Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-09 / 57. szám

MEGYEI XXXVIII. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM 3HÍRLAP Ára Telemagazin forint 1994. MÁRCIUS 9., SZERDA Megemlékezés Az Országgyűlés tegnap hatá­rozatban emlékezett meg a Magyarország náci megszál­lását követő tragikus esemé­nyek 50. évfordulójáról. Szentágothai János (MDF) önálló képviselői indítványát a Ház 199 szavazattal, 8 elle­nében, 12 tartózkodás mellett fogadta el. Ennek értelmében az Országgyűlés kegyelettel emlékezik meg mindazokról, akik Magyarország náci meg­szállása, 1944. március 19, után koncentrációs táborok­ban vagy másutt elkövetett emberirtás következtében éle­tüket vesztették. Tragikus sor­suk örök emlékeztető — han­goztatja a Magyar Országgyű­lés határozata. A parlament egyben felhívja az ország szervezeteit és polgárait, hcfgv az 50. évfordulón emlé­kezzenek meg a tragédiasoro­zat különböző áldozatairól. Saját kezű aláírás Ajánlószelvény Az Országos Választási Bi­zottság (OVB) tegnapi ülésé­nek állásfoglalása alapján az ajánlószelvény hitelességé­nek legfőbb kritériuma, hogy azt a választópolgár sa­ját kezű aláírásával lássa el. Az OVB állásfoglalása alap­ján törvénytelen ellenszol­gáltatást felajánlani, illetve elfogadni a szelvények gyűj­téséért. Ünnepélyes alapkőletétel Az újrakezdés mérföldköve Még néhány mozdulat, és helyére kerül az alapkő' — Barsiné Pataky Etelka, az expo fő­biztosa, és Szabó Miklós, az ELTE rektora az ünnepélyes pillanatokban Talum Attila felvétele A világkiállítás kapunyitás a világra, befektetés a jövőbe — mondotta Barsiné Pataky Etelka, az expó főbiztosa teg­nap, a lágymányosi egyetemi város első épületének ünnepé­lyes alapkőletételekor. Az or­szág egyik legjelentősebb, mintegy 12 milliárd forintos beruházása indult el ezzel; az alapkőletétel egyben az 1996-os világkiállítás északi részében a központi épület alapozásának kezdetét is je­lenti. Az oktatás céljait is figye­lembe vevő, hétemeletes, 52 ezer négyzetméteres alapterü­letű épületben kap majd he­lyet a világkiállítás adminiszt­rációja, a sajtó- és informáci­ós központ, valamint itt kerül sor a megyei kiállításokra. A következő évben, 1997-től részben az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem, részben pe­dig a Budapesti Műszaki Egyetem veheti birtokba az épületeket. A teljes beruhá­zás 24-28 milliárd forintba kerül. (Folytatás a 3. oldalon) Levelet írnak a parlamentnek Ki finanszírozza a tömegközlekedést? A BKV-val kapcsolatos tár­gyalásokról számolt be Bá­nyai Judit, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke tegnap a megyeházán a Fővároskör­nyéki Agglomerációs Önkor­mányzatok Társulásának ülé­sén. Az alelnök a tömegközle­kedési vállalat illetékeseivel a társulás, illetve a ráckevei és a gödöllői HÉV-vonal mentén fekvő települések fel­kérésére folytatott megbeszé­léseket. Bányai Judit elmondta: ál­talános az a tapasztalat, hogy a települések nem tudják kifi­zetni a BKV által a tömeg- közlekedés biztosításáért kért pénzösszeget. Példaként emlí­tette Ráckeve városát, amely­nek 60 millió forintot kellene a költségvetéséből a BKV el­képzelései szerint kigazdál­kodnia. A város jelenleg olyan anyagi helyzetben van, hogy amennyiben a közleke­dési vállalat nagyvonalúan hatodára csökkentené a kért pénzt, még ezt az összeget is képtelen lenne előteremteni. A tárgyalások során az az ál­láspont alakult ki, hogy a BKV-nak egyenként kell tár­gyalnia az érintett települé­sekkel. (Folytatás a 4. oldalon) Pest megyeiek a szakvásáron Fellendülőben az építőipar Építőgép-ipari és villamosipa­ri termékekkel kibővített épü­letgépészeti szakvásár nyílt tegnap a Budapest Kongresz- szusi Központban. A hagyo­mányos tavaszi rendezvény holnap estig tekinthető meg: a száznál több kiállító között szép számmal vannak Pest megyeiek is. A pilisvörösvári Terrano- va Építőanyag-ipari Kft. standján például gazdag szín­választékú különféle vakola­tokat kínáltak az érdeklődők­nek. Tóth Attila területi képvi­selő örömmel újságolta, hogy a reggeli nyitás óta meglepő­en sok vállalkozó, kivitelező és magánszemély mustrálgat- ta gyártmányaikat. Keresett termékeik a falnedvesedés el­len felhasználható anyagok, amelyek műemlékek, templo­mok vakolásához való. A mo­non Szolgáltató Kereskedel­mi Kft. infravörös vezérlésű berendezésekkel és tartozéka­ival érkezett: Kugel György ügyvezető igazgató legna­gyobb büszkeséggel a né­hány nap óta általuk kifejlesz­tett és gyártott automata kéz­mosót mutogatta a szakvásár látogatóinak. Néhány méter­rel odébb a kerepestarcsai Infra-Red Kft. ügyvezetője, Kosa Tamás igyekezett fel­hívni a figyelmet új, szintén saját termékükre, az infravö­rös vezérlésű piszoáröblítő­automata készülékre. (Folytatás a 4. oldalon) Pártos zamatokkal Az egyik Dél-Pest megyében megjelenő sajtótermékben olvasom, hogy Bálint György, azaz Bálint gazda, a nagy- tudományú kertész (nem azonos az egykori Szabad Eu­rópa Rádió híres mezőgazdász-kommentátorával) azért a legnagyobb liberális pártot (értsd: SZDSZ) szemelte ki közéleti tevékenysége színteréül, és vállalta benne az or­szággyűlési képviselójelöltséget, mert mint mondotta: „Ez a párt vallja azt, hogy a magyar termőtájak jellegze­tes ízét kell megteremteni. ’’Először azt hittem, az újság- szerkesztés ördöge csáfolkodik az olvasóval, hogy Bálint gazda e sormásnak szánt indoklását imigyen elnyomorí­totta. Aztán a cikket tovább olvasva rájöttem, szó nincs itt nyelvbotlásról, sajtóhibáról, az egész szövegkörnyezet azt sugallja, az ismert szakember komolyan hiszi is, amit mondott a napokban a nyársapátiaknak, meg a törteliek- nek. Mit nem adtam volna érte, ha láthatom a gazdák ábrá­zatát, akikről elképzelem, sehogyan sem akarták megér­teni, hogy a gyümölcs illatának, a zöldség zamatának, ízének mi köze lehet a pártálláshoz Márpedig a jeles ma­gyar Micsurin szavaiból arra lehet következtetni, olyan lesz a nyársapáti bor, a kecskeméti sárgabarack, a törte­ti papramorgó, amilyen a választás kimenetele. Ha párt­ja győz, ízletes, ha nem, akkor egérízű a bor, savanyú a barack, ecetes a pálinka. Csakis Bálint gazda pártjának győzelme esetén lesz makói a makói hagyma, vecsési a vecsési káposzta, körösi a körösi uborka. Vesztés esetén piszkévé alacsonyul a debreceni piszke, egyszerűen pap­rikává silányul a szegedi paprika, lőrévé a tokaji aszú. Nos, bármilyen színes szólamú és helyzetekhez iga­zodó is a választási kampány, azt mondom, legalább abba ne szóljunk már bele, ami a Teremtőre meg a bölcs természetre tartozik. Azok felemelésén kellene inkább minden pártnak még többet fáradoznia, akik az ősök sok évszázados iskolázottságával, és saját sza­kértelmükkel, szorgalmukkal termőtájakká tarkázták ezt az országot. Mert — ahogy az egyik falu polgár- mestere fogalmazta — Európa összes országától ab­ban különbözünk leginkább, hogy értékes hagyomá­nyai vannak a magyar mezőgazdaságnak. Kertjeink terményeinek semmivel nem helyettesíthető ízével, za­matéval mindig megajándékozott bennünket ez a föld, akkor is amikor nem vettünk róla tudomást. Persze, ahol még a zsizsikről, a peronoszpóráról meg a fenése- désróí is szükséges leckét adni, ott nem várható, hogy egyhamar meglelik a magyar kertgazdálkodás régi di­csőségét. Miklay Jenő Megkezdődött a váci rendőrgyilkos pere Tegnap, a Pest Megyei Bíró­ságon dr. Kárpáti Piroska tanácsa elkezdte a rendőr­gyilkossággal és más bűn- cselekményekkel vádolt Kása Roland bűnperének tárgyalását. Másfél év telt el a gyikosság óta. A most 19 éves fiatalember fegyőrhöz bilincselve lépett a bíróság legnagyobb tárgyalótermé­be, ahol a hallgatóság sorai­ban ott ült áldozatának gyászruhás, megtört édes­anyja. Huszonnyolc eszten­dős volt a kötelessége telje­sítése közben hősi halált halt Máté András rendőr­zászlós. Kosa Roland nagyon hal­kan, alig érthetően válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, emiatt dr. Kárpáti Piroská­nak többször kellett őt fi­gyelmeztetnie. A vékony, sima barna hajú, farmerru­hás fiatalember elmondta: ti­zenegy éves korában került állami gondozásba, mert ott­hon nem fogadott szót, lo­pott és kimaradozott. (Folytatás a 16. oldalon) A tavasz 450 MHz-en érkezik... Olcsóbbak a készülékek. Március 1-től típustól függően 5-45.000 Ft-tal csökkentettük árainkat. Olcsóbb a belépési díj. Március 1-től vidéken (teljeskörű szolgáltatással) csak 35.000 Ft+ÁFA belépési díj - ebből 10.000 Ft kamatmentes hitel. ...szenzációs jó hírekkel: Olcsóbb a beszélgetés. Március 1-től a a 450-es hálózaton belüli beszélgetéseknél a hívott fél nem fizet. Balatmilágos: M7-es enyingi elágazás Tel: (88) 380-644 Rádiótelefon: (06 60)327/00 Békéscsaba: 5600 Cróni C.u.21. Tel.: 1661 447-111 Rádiótelefon .(06 601184000 Budapest: II// Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977 Rádiótelefon: 106 60)327088 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.: 1521318-038 Rádiótelefon: 106 601327800 Győr: 9022 Pálffy Dénes ti. I. Tel.: 1961 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: 1461411-550 Rádiótelefon: 106 601351000 hlaevkanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: 1931310-460 Rádiótelefon: 106 601327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: 1721445-1II Rádiótelefon: (06 69 327900 Sgggt 6720 Tisza lajosht 2-4M: 1621421-575 Rádiótelefon: (06 60) 327600 SzékMétvár. 8000 Várlrnt 44. Tel: 122) 328-717 Rádiótelefon: (06 601327200 Szoktok: 5000 Baross u. I. Tel: (561422-232 Rádiótelefon: 106 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel: (94)324-420 Rádiótelefon: 106 60)377000

Next

/
Oldalképek
Tartalom