Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-31 / 75. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁRCIUS 31., CSÜTÖRTÖK Mit ér egy életmű\ ha magyar? Mészáros Dezső kőszobrai körút mellett Mészáros Dezső Visegrá- don élő szobrászművész még 1986-ban a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának adományozta 26 alkotását. Az addigi munkásságát reprezentáló művek azóta Szentendrén, a Dunakanyar körúton található szoborparkban tekinthetők meg. A művész a szerzőivagyoni jogairól lemondott, s egyben életjáradéki szerződést kötött a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságával — a megyei tanács és a Művelődési Minisztérium jóváhagyásával. Bár a nyolc évvel ezelőtt megállapított havi hétezer forintot tavaly Pest megye közgyűlése 16 ezer 700 forintra emelte, a szobrászművésznek változatlanul gondjai vannak, és ebből a jövedelemből képtelen megvásárolni a munkájához szükséges alapanyagot, a követ. Az életjáradéki szerződés megkötésekor az akkori törvényeknek megfelelően a műalkotások a magyar állam tulajdonába kerültek, de az újabb rendelkezéseknek köszönhetően a vagyonátadó bizottság Pest Megye Önkormányzatának tulajdonába adta a művészettörténészek szerint ma már 45 millió forintot érő szoborgyűjteményt. Ezért Mészáros Dezső a megyei önkormányzathoz fordult, és azt kérte: a műalkotások értékével arányos életjáradékot folyósítsanak számára, amelynek összegét nyolcvanezer forint nagyságrendben kérte megállapítani. A hetvenedik életévét betöltött, de ala szentendrei Dunakanyar kotóereje teljében lévő művész munkája továbbfolytatásához egyszeri támogatásként kővásárlásra egymillió forintot igényelt az önkormányzattól. Bár a közgyűlés csak a következő ülésen fog döntést hozni a kérelemről, több bizottság már állást foglalt az életjáradék növeléséről. A javasolt összeg azonban jóval kevesebb, mint amennyire a szobrász igényt tartana: ötvenezer forint, amely után adózni kell. A megyei képviselők nem érezték kötelességüknek a kővásárlás támogatását, s szinte valamennyiü- ket csak az érdekelte, kié lesz az ebből készült újabb alkotás. így egyedül csak a közművelődési és oktatási bizottság javasolta, hogy a művész munkájának folytatásához adjanak 400 ezer forint egyszeri támogatást. Mészáros Dezsőről tudni kell, hogy művészete a kortárs magyar szobrászat különös, egyedülálló teljesítménye. A művészettörténészek szerint szobrai szuverén alkotói szemléletet tükröznek és lényegi gondolatokat közvetítenek. Monumentális alkotásai a klasszikus szobrászati tradíciók szellemében, a klasszikus technikai eszközök alkalmazásával születtek. Megharcolt nyugalmat -és megküzdött ünnepélyességet sugároznak kőszobrai. Több időszaki bemutató után került a gyűjtemény a szentendrei szoborparkba, ezzel is gyarapítva a város életét és művészetét. Halász Csilla Ocsai festőművész a Várban Az erkölcs volt a kisváros életének tengelye Balogh László festőművész monológja Balogh Lászlót, a Szentendrén élő és alkotó festőművészt azzal a szándékkal kerestem fel műtermében, hogy — a Magyar Köztársaság Aranykeresztje kitüntetés átvétele után — munkásságáról beszéljünk, arról a megtett útról, amely elvezetett a máig, az elismertetésig. A témától látszólag eltértünk, talán a közelgő húsvét hatására. Következzen tehát a művész „monológ”-ja. Szentendre nem csupán szülővárosom, hanem életem történéseinek foglalata, immár hat évtizede színtere is. Amíg nem lett „turistaparadicsom”, barátságos meghitt, csendes kisváros volt. Itt mindenki mindenkit ismert, úgy éltünk mint egy nagy család... Velem itt száz négyzetméteres körzetben történt meg minden; a várdombi templom mellett születtem, laktam, jártam iskolába, cserkészkedtem, mi- nistráltam és harangoztam a templomban. Apám ugyanis a várdombi katolikus iskola igazgatója volt. Akkoriban Szentendrén az iskolák nyolcvan százalékban a katolikus egyház kezében voltak, s ennek tulajdonítható az erkölcsös élet, ami áthatotta ezt a települést... A húsvét a karácsony mellett a legnagyobb ünnep volt. Ezt a későbbi generációk talán nem is értik, mint ahogyan azt sem, hogy a húsvéti körmenetben mindenki ismerte egymást, s onnét elmaradni nem volt szokás. Hasonlított egy családi ösz- szejövetelhez... S ez a körmenet, ha romjaiban is, de még ma is megvan, az elmúlt évtizedekben nem sikerült egészen szétverni. Nagycsütörtöktől „amikor a harangok Rómába mentek”, azaz elnémultak Krisztus halála miatt —- egészen nagyszombatig, amikor viszszajöttek a harangok — Krisztus feltámadt — minden templomi szertartás szövegét én betéve tudtam latinul. És tudom ma is. S amikor az egyház áttért a magyar szövegű misézésre, az nekünk, a mi generációnknak már nem volt az igazi. Higgye el, a liturgia magyarul nem ugyanaz, mint latinul! (Állítólag a Vatikánban is latolgatták a latin nyelv visszaállítását.) Ép testben ép lélek Az volt a főtemplom, ahol mi laktunk, egyházi volt a cserkészcsapat is, aminek édesapám volt a parancsnoka évtizedeken át, s így résztvett csapatával együtt az 1933-as Jamboree-n amit Gödöllőn szerveztek. Az az öregember, aki nekem fát vágott nemrég, még emlékszik; élete meghatározó élménye volt az a két hét Gödöllőn... Gyerekkoromban körülbelül kilencezer ember élt Szentendrén s ennek legalább nyolcvan százaléka katolikus volt. A keresztény erkölcs, a tízparancsolat szerint élt itt mindenki; az iskola és az egyház egy és oszthatatlan volt, szellemiségét illetően. S minden az első és legfontosabb kis közösségre, a családra épült. Az iskolai nevelésben erősítették a szülők iránti tiszteletet, a cserkéGolgota (1980. Szentendrei Ferences Gimnázium) Ünneplők II. (1988) szélet pedig edzette a gyereket. Sátorozások, túrák, sport mind a küzdőkészséget fejlesztette, a fizikai erőnlétet, az ép testben ép lelket. Akkoi» még nem volt strand, a Dunában úsztunk, bejártuk, jól ismertük a környező hegyeket. A cserkészek körében nem volt úgynevezett másság, amiről mostanában bizonyos körökben oly sokat papolnak; — nem számított, hogy ki a szerb és ki a zsidó, kinek az apja paraszt vagy kié orvos, mi egészen egyenrangú gyerekemberek voltunk. S ez a szellem hatotta át egész életünket. A kanonok a keresztapám volt s_ így véletlenül tudom, hány és hány keresztlevelet érvényesített a káplán visszamenőleg azért, hogy mentse az üldözötteket. S édesapám vállalta a keresztapaságot 1944 nyarán. S ez természetes volt. Mert másokon, a bajbajutottakon segíteni kötelesség! S az elképzelhetetlen volt abban az időben, hogy valaki a szüleit ne tisztelje. A tízparancsolatot nem sértették meg az emberek, s nem Istentől való félelemből nem, hanem ősi tradicionális szokás miatt. S ha mégis, a közösség kivetette magából azt, aki nem az erkölcsi normák szerint élt. Gondoljon csak a megesett lányokra és a tékozló fiúkra!... A város életének tengelye az erkölcs volt, a tiszta erkölcs. S nem a tilalomfák miatt, mindenki a génjeiben tudta, mi a helyes és mi az, ami követhetetlen. Ez volt a „szííkebb haza” Tipikus példa, az ország keresztmetszete volt ez a kisváros és nem rendkívüli nagyszerűség. S ezt a világot, ezt a maihoz képest magasrendű erkölcsiséget verték szét 1945 után, szinte egyik napról a másikra. Apámat, aki a szó legnemesebb értelmében néptanító volt, elhelyezték Szentendréről. A köztiszteletben álló „tanító úr”, aki nem tudott úgy kilépni az utcára ünnepnapokon, hogy ne invitálják szinte minden házba egy pohár borra, akire minden szülő fenntartás nélkül örömmel bízta a gyerekét, szekérre rakhatta háza népét, mo- tyóját és éppen a szüreti bálkor elindult Pilisre a monori erdőn át. A bálozó népség sírva vette körül a szekeret, édesanyám pedig a szó szoros értelmében ebbe belehalt. Én húsz éves voltam akkor. A város régi és igazi elöljárói és vezetői helyett messziről hoztak hithű kommunistákat ide, akik zokszó nélkül hajtották végre a fölülről jövő utasításokat. Kevesen vagyunk Mindazt, amit egy helybéli soha nem tudott volna megtenni a többiekkel. Sok-sok idegen települt azóta ide, — húszezer körüli Szentendre lakossága — akiknek már nem sok fogalmuk van arról, hogy milyen is volt a városka igazi arca. Kevesen vagyunk már, akik emlékezünk a történelmi pillanatokra, amikor Mindszenty bíboros fölszentelte az izbégi templomot, vagy az Euha- risztikus Kongresszusra, amelyen nálunk járt Pacel- li bíboros, a későbbi XII. Pius pápa. Ez volt a „szőkébb haza, ” s akik ebben éltek, az öregek, akik édesanyám vonásait fölfedezik bennem, ma is simogatnak a szemükkel, ha összetalálkozunk, s azok az egykori kispapok, akikből esetleg segédpüspökök lettek, ma is a becenevemen szólítanak. Mert a „mi kutyánk kölyke” elve értéke él: ismét lesz ünnepi körmenet, ismét összeverődünk, s mivel a húsvét a feltámadás ünnepe, reménykedhetünk abban, hogy feltámad még a családokra épülő, erkölcsös Magyarország, sőt: a tiszta erkölcsű nemzet. Ónody Éva Katona Zsombori Mária Ócsán élő festőművész olajképeinek kiállítása nyílik a Várban. Április 2-án 17 órakor a Dísz tér 4—5. alatti kiállítóteremben kerül sor a megnyitóra. A kiállítás megtekinthető április 17-ig naponta 11—18 óráig. / Uj múzeum születik A múlt nagy rejtélyei Gyulán, a Dürer Teremben tegnap megnyílt az Egy új múzeum születése című kiállítás, amely Lajos Ferenc grafikusművész munkásságát és az általa a városnak adományozott gyűjtemény legszebb darabjait mutatja be. Az adományozó művész a hamarosan megnyíló gyulai grafikai múzeum számára ajánlotta fel a maga műveiből és kortárs grafikusok alkotásaiból álló gyűjteményét. A gyulai grafikai tárlaton Lajos Ferenc mellett Haranghy Jenő, Szabó Vladimir, Illésy Péter, Dan- dé József és mások eredeti művei láthatók. S ajtótájékoztatót tartott tegnap a Reader’s Digest Kiadó Kft. a budapesti Várkert Casinóban, abból az alkalomból, hogy a Reader's Digest Válogatás című lap előfizetőinek száma elérte a 190 ezret, valamint, hogy a cégnél megindult a magyarországi könyvkiadás. Hivatal Péter, a lap üzletigazgatója elmondta: a magyarországi Reader’s Digest Kiadó Kft. 1991 márciusában jött létre, jelenleg harmincnyolc dolgozója van, ebben a létszámban benne foglaltatik a lap szerkesztősége, a könyvszerkesztő, a pénzügyi, marketing- és gyártási részleg, a hirdetés-eladás és a közönségszolgálat. A magazin magyar nyelvű változata először 1991 novemberében jelent meg Reader’s Digest Válogatás címen. Csaba Emese, a lap könyvszerkesztője tájékoztatott arról, hogy a Reader's Digest kiadványainak 49 százalékát alkotják könyvek. Témáját tekintve van: általános irodalom, például szótárak, lexikonok, útikönyvek, tömörített könyvek és sorozatok. Magyarországon elsőként A múlt nagy rejtélyei című könyvet adják ki, amely műfajilag az általános kultúrtörténet kategóriájába sorolható, és amelyhez leginkább az előfizetők juthatnak hozzá, de kapható lesz az idei nemzetközi könyvfesztiválon is. A múlt nagy rejtélyei eredetileg a német Reader’s Digest Des Besténél jelent meg, majd számos más nyelvre lefordították, köztük angolra is. A magyar kiadás ebből az angol nyelvű verzióból készült. Ä könyv több, az emberiség történetének igen nagy időszakát fogja egybe, a VI. században élt legendás Artúr király korától Gorbacsov ’85-ös megjelenéséig több száz színes illusztrációt és húsz térképet tartalmaz. (juhász)
