Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-26 / 71. szám
11 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 26., SZOMBAT J3 Egy 100 éves tanítónő köszöntése 1994. március 18. Budapest, XIII. kerület, Szent István park 26. Tanítványaimmal, Andival, Ellával, Julival és Lacival különös izgalommal csöngettünk a Róth lakásba. Köszöntem mentünk a 100 esztendős Róth Margit Ágnes tanító nénit. Sietve tettük kabátjainkat az előszobában a fogasra, majd megilletődve léptünk be a szobába, ahová az ünnepelt húga és keresztfia igen kedvesen vezetett bennünket, Margit néni az ünnepi asztalnál ült. Öltözékét, fehér haját, mely kis fésűvel volt összefogva — gondosan megigazította. Várt már bennünket. Hirtelen nem tudtuk, mit is mondjunk. Petőfi Füstbe ment terv című verse motoszkált a fejemben. A számtalan megfogalmazott kérdés közül egy sem jutott eszembe. A köszönésünk utáni pillanatokat Margit néni sokat tapasztalt pedagógusként oldotta. Mélyen a szemünkbe nézett nagy barna szemével, és határozott, erős hangon sorra kérdezte nevünket. Mindannyiunk keresztnevét megismételte, és hellyel kínált bennünket. Vendégeket várt még, akik hamarosan megérkeztek. Szabó Miklós polgármester urat a XIII. kerületi önkormányzat szociális és gyámügyi osztályának vezetője, Al- pár Tünde képviselte. Eljött Fejér Józsefné osztályvezető-helyettes, Bácsi Lászlóné, a Gondozási Központ vezetője, valamint Csigáné Brucskó Márta személyzeti vezető. Alpár Tünde átadta Göncz Árpád köztársasági elnök úr köszöntő levelét. Az ünnepi tortán lobogott a 100 évet mutató gyertyák lángja. Margit néni boldogan nézte, majd sugárzó lelkesedéssel mondta: „Csakhogy ezt is megérhettem! No, gyertek gyerekek!” Érdeklődéssel hallgatta a köszöntő szavakat, a verseket, az éneket. A bútorok, a festmények, a szobrocskák, az emléktárgyak a múltat idézték. Meghatódva vettem kezembe Margit néni elemi népiskolai tanítói oklevelét, mely kelt Kolozsváron, 1912. június 27-én, és tanúsítja, hogy Róth Margit Ágnes csupa kitűnő és jeles eredménnyel szerzett elemi népiskolai tanítói oklevelet. Sárospataki éveiről hosszan mesélt, a polgári iskolában tanított. Elmondta, hogy sosem buktatott meg senkit. No, nem engedékenységből, hanem azért mert úgy vélte, azért lett tanító, hogy valóban tanítsa meg például a matematikát! Ha a tárgyak beszélni tudnának! Széthajtogatott egy megsárgult levélpapírt, melyen többek között ez állt. „Kiváló, jó, erélyes tanárnő. Leányaimnál a tanítás a legjobb eredménnyel járt, ennélfogva bárhová melegen ajánlhatom, mint kiváló tanerőt. A legnagyobb hálával és elismeréssel viseltetem iránta a nálam végzett tanításért. Sárospatak, 1931. május 1-én, Gróf Windischgrátz Lajosné Széchényi Mária” 1952-ben Sárospatakról Csornára került az állategészségügyi technikumba, majd két tanév múltán a kőbányai állategészségügyi technikumba. Nyugdíjba 1956-ban ment, de a tanítást nem hagyta abba, magánórákat adott hosszú évekig. 1945-től a XIII. kerület lakosa. Boldogan mesélte, soha nem volt egyedül. Ha sétált a városban, a parkban, volt tanítványok sokasága üdvözölte, köszöntötte volt tanítóját. A huszti polgári iskola igazgatója, Gyergyóalfalvi Róth Péter mind az öt gyermekének születésekor föl- jegyzett egy-egy mondatot. Első gyermeke születésekor, 1894. március 20-án a következőket írta naplójába az édesapa: „Margit lányom Kossuth Lajos halálának napján született.” Elmúlt 100 esztendő. A Szent István parki lakásban Margit néni várja a tavaszt, mert szeretne sétálni a parkban, szeretné látni a tájat, az embereket. Újságot rendszeresen olvas ugyan — szemüveg nélkül! —, de más az, amit saját szemével lát, tapasztal. Margit néni a nála eltöltött óra alatt is tanított, tanított bízni, hinni, remélni. Nos, én is bízom, hogy köszönhetek az ugyan már járószékkel sétáló, 100 esztendőt betöltött tanító néninek. Baleczky Ivánná Budapest Hová tűnt a hírlevél? Eddig tisztázatlan természetű jelenség ütötte fel a fejét Göd nagyközség alsógödi részén. HISTÓRIA A Nyúzóvölgyi per Természetesen az . ily módon elmarasztalt, sőt megvádolt hatóságok sem hagyhatták a dolgot szó nélkül. A császárhoz intézett levelükben elismerték ugyan mulasztásukat, hogy a kivégzéseket az uralkodó tudta és beleegyezése nélkül hajtották végre, mindehhez viszont még azt is hozzáfűzték: nem mondhatnak le a vármegyének a bíráskodáshoz való ősi jogáról. Vétküket enyhíti, hogy olyan helyzetben hozták ezt a szabálytalan döntést, amikor fennállt annak a reális lehetősége, hogy a halogatás az elképzelhető legsúlyosabb módon veszélyezteti az egész környék közbiztonságát. Egyrészt tartani lehetett attól — részletezték —, hogy a nagyszámú és rosszul őrzött fogoly zendülést szít, illetve, hogy a per hírére a környékből összesereglett és felfegyverzett cigányság bosszút áll fogolytársaikért. A továbbiakban egy kérdéssel fordulnak a császárhoz: engedélyezze, hogy ez Istentől elrugaszkodott fajtalan teremtmények egyik példányát, bizonyos Mihó Andrást a tortúra eszközeivel bírjanak további vallomásra. A hiúságában megbántott császár azonban hajthatatlan. Amellett, hogy meghiúsítja a már meghozott ítéletek végrehajtását, s megszünteti a további eljárások lefolytatását, végrehajtja a vármegye élén a személycseréket is. Mindebből azt hihetnénk, hogy a császár nem ad hitelt a súlyos vádban elmarasztalt cigányok bírá- inak, s bizonyos fokig rehabilitálja is e szerencsétleneket, ám mint látni fogjuk, nem ez történt. A vármegye élére kinevezett új főispán, Kelc József, mihelyt 1882. októberében elfoglalta helyét új hivatalában, azon nyomban jelentést szövegez a helytartótanácsnak illetve a kancelláriának, amelyben nyomatékosan leszögezi, hogy folytatni kívánja az emberevéssel vádolt cigányok perét. Jelzi, hogy ez ügyben október 28-ára összhívja a bűn- tetőszéket, amelynek munkálatait annak elnökeként ő maga vezeti majd. A kitűzött dátumra valóban összeült a megyei törvényszék, amely november 16-án már ítéletet is hirdetett ötvenhét almási és antali emberevő cigány bűnperében. Az ítélet valamennyire ezúttal is: halál. A kivégzéseket napokig készítették elő. A halálraítéltekhez papokat hívtak, valamennyit bűnbocsánatban részesítették, igazi keresztények módjára búcsúztatták őket az élettől. A siralomházban zajló különös ceremónia rettegést és halálfélelmet keltett az elítéltekben. Végül a negyedik napon valamennyiüket szekerekre rakták és a már előkészített vesztőhelyre vitték. Itt már várt rájuk az akasztófa, a szablya, a gyilkos kerék és természetesen a hóhér. A nagy számban összeverődött bámészkodók között ott sivalkodtak az elítéltek gyermekei is. Az augusztusi sorozatos kivégzésekből már mindenki pontosan tudta, mi fog bekövetkezni. Ám ekkor különös dolog történt. Sietünk leszögezni, hogy még mielőtt valaki is önkényeskedéssel és engedetlenséggel vádolná az új főispánt, az téved. Kelcet ugyanis maga a császár utasította a per folytatására. Az ítéletek felterjesztésétől is eltekint — így az uralkodó Kelchez intézett levele —, mindössze az a kikötése, hogy amennyiben a per során újabb halálos ítéleteket hoznának, ezeket ne hajtsák végre. A mindenféle szokatlan ceremóniával az őrületbe kergetett halálraítélteket újra felparancsolták a szekerekre, s visszaszállították a megyeházára. Kelc ekkor hozta tudomásukra a császári kegyelmet, amely persze csöppet sem jelentette a felmentésüket. A császári utasítás szerint a férfiakat sáncfogságra Temesvárra kellett szállítani, a nők a vármegye börtönében töltötték ki büntetésüket. A továbbiakban az uralkodó úgy rendelkezett, hogy büntetésük után úgy a férfiakat mint a nőket török tartományokba kell száműzni. Fentebb elbeszélt történetünk a Nyúzóvölgyi per néven vált közismertté. A Börzsöny hegységben a Kemence község határáig húzódó völgyhöz számos legenda fűződik, amelyek mindenike valamilyen módon a környéken lezajlott tragikus eseményekkel hozza kapcsolatba a hely elnevezését. Egyik szerint ez a ma bokros, erdős terület volt a beismerő vallomások kicsikarásának helyszíne, itt kínozták meg, űzték ki a makacs hallgatást a megátalkodottakból, akikből pedig végképp lehetetlen volt a szót kicsalni, azokat itt nyúzták meg elevenen. Egy másik szájhagyomány úgy tartja, hogy a hosszú fogságukból kiszabadult cigányok közül, akiknek sikerült visszaszökniük szülőföldjükre, e védett völgyben bújtak meg, s vettek elégtételt szenvedéseikért hajdani megkínzóikon. Egy kegyetlenkedéseiről különösen híres megyei porkolábról szól ez a történet, akit, miután a valamikori áldozatok elfogtak, elevenen megnyúzták, testét sóval hintették be, majd karóba húzták. Történt ugyanis, hogy Katona Tamás országgyűlési képviselőjelölt választópolgárokhoz írt, a végzett munkájáról szóló úgynevezett „Hírlevele” szőrén-szálán eltűnt. Ez pedig egy több ezer példányban postára adott nyomtatványtól merőben szokatlan jelenség, annál is inkább, mivel ugyanezen nyomtatványt a község másik postahivatalához tartozó, felsőgödi fele már több mint két hete kézhez kapta, Vác és Sződliget polgáraival egyetemben. A probléma vizsgálata során a postahivatal vezetője és beosztottai állították, hogy a kézbesítés megtörtént, ugyanakkor tucatnyi megkérdezett alsógödi polgár írásbeli nyilatkozatban állítja, hogy eddig színét sem látta az MDF által kifizetett, a Magyar Posta által szerződésben terjesztésre átvett, arcképpel ellátott hírleveleknek. A választók hiteles tájékoztatása, az esélyegyenlőség és nem utolsósorban a Magyar Posta tisztessége érdekében sürgősen tisztázásra szorul ezen fura, inkább választási, mint „természetfeletti jelenség”. Feszült érdeklődéssel várjuk az illetékesek és a sajtó valódi demokráciára érzékeny képviselőinek reagálását. Deák Zoltán Göd s így érzünk mi Mint a Hírlap régi Áf előfizetője és olva- llMr/ sója, sajnos nem bí- rom szó nélkül hagyni a kormány és a magyarság szemtelen gyalázá- sát, amit például ma, március 18-án a Tv-1 reggeli adásában vonultattak fel vérlázítóan, Havas Henrikkel és a szocialisták prominens vezetőivel az élen. A „szegény” rádiósok is, akik munkanélküliek lettek, mind megszólaltak, sajnáltatva magukat. Mit sem törődve a bányászokkal és más munkanélküliekkel. így uszítanak a kormány és a magyarság ellen a tévé délelőtti adását felhasználva, és még ők beszélnek a rádió és tévé kisajátításáról. így gondolkozunk és érzünk mi, akiknek az agyát nem sikerült kimosni. Bene Istvánná Cegléd Egy harmadik változat szerint ezt volt az a hely, ahol az emberevéssel vádolt cigányok elfogott prédáikat, főleg fiatal férfiakat és lányokat leölték, majd ugyanitt tartották meg lakodalmas torukat is. Puskás Péter szerint ezek a helységnév-magyarázatok mind a legendák birodalmának tartozékai, s csak az eseményekhez kapcsolódva nyertek olyan értelmezést, mintha a Nyúzóvölgy elnevezés innen eredne. A tény azonban az — s ezt egy Puskás' Péter birtokában lévő, 1505-ben kelt birtoklevél is igazolja —, hogy Valis Nywzo- welgh alakban ez már a középkorban is létezett. Tehát, az elnevezés semmiképpen sem kapcsolható az eseményekhez. (vége) Paizs Tibor Ács Károly kegyelmet kap Pest vármegye első polgári származású főszolgabí- rája Ács Károly volt. 1849-ben választotta meg Pest vármegye a pilisi járásban e tisztségre az ifjú, alig 25 éves Ács Károlyt. 1824-ben született Ráckevén, tanulmányait Kunszentmiklóson és Kecskeméten végezte. Itt ismerkedett meg Jókai Mórral és kezdett maga is írogatni. Kiváló képességeire hamar felfigyeltek tanárai, 18 éves korában már megbízták a francia nyelv tanításával a jogakadémián. 1845-ben lépett a vármegye szolgálatába. A szabadságharc alatt mozgó nemzetőrséget szervezett, a Duna vonalát védte egységével. 1849-ben a megye főjegyzője, majd májusban a pilisi járás főszolgabí- rája lett. Ács Károly a szabadságharc bukása után hosszú ideig bujdosott az országban, mikor külföldre készült távozni, a hatóságok nyomára akadtak és letartóztatták. 1851. november 19-én a hadbíróság halálra ítélte. 169 napot töltött a siralomházban, várva a hóhért. Szadista őrei tartották ilyen hosszú ideig bizonytalanságban, mert Ferenc József a halálos ítéletet még 1852. március 27-én hat évi várfogságra változtatta. Az életet jelentő kegyelmet azonban csak május 5-én hirdették ki előtte. Börtönéből 1856-ban szabadult. Ács Károly, bár később ismét bekapcsolódott a közéletbe, Szentendre képviselője lett, elsősorban íróként vált ismertté. 1894-ben halt meg, vagyona tekintélyes részét Ráckevére, szülőfalujára hagyta. Pogány György
