Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-02 / 51. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. MÁRCIUS 2., SZERDA 5 Nyomvonal a Duna mentén Kerékpárút az országhatárig Biztos piacokra leltek a nyúltartók Az átvevő' takarmánnyal is segít A kerékpárosok biztonsá­gos közutakon szeretnének pedálozni a Dunakanyar szép tájain. Sajnos, a Buda­pesttől egészen a szlovák határig vezető 2-es számú főútvonal, vagy a belőle Vác után kiágazó 11-es szá­mú, amelyik Szobig vezet, egyáltalán nem mondható biztonságosnak, sűrű a for­galom, be kell szívni a ben­zinrobogók kipufogójából áramló mérges füstöt. Külön kerékpárutat kell építenünk, nem csak azért, mert magunk is szívesen kerekezünk rajta, de főként azért, hogy jöjjenek mások is a falvainkba — mondták ki a Duna bal parti települé­sek polgármesterei, akik e cél érdekében területi szö­vetséget alkottak, s Vácot nevezték meg központjuk­nak. A szálak összefogását ők is Moys Csaba, váci al­Más gondolkodásmódot kí­ván a munkavédelemmel fog­lalkozó szakemberektől a ja­nuár 1-jétől hatályos új mun­kavédelmi törvény, mivel az követelménycentrikus, nem úgy, mint a korábbi volt. Pon­tosan meghatározza ugyanis, hogy a munkabiztonsággal kapcsolatban milyenek a fel­tételek, s ezeket hogyan kell biztosítaniuk a munkáltatók­nak — válaszolta lapunk kér­désére Adám Lóránt, az Or­szágos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke. polgármesterre bízták. A szándék megvalósítása jól halad: közös költségen el­készült az 5/ kilométeres Budapest—Szob útvonal terve, melyet a TANDEM Mérnöki Iroda készített, s minden hatóság elvi hozzá­járulását sikerült megsze­rezni. A nyomvonal több­nyire a Duna mentén ha­lad. Erek, patakocskák, domborzati viszonyok tet­ték nehezebbé és drágábbá a kivitelezésre alkalmas terv készítését, amely kilo­méterenként 60 ezer forint­ba került. A szobiak három kilomé­terrel még meg is toldották az eredeti hossz vonalát, egészen Ipolydamásdig. Ott vezet át ugyanis egy híd az Ipolyon Szlováki­ába, s azon át egyszer talán továbbhaladhatnak majd a biciklis kirándulók a túlol­Elmondotta: az új törvény végrehajtási rendelete csak részben látott napvilágot. Je­lenleg a régi és az aktuális jogszabályokat egyaránt hasz­nálják. Ezek bizony néha el­lentmondásban vannak egy­mással, fejtörést okozva az al­kalmazóknak. Adám Lóránt végezetül a munkavédelmi vezető megvá­lasztásáról, tevékenységi köré­ről, valamint a munkabalesetek és a foglalkozási betegségek ki­vizsgálásáról, ezek bejelentésé­ről, nyilvántartásáról beszélt. (k. m.) dali községeket érintve, egészen Ipolyságig. Rokon ez - a gondolat azokéval, akik a Transz-európai ke­rékpárútvonal tervét dédel­getik. Mint Moys Csabától megtudtuk, nincs messze a kivitelezés ideje sem, ami­re kilométerenként leg­alább 8 millió forint kell. Ennek a 20 százalékát Du­nakeszitől Szobig az önkor­mányzatok adják össze. A többit a II. félévben pályá­zat benyújtásával akarják megszerezni, az Útalap tör­vényesen megszabott, a ke­rékpárutak építésére fordít­ható részéből. Mozgolódnak az Ipoly in­nenső oldalán fekvő települé­sek vezetői is, akik Szobtól Bernecebarátin át, a paras- sapusztai határátkelőig ké­szíttetik a kerékpárút tervét. K. T. I. Lomtalanítás Szomszédom hosszú évekig egy munkásó'rbázis cerberusa volt, fontosságának tudatában még szolgálaton kívül is egyen­ruhában járt. A megunt légió­val együtt neki is bealkonyult, kénytelen volt a mundértól megválni. Átöltözött civilbe, s átigazolt parkőrnek. A minap a sufnit rámolva a régi dicsőség göncei is előke­rültek. Béla elvtárs nézi, for­gatja, majd gondol egyet, s az egész hóbelevancot kiteszi az utcára. A kiszuperált gardrób napokig virít a ház előtt, a je­lek szerint nincs rá kereslet. Egykori viselőjük mérgesen la­mentál: még mondja valaki, hogy nagy a szegénység. A használt ruhát bezzeg derogál viselni! (gvé) Az utóbbi évek növekvő fel­vásárlásai, a feldolgozó kapa­citások itthoni bővülése, iga­zolni látszik az állítást, misze­rint a magyarországi házi­nyúlexportnak szinte kimerít- hetetlenek a piaci lehetősé­gei. A hazai gazdaság vérke­ringését tápláló konvertibilis tőkének egy része nyúlfeldol- gozó üzemek képében is meg­jelent. Általuk, különösen a svájci és az olasz nyúlhúspi- acnak egyre szorosabb ma­gyarországi kötődése követ­hető figyelemmel, de a hírek szerint, újabban német cégek is törekednek a letelepedésre. A néhány évvel ezelőtt La- josmizsén tető alá hozott fel­dolgozó komoly felvásárlója lett nemcsak a déli régiók, de Pest megye kisgazdaságai nyúlszaporulatának is. Az or­szág egyik legnagyobb nyúl- vágójából évente 2 millió ál­latot szállítanak ki konyha­kész állapotban. Az export­áru közvetlen feldolgozása a hazai termelők szempontjá­ból azért is előnyösebb, mert immár nem korlátozzák mun­kájukat a nyúlbunda színé­ben követelmények, mint ko­rábban az élőállatexport ese­tében. A külföldi vevők ugyanis nemcsak vágni vet­ték a nyulat, a szebbje példá­nyokat továbbtenyésztve, a kinti állományok vérfrissíté­sére is felhasználták. A házinyúl növekvő keres­letének természetesen hatása van a háztájikra. Nagykőrö­sön és környékén legalább 20-25 százalékkal több álla­tot értékesítenek évente, mint bármikor korábban. Mostaná­ig 5 felvásárló nyitotta meg kapuját a városban, melyek­nek igényeit az évi 40 ezer körüli leadás sem tudja már kielégíteni. Márcsak azért sem, mert a kínálatnak leg­alább háromnegyedét, általá­ban 4-5 forinttal magasabb áraival, a lajosmizsei cég Eöt­vös utcai felvásárlója eleve „elszipkázza”. A vevőknek e versenye egyértelműen a te­nyésztőket hozza kedvezőbb pozícióba, akik gyakorlatilag most kezdik kiismerni a rend­kívül hullámzó, ám mégis jól kiszámítható nyúlpiacot. A nyúlkereskedelem legfi­gyelemreméltóbb sajátossága a szezonalitás. A körösi és a környékbeli tenyésztők közül is egyre többen pénztárcájuk vastagságából tapasztalják az intenzív, különösen a tavaszi, téli, és a késő őszi nyúltartás jövedelmezőségét. Napjaink­ban a kilónkénti 110 forintos felvásárlási árnál húzódik a határ, amely alatt már nem ki­fizetődő a tapsifülesekkel bí­belődni. Ebből következik, hogy nyáron amikor pang a külhoni nyúlpiac, nem érde­mes termelni. Az említett Pa- taky-féle átvevőben például a téli időszakban 163 forintot is adtak az élőnyúlnak kilójá­ért. Jelenleg 139 forint a fizet­ség, de várhatóan húsvét tá­ján ismét felszökik a nyúlhús ára. A 140 forint körüli árnál már egyértelműen kimutatha­tó a nyereségesség. Természetesen az ilyen nagymérvű áringadozásoknak nemcsak a termelők, de felvá­sárlók sem örülnek. Mindenki számára kedvezőbb lenne in­kább egy középszintű egyenle­tesebb ár, amellyel tervezni is biztonságosabban lehetne. Ezt megvalósítani korántsem olyan egyszerű. A felvásárlók csak akkor tudnak és hajlan­dók stabil és kiszámítható piaci hátteret garantálni, ha ők viszont a termelői oldalon számíthatanak a biztonságra. A lajosmizsei cég próbálkozá­sa is eleve hamvába holt ami­att, hogy jelenleg semmi biz­tosítékát nem látja annak, hogy a konkurencia jobb ár­ajánlatát nem használják ki ro­vására a termelők. Ami per­sze a nyúltenyésztők szem­pontjából érthető is, akik mindaddig a pillanatnyi lehe­tőségek legjobbikát választ­ják. amíg csak ki nem alakult a termelői és felvásárló oldal közötti, a gazdálkodói erkölcs alapjain nyugvó, a hosszú távú kölcsönös érdekeket szem előtt tartó kötődés. Ez nélkülözhetetlen feltétele az ágazatok működésének. Sok-sok feltétel hiányzik még a jó együttműködéshez, de ahogy mondani szokás, a körülmények, az igények hoz­zák lépésről lépésre a megol­dást. Az Eötvös utcai átvevő népszerűsége annak is kö­szönhető, hogy takarmányel­látással segíti megoldani a ter­mőfölddel nem rendelkező nyulászok gondjait. Számuk­ra ez a biztonságot, a valaho­vá tartozást jelenti. Nem ne­héz megjósolni, hogy az azo­nos problémákkal küszkö­dök, a nyúltenyésztők társa­dalmában is egyre több he­lyen meglelik a találkozási pontokat, amelyekből gazda­sági szerveződések alakulhat­nak ki. A ma még rendkívül elaprózott tenyésztői-nyúlhús- termelői réteg feltételezhető­en gazdaságilag jól összefog­ható, s kisebb-nagyobb tele­pek formájában találja meg mindenki a boldogulás célra­vezetőbb útját. Talán nem is kíván ez a törekvés nagy ál­dozatot, hiszen a nyúlászok- nak piacot sem kell keresni­ük. Mondhatnánk, a piac már eljött hozzájuk. (miklay) Követelménycentrikus a munkavédelmi törvény Hiányzik a végrehajtási rendelet Bush elnök felesége és az erdélyiek Az eltűnt lakóház H osszú, kövezett út Ta- hitótfalu határában. Utcatáblája nincs kitéve, s nevét magam is elmulasz­tottam megérdeklődni, de légyen is bármi a neve egyetlen esetben fedi csak a valóságot, ha a táblára azt írják: Boldog. Mert­hogy ezt az utcát csupa boldog ember lakja. Ha rá­kérdeznél itt bárkire is, hogy valóban boldog-e, alighanem a vállát vono- gatná, nemigen tudna mit mondani, hümmögne csak, hogy ühüm, talán, mit tudom én... Merthogy a boldogság rejtőzködő, tá­volról sem hivalkodik úgy, mint a boldogtalan­ság. Meg aztán bármily furcsa, bármily hihetetlen, az új magyar módi szerint boldognak lenni illetlen­ség. Egyszóval az itt lakó emberek boldogok, még­ha talán ők maguk erről mit .sem tudnak. Boldo­gok, mind az ötvenen, merthogy éppen ennyi ház van ebben az utcában. Mint mindennek, az ő boldogságuknak is történe­te van. Ez a történet a rendszerváltozás előtti év­ben 1989-ben kezdődött. Jómagam az utca egyik la­kójától Imre Ibolyától hal­lottam. Egy Németországban le­telepedett honfitársunk, bi­zonyos Tóth László és gyermekei egy gyönyörű Rózsadombi villát örököl­tek, ami ez idő tájt szé­pecske summát, 3 millió forintot ért. Jó ember volt Tóth László, s jók a gyer­mekei, mert a pénzt fel­ajánlották azok számára, akik a zsarnok Ceausescu elől menekültek át erdély- ből Magyarországra. De jó ember volt idősebb dr. Janka Ferenc, az eleset­tek ügyvédje is, aki min­den ellenszolgáltatás nél­kül elvállalta a menekül­tek jogi képviseletét. Ki­lincselt, zörgetett, minden gazdag ember ajtatját be­kopogott, s mint hajdan az Udvhadsereg katonái pénz kért tőlük védencei számára. S a gazdag embe­rek között is nem egy jóra talált. így gyűlt össze any- nyi pénz, hogy a gyönyö­rű fekvésű Duna-parti Ta- hitótfaluban egy hosszú utca minden lakótelkét megvásárolta számukra — ajándék gyanánt. I lyen batyuval, ha köny- nyen ugyan nem is, de már biztonságosan lehe­tett nekivágni az új élet kezdetének. De a történetnek még tá­volról sincs vége. Az em­berek alighogy átlépték a jószerencse küszöbét, jó­formán még kezükbe sem kapták birtoklevelüket máris egy újabb szerencse elé nézhettek. Egy oszt­rák—magyar építőipari kft. felajánlotta, hogy egyikőjüknek, ki majd a szerencse kegyeltje lesz, kulcsrakész állapotban ké­szít el, s ad ajándékba egy 80 négyzetméter alapterü­letű házat. Álljunk itt meg egy pil­lanatra, s tereljük a törté­netet egy másik síkra. Mindez, mint mondottuk, 1989 tavaszán történt, még Németh Miklós or- száglása idején. Akkor már tudott volt, hogy a nyár folyamán hivatalos látogatásra hazánkba érke­zik Bush amerikai elnök és felesége. Mint ilyen esetekben szokásos, az el­nöki pár porgramját jó elő­re megszervezik, s nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy ország ilyenkor a szebbik arcát mutatja. Ek­kor támadt valamelyik programtervezőnek az az ötlete, hogy az erényková­csolásba az erdélyi mene­külteket is be kéne vonni. S itt kapcsolódik a törté­net az ajándékházhoz, amely az elnöki látogatás idejére valóban felépült. Szép volt, nagy volt, min­denki csudájára járt, és iri­gyelte érte a Felfalusi csa­ládot, aki a sorshúzáson ilyen szerencsésnek bizo­nyult. Az átadási ceremó­niába Bush elnök felesé­gét is bevonták, hadd örül­jön ő is a mások örömé­nek, hadd hirdesse a wa­shingtoni szalonokban, hogy bár Magyarország kicsi és szegény, azért meg van benne az igyeke­zet, hogy a menekülteken segítsen. Az elnökasz- szonyt gépkocsikonvoj kí­sérte Tahitótfalu határá­ba, ahol a ház állt, beszé­dek hangoztak el, székely népviseletbe öltözött gye­rekek táncoltak, énekel­tek, a ház kulcsának átadá­sát pedig magára Bush asz- szonyra bízták. Kézfogás, puszi, s minden ami ilyen­kor dukál. Aztán be a gép­kocsiba és irány Buda­pest. Másnap pedig már a repülőgépen tartottak ha­zafelé. Szegény Bush asszony, ha útiélményei között ku­tat és emlékeiben netán felötlik a tahitótfalui ün­nepség és a Felfalusi csa­lád öröme, melynek maga is részese volt, talán nem is sejti milyen csúfosan rá­szedték. Mert, hogy mire ő a Fehérházba ért, az ajándékház eltűnt. Ma este még megvolt, más­nap reggelre csak az üres telek tátongott a helyén. Az éjszaka folyamán, mint valami diszletmunká- sok az előadás után, az építők szétszedték, az elő­regyártott elemeket teher­kocsikra rakták, s volt ház, nincs ház. Jó színház volt ez a Németh-kor- mány rendezésében. Azóta a telektulajdono­sok ötvenen, sok munká­val, szorgalommal, hite­lekből, ebből, abból felépí­tették házaikat. Magam is láttam, egytől egyig gyö­nyörű, hát persze, hogy boldogok. E gyetlen telek maradt csak üresen, beépítet­len még most öt év múl­tán is, a Felfalusiéké. Paizs Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom