Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-26 / 71. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁRCIUS 26., SZOMBAT 10 éve halott Csuka Zoltán Emlékkiállítás Érden Lies Zsuzsanna kiállítása Az élet ajándéka Emléktáblát avattak Érden Csuka Zoltán költő, műfordító és irodalomszervező egykori házának falán, halálának 10. évfordulója alkalmából. Avatóbeszédében Harmat Béla, Érd polgár- mestere röviden vázolta a költő életének főbb állomásait, Elmondta, Csuka Zoltán mindig is az egy égbolt alatt élő népek egységét akarta, de ahhoz, hogy egymást megbecsülhessék a kis népek, meg is kell ismerniük egymást. Amit eltervezett, az ma már örök érvényű. Ezek után Tüskés Tibor irodalomtörtész emlékkiállítást nyitott meg. Elmondta, hogy Csuka Zoltán a modernség képviselője irodalomtörténetünkben példát mutatott, hiszen úgyszólván a semmiből teremtette meg a vajdasági magyar irodalmat. A Pécsen, Újvidéken, majd Érden dolgozó költő, műfordító hat évet töltött politikai börtönben, de munkakedvét és életkedvét ez sem törte meg. A Napháza Galériában — melynek falán mostantól Baranyiné Markóv Zláta domborművét láthatjuk a Csuka Zoltán életét bemutató kiállításon — azt az emlékplakettet is megtekinthetjük, melyet Érd fejlesztéséért kapott, vagy a József Attila-díjat, melyet a délszláv irodalom tolmácsolásáért adományoztak a költőnek. Megtudhatjuk többek között azt is, hogy 1970-ben a Magyar Rádió és Magyar Televízió elnöksége nívódíjban részesítette fordítói munkásságáért. A falon Nagy László levele látható, mellette Érd díszpolgári oklevele, a horvát műfordítók díja és sok más oklevél. A könyvespolcokon lévő délszláv nyelveken írott művek Csuka Zoltán könyvgyűjteményéből valók, a vitrinekben műfordításait és saját versesköteteit (Esztendők ütőerén, Sötét idők árnyékában) láthatjuk, csodálhatjuk. A kiállítással egy lépéssel közelebb jutunk a költő, műfordító emlékéhez, személyiségének megismeréséhez. Simon Andrea A ceglédi Toldy Ferenc Kórház ad otthont Lies Zsuzsanna festőművész kiállításának, amelyet dr. Jójárt György főorvos nyitott meg. Az alkotóval ebből az alkalomból beszélgettünk. A művésznő emlékezete szerint voltaképpen édesanyja — aki jómaga is vonzódott a képzőművészethez — észrevétlenül plántálta rajzkészségét felvillantó gyermekébe a festészet iránti szeretetet. Akaratlanul is a képzőművészet nem épp sima útjára terelgette az érdeklődő tehetséget is, akit nem kellett különösebben biztatgatni. Mert amikor csak tehette, képzőművészszakkörökön is — tudjuk meg a művésznőtől — rajzolt, festegetett. Igen, göröngyös út vezetett a Képzőművészeti Főiskolára. Egy éven át földmérőként kereste kenyerét. Járta a vidéket, térképeket rajzolt. Később egy fényképészüzletben az ügyfeleket fogadta. Ehhez képest már „élményt” jelentett az, amikor egy cégnél szőnyegmintákat festhetett. Aztán végre bejutott a főiskolára, ahol Veress Sándor és Blas- ki János voltak a mesterei. A tanári diplomával nem elégedett meg. További két esztendeig tanult Sváby Lajosnál. Ekkor már szinte reggeltől estig alkothatott. Főiskolásként • elsőnek kapta meg a Herman Lipót- díjat. S alighogy végzett, 1980-ban Derkovits-ösztön- díjas lett. Nemcsak a hazai, hanem a külhoni — Bécs, Berlin, Wroclav — kiállító- termekben is örömmel mutatták be képeit. Minden évben ősszel visszatér Már- télyba, s megörökíti tájélményeit, a tiszai árteret. A másik kedvenc témája azoknak a portréjának a megfestése, akiket szeret és lelkileg közel állnak hozzá. Elvont műveket is alkot. A titkokat, félelmeket jeleníti meg — a színek varázsával —, amelyek megdermesz- tik a gondolatokat. Lies Zsuzsanna élete nagy ajándékának tartja, hogy azt csinálhatja, ami a szívügye: festhet. Esténként újabban feljegyzi, mi az, ami izgalmas számára. Eddig egy kicsit tudathasadásos állapotban alkotott — ekként vélekedett —: más volt a fejében, mint amit a vásznain megörökített. Ezen szeretne némiképp változtatni. A közönség a következő tárlatán alighanem meggyőződhet róla. (A tárlat április 1-jéig tekinthető meg — munkaidőben :— a kórház tanácstermében.) f. f. Színházi lexikon Az Akadémiai Kiadó nemrég sajtófogadáson mutatta be legfrisebb kiadványát, a Magyar Színházművészeti Lexikont. A Radnóti Színházban megtartott rendezvényen Székely György főszerkesztő elmondotta: a Magyar Színházművészeti Lexikon elsősorban azokról szól, akik immár több mint két évszázada a magyar színháztársadalmat alkották és alkotják, akik művészi tevékenységük folytonosságát sokszor fenyegetett körülmények között fenntartották. (A kiadvány ismertetésére visszatérünk.) Csodaszarvas A Budapesti Tavaszi Fesztivál égisze alatt érdekes kiállítás nyílt tegnap (látható szeptember 25-ig) a Néprajzi Múzeumban: Magyarok Kelet és Nyugat közt. Nemzeti legendák és jelképek címmel. A tárlat a keleti legendáriummal (csodaszarvas, Emese álma, hun—magyar mondakör), vele párhuzamosan a szimbólumoknak a keresztényi gondolatkörben való felhasználásával (szent királyok legendái „szűzmáriás” zászlók stb. témákkal) foglalkozik. A rendezvény szenzációszámba menő jelképe az Amerikából érkezett „washingtoni” Csodaszarvas. Az idei Bartók—Pásztory-díjasok Tegnap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dísztermében adták át a Bartók Béla—Pászíory Ditta-díjakaX azoknak a zeneszerzőknek, karmestereknek, akik maradandót alkottak eddigi munkásságukkal, hozzájárultak a bartóki szellem érvényesítéséért a magyar zenei életben. A díjátvételt követően Lukács Ervin köszönte meg a megtisztelő elismerést — ezt a pillanatot ábrázolja felvételünk is, amelyen a kitüntetettek láthatók (balról jobbra): Rejter Lajos karmester. Lukács Ervin karmester, Láng István zeneszerző, Terényi Ede, erdélyi zeneszerző és Kamp Salamon kórusvezető Erdősi Agnes felvétele Lapsors Romániában Anyagi problémák miatt március eleje óta szünetel a romániai kulturális kiadványok — köztük a Bukarestben szerkesztett A Hét című hetilap — megjelenése. Tavaly is több ízben előfordult, hogy az állami támogatást élvező kulturális sajtó publikációi késtek vagy kimaradtak. Mint Gálfalvi Zsolt, az A Hét főszerkesztője elmondta, a magyar nyelvű kulturális hetilap megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezne ahhoz, hogy áthidalja a kimaradást és folyamatosan megjelenjen, de adminisztratív okokból nincs módja arra, hogy külön fizesse a nyomdát. így két teljesen kész szám akkor is csak többhetes késéssel kerülhet az olvasók elé, ha a problémát hamarosan sikerül megoldani. Különösen aggasztó, hogy ezekben a napokban esedékes a második negyedévre történő előfizetés. A lapszámok kimaradása számos előfizetés lemondására vezethet. A helyzet paradoxona, hogy a pénzhiány miatt — amely annak a következménye, hogy a kiadóvállalat a körbetartozások miatt nem tudja behajtani kintlévőségeit — a Marin So- rescu kulturális miniszter által szerkesztett kulturális folyóirat sem jelenik meg. A magyar nyelvű publikációk között érintett a kolozsvári Korunk és a Művelődés is, ám mivel ezek nem hetilapok, a kimaradást remélhetőleg át tudják hidalni. Színházi világnap A 33. színházi világnapon — holnap, március 27-én — Václav Havel drámaíróba Cseh Köztársaság elnökének gondolatait olvassák fel világszerte. Václav Havel 1994. évi — a színházkészítőkhöz és a színház barátaihoz írt — üzenetében hangsúlyozza: „Nem igaz az, hogy a televízió, a film, a videó, valamint korunk más vívmányai miatt a színház veszít jelentőségéből. Úgy tartom, épp fordítva van, s hogy pont a színház minden másnál alkalmasabb arra, hogy igazán apellatív módon mutasson rá a világot fenyegető sötétségre és a reményt hozó fényre egyaránt. ” Havel üzenete rámutat: „a színház egyáltalán nem csak egy műfaj a sok közül. Ez az egyetlen olyan műfaj, ahol ma és nap mint nap egy másik embert megszólító élő-eleven ember van jelen. ...Felhívom önöket, a Színház összes művészét, hogy gondoljanak e pillanatban szarajevói kollégáikra. Ők ugyanis pontosan azt teszik, amiről én beszélek: a lélek szabadsága, a párbeszéd ápolása és a konkrét emberi kommunikáció segítségével szegülnek szembe az országukban dúló szörnyű háborúval. ” Harminchét esztendővel ezelőtt, 1957. március 27-én évadnyitót tartottak a párizsi Nemzetek Színházában. Az esemény oly nagy jelentőségűnek bizonyult, hogy a Nemzetközi Színházi Intézet négy évvel későbbi kongresszusa kimondta: Thalia papjait, a színházművészetet világszerte minden év március 27. napján köszöntsék. Az ember tragédiája Parádés, száznál is több színész és csaknem ugyanennyi más közreműködő — zenész, táncos, kórista, pantomimes — részvételével játssza a Nemzeti Színház Madách Imre Az ember tragédiája című — 135 évvel ezelőtt írt, de aktualitásában máig mit sem vesztett — színművét. A legnépszerűbb és legsikeresebb magyar drámát, amelyet eleddig harminc nemzet színháza játszott — idehaza csupán a Nemzeti Színházban 1500 előadást ért meg —, ezúttal egy vendég- művész, a katalán Ricard Salvat vitte színre, a magyar néző számára fölöttébb újszerű, szokatlan rendezői megoldásokat alkalmazva. Ez a korokon átutazó parabolisztikus mű, amelynek íve a teljességtől az ürességig, a mennyei harmóniától a zord kietlenségig, a világ teremtésétől fajunk halódásának szörnyű víziójáig teljed, különös intenzitással sarkallja kísérletre, újabb és újabb értelmezésre korunk élvonalbeli színházi szakembereit. Az egyik római teátrum pár évvel ezelőtt még európai színházi fesztivált is rendezett Az ember tragédiájából, amikor is két héten át estről estre mutatták be Madách- produkciójukat a meghívottaknak. Inas- és segédéveik múltán mesterremekként dolgoznak rajta a rendezők. A madáchi mű univerzális mértékű, meg nem szűnő üzenetet hordoz. A pulzáló anyag ritmusából valahá- nyan, kik érintették és akiket megérintett, saját szívük dobbanását hallották ki. Csupán egy valami vált valamennyiük számára nyilvánvalóvá: itt két szellemáramlat, a Teremtő akarata és az ember teremtő ereje egymással folytatott küzdelméről van szó. Számunkra, akik egy csaknem fél évszázados falanszter embertelen sivárságából szabadulnánk, abból a világból, amelyben a Luthereket kazánfűtésre fogták, amelyben a platánokra a csorda legeltetését bízták, a Michelangelóknak pedig széklábat kellett faragniuk, nos számunkra Madách műve a bizakodás emlékoszlopa. Általa tudjuk, hogy az ember sorsa a küzdelem, hogy az embernek bíznia kell abban, hogy létezésének értelme és rendeltetése van, hogy az ember nagyra hivatott. Általa tudjuk, hogy csak bizalom és remény vállán halad előre a világ, hogy a pesszimizmuson végül mindig érőt vesz a lelkesedés, a békétlenségen a béke, a rosszon a jó — mert a föld szellemének hatalma az élethez fűzi az embert. A madáchi mű az emberiség legjobbjainak örök sorsát példázza, és azt, hogy bár Ádám hitvány, Éva pedig gyarló, egy életen, egy földtörténeti koron át küzdeniük kell, minden kilátásta-- lanság dacára új erőre kell kapniuk — merthogy ez az ember sorsa. Az örök küzdés és az örök bizakodás. Emberi, tehát tragikus. Mert csak a magasztos dolgok lehetnek tragikusak. Ricard Salvat a recenzens által ismert számos rendezési felfogás közül a legnaturalistább megoldást választja, s egyben az eddigiek legbetűszerűbb megvalósítója Madách alkotásának. Ez az egyetemes jelentésű és jelentőségű mű — vallja a katalán rendező — méltó és talán legjelentősebb képviselője a „világszínpadnak” éppúgy, mint a most megszülető egyesült Európa színházának. Paizs Tibor SZÍNPAD
