Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-03 / 52. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP TERMÉSZETBARÁT 1994. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 7 A természet kalendáriuma Március — tavaszelő I Március nevét Marstól, a . küzdelem és a háború iste­nétől kapta. Eleinte azonban Mars nem a háború, hanem a tavaszi, vetések védelmezője volt, aki távoltartotta a vetések­től az elemi csapásokat. Régi kalendáriumokban ta­lálkozhatunk a március régies neveivel. így hajdan nevezték böjtmás havának vagy tavasze­lőnek is. Március az ébredés hónapja. Olykor-olykor néhány napra még visszaköszönt a tél, de a tavasz végül győzedelmeske­dik. A napsugárzás mind erőtel­jesebb, a nappalok fokozato­san hosszabbodnak. Ezt jelzi a hónap jeles napja, a tavaszi na­péjegyenlőség is. Régi kalendáriumok márci­us hónapról is jegyeztek fel szokatlan időjárásokat. így Kr. u. 44 márciusának második fe­lében Itáliát félelmetes hideg­hullám árasztotta el, s óriási ha­vazások is voltak. 1190 márciu­sában a keresztes hadak szen­vedtek igen sokat egy erős már­ciusi fagyhullám miatt. Ezzel szemben a krónikák szerint 1420-ban olyan meleg március volt, hogy a hónap második fe­lében virágba borultak a rózsa­fák. 1707. március végén hatal­mas mennyiségű hó esett Bras­só környékén. Márciusban az egyre erőtel­jesebb napsugárzás hatására megindul a természet. A hóol­vadás duzzasztotta rügyek már a tavaszi ébredést jelzik. Sze­met gyönyörködtető látvány, amint egy-egy fa vagy bokor rügyei kipattannak, és kifeste­nek az első ráncos, zöld levél­kék. A hosszabbodó nappalok és az erősödő meleg hatására egy­re több vadvirág bontogatja szirmait. Míg februárban csak néhány, legkorábban virító faj­jal találkozhattunk, addig már­ciusban már jóval nagyobb a választék. A kora tavasz első virágai gyakran fehéres vagy zöldes színűek. Mintha a nap erejének gyengeségét tükröz­nék. Ahogy telik az idő, egyre több szín jelenik meg a sárgá­tól a liláig, és ezeknek megany- nyi változata. A márciusi erdei tisztások, rétek egyik jellegzetes növé­nye, egyúttal ékessége is a le- ánykökörcsin (1. ábra). Még szürkés-barnás mozdulatlanság­ban dermednek az erdei tisztá­sok, legelők és sziklagyepek, amikor a leánykökörcsinek lila szőnyegei virágkelyheikkel be­harangozzák a tavasz érkezé­sét. Mivel ezekben az időkben még gyakoriak az éjszakai ke­mény hidegek, a virágokat ko- csányaikkal együtt sűrű, sely­mes szőr védi a hidegektől. Mintegy valamennyi virág kü­lön bundácskába burkolódzik. A leánykökörcsin mellett szin­te azonos időben virítanak más, ám jóval ritkább kökör­csinfajok is. Valamennyi fajuk védett, ezért tilos .leszedni, tö­veit kiásni. Szintén szép, nagy, aranysár­ga virágaival tűnik szemünk elé a tavaszi hérics (2. ábra). Feltű­nően szép virágairól kapta tudo­mányos nevét. A görög—laün hitregékben szereplő Adonisz, a férfiszépség istene volt a néva­dója. A tavaszi hérics igszi sztyeppnövény, ezt elteijedése is igazolja. Keleten egész Kö- zép-Ázsiáig elteijedt, míg nyu­gat felé már csak szórványosan fordul elő. Nálunk elsősorban a hegy- és dombidéki sztyeppré­tek gyakori, védett növénye. Vi­rágai hetekig virítanak. A rügyező, zölden levelező ágak, a rétek, erdők virágsző­nyegjei március végére vég­leg kihirdetik — megjött a ta­Andrési Pál Miről ír a Természetbúvár? Természetkedvelők figyelmébe ajánljuk a Természetbúvár ma­gazin épp most megjelent leg­frissebb számát, amelynek cím­lapján a trópusi esőerdők lakó­ja, a vörös szemű leveli béka hívja föl magára a figyelmet. A határok nélküli zöld Euró­páért címmel Lalumiére asz- szony, az Európa Tanács főtit­kára vonja meg a szervezet ter­mészetvédelemmel kapcsola­tos tevékenységének mérlegét. Kanada és az USA határán, Alaszka peremén van földünk egyik legzordabb hegyvidéke, a Szent Illés-hegység. Erről szól a zoológiái szakértő sok szép képpel illusztrált érdekes írása. Szeleczky Zoltán országgyű­lési képviselő a védett terüle­tek tulajdonviszonyának rende­zésére hivatott törvényjavaslat „titkaiba” enged betekintést. A környezeti nevelés tárgy­körében újabb kiváló szakem­berek teszik közkinccsé a peda­gógusok számára különösen ér­tékes-hasznos tapasztalataikat. A letűnt idők vadvízországá­ra emlékeztet A zabolátlan fo­lyó gyermekei című, a Tisza mesebeli holtágairól szóló írás. Akvaristák, terraristák, dísz­növénykedvelők számára gya­korlati tanácsokkal szolgál az újság. A Földtani örökségünk pályá­zat felhívása, a Találkozás a ter­mészettel fotópályázat eredmé­nye is megtalálható a Termé­szetbúvár idei első számában. Minden természetszerető­nek sok érdekességet kínál, az általános és középiskolások­nak, a pedagógusjelölteknek és tanáraiknak pedig különö­sen fontos ismereteket nyújt a Természbúvár magazin. Környezetszennyezés Biatorbágyon Borszoknya helyett borhulladék Fényképezni nem engedtek, ezért egy korábbi felvételt teszünk közzé az egykori Zsámbé- ki Medence Mgtsz alsómajori telepén uralkodó helyzetről Horváth Imre felvétele Biatorbágyon, az Alsómajor­ban, a volt disznóhizlalda épü­letében 1500 tonna bőrhulla­dék áll hegyekben, zsákokban és hordókban. Az ablaknyílá­sokon kilógnak a bőrcsíkok, kesernyés szaguk messziről érezhető. Az elmúlt hónapban egy szélvihar a hulladékra sza­kította az egyik épület tetejét. A befolyó csapadékvíz kimos­hatja a bőrben lévő nehézféme­ket a talajba... A bőrhulladék története 1989-ben kezdődött, mikor a HÉGÉP Kisszövetkezet és an­nak vezetője, Gyuricska Imre a Zsámbék, Páty és. Biator- bágy területén működő, az ak­kor még Zsábéki Medence Mgtsz-szel bérleti szerződést kötött bőrfeldolgozó működ­tetésére. Ezt elviekben a bia- torbágyi tanács is támogatta. Gyuricska úr bőrszoknyát, bőrlabdát és cipőtalpat muta­tott az illetékeseknek, ezeket kívánta a disznóhizlalda he­lyén a hulladék feldolgozásá­val elkészíteni. Elkezdték szállítani, a nyersanyagot a majorba. Ha­marosan azonban fény derült arra, hogy a vállalkozás nem csupán ebből áll, és a bőrhul­ladék mellett hamarosan lyu­kas hordókban cián és más veszélyes hulladékok is meg­jelentek. Amikor ez kiderült, a ta­nács és a téesz visszavont minden megállapodást, de el­késtek, a major már megtelt. A hízók helyére került hul­ladék sorsáról megindult a hu­zavona. A Közép-dunavölgyi Vízügyi és Környezetvédelmi Hatóság többször behajthatat­lan bírságot szabott ki a kis­szövetkezetre. A cég ugyanis időközben tönkrement, felszá­molása csak napjainkban ért véget. Utoljára Gyuricska urat még rajtakapták, hogy a kaput, kiemelve újabb adag hulladé­kot szeretett volna becsem­pészni. Feljelentés után a rend­őrség megszüntette az eljá­rást, az ügy nem számított be­törésnek. A hatóságoknak végül sike- ült annyit elérniük, hogy a fo­lyékony veszélyes hulladéko­kat elszállították, a bőr azon­ban továbbra is maradt. A frissen választott polgármes­ter egyeztetést kezdeménye­zett, három minisztériummal levelezett — sikertelenül. A Környezetvédelmi és Terület­fejlesztési Minisztérium állás­foglalása lényegében az volt, hogy így a hulladék nem ve­szélyes. Megoldás nem szüle­tett, a legjobb mindig az, ha minden változatlan marad. A további próbálkozások is lényegében itt értek véget. A különvált biatorbágyi Dó­zsa Tsz két, feldolgozást ígé­rő vállalkozóval próbálkozott — mindketten szélhámosok­nak bizonyultak. Egyikük gépe és szabadalma bemutatá­sánál tovább nem jutott, a má­sik hatalmas összeget kért. így telt-múlt az idő, a hul­ladék tömörödött, és bomlott tovább, míg egy éjszakai szél­vihar tetőt bontott, és a „biz­tonságos tárolás” véget ért. Az új helyzetben először Görög József, az Agrár-Gaz­da Szövetkezet elnöke kon­gatta meg a vészharangot. A HÉGÉP-et felszámoló céggel együtt megoldási alternatívá­kon gondolkodnak, melyek­ből ígérete szerint nemsokára javaslatok születnek. Ezek lé­nyege várhatóan az tesz, hogy biztonságos helyre kell szállítani a hulladékot. Görög úr már kérte a helyi képvise­lő-testület segítségét is. A polgármester a javaslatokra március 8-ig vár, azután felje­lentést tervez a számos kör­nyezetszennyezési veszély miatt. Gyuricska úrról és „cégei­ről” kiderült, hogy hasonló trükkös megoldásokkal me­gyénket és az országot „tele- pettyezték”. Ezek történetére és sorsára a későbbiekben visz- szatérünk. Nánási Tamás Fegyvertelen Nimródok A természetfotózás talán leg­izgalmasabb, ám egyik legne­hezebb formája a madárfotó­zás; hozzáértő, elméletileg- technikailag felkészült em­bert kíván. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a fotós diplomával rendelkező madártantudós tegyen, ám nem árt — enyhe túlzással élve —, ha meg tudja külön­böztetni mondjuk a szürke­varjút az ökörszemtől... Alapvető madártani ismeret­re már csak azért is szükség van, mert ezzel saját munkán­kat könnyítjük meg. Ha is­merjük a fényképezendő ma­dár szokásait, élőhelyeit, fel­tételezhető előfordulását, az már fél siker. Utána már „csak” be kell cserkészni, ne­tán leskunyhóban várni türe­lemmel, hogy lencsevégre kaphassuk tollas kedvencün­ket. Viszonylag könnyebb hely­zetben vagyunk, ha felvéte­lünk tárgya a vízparton boga­rászó, netán fészkén ülő vagy fiókáit etető madár. Jó né­hány fokozattal nehezebb egy elfogadható röpkép készí­tése. A légi tomamutatványo- kat végző, a puskagolyó se­bességével nyilazó szárnyast csakis technikailag felké­szült, biztos kezű „vadász­nak” érdemes célba venni. Ehhez — mint már korábban említettük — nélkülözhetet­len a teleobjektív. Ne kese­redjünk el, ha negatívunkon eleinte elvétve akad elfogad­ható felvétel, hiszen a tovasu­hanó madár a másodperc tört része alatt kirepül gépünk ke­resőjéből. Az az igazság, hogy a röpképek készítésénél nemcsak biztos szemre, kifo­gástalan reflexre — de jóko­ra adag szerencsére is szüksé­ge van a fotósnak. Kép és szöveg: Tóth Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom