Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-21 / 66. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ A pápa a munka és a tőke szerepéről Az embert szolgálja! Kemény hangon követelte szombaton II. János Pál pápa, hogy vizsgálják felül a munka világának jelenlegi állapotát, s érvényesítsék azt, hogy a munka olyan érték legyen, amely „kifejezi és erősíti az embertelenebbé váló kapitalizmust”, és arra szólította fel a szak- szervezeteket, hogy „hangosan emeljék fel szavukat és követeljék ennek a rendnek a megváltoztatását”. A Vatikánban már hagyomány, hogy március 19-én, Szent Józsefnek, a munkások védőszentjének ünnepén a pápa dolgozókat fogad audiencián. Az idei kihallgatáson az egyik római állami, nyomda munkásainak és- családtagjainak hatezer fős tömege találkozott II. János Pállal, de ebben az évben először vatikáni meghívást kaptak a három legnagyobb olasz szak- szervezet, valamint az olasz gyáriparosok szövetsége első számú vezetői és a Banca d’Italia kormányzója is. A munka a tőke előtt való, az ember nem lehet csak a profit forrása, a megtermelt gazdagságnak az embert kell szolgálnia — hangsúlyozta II. János Pál. Külön kiemelte annak rendkívüli . szükségességét, hogy küzdjék le a fiatal nemzedéket sújtó munka- nélküliséget, sajátos megoldást találjanak a nők számára. A pápa elismerte annak jogosságát, hogy a nők saját szakmai karriert szeretnének, de figyelmeztetett: az anya szerepét semmivel sem lehet pótolni a családban. Az államnak anyagi elismerésben kell részesítenie az anyaságot — ismételte meg az utóbbi időben többször is hangoztatott véleményét. II. János Pál különösen keserű hangon szólt a „mind embertelenebbé váló kapitalizmusról”. Határozottan elítélte, hogy a „tőke mindenható birtokosai” a szegénység problémáját „az élethez való jog megsemmisítésével” akarják megoldani. Felszólította a világ szakszervezeteit, mint a dolgozók képviselőit, hogy „emeljék fel hangos szavukat, követeljék ennek a rendszernek a megváltoztatását. Ha az emberek nem teszik ezt meg, megteszi helyettük Isten” — hangsúlyozta a pápa. A mai napok lármás, viszályko- dó, kedvetlen és gyakran oly álságos, hazug világában most is különös fényességgel, tisztán ragyogott fel előttünk ama 146 évvel ezelőtti csodálatos márciusi nap, s e gyönyörű vértelen forradalom hősének, Petőfi Sándornak az alakja. Azé a lánglelkű fiatalemberé, aki ifjú társaival együtt véghezvitt elszánt forradalmi cselekvésével és tetté vált felejthetetlen költeményével, a pillanat nagyszerűségét kifejező Nemzeti dalával valóságos csodát művelt: egyszeriben talpra állította a nemzetet. Amilyen egyszeri, megismételhetetlen csoda ez a vers, olyan rendkívüli, csodálatos volt a hatása is. Soha nem volt egyetlen költeménynek ilyen varázslatos, mindenkit lenyűgöző hatása. Gyújtott és lelkesített. A szemekben addig soha nem látott különös tűz gyűlt ki e vers nagyszerű igéinek hallatán. A szíveket megacélozta, az embereknek elszánt hitet adott, és lelket öntött az addig csüggedőkbe is. A lehajtott fejeket fölemelte és a meghajlott gerinceket is egyszeriben kiegyenesítette. A fővárost alig néhány óra alatt, s az egész országot is egy-két nap alatt meghódította ez a nemzethez intézett szózat. A Nemzeti dal eme páratlan sikerének titka mindenekelőtt talán abban rejlett, hogy Petőfi szavát mindenki azonnal megértette. A rákosi vásárra feljött és a zuhogó eső miatt épp a fővárosban tartózkodó mintegy tízezer vidéki, jobbára egyszerű falusi ember ugyanúgy megértette a Talpra magyar! felszólítását, mint az akkor még jórészt idegen ajkú (de magyar érzésű!) pesti és budai polgárság, vagy a nemesség túlnyomó része is. Hogyne értették volna meg ezeket az egyszerű, s mindjárt a nemzet legbensőbb vágyát kifejező szavakat: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! Végre ez világos beszéd volt. S a nemzet válaszútját és legforróbb óhaját ily drámai tömörséggel megfogalJeszenszky Géza az új szlovák kormányról Lehetséges a kiegyezés „Magyarország reménnyel fogadja az új szlovák kormány megalakulását. Egy új kormány megszületése — bármilyen összetételű is legyen az —«• új lehetőséget ad a párbeszédre, amit mi mindig is szorgalmaztunk” — jelentette ki tegnap Torinóban Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter, aki a Kossuth halálának centenáriumán rendezett esemény- sorozaton vett részt. A független Szlovákia megszületésekor. Magyarország legjobb kívánságait küldte szomszédjának, de már akkor is hangsúlyozta, hogy a jókívánságok a Szlovákiában élő magyaroknak is szólnak. Mi a szlovák— magyar kiegyezés mellett vagyunk, úgy látjuk, hogy ez lehetséges. De a szlovák—magyar kiegyezés a két ország között csak akkor képzelhető el, ha azt megelőzi Szlovákiában az ott élő magyarok és a szlovákok közötti kiegyezés — mondta Jeszenszky Géza a távirati iroda munkatársának. A magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Joz.ef Moravcik új szlovák kormányfővel — amikor az még külügyminiszter volt — többször beszélt erről a problémáról. „Nagyon remélem, hogy az új szlovák kormány, az eredeti programnak megfelelően, a mesterséges ellenségkép és ellenséggyártás helyett a két nép és a két ország közötti barátságot próbálja majd megteremteni” — tette hozzá. Szerb visszavonulás A boszniai szerb csapatok meglepetésre felhagytak az észak-boszniai Maglaj és Usora ostromával. Ezt jelentette a dpa szerint a zágrábi rádió. A szerb erők eszerint Teslicbe húzódtak vissza, így helyreállt a hónapok óta megszakadt szárazföldi összeköttetés a muzulmánok lakta Maglajjal és a hor- vát többségű Usorával. A zágrábi rádió nem adott magyarázatot arra, mi váltotta ki a szerb visszavonulást. Az elmúlt napokban mindkét város heves szerb tüzérségi tűz alatt állt. Ruckoj Jelcin helyére pályázik Szobor Zsirinovszkijnak Az októberi moszkvai puccs egyik vezetője, Alek- szandr Ruckoj, aki csak nemrégiben szabadult a börtönből, pályázni fog az államfői posztra. A volt orosz alelnök a japán hírügynökségnek adott interjújában väzoltä politikai céljait. Ebből kiderül, hogy Ruckoj magát ártatlannak tekinti, és a kommunista, illetve nacionalista erők támogatásával igyekszik a hatalom legmagasabb csúcsára jutni. A fekete-tengeri Anapa üdülőhely parti sétánya hamarosan. újabb szoborral gazdagodik. A Vlagyimir Zsirinovszkij vezette Liberális Demokrata Párt helyi csoportja ugyanis szobrot akar állítani a pártvezérnek. A helyi párttagok a gyermek Zsirinovszkijt akarják megmintáztatni, nyakában az úttörőnyakkendővel és kezében a kürttel. Kiderítették ugyanis, hogy Vlagyimir Volfovics, amikor még mindenki csak Vovának becézte, Anapában nyaralt. A nagyvilág hírei % Kossuth Lajos halálának századik évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt New Yorkban a magyar főkonzulátus épületében. László Balázs fókonzul szombaton megkoszorúzta Kossuth emlékművét, amelyet amerikai magyarok 1928-ban állítottak a Hudson partján. Martonyi János, a külügyminisztérium államtitkára szombaton megnyitotta a Magyar Köztársaság krakkói főkonzulátusát. Franciaországban tegnap reggel nyolc órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek: 19 millió választópolgárt vártak az urnákhoz, hogy döntsenek a megyei tanácsok új ösz- szetételéről. ^ Feltehetőleg IRA-geril- lák szombat éjjel megtámadtak egy megerősített rendőrségi és katonai támaszpontot az észak-írországi Crossmaglenben. A biztonsági erők egy katonája súlyosan megsérült. Kemény szavakkal ítélte el az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteki határozatában a 30 palesztin halálát követelő, múlt Hónapi hebroni vérfürdőt. VÉLEMÉNY Értjük-e még hívó szavát? mazó költői kérdésre akkor csakis a jól ismert refrén elszánt esküvésével lehetett válaszolni. Ki ne értette volna meg abban a mámoros lelkesedésben a haza és a szabadság hívó szavát? Kit ne részegített volna meg az évszázados rabságból való szabadulás lehetőségének szent pillanata? Ki ne azonosult volna Petőfi hazaszeretettől fűtött plebejus indulataival? Sehonnai bitang ember Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. S persze, kit ne lelkesített volna a költő nagyszerű ígérete és egyben a múlttal való szakítás kemény elszántsága is? A magyar név megint szép lesz. Méltó régi, nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! De vajon értjük-e még ma is ezeket a szavakat? — szegeződik hirtelen e sorok írójának a nyugtalanító kérdés. Értjük-e még igazán a Talpra magyar! egyszerű, világos felszólítását, mely egykor az egész nemzetet képes volt felrázni és egységbe kovácsolni a legszentebb célok érdekében? Értjük-e még a haza hívó szavát úgy, mint Petőfiék? Jelent-e még számunkra, ha nem is olyan élethalálkér- dést, mint a márciusi ifjaknak, de valódi szentséget, a haza becsülete? Él-e még bennünk az a nemzeti büszkeség, ami Petőfiben és a márciusi forradalom ifjaiban lángolt, izzóit? Átjárja-e még egész bensőnket — legalább az ünnepi megemlékezéseken — az a csodálatos belső tűz, az a szívet-lelket melengető tiszta érzés, amiben ez a tüneményes vers egykor fogant? Értjük-e és érezzük-e még a Nemzeti dal mához, napjaink magyarságához is szóló igazi üzenetét? Jelent-e még többet ez a vers igen sok honfitársunknak a márciusi ünnepekből megőrzött szép emléknél? S jelent-e többet ez a márciusi ünnep a dicső elődökre való jóleső, sokszor fölemelő megemlékezésnél? S ami a legfőbb kérdés: fel tudunk-e még nőni a Talpra magyar! emelkedett, tiszta öntudatához, kemény elszántságához, ami hajdan csodákra volt képes? Valljuk be, ettől ma még messze vagyunk. Bizonyos történelmi időkben persze a nemzet nagyon is jól megértette a 48-as március és a Nemzeti dal tettekre serkentő, fenséges szózatát. Az 1956-os forradalom lelkes napjaiban például újra érezhettük ezt a csodálatos márciusi szellemet. A Talpra magyar! is ismét világos értelmet nyert akkor. Igen sokan megértették e költemény és a nagy március üzenetét a kommunista diktatúra utolsó éveiben is, amikor évről évre egyre többen gyülekeztek és vonultak fel március idusán, ezzel is tiltakozva a zsarnokság uralma ellen. Különösen fölemelő volt az az öt évvel ezelőtti március 15-ei ünnep, amelyen már országszerte tíz- és tízezrek vonultak ki az utcákra, terekre azon a csodálatosan szép tavaszi napon. Jó volt akkor újra, igazán érezni — immár béklyók, félelmek nélkül és végre jogos büszkeséggel is —, hogy magyarok vagyunk és egyet akarunk. Sokan hittük már akkor, hogy hamarosan hazánkra is felvirrad a szabadság napja. Úgy ére'ztük, hogy most végre talpra állhat ez a sokat szenvedett és annyiszor becsapott, földretiport nemzet. Igen, azon az öt évvel ezelőtti gyönyörő ünnepen a nemzet többsége valóban egyet akart, s nem hiányzott hozzá a kemény elszántság, a tiszta öntudat és a méltóság sem. Úgy látszott, az a hatalmas ünneplő sereg akkor hitében, lelkesedésében is fel tudott nőni a nagy március szelleméhez. Hová lett azonban mára ez a hittel teli lelkésedés, ez az emelkedett büszke öntudat? Hová lett ez a szent egyet akarás? Vajon tud-e még ma is úgy lelkesíteni a Talpra magyar! szózata, mint ahogy azon a reményteljes ünnepen? Értjük-e még március nagyszerű példáját, üzenetét? Értjük-e még Petőfi hívó szavát? éJüUt ÍőcJcJ (D. Vass László)
