Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-22 / 67. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁRCIUS 22., KEDD J Egy pillanatra megáll az idő Gyáli Napok ’94 Arany érdemkeresztes művészeink Rendhagyó és ünnepi kiállítást rendeztek a minap Szentendrén az Art Galériában, ahol a tizennégy éve működő Grafikai Műhely alkotóinak tavaly készült munkáit mutatták be. Az alkalom azért volt ünnepi, mert a város és a szakma képviselői köszöntötték itt a nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetett szentendrei képzőművészeket. A Magyar Köztársaság Arany Erdemkeresztjét négyen kapták — közülük Rényi Katalinnal és Balogh Lászlóval sikerült beszélgetnem. A műfajt tágította ki... A hosszú ideje csöndben, szinte észrevétlen dolgozó Rényi Katalin grafikust festőRényi Katalin ként is fölfedezték végre: tavaly novemberben a Műcsarnokban rendezett kiállításán. Nagyméretű festményeivel tetszést aratott. — Nem érzi kicsit megkésettnek az elismerést? — kérdezem. — Nem. Úgy érzem, most kezdődik az élet — feleli boldog mosollyal. — Most, amikor lassan eleget tettem anyai hivatásomnak (két kamasz gyerekem van), inkább a szakmának élhetek. Több és nagyobb terhet vállalhatok. Egy nőnek ugyanis sokszorosan kell bizonyítania „alkalmasságát”, tehetségét, mire elismerik. Állunk A lélek útjai című sorozat három képe előtt (a kilencből csak három kaphatott itt helyet), és beszélgetünk. Rényi Katalin kettős életet él: Budapesten és Szentendrén is van műterme már tizenöt éve. — Dolgozni Szentendrén jobban tudok — jegyzi meg —, még akkor is, ha tél van és hideg, pedig nem fűthető a műterem. A munkalázban úgysem érzi az ember a hideget. A Műcsarnok felkérése tavaly olyan lázba hozott, hogy nem éreztem én itt mást, csak a kikívánkozó mondanivalót. A nagy lehetőség megsokszorozta a munkakedvet. — Mit jelent önnek ez a kitüntetés? — Nagy katarzis, boldogság. Bizonyság arra, hogy érdemes volt, észrevétetik ma már a csöndes munkálkodó is. Még nagyobb örömmel tanítok a főiskolán, amit eddig is nagyon szerettem. Egyáltalán szép az élet, szép... ez a március! A megye címerfestője Valahogyan úgy alakult, hogy Balogh László festőművész lett „a megye címerfestője”. Először, még a rendszerváltás előtt elkészítette szülővárosa, Szentendre címerét, s utána megkapta a felkérést Pest megyétől is. Majd minden kis és nagy falu, aki címerre vágyott, hozzá fordult. Gondolom, ez a munka is, ami meglehetősen sok időt elvesz az életéből, beleszámított az életműért kapott legmagasabb kitüntetésbe. A szuverén, jeles művész Barcsay mester egyik legjelentősebb tanítványa és barátja ugyanis a címerekről beszél. Intenzíven, széles gesztusokkal vissza-vissza- tér ehhez a témához. — Tudja, ez úgy teljed — mondja —, mint a nátha. Meglátják a szomszéd faluban, és nekik is kell. Nincs az a kis település, amelyik ezt meg ne kívánná. Bár hagyománya nincsen, hiszen a nagyvárosoknak volt címerhasználati joguk a kis települések csak pecsétet használtak. Ezért az én címertervezésem ősforrása Pest Megye Pecsétgyűjteménye. NémeBalogh László Erdőst Agnes felvételei lyik helyrajzi kutató olyan szakszerű és nagyszerű előtanulmányt végez a témában, hogy a profi megirigyelhetné, sőt elszégyellhetné magát. Minél messzebb megy az ember Pesttől, ettől az át- kos nagyvárostól, annál erősebb a lokális összetartás az emberekben. Sok szép példát tudnék mondani, de csak egyet engedjen meg: a falu orvosa félbeszakítva a rendelését szalad az önkormányzatba, amikor meghallja, hogy a lektorátustól megérkezett a címerterv. Én négy-öt változatot küldök a Várban székelő címerlektorátusnak, ezek közül ők (a település képviselőjének jelenlétében) választanak. Aztán a helyi önkormányzat vagy elfogadja, vagy nem. Majosházán március 15-én avatták föl a zászlót és a címert. Már vagy tucatnyi településé elkészült az évek során: Tápiógyörgy, Tá- piószőlős, Nagykáta, Nagy- tarcsa. Ez utóbbi sámánkori relikviákat kapott. Jászkara- jenő a Kara nemzetség nyomairól árulkodik, a tizenharmadik századból: nyilazó nomád lovast terveztem a címerükbe, a nyeregben visszafordulva (háttal a lónak) feszíti nyilát az ellenségre, ahogyan ezt a félelmetesen portyázó magyarok tették, abban az időben, amikor az olasz templomokban így imádkoztak: „A magyarok nyilaitól ments meg, Úram, minket!” Nagy pártcsatározások színtere is a címertéma. Sárkányölő Szent Györgynek legyen- e, lehet-e glória a feje körül? Az MSZP-sek szerint nem kell a glória. Ajaj! A templom pecsétjéből emeltem ki Tápiógyörgy címerrajzát: Szent István a fiának, Imrének intelmeit magyarázza. Most Ceglédbercel címerterve van az önkormányzat előtt, és Jászkarajenőé. A lényeg • ennél a munkánál, hogy történelmileg hiteles legyen és stílusában mai. * A stílussal, ami nem hibá- dzik sem a kiállított művekben, sem a címerekben, de még az életművekben sem — nincs baj. Bárcsak a kitüntetések átadásának körülményei és stílusa lenne ilyen kifogástalan és méltó a Köztársaság Aranyához. De mint ahogyan az hírlik; nem igazán tanultuk meg még, hogy az életműért járó kitüntetés átadásának pillanata nem lehet hétköznapi, nem adható át munkaszobában, s nem lehet az átadó szövege sem esetleges. Az ünnepi pillanathoz ünnepi körülmények illenek: emelkedettség és nyilvánosság. Mert a művész ilyenkor — ha életében egyetlenegyszer — fehér inget ölt, és... és megállítja egy pillanatra áz időt. Ónody Éva Újabb kihívások előtt Szörényi Leventével a ceglédi fórum után (Folytatás az 1. oldalról) Kiváltképp a művészek elég érzékenyek, ‘és megérzik, hogy mi az, amit el kell végezniük a továbbiakban. Jómagam a mostani helyzetemből körülbelül az ezredfordulóig látom a,teendőim. Attól kezdve sok mindenen — nagy horderejű politikai és kulturális változásokon is — múlik, hogy reagálok-e tovább az újabb kihívásokra, vagy pedig nem lesz mondanivalóm. — A magyar rockzene, a könnyű műfaj művészei a korábbiakban — persze lehet, hogy ez csupán látszat volt — eléggé összetartottak. Az utóbbi egy-két évben a kollégák egy része (holott korábban szoros szálak kötötték őket össze) eltávolodott egymástól. Fájdalmasnak érzi-e ezt? — Ez egy eléggé sajátos témakör, mit nemigen akarok elemezni, mert túl hosz- szadalmas lenne. Én tulajdonképpen eljutottam odáig, hogy a velem történő dolgokat sorsszerűségnek fogom fel. Ahogy az is az, ha valaki velem összeköti az életét munkában vagy a szerelemben, én ahhoz igyekszem igazodni, s természetesen a legteljesebbet nyújtani. Ha valakinek erre nincsen szüksége — az az ő gondja —, akkor ezt elfogadom. — Az, hogy egy-egy fórumon részt vesz, előadást tart, ugye nem azért teszi, hogy a művészet színpadát, elcserélje a politikáéval? Az sarkallja erre, hogy úgy véli, ott kell lennie mindenütt, ahol a nemzet sorsa formálódik? — Valóban széretnék ott lenni, ahol — mint a kenyérgyúrásnál a tészta — a, nemzet sorsa, következő évtizedei alakulnak. Az érdeklődés visz mindenhová, és persze az, hogy szeretném megfigyelni, milyen irányba mennek a dolgok. De azt hiszem, ehhez nem kell olyan ismertnek lenni, mint én. Ezt sokan csinálják. Bár többen lennének. — Véleménye szerint a nemzet szempontjából mi lesz a választás tétje? — Voltaképpen ez nézőpont kérdése. Nem fogadom el azoknak az érveit, akik azt mondják, hogy az emberiségnek már semmit nem ad a nemzet. Én nem tudok másban élni, ahogy család nélkül sem. Én eszerint gondolkozom. Ha pedig a gyakorlatban is kivihető az említettek igaza, akkor valószínűleg még sokkal erőteljesebben fogok dolgozni e folyamat ellen. — Van-e ideje az alkotásra, mire készül? — A honfoglalás évfordulójára készítünk egy kétrészes kosztümös fűmet. Ennek az előkészületei folynak. — Gratulálok a kitüntetéshez. Közeleg a születésnapja, Isten éltesse sokáig! — Köszönöm szépen a jókívánságait. Fehér Ferenc Nagyböjti koncert Március 20. és 26-a között rendezik meg a Gyáli Napok ’94 rendezvénysorozatot, melyet Gyimesi István, a helyi polgármester nyitott meg vasárnap délután a községházán. Az előadássorozatot a testi-lelki egészség jegyében rendezik, idén különös tekintettel arra, hogy a családok éve van. A megnyitó után különleges élményben részesültek azok, akik részt vettek a római katolikus templomban megtartott nagyböjti koncerten is. Hefler Gábor plébános köszöntötte a vendégszereplő 150 tagú ének- és zenekar résztvevőit, akiket Dauner János szalézi szerzetes vezényelt. A templom zsúfolásig megtelt ebből az alkalomból, és akik eljöttek, nem csalódtak. Csodálatos előJ adásban hallhattuk Händel zenéjét, csakúgy, mint Bach Máté passiójá-t vagy Donizetti Ave Maria-ját. Á másfélórás koncertet szentmise követte, melyen ismét megszólalt az ének- és zenekar. (simon) Nemzeti és európai A művészetek, a kultúra lehet az az integráló erő, amely megalapozza és kifejezi a magyar nemzet önbecsülését és erejét. Az 1987-ben alakult Magyar Művészetért Alapítvány megőrizvén eddigi hagyományait átfogóbb nemzeti, és ugyanakkor európai célokat kíván szolgálni — fogalIsmét megjelent a 32 oldalas Huszár című hagyományőrző lap első száma. A címoldalon Katona Tamás köszönti az immár hatodszorra megrendezésre kerülő Tavaszi Hadjárat résztvevőit, a régi és mostani lovasokat, és természetesen az érdeklődő olvasókat. A színes képekkel gazdagon illusztrált lapban olvashatunk elődeink életéről, a napjainkban országszerte működő huszárezredekről, az 1848-as márciusi eseményekről, a honfoglalásról és a kalandozásokról. Megtudhatjuk mi is történt 1887-ben a nemesvárosi beutazta meg az alapítvány kuratóriuma és szakmai kollégiuma hétfőn, a Magyar Nemzeti Galériában megtartott együttes ülése. Az eddigi hagyományos kategóriák mellett idén ismerik el elsőként — a hit, a tudomány, a pedagógia, a gyógyítás, a humángazdaság — legrangosabb művelőit. tyárcsárdában, s az íráskutatók elmélyedhettek egy érdekes felvetésben, amelyből kiderül, hogy honnan eredhet a magyar rovásírás. Nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok, a gyerekek is találnak benne érdekes cikkeket, interjúkat, amikkel kiegészíthetik a történelemkönyvekből szerzett ismereteiket. Aki kedvet kapott a huszárélethez és szeretne egy kicsit visszacsöppeni a múltba, örömmel forgathatja a kiadványt, hiszen az, április 2—9-ig tartó Tavaszi Hadjárat programja is ebben található meg. D. Cs. Itt a Literátor! Új folyóirat bemutatkozóestjére kaptunk meghívót. Irodalmi lap — mert arról van szó — indítása manapság kockázatos vállalkozás, de dicséretes szándék. Az utóbbi időben ugyanis több irodalmi folyóirat szűnt meg, pénzügyi nehézségek miatt, ám az íróknak, költőknek biztosítani kell a megjelenés lehetőségét. Faragóné Stahorszky Ilona ügyvezető igazgatóval és Tóth András felelős szerkesztővel beszélgetve megtudtuk, hogy a Literátor nem politizáló, hanem polgári értelemben vett irodalmi lap. Mindenki írhat, megjelenhet hasábjain, aki a polgári értékrendet elfogadja, hitet tesz mellette. Nincsenek kötött témák, műfajok; a sokoldalúság okán a lap joggal számít széles körű olvasótáborra. Az ügyvezető igazgató azt is jelezte: nem utasítják el az „önjelölt” költők, írók jelentkezését sem, szívesen vállalják az új tehetségek felfedezését. A tervekről szólva Tóth András megemlítette, hogy a következő számokban közölni fogják Sinka István eddig kiadatlan prózáját. Fórumot kapnak a régebben nem közölt, vitatott szerzők is. A felelős szerkesztő szerint nagyon fontos a jó illusztráció és a borító figyelemfelkeltő szerepe. Egy lapon belül a szöveg és a kép egyenrangú, éppen ezért a Literátor havonta megjelenő számaiban negyven százalék lesz a képanyag. A második számtól nem csak a borítón, hanem belül is lesz színes illusztráció. A Literátor-esten elhangzott műsorban válogatást hallhattunk az első két szám anyagából, Holl Zsuzsa, Bal- kay Géza és Juhász Gábor tolmácsolásában. Egészen biztos, hogy az est vendégei a következő lapszámokat is olvasni fogják, esetleg népszerűsítik is majd. Mert valóban, kívül-belül szép, jó lapot ismerhettünk meg, amelynek elolvasása élményt jelent, és küllemében is dísze lehet könyvespolcunknak. Kopasz János Megjelent a Huszár
