Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-04 / 29. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. FEBRUÁR 4.. PÉNTEK 9 Köd borítja az ÁVH kemény iratait Beszélgetés Lakos Jánossal, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával A Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében dr. Lakos János főigazgatóval beszélgettünk, hogy megismerkedjünk a pályafutásával, és hogy a segítségével bepillantást nyerjünk az általa vezetett intézmény munkájába. — Mióta áll az Országos Levéltár élén? — Másfél éve, 1992. július 1-jén kaptam meg a kinevezésemet, amit pályázat útján nyertem el. Mondhatnám úgy is, hogy én vagyok a közalkalmazotti törvény egyik első kedvezményezettje, vagy ha úgy tetszik, áldozata. — Korábban hogyan alakult a pályája? — 1972-ben történelem—földrajz szakon végeztem a debreceni tudományegyetemen. Ezután ide kerültem, mint időszaki főfoglalkozású segédlevéltáros, majd véglegesítettek, és 1976 végéig segédlevéltáros voltam. Miniszteriális anyagokkal, többek között a Belügyminisztérium háború előtti levéltári anyagaival foglalkoztam, illetve részt vettem az Országos Levéltárban őrzött kéziratos térképek katalogizálásában. A katalógus hat kötetben jelent meg. Az év decemberében átkerültem a Pest Megyei Levéltárhoz és levéltárosként dolgoztam ott. 1980-ban az akkor frissen szervezett váci fióklevéltár vezetője lettem. 1982-ben a Pest Megyei Levéltár igazgatóhelyettesévé neveztek ki. — Pest megyével kapcsolatában milyen teendői voltak? — Kiemelném közülük a helytörténeti kutatások támogatását, s bizonyos értelemben az irányítását. Magam elsősorban a megye dualizmuskori történelmével foglalkoztam, de a pályám úgy alakult, hogy csak kisebb publikációk formájában ölthetett testet ez a tevékenységem. — Ön a Művelődési Minisztériumban is dolgozott. — 1983-ban kerültem a közgyűjteményi főosztály levéltári osztályára. A másfél évvel ezelőtti kinevezésemig ott dolgoztam, és a megyei levéltárak felügyeleti teendőit láttam el, illetve nagy részt vállaltam a jogszabályok előkészítéséből. Aktív részese voltam az 1991. évi LXXXIII. törvény megszületésének, amely lehetővé tette az Országos Levéltár és az 1970-től működő Új Magyar Központi Levéltár ösz- szevonását, továbbá a volt MSZMP iratanyagának állami kezelésbe vételét. — Annak idején igen nagy port vert fel az MSZMP iratainak az ügye. — Igen, főként a parlamenti viták során és a sajtóban. Az ellenzék egy része — különösen az MSZP — ugyanis meg akarta akadályozni, hogy az állam — úgymond — rátegye a kezét ezekre a pártiratokra. Lepecsételt iratraktárak — A birtokbavétel zökkenőmentesen ment végbe? — Ezt elég kemény tárgyalássorozat előzte meg, ami a minisztérium és az MSZP között zajlott, és amelyen Kálmán Attila államtitkár mellett én is részt vettem. Az átadással kapcsolatban egy olyan megállapodás született, hogy az Alkotmány utcai épületben közösen lepecsételjük az iratraktárakat. Az igazi huzakodás akörül folyt, hogy mely anyagok tartoznak a törvény hatálya alá, és melyek nem. A törvény úgy fogalmazott, hogy a tagnyilvántartások nem kerülnek az államhoz, hanem a párt tulajdonában maradnak. — Ezek nem minősültek levéltári anyagnak? — De igen, csak nem állami tulajdonú levéltári anyagnak. A kulturális bizottság annak idején elfogadta ezt az álláspontot, és ezzel leszűkítette a kört. — Vajon miért döntött így a bizottság? — Ezt pontosan nem tudnám megmondani, hiszen nem vagyok jogász, azonban tény, hogy ez egy elég jól leválasztható külön egység volt. Mindenesetre ennek alapján az MSZP megpróbálta kiterjeszteni a kivételek körét, de ez a próbálkozás végül is nem járt sikerrel, így azután az összes többi anyag a levéltárunkba került, a megyei pártszervek anyagai pedig a megyei levéltárakban nyertek elhelyezést. Látványos elbocsátások nélkül — Milyen fontos változásokról, eredményekről tudna beszámolni itteni tevékenysége alapján? ■—Mindenekelőtt arról, hogy viszonylag nagyobb nehézségek nélkül is sikerült megalkotnunk az egységes levéltár új szervezetét. Nálunk nem voltak viharok, és valóban kiváló munkatársak dolgoznak ebben az intézményben. Vitákra jrersze sor került olykor, de sikerült kialakítani egy olyan konstrukciót, amely figyelembe veszi az intézményünk széttagoltságát is, mivel nem csupán itt, a Bécsi kapu téren és az Alkotmány utcában, hanem a Hess András téren, az Úri utcában, Óbudán a volt orosz laktanya területén, a Szentkirályi utcában és a Roosevelt téren is vannak épületeink, illetve raktáraink. De említhetem a két vidéki biztonsági mik- rofilmraktárunkat is. Mindent egybevéve kilenc telephelyen működünk, és gyakorlatilag fél év alatt alakítottuk ki az új szervezeti struktúrát. — Mindez igen nagy csendben zajlott. — Igen, erről nem cikkezett a sajtó, mivel nem került sor látványos elbocsátásokra, és a szervezeti és együttműködési szabályzatunk is a munkatársak által delegált képviselők részvételével kidolgozott konszenzus alapján született. Ez volt tehát az egyik nagy eredmény. A másik a pártiratok ügye, amiről már szóltam. 1992 közepén állítottuk fel azt a szervezeti egységet, amely ezekkel a pártiratokkal foglalkozik. Ez a hetedik főosztályunk, az MDP—MSZMP-iratok osztálya. — Olykor hallani lehetett, hogy ezek az anyagok nem kutathatók. — Ez egy komoly vád volt, de már 1992 szeptemberében, ahogy azt ígértük, megindulhatott a kutatás. Ezt fontos eredménynek tartom. — Ha már a kutathatóságról beszélünk, érdekelne, mi a helyzet az A VH irattárával, anielyről ma is úgy tudni, hogy a legtitkosabb anyagaihoz nem lehet hozzáférni, és a kutatásnak komoly akadályai vannak. Igaz ez? — Ismerni kell a körülményeket. Arra gondolok, hogy nem minden iratanyag került az Országos Levéltár őrizetébe, így olyan iratok sem, amelyeknek régen itt volna a helyük. Ilyen a Belügyminisztérium 1945 utáni iratanyagának döntő többsége. Nálunk ennek csupán foszlányai vannak. Halogatni lehet az átadást — Melyek ezek a foszlányok? — A volt közigazgatási iratok. A minisztertanács tanácsi hivatalának — ez valamikor egy belügyi főosztályból fejlődött ki — az iratai, azután az 1945—51 közötti egyesületi iratanyagok. Az igazán kemény dokumentumok azonban nincsenek nálunk. — Ezek nem esnek a törvény hatálya alá? — Az említett, 1991. évi LXXXIII. törvény semmi másról nem rendelkezett, csak a levéltári összevonásról, illetve a pártiratok állami kezeléséről. Ez tulajdonképpen a jelenleg is hatályban lévő 1969. évi 29. törvényerejű rendelet módosítása volt. — És mit tesz lehetővé az I969-es törvényerejű rendelet? — Elvileg az a szabály, hogy a tizenöt évnél régebbi anyagokat, amelyekre az ügyvitelben már nincs szükség, az illetékes levéltár őrizetébe kell adni. — Ez nem vonatkozik a belügyminisztériumi iratokra? — Szeretném megismételni, hogy a tizenöt évnél régebbi, és az ügyvitelben már nem szükséges iratokról rendelkezik a törvény, tehát az ügyvitelre hivatkozva halogatni lehet az átadást. A Belügyminisztériumnak az volt, és tudomásom szerint ma is az a törekvése, hogy a minisztériumon belül egy szaklevéltárat hozzon létre. Működik is egy ilyen szervezet a József Attila utcában, úgy nevezik, hogy a Belügyminisztérium Történeti Irattára, és úgy tudom, a kutatási lehetőségek ott is megvannak, de minden anyagra nyilván nem terjedhetnek ki. Az ÁVH tevékenységére és szervezetére vonatkozóan nálunk nincsenek primér anyagok. Nem vagyok tájékozódva arról, hogy a Belügyminisztériumban mi van, de azt tudom, hogy az irattári anyag egy része rendezetlen állapotú. — Ez azért elég különös. — Valóban különös, és ezzel kapcsolatban még igen sok a tennivaló. A minisztériumban működtek bizonyos operatív szervek, és ezeknek az iratai bizonyára rendben vannak, de akadnak olyan anyagok is, amelyekről nincs pontos leltár. Korábban láttam a vizsgálati osztálynak a periratokat tartalmazó anyagát, amelyből sok mindent átadtak a levéltáraknak. A koncepciós perek iratait is, így például a Fővárosi Bíróságét a Fővárosi Levéltárnak. — Egyáltalán mit tud az AVH kemény iratairól? — Ezekre nézve igen homályos a kép. Tudjuk, hogy 1956-ban sok iratot elégettek. A későbbi pusztításokról nincsenek információink, de azt például tudjuk, hogy a III/II- as anyagok egy részét garantáltan megsemmisítették. Másodrendű források nálunk is vannak, hiszen a párt vezető testületéi foglalkoztak bizonyos részletkérdésekkel is, és ezek ma hozzáférhetők, tanulmányozhatók. Az igazi, nagy horderejű források a Belügyminisztérium Történeti Irattárában lehetnek, és ezek felől ott érdemes érdeklődni. — Van-e olyan konkrét elképzelés, amely ezeknek az Országos Levéltárhoz való kerülését elősegítené, netán meggyorsítaná? Itt mégiscsak régi, kipróbált szakemberek foglalkoznának velük, és azért ez sem elhanyagolható szempont. —Ez tényleg nem mellékes kérdés. Nem vitatom, hogy a minisztériumban is vannak szakemberek, azonban kétségtelen, hogy hivatalosan ott nem működik szaklevéltár. Ugyanakkor az is tény, hogy az Országos Levéltár illetékes az iratanyagok átvéfelére. Politikai szempontok lehetségesek — De mit ér az önök illetékessége, ha a belügy elzárkózik az átadástól? — Nem zárkózik el, csupán egy hosszabb átadási időt tart szükségesnek. Az a véleményem, hogy a harminc évnél réLakos János: A Belügyminisztérium 1945 utáni iratanyaga döntő többségének nálunk lenne a helye Hancsovszki János felvétele gebbi iratokat levéltárba kellene engedni akkor is, ha akad köztük olyan, amelyik még élő államtitkot tartalmaz, hiszen a titokvédelmi jogszabályok a levéltárra is vonatkoznak. Remélem, hogy e téren hamarosan lesz előrelépés. — Nem gondolja, hogy az Á VH úgynevezett kemény anyagának a sorsát politikai szempontok is befolyásolják? Hogy azoknak a politikai erőknek, amelyek valamilyen formában kötődnek az egykori terrorszervezethez, ma is elég hosszú a kezűit, és képesek megakadályozni akár a szakmai tájékozódást is? — Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy politikai szempontok is szerepet játszanak. Mi, levéltárosok, ha van is politikai véleményünk, csak a szakmai szempontokat érvényesíthetjük. Az a véleményünk, hogy a levéltárra érett anyagoknak levéltárban a helyük, mégpedig közlevéltárban, mert a szóban forgó anyagok nem egy-efy magánszemélyre, hanem az országra, a magyar népre vonatkoznak. — Mi mindent őriznek itt, a Bécsi kapu téri épületben ? — A központi államhatalmi és államigazgatási iratanyagnak az 1945 előtti részét. Azonkívül itt vannak a családi levéltárak is, leszámítva a Károlyi család levéltárát, amely a Szentkirályi utcában van, az eredeti helyén. — Az elmúlt rendszerben előszeretettel gúnyolódtak azokon, akik családtörténeti kutatással foglalkoztak. Mi a véleménye az ilyen kutatásokról? Szinte tiltották a családkutatást — Személy szerint ezeket nagyon fontosnak tartom, mert a személyeknek, a családoknak van múltja, és ez szorosan ösz- szefügghet a civil szerveződésekkel éppúgy, mint a más irányú történeti kutatásokkal. Nálunk a kutatók tekintélyes része úgymond családkutató. Nem árt tudni, hogy korábban az ilyen jellegű kutatás szinte tiltott volt. Ma már a nálunk mikrofilmen megtalálható, 1895 előtti összes anyakönyv hozzáférhető minden kutató számára. ■—Melyik a levéltár legrégibb eredeti oklevele? — A Mohács előtti anyagunk összesen száz-egynéhány ezer oklevélből áll. A legrégibb 1109-ből származik. Ez Kálmán király nevezetes oklevele, amelyben megerősíti a Veszprém-völgyi apácakolostor adomány le veiét, amit még Szent István adott ki görög nyelven, mivel görög apácák kerültek ebbe a kolostorba. A Kálmán király által kiállított okmányon átírták az eredeti görög szöveget, és megadták a latin változatot is. Itt jegyzem meg, hogy eredetiben és másolatban háromszázezer oklevelünk nyolcféle adata már számítógépen van. — A levéltárak egyik legnagyobb gondja a helyhiány. Önöknél is? — Sajnos igen. A jelenlegi kormányzat levéltári érzékenységét mutatja, hogy 1992-ben olyan döntést hozott, amely szerint új épületet kell építeni a részünkre. Nem arról van szó, hogy ez kiváltaná a meglévő főépületeinket, hanem arról, hogy nem tagolódnánk tovább, és jó időre fellélegezhetnénk. . -j. f -v’ t i .. ;• il... , i ,4 • M Az MSZMP 1989-es jegyzőkönyvi anyaga ■'*' - ’ ....... v {$ — Hol áll majd az új épület? ' t — A külső Bécsi úton, az óbudai volt orosz laktanya területén. Reményeink szerint már nyáron megindul az építkezés. Az első ütemben egy huszonötezer folyóméternyi irat befogadására alkalmas, modern épületet adnak át nekünk. Terveink szerint a gazdasági jellegű iratanyagaink kerülnének oda, és egy korszerű mikrofilmező műhelyt is berendeznénk ott, amire iratvédelmi szempontból igen nagy szükségünk van. — Ön nagy súlyt helyez a forráskiadványok megjelentetésére, ami örvendetes, tekintve, hogy régebben e téren komoly gondok voltak. Mit adnak ki legközelebb? — Igyekszünk kielégíteni a források iránti hatalmas igényt, a legrégibb időktől a legújabbakig. Egy hónapon belül megjelentetjük az MSZMP Központi Bizottságának 1989. évi szó szerinti jegyzőkönyvi anyagát. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom e mű különleges jelentőségét. Bánó Attila
