatot: vajon nincs-e valamilyen szándékosság az eset hátterében — hiszen, túlságosan sok véletlen üzemzavar történt eddig” — mondta Jozef Oblozinsky, aki szerint a bal oldali kamrában csak jóval később, akár hónapok múlva, a jobb oldaliban azonban már a héten, az ukrán hajó eltávolítása után újraindíthatják a hajó- forgalmat. * Vasárnap teljesen megbénult a teherhajó-forgalom a bősi erőműnél, a kétszár- nyas zsilipkapu meghibásodása miatt. A zsilipkapu nem tudott ellenállni a rá nehezedő víznyomásnak, és több darabra hullott. A szlovák fél figyelmen kívül hagyta a Duna Bizottság felhívását, miszerint előrelátó lépéseket kellene tenni arra az esetre, ha mindkét kapu elromlana. A Maros és az Inota névre keresztelt szállítóhajók azóta is Bősnél vesztegelnek. A Mahart folyami forgalmi csoportja még a legalapvetőbb tájékoztatást sem kapta meg a Szlovák Hajózási Társaságtól, és a médiákon keresztül szerzik értesülésüket — tudta meg lapunk munkatársa. U. G. Cselekedjünk együtt az élővilágért Idén harmadszor került megrendezésre a Nemzetközi Környezetvédelmi Kongresszus és Kiállítás, melynek helyszíne az Építők Székháza volt. A megnyitó után Scholz Tamás a Környezetünkért Egyesület elnöke tartott sajtótájékoztatót, melyen ismertette az Intact ’94 programját. A négy napig tartó kongresszuson az energiatermelés és -fel- használás, valamint ezek környezetvédelmi vonzata szerepel. A hat szekcióban összesen 124 előadás hangzik majd el. A kiállítóteremben négy ország harminc kiállítója sorakoztatta fel termékeit. E rendezvény kitűnő alkalmat ad arra, hogy a hazai és külföldi szakemberek megismerkedjenek egy- jának bemutatására is. A mással, egyben kedvez a jö- kongresszussal egyidőben vőbeni üzleti kapcsolatok- megrendezett kiállításon bénák is. A sajtótájékoztatón mutatkozott a képen látható sor került az április 22-ig könnyű kis utcaseprő gép tartó Környezet- és Termé- is. szetvédelmi hónap program- Vimola Károly felvétele Abonyi válasz Abonyi honfoglalók címmel írtam jegyzetet március 18-án. Arról szólt, hogy Pető Iván, az SZDSZ elnöke előadást tartott a Kádárrendszerről az abonyi gimnáziumban a tanulóknak, meg arról, hogy az MSZP kitette szekfűit az abonyi ön- kormányzat épületére, s a polgármesteri hivatal mint egy kampányiroda működik, vörös színekben. írásomra a gimnázium igazgatója, Fodor László válaszolt, íme a levél: Vödrös Attila főszerkesztő Pest Megyei Szennylap Tájékoztatom, hogy igen rossz informátora van Abonyban. Én filozófiát és etikát tanítottam a szolnoki főiskolán, tud. szoc.-ot soha! Történelem—földrajz— filozófia szakos tanár vagyok, soha nem voltam tagja az MSZMP- nek, amit önről nem feltételezek sok más mai kormánypárti politikussal együtt. Egyébként mi köze egy ilyen szemét újságnak ahhoz, hogy kit hívok meg történelemórára az általam vezetett gimnáziumba? Jó, ha tudja, mióta a maguk által irányított Pest Megyei Hírlap butítja az,t a néhány ezer olvasót, én azonnal lemondtam az iskola részéről. A sok ingyenes példányt, amit azóta is küldözgetnek, olvasatla- nul a szemétbe dobjuk — oda, ahová való! Fölháborító, hogy az adófizetők pénzén ilyen újság(?) egyáltalán megjelenhet! Fodor László gimnáziumigazgató Fodor úr azt kéri, hogy levelét ne közöljük, amit én tökéletesen megértek, mert ez a stílus Fodor urat, Pető urat, kik informátorunk szerint nagyon jó barátok, kitűnően minősíti. Megjegyzem: csodálatos dolgokra számíthatnánk, ha az ingerlékeny Fodor úr, ki világnézetileg minden bizonnyal semleges, még több hatalmat kapna a kezébe. A levéllel kapcsolatosan kíváncsi lennék a Tégy a gyűlölet ellen mozgalom véleményére ugyanúgy, mint Kun- cze Gáboréra, s mind- azokéra, akik azt emlegetik: a liberális baloldal győzelme esetén toleráns, humánus világ veszi kezdetét Magyar- országon. A magam részéről nem kérek a Fodor úr féle humanizmusból. (Vödrös) Csúcs László levele az kulturális bizottsághoz