Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-23 / 68. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1994. MÁRCIUS 23.. SZERDA A szakmai szempontok érvényesülnek Készül a vámtörvény A parlament törvényalkotási ideje szűkös, nem tud új törvénytervezetekkel foglalkozni, de a kormányzati és a minisztériumi munka a megszokott ütemben folyik — jelentette ki Bártfai Béla, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a minisztérium által előkészített számviteli, valamint vámtörvénytervezetet. Hiányzó tornacsarnok Dunavarsányi expónapok Az 1996-ban megrendezendő' világkiállítás házigazdája Budapest lesz, de az expó az egész ország ügye, mindenütt készülnek a nagy eseményre. Egy-egy tájegység természeti, kulturális értékeinek bemutatására lehetőséget kínálnak a kapcsolódó-kiegészítő rendezvények. De nemcsak nagyobb térségek, hanem falvak is jelentkezhetnek ötleteikkel, programjaikkal. Az államtitkár szerint két olyan törvényről van szó, amelyet az elsők között tárgyalhat majd az őszi ülésszakban az Országgyűlés. Mivel előkészítésüknél a szakmai szempontok érvényesültek, nem valószínű, hogy az új kormány jelentősebb módosításokat látna szükségesnek, mielőtt a parlament elé terjeszti a törvény- javaslatokat. Volt „népköztársasági büszkeségünk”, a mostani Ikarus Járműgyártó Rt. hétfőn járműbemutatóval egybekötött szakmai találkozót rendezett, amelyre egy kormány által támogatott autóbusz-rekonstrukciós program keretén belül került sor. Az Ikarus Rt. a találkozón mutatta be új típusait a hazai közlekedési vállalatok képviselőinek. A BKV és a Volán Egyesülés évi 500 új autóbusz vásárlására kap támogatást — tudhatMost megnyíló, II. osztályú sülysápi éttermünkbe felveszünk gvokorlott szakácsot. szakképzett pincért és legalább tízévi gyakorlatot szerzett üzletvezető-helyettest Jelentkezési határidő: március 31 e. Kezdés: április 1-jén. Érdeklődni lehet munkaidőben, a 268-0939-es vagy a (06-60)-332-542-es telefonszámon. A vámtörvénytervezet elkészítésénél alapvető kiindulási pont volt, hogy a vámeljárás szabályai összhangban legyenek az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A másik szempont a törvény előkészítésénél olyan vámeljárási gyakorlat megteremtése volt, amely biztosítja a vámok gyors és pontos költségvetési befizetését. Az államtitkár a vámtörvényt tűk meg a találkozó után Schamschula György közlekedési, és Latorcai János ipari miniszterek jelenlétében tartott sajtótájékoztatón. A kormány 500 millió forintos közvetlen támogatás mellett 5 milliárd forintos hitelgaranciával nyújt támogatást az említett közlekedési vállalatok buszparkjának felfrissítéséhez. Az Ikarus Rt. új városi és távolsági autóbuszai a legmagasabb műszaki elvárásnak is megfelelnek. Forgalomba álltak érettségizeit, számítógépes ismereteket szerzett, gyakorlott bérszámfejtő munkatársat keres Érdeklődni lehet személyesen: Budapest Vili., Verseny u. 3. I. em. 156., illetve telefonon: 142-8118 / 261)., gazdasági alaptörvénynek nevezte, amely a vámmal és a vámfeladattal kapcsolatos anyagi jogokat teljeskörűen szabályozza majd. A tör- .vénytervezet szerint a vámigazgatási szakfeladatot a Vám- és Pénzügyőrség látja el. Az e tevékenységet segítők jogainak és kötelességeinek szabályozásakor figyelembe véve a nemzetközi jogi előírásokat és gyakorlatot is. A törvénytervezet — mint elhangzott — harmonizál az Európai Unió. Vámkódexével, s ez azért nagyon jelentős, mert még ebben az évben benyújtjuk tagfelvételi kérelmünket az unióhoz. H. Cs. már az Egyesült Államokban, Angliában, NSZK-ban és Lengyelországban is. A hazai autóbuszipar alkalmas a szoros versenyfeltételek teljesítésére, így a kiírt hazai tendereken jó eséllyel vehet részt. Remélhetjük, hogy az európai norma és színvonal felmutatása mellett a hazai ipar és a saját foglalkoztatás győzedelmeskedik, hiszen ez számos, az ágazatban jelentkező gondot oldhat meg. N. T. A megyében már van olyan község, ahol az elmúlt évben összeállított műsor sikerrel zárult. A dunavarsányi expónapokat természetesen idén is megrendezik — ezúttal június utolsó hétvégéjén —, a tervezett programok középpontjában ismét a sport, a kultúra áll majd. Amint Pálfy Mártontól, Dunavarsány polgármesterétől megtudtuk, az idei rendezvény összeállítását a napokban kezdték meg. Kulturális és sportműsorukkal pályáztak az expóhoz kapcsolódó rendezvényekhez, az első fordulón kedvező elbírálást nyertek. A további lépések még hátravannak — a második szintű megmérettetés, a szerződés, és így tovább —, ettől függetlenül ez évben is várják az érdeklődőket a vásárral, utcabállal, neves sportolók, művészek fellépésével. Most annyi változás lesz a programban, hogy bővítik a helyi csoportok — a népdalkor, a zeneiskola, a sváb tánccsoport — bemutatkozási lehetőségét, idejét. A tavalyi siker arra is jó volt, hogy ösztönözze a szervezőket: újra bizonyítani kell, s ha lehet, még színesebb műsorral kell kiállni a közönség elé. A távlati cél az, hogy ’96-ra színvonalas, lecsiszolt programmal lepjék meg az idelátogatókat. A megrendezett expónapok bevételét az elmúlt esztendőben a megépítendő tornacsarnok kiadásainak — legalábbis egy részének — fedezésére szánták. E téren azóta a helyzet nem változott, a dunavarsányi gyerekeknek még mindig nincs hol sportolnia. Az idei rendezvény bevétele ugyanezt a célt szolgálja majd. A tornacsarnok alapkövét tavaly az expónapok keretében ünnepélyesen lerakták. A rendezvény nemcsak szórakozást kínál az érdeklődőknek, s felkészülést a világkiállításra, hanem a helyi sportéletet, annak kialakulását is segíti. J. Sz. I. Forintos hírek Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter meghívására delegáció élén Budapesten folytatott hivatalos tárgyalásokat dr. Maks Tajnikar szlovén gazdasági miniszter. Távozik a vasúti társaság éléről Csárádi János, a MÁV Rt. vezérigazgatója március 31-étől — mondta el Berényi János, a MÁV Rt. miniszteri biztosa kedden az MTI kérdésére. Megkezdték a salgótarjáni Glasunion Kft. (eredeti nevén Salgótarjáni Síküveggyár) Zagyva III. kemencéjének leállítását. Ezzel visszavonhatatlan ténnyé vált, hogy — nemcsak a vállalatnál, hanem Magyarországon is — megszűnik a húzott síküveggyártás. Parlamenti vitára bocsát- hatóak találta az árutőzsdéről szóló törvényjavaslatot tegnapi ülésén az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága. A kivételes - és sürgős eljárásban tárgyalt törvényjavaslathoz Bakó Lajos (MDF) terjesztett be — a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde vezetőivel egyeztetett — módosító indítványokat. Az idén is szerveztek a Budapesti Műszaki Egyetemen állásbörzét. Mint a rendezői elmondták: tavaly 41 cég vett részt a rendezvényen ésv több mint 250 munka- és tanulmányi lehetőséget ajánlottak fel a diákoknak. Az érdeklődés azóta megnövekedett. A kedden megkezdődött idei állásbörzén már 45 cég 400 állásajánlata közül válogathatnak a diákok. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! A Jávorszky Ödön Városi Kórház (Vác. Argenti Döme tér 1-3. 2600) pályázatot hirdet öt ideg- és elme szaka pólói, valamint egy kertészi állás betöltésére ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG Az Állami Vagyonügynökség nyilvános pályázat útján értékesíti a Ganz Danubius „Akció*' Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság állami tulajdonban levő, 198 920 000 Ft névértékű, 59,97%-os tulajdonjogot megtestesítő törzsbetétjét A korlátolt felelősségű társaság fő tevékenysége: saját és bérelt ingatlanok hasznosítása, garázsszolgáltatás. A törzstőke 331 650 OOO Ft, megegyezik a társaság saját tőkéjével. A pályázatot 3 példányban (egy példányt „eredeti" megjelöléssel), zárt, feladó nélküli borítékban, „Pályázat - GD AKCIÓ Kft." megjelöléssel kell benyújtani. A pályázat benyújtási határnapja: 1,994. máius 18-a, 12 és 14 óra között. A pályázat benyújtásának helye: az Állami Vagyonügynökség hivatalos helyisége, Budapest XIII., Pozsonyi út 56. Vili. emelet 804-es szoba (1133). A pályázat felbontására 1994. május 18-án kerül sor, a benyújtási határidő letelte után, azonnal A pályázónak a benyújtás határnapjától számított 90 napig ajánlati kötöttséget kell vállalnia. A pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a társaság (ktt.J társtulajdonosai, maga a társaság, illetve a társaság taggyűlése által kijelölt személy elővásárlási joggal rendelkezik a pályázóval szemben. A pályázónak, a vételi szándéka bizonyítására, 1 000 000 Ft-ot, azaz egymillió forintot, bánatpénzként letétbe kell helyeznie. Az egyéb, itt fel nem sorolt feltételek a pályázati egységcsomagban találhatók, amely a titkossági nyilatkozat kitöltése és aláírása után, 10 000 Ft-ért vásárolható meg az ÁVÜ információs irodáján, cím: Budapest XIII., Pozsonyi út 56. fszt. Az ÁVÜ fenntartja magának a jogot a pályázati felhívás és a tenderfeltételek megváltoztatására, valamint arra, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot. Egyebekben az Állami Vagyonügynökség pályázati rendje az. irányadó. További, részletes felvilágosítást ad UngárOttó, a kft. ügyvezetője. Cím: Budapest XIII., Váci út 202. 1138 Telefon: 140-2721 Bemutatták az új típusokat Ikarus buszok nyugati színvonalon A Nagykőrösi Konzervgyár Rt. pályázatot hirdet kereskedelmi igazgatói munkakör betöltésére Az igazgató feladata az rt. kereskedelmi tevékenységének teljes körű irányítása. Pályázati feltételek:- felsőfokú szakirányú végzettség- ötévi szakmai és vezetői gyakorlat- német, iiletve angol nyelvből legalább középfokú nyelvvizsga. Az élelmiszeriparban szerzett gyakorlat előnyt jelent. Bérezés és gépjárműhasználat: megegyezés szerint. A szolgálati lakás megoldható. A pályázathoz csatolni kell a képesítést igazoló okmányok másolatát, szakmai önéletrajzot és erkölcsi bizonyítványt. A pályázat beérkezésének határideje: 1994. április 15-e. A munkakör betöltésével kapcsolatban további felvilágosítást ad Eredics László vezérigazgató, telefon: (53)-350-044, (53)-350-955. A Budapest 70. sz. postahivatal