Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-05 / 54. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KICSIKNEK — NAGYOKNAK 1994. MÁRCIUS 5., SZOMBAT Az erdei hangverseny Sün apó fürgén szedte apró lábait. A kis erdő melletti kerek erdőbe igyekezett az esti hangversenyre, amelyen gyerekkori jó barátja Tücsök Dani fog hegedülni. Sün apó még fiatal volt, amikor Danival úgy döntöttek, hogy minden évben megrendezik a Tücsök család erdei hangversenyét. A madarak lettek a postások, akik már egy héttel a hangverseny előtt útra keltek, hogy erdő- szerte széthordják a meghívókat. Magasan járt a nap az égen, amikor Sün apó a tölgyes melletti ösvényhez ért. Ez az út vezetett a kerek erdei tisztáshoz, ahol este a hangverseny lesz. — Szeretném már látni Danit. Úgy hallottam, új hegedűje van, a régit pedig az unokájának adta. Ő is muzsikus lett — így szőtte gondolatait, miközben meggyorsította lépteit. Azaz csak gyorsította volna, ha el nem fogy előtte az út. Megállt, hátrált egy kicsit. — Vajon eltévedtem? Eny- nyire belemerültem volna a gondolataimba? — töprengett, és még egy kicsit hátrált, hogy jobban szemügyre vegye az út végét. — Dehogyis tévedtem el! Hogyan is gondolhattam ilyet! — mosolygott magában, hisz annyiszor volt már a tisztáson, hogy behunyt szemmel is odatalálna. Megkönnyebbült, amikor felismerte, hogy az akadály, amely az útját állja, nem más, mint egy kidőlt fa. — Na, Sün apó! Igyekezz az akadályon átjutni, mert elkésel a hangversenyről — biztatta magát, de hiába próbálkozott a kidőlt fa túloldalára kerülni. Várakozott, gondolatait rendezgette. Ebben a pillanatban megzör- rent a bokor, és megjelent egy bozontos fej. — Sün apó!,— ugrott elő Bodri kutya. — De jó, hogy találkoztunk! Ugye, te is jössz a hangversenyre? Menjünk együtt, majd lelassítom a léptemet. A kutya nagyon örült a találkozásnak, mert igencsak szerette Sün apót. — Nagyon kedves vagy, Bodri. Nekünk,, apróbbaknak innét lentről valahogy minden akadály nagyobbnak látszik. Gondolom, neked ez a kidőlt fa semmiség. Futsz egy kicsit, ugrasz egy nagyot, és már repülsz is fölötte, mint a lombok fölött a madár. De én mit tehetek? Igaz, a lábaim fürgék, tudok futni, de valahogy az ugrás... az nem megy. Bodri megsajnálta Sün apót, rájött, hogy tüskéi nem nyújtanak mindig védelmet a számára. Valami megoldásnak csak kell lennie, töprengett. Megvan! — kapott a fejéhez, és odaszaladt a kidőlt fához. Megkereste, hol a legpuhább a föld, és elkezdte kaparni. Izmos lábaival alagutat ásott. Pár pillanat és máris a túloldalról biztatta Sün apót, hogy nyugodtan bújjon csak át a fa alatt, egy tüskéje se fog meggörbülni. Apó át is jutott minden baj nélkül, s ők ketten együtt folytatták útjukat. Hamarosan a tisztáshoz értek, ahol már nagy volt a sürgés-forgás. A vendégek a helyüket keresték, és előbb vagy utóbb meg is találták. S mire a hold helyet cserélt a nappal, a tisztás elcsendesült, Tücsök Dani kezében életre kelt a hegedű. Olyan szépen játszott, hogy a telihold is megállt egy pillanatra az égen. Polgár Jutka Bag Itt a tavasz! Nagyon vártam a sok virágot, a megszépült új világot. Az egész kertben ' friss illat van, s tudom, hogy a tavasz itt van. A madarakat hallom, a csicsergést hallgatom. Nézd, kibújt az első virág! Csodás ez az újult világ! Szabados Enikő (7. b.) A zsiráf és az egér Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egérfiú. Egy nap elment az állatkertbe, és ott rögtön beleszeretett egy zsiráflányba. De ennek a leánynak különös kívánságai voltak. Azt kérte az egértől, hogy csókolja meg. Az egér elindult, hogy teljesítse a kívánságot. Amikor az egér felér a zsiráf szájához, én is folyatatom a mesét. Keresztes Beáta 5. c. osztály M. Tóth Sándor Hajnalodó Bársony opál közepében híg levegő kavarog messzi a távoli pusztán még csak a szél mocorog. Föltöri mégis a csöndet friss hegedűn tapogat köd kaparászik a nádban tétova könnyre fakad Hűs lepedő-levelében sorvad a hajnali gyöngy harmat a hantokon ül meg bomlik a lomha göröngy Szikra-reménysugarakból fény kerekít parazsat álmai lágy fonadékát tépi a reggeli had Tépi a gyöngyöt, a bársonyt, izzad, az izma nevet föltopog, int a világnak, itt vagyok: add a kezed! Tavasz A hosszú tél után mily nagy öröm: Rügyeket látni a fán, Napkorongot az ég közepén, Mosolygó gyereket az iskola terén, Folyók friss vizét, hömpölygő habokat, Virágba borult fa ágán madarat. Régi fészeknek örvendő fecskepárt. Fehér tollú gólyafit, gólyalányt, Bimbózó lila orgonát, Fehér, piros tulipánt, Szirmát bontó százszorszépet, A viruló természetet. Berecz Tímea (8. o.) Kiss Zsuzsanna (7. o.) Tavasz váró A föld alól a csírák kidugják fe- a dalos madarak, jüket, zöldell a rét, a határ is, a fák, mint boltos az áruját, minden várja a tavaszt, kirakják a rügyet. Bőtíi Attila S már itt és ott is megszólalnak 3. d osztályos A szegény ember és a kutyája Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy kutyája. Hogy miért így hívták, máig se tudom, de Takarodj volt a neve. Egyszer nagy baj történt a szegény emberrel. Egy mély árokba esett. S azt kiáltotta: „Gyere gyorsan Takarodj!” Szegény kutya azt se tudta, hogy mit csináljon, odamenjen, vagy takarodjon. így aztán nem ment segíteni. Vancsura Fanni 5. a osztály A nagy verseny Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy macska meg egy kutya. Elhatározták, hogy versenyt futnak. A cél a Föld másik felén lesz. A macska naphosszát edzett, de a kutya csak a hasát süttette a napon. Mikor eljött a nagy nap, mindketten futottak, ahogy csak bírtak. Ha majd odaérnek a Föld másik felére, én is folytatom a mesémet. Tóth Andrea 5. c. osztály Tavaszköszöntő verseket és lások „Szép magyar beszéd csalimeséket közlünk a kis- barátai” közösségének iro- kunlacbázai általános isko- dalmi lapjából válogatva. Jeles napok Istenes János március 8. Portugáliában született, de egy spanyol paptól annyi szépet hallott Madridról, hogy nyolcéves korában Spanyolországba szökött. Mikor felnőtt, katonának állt, és 1522-ben viharos kalandokat élt át a franciákkal vívott háborúban. 1529-ben Bécsben a törökök kellen harcolt, sőt magyar területen is katonáskodott. Már ekkor a Szűzanyához fohászkodott, ha valami veszedelem fenyegette, s így többször megmenekült a fogságtól, egyszer a kivégzéstől is. Mikor negyvenéves elmúlt, bűnbánat vett erőt rajta, letelepedett Granadában s eztán már csak betegek ápolásával, a szegények támogatásával foglalkozott. Védencei adták neki az Istenes János nevet. Kórháza kápolnájában halt meg, imádság közben térdepelve, ötvenötödik születésnapján. Ő a katolikus kórházak, a betegek, az ápolók és ápolónők védőszentje. Szent Franciska március 9. Rómában született 1384-ben — ezért Római Franciskának is nevezik. Apáca szeretett volna lenni, de- szülei férjhez adták. Szerencsére férje nem akadályozta abban, hogy a szegényeket segítse és a betegeket ápolja. A szent életű nőt hamarosan egész Rómában megismerték, az emberek felkeresték, hogy gyógyítsa meg őket vagy közvetítsen vitáikban. 1425-ben megalapította a bencés harmadik rendet, de szerénységében nem engedte meg, hogy a rend főnökasszonyának válasszák. 1440-ben, március 9-én halt meg. Utolsó szavai ezek voltak: „Az arkangyal befejezte művét, már int is nekem, hogy kövessem!” A templom neve, ahol eltemették, ma Santa Francesco Romána. Ő az özvegyek védőszentje, továbbá a géperejű járművek vezetőié, talán azért, mert kedves szamarával hordta az élelmet a rászorulóknak. André András 8. b osztályos rajza Erkel Ferenc Általános Iskola Gödöllő Gyermekrejtvény Kedves Gyerekek! Mai rejtvényünkben Pest megyének egy olyan műemlékéről lesz szó, amelyből ez az egyetlen maradt fenn az egész országban. A gyönyörű természeti környezetben álló emeletes épület alsó szintjén kápolna, felső szintjén egyéb helyiségek vannak. VÍZSZINTES: 1. Spanyol város lakója 10. Itt található a kérdéses műemlék 13. Fájdalom szava 14. PaMLAG 15. Savval kezel 16. Kossuth szülőhelyéről való 18. Olasz város 20. LaP 21. Téli sport 22. Iszogat 23. ... — pozitív vércsoport 25. .. .-pec 27. Bátorság 30. Hosszú idő múlva 31. Madarat heves kézmozdulattal elkerget 34. Erőm a karomban 36. Zeneszerző (Béni) 38. József Attila verse 40. Primitív 42. Férfinév 43. Sír FÜGGŐLEGES: 1. Mi ez a nevezetes műemlék? 2. Ól 3. Kedves 4. Venezuelai város 5. Germánium 6. Óvodás 7. Textilfajta 8. Istentelen 9. Ifjúsági Magazin rövidítése 10. Földműves 11. Hatalom 12. Láb része 17. Holland légitársaság 19. Részvénytársaság rövidítve 24. Magaslati 26. Váltás 28. Testvér nélküli 29. Teherautó tulajdonosa 32. SM kiejtve 33. Ügy 35. Kazah város 37. Párizsi metró 39. Vén 41. Tagadószó 43. Betű kiejtve Kedves Gyerekek! A dőlt betűkkel szedett sorok megfejtését — a többi márciusi megfejtéssel együtt — április 10-ig küldjétek be a szerkesztőségünk címére. Ne feledjétek! Már egyetlen helyes megfejtéssel lehet nyerni! 1— T~ 3— T~ S ó 7 T'" Ti ti t5 u ff te 49 to üt ti 24 11 IS It aé 44 30 át 32 44 44 Z6 47 38 44-tó 4t 44-6 44