Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
j_É PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. FEBRUÁR 3., CSÜTÖRTÖK 15 Tízmilliói költöttek az atlétákra Budakeszi—példaértékű Tíz éven keresztül Tricotex Kupa néven vált ismertté az a nemzetközi fedett pályás atlétikai verseny, amely szombaton immár Samsung Kupa néven debütál a Budapest Sportcsarnokban. Nem akármilyen élményben lehet részük azoknak, akik kilátogatnak a viadalra, hiszen a magyar élgárda mellett, 26 országból több mint száz kiváló atléta jelezte indulását. Köztük is a két legnagyobb név: Mike Powell, a távolugrás amerikai világcsúcstartója és Merlene Ottey, a 200 méter jamaikai világrekordere. Amint Pignitzky Péter, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára elárulta, csaknem 16 millió forint a verseny teljes költsége, amiből 10 millió forint a versenyzőkre szánt összeg. Az érdeklődés azonban óriási, az 5000 forintos áron kibocsátott exkluzív jegyek pillanatokon belül elfogytak, az iskolák számára hirdetett jegyvásárlási versenyben például csak a budakeszi általános iskola 550 belépőt igényelt. A verseny tavaly még Tricotex Kupa néven a rangos ha- tosik helyet vívta ki a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) fedett pályás rangsorában. így jó eséllyel pályázik arra, hogy ha a szabadtéri Grand Prix-hez hasonló hivatalos versenysorozatot hív életre az IAAF, a Samsung Kupa is ott legyen a legjobbak között. Mike Powell vendéglátásáról a Masters Sport Kft. gondoskodik, amely a világhírű Reebok termékek magyarországi képviselője. Az amerikai sztár, aki Tokióban 8,95 méterig repülve megdöntötte Bob Beamon legendás világcsúcsát, tavaly 8,44 méterrel nyerte a versenyt, amely 1993 legjobb fedett pályás eredménye volt. A magyar versenyzők számára kitűnő lehetőséget kínál a BS pályája, többüknek a párizsi fedett pályás Európa-baj- nokság kiküldetési szintjének teljesítése a cél. A Samsung Kupa keretében búcsúztatja el a MASZ több kiváló válogatott sportolóját, és itt adják át a tavalyi Fair Play-díjakat is. A program szombaton 15.30 órakor négy veterán versennyel kezdődik, az ünnepélyes megnyitóra 16.30 órakor kerül sor. A nyolc férfi és hét női versenyszám közül az öt és a három kilométeres gyaloglás magyar bajnokság is lesz. A műsort a 4x400 méteres férfi és női váltó országos bajnoksága zárja. Szufla-vacsora tagoknak, támogatóknak Szigetújfalui halászlé Szigetújfalu ifjúságának sportegyesülete, az úgynevezett Szufla DSE, egy esztendeje alakult, s 11 szakosztályt működtet. A diáksport-egyesület a gyermektomától kezdve, a művészi tornán át, a labdarúgásig minden olyan sportágnak otthont ad, amelyre csak Szigetújfaluban igény mutatkozik. A Szufla DSE önfenntartó, mindössze a helyi vállalkozók támogatásából, szponzorálásából él és tartja sportrendezvényeit. Az egyesület tagjai egyébként nemzetközi szintű kapcsolatokat is ápolnak, hiszen Szigetújfalu német testvérvárosával, Waghäusel városával „csapatcsere” alapon építettek ki spot- kapcsolatot. A Szufla DSE február 5-én, szombaton 15-től 18 óráig halászlével vendégeli meg tagjait, közel 120 gyermeket. A Diófa utcai vendégházban pedig 19 órától tartja az évadzáró vacsorát, amelyen a vezetőség mellett a támogatók, segítők is fehér asztalhoz ülnek, hogy megvitassák az idei év sportprogramját, lehetőségeit. Kézilabda téli terembajnokság Játék helyett hazamentek A kézilabdázók téli terembajnokságán a dunakeszi, illetve a gödöllői csoportban léptek pályára az együttesek. Az alábbi eredmények születtek: Dunakeszi csoport: Férfiak: Váci KSE I — Nagymaros 25-12, Szentendre I.—Váci KSE II. 19-18, Pemü SE II.—Szentendre II. 23-15, Szentendre I.—Váci KSE I. 15-21, Váci KSE II.—Szentendre II. 16-11, Dunakeszi Vasutas SE—Dunakeszi Városi SE 29-15. Az élcsoport állása: 1. Váci KSE I., 2. Dunakeszi Vasutas SE, 3. Pemü SE II., 4. Szentendre I. Nők: Gödi SE—Váci Forte 17-23, Verőce SE—Terra Vác 12-27, Gödi SE—Nagymaros 24-14, Verőce SE— Nagymaros 11-25. Az élcsoport állása: 1. Vác Forte, 2. Terra Vác, 3. Nagymaros. Gödöllői csoport: Férfiak: Domony—Gödöllői KC 12-29, Maglód—Mogyoród 16-29, Csömör— Maglód 42-8, Mogyoród— Domony 23-20, Túra—Csömör 18-17. Az élcsoport állása: 1. Mogyoród, 2. Csömör, 3. Gödöllői KC, 4. Túra. Férfi ifjúsági: Csömör— Dabas 14-10, Dunakeszi-Vas- utas SE—Gödöllői KC 11-24, Gödöllői DSE—Csömör 11-13, Dabas—Mogyoród 20-14, Mogyoród—Dunakeszi Vasutas SE 10-0. Az élcsoport állása: 1. Csömör, 2. Gödöllői KC, 3. Mogyoród, 4. Dabas. (A Dunakeszi Vasutas SE ifjúsági csapata az első mérkőzést követően, a Mogyoród elleni találkozó előtt hazautazott, s emiatt a versenybizottság a mérkőzés 2 pontját 10-0-ás gólkülönbséggel, a Mogyoród javára igazolta, s a dunakesziek pontszámából egy büntetőpontot levont.) (könczöl) / Évente egy Privalova-csúcs Az orosz fővárosban rendezett fedett pályás atlétikai viadalon új világcsúcsot ért el az 50 méteres női síkfutásban Irina Privalova. A 26 esztemjős orosz futónő 6.03 másodperc alatt ért célba, s átadta a múltnak — saját, éppen egy éve, 1993. február 2-án felállított 6.05 másodperces világrekodját. A viadalon a jamaikai Merlene Ottey lett a második 6.08 másodperces eredménnyel. Rajt előtti rekorddöntés Már a lillehamnicri téli olimpiai játékok megkezdése előtt tíz nappal megszületett az első rekord. Az 1,4 millió belépőjegyből elővételbeen 1,17 millió, azaz 84,6 százalék mór elkelt, ami az olimpiák történetében páratlan teljesítménynek számít. Az eddigi csúcsot, 83,6 százalékkal az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpia tartotta. Műsorfüzet a postaládákban, rekordmezony a pástokon Kardvívó BEK: ötödször Gödöllőn Immár ötödször rendezik Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem tornacsarnokában, a kardvívó BEK döntőjét a Dreher Kupáért. A jubileumi eseményre nagyon készülnek a helyiek. Tizenegyezer műsorfüzetet készítettek, s ezeket valamennyi városi lakos postaládájába bedobták. Emellett, több mint kétszáz falragasz intiválja az eseményre az érdeklődőket. A vívóhétvége programjáról tegnap a Thermál Hotel Hé- lia termében rendeztek sajtó- tájékoztatót. Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere kiemelte, hogy nagyon szívesen adnak otthont e rangos eseménynek. Korábban, amikor a fővárosban tartották a vívórandevút, nem kapott annyi elismerést, mint amennyit megérdemelt. Városukban kedvezően változott a helyzet. A csapatlétszám csökkentése miatt nem reggel, hanem 13 órakor kezdődik az erőpróba. A középdöntőt 16.30, a döntőt pedig 18 órakor tartják február 4-én, pénteken. Kovács Tamás, a vívószövetség technikai igazgatója röviden felelevenítette a kardvívó BEK történetét. Az eseménynek kezdettől fogva, azaz 1966 óta Magyarország a házigazdája. Először a Bp. Honvéd volt a védő, majd később a magyarok közül a Vasas, valamint az Újpest jeleskedett. Az UTE-Dreher volt a tavalyi győztes, s az azt megelőző két esztendőben is az élen végzett. Most is az első számú esélyes a Szabó 'Bence, Köves Csaba, Boross György és Navarette József összeállítású együttes. A német, az orosz, valamint az olasz bajnok tűnik a legveszélyesebbnek. Az olaszok azért, mert számukra kedvező a hármas csapatlétszám. Korábban kitűnő triójuk mellé ugyanis nem társult megfelelő „kiegészítő” ember. Szerda délig 17 nemzet 18 csapata nevezett, s ez rekordmezőnynek számít a kardvívó BEK történetében. A gödöllői versenyt már korábban is összekapcsolták egy másik eseménnyel, éspedig a vidéfi vívószakosztályok vezetőinek megbeszélésével. Pénteken 10 órától tanácskoznak majd a klubok képviselői a sportág helyzetéről, a tennivalókról. Ugyancsak a kardvívósport krémje találkozik február 5—6-án a Nemzeti Sportcsarnokban, az OTP Bank Világ Kupa-kardversenyen. A világranglista első 32 helyezettje közül 30 itt lesz, s ez is jelzi az esemény jelentőségét. Szombaton 15 órakor kezdődnek, s vasárnap 9 órakor folytatódnak a selejtezők. A döntő február 6-án, délután 3 órakor kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban. E kupaviadalt tavaly a magyar Szabó Bence nyerte. A tegnapi sajtótájékoztatón . csapatban és egyéniben jó szereplést várt magától és együttesétől az olimpiai bajnok újpesti vívó. Érdekesség, hogy ez lesz az első. VK-verseny, amit keresztlépés, együttes találat és fless-támadás nélkül rendeznek meg. (Reitter) Kikapott a Vác Zalaegerszegen Angol kapitány a magyar fallabdázásért Mészöly lehívta csapatát, avagy mire jó az edzómeccs? Gödöllőn, a helyi NB Il-es együttes vendégeként játszott edzőmérkőzést a Vasas NB I-es labdarúgócsapata. Az előkészületi találkozóra a jó állapotban lévő edzőpályán került sor. Mészöly Kálmán, a Vasas vezetőedzője, talán labdarúgói kondícióját féltve, a meccs előtt kérte a GLC vezetőitől. hogy csak kétszer 30 percet játsszanak, mondván: ez a talaj nem való NB I-es játékosoknak. A Gödöllő Elbert (Nagy) — Balogh — Somogyi, Kiss (Apró), Ivanovics (Török) — Simon, Grezsák, Katona (Dvorszki), Szász (Hutter) — Kraszovszkij, Szamosi, míg a Vasas Ba- bócsy (Sáfár) — Mónos, Juhár, Maczó, Pecha (VasziT jevics) — Erős, Sirinbekov, Galaschek, Zvara — Vincié, Szilveszter összeállításban lépett pályára. Kemény összecsapások jellemezték a találkozót, de szándékos durvaságot mellőzve. Amíg a helyiek élvezettel játszottak, addig az angyalföldiek méla undorral. Ez a különbség az eredményességben is megmutatkozott, mert a GLC vezetett 2-1-re akkor, amikor 3 perccel a találkozó vége előtt Sirinbekov a földön maradt. Annak rendje és módja szerint, miután a labdát az oldalvonalon kívülre rúgták, a Vasas gyúrója, orvosa befuthatott a sérültet ápolni. Ekkor Galaschek kiment a nézők közé, feléjük ütött és rúgott. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy tömeg- verekedés alakuljon ki, a játékostársak vonszolták visz- sza a pályára a magáról megfeledkezett labdarúgót, akit ekkor már a nézők egy része hangosan szidalmazott. Mészöly Kálmán is belefolyt a nézőkkel rögtönzött vitába, majd nagy hangoskodás közepette lehívta csapatát a pályáról. Mészöly Kálmán: — Először is kértem, hogy csak kétszer 30 percet játszunk ezen a talajon, de tűrhetetlen az is, hogy a helyi csapat technikai vezetője bíráskodott a mérkőzésen. Rug- dosódtak a pályán, mocsko- lódtak a nézők, ezért hívtam le a játéktérről a csapatom. Ambrózy István: — Mindkét csapat birkózott a talajjal, s ehhez mi tudtunk jobban alkalmazkodni, két gólt rúgni. Az edzőmeccs góljait Szász és Grezsák, illetve Zvara szerezte. A történtek kapcsán több kérdés is felvetődhet az emberben, a legalapvetőbb mégis az: minek vállalkozik, ígérkezik edzőmeccsre az a csapat, amely nem akar játszani? Könczöl Gábor * A szintén NB Il-es Százhalombatta együttese is NB I-es ellenfélnél, az MTK- nál vendégeskedett, s 1-1 -es döntetlent ért el a Salgótarjáni úton lejátszott edzőmérkőzésen. Gól: Schróth, illetve Sztanó. * Az NB I őszi bajnoka, a Vác FC-Samsung fonyódi edzőtáborából „ugrott át” Zalaegerszegre, hogy megmérkőzzön a ZTE gárdájával. A váciak 3-2-re kikaptak, a gólokat zalai részről Németh, Horváth J. és Szőke, a váciaktól pedig Víg valamint Kasza lőtték. Mesterkurzus Budaörsön A fejlődő magyar fallabdasport életében jelentős állomás február első hete. Igaz, hogy az immáron hagyományosnak tekinthető évkezdeti világranglista-versenyt és a vele párhuzamosan meghirdetett hazai pontszerző viadalt a tervezettől eltérően, végül is márciusban rendezik meg, a Magyar Fallabda Szövetség, Westel 900, valamint a budaörsi On Line Squash Club jóvoltából, mégis kiemelkedő jelentőségű esemény foglalkoztatja e napokban a sportág honi híveit. Paul Wright, a kontinens legjobbjának tartott angol válogatott szövetségi kapitánya, a nemzetközi szövetség 12 konzultáns edzőjének egyike, elfogadta á meghívást, hétfőtől Budaörs vendége. A kivételes tudású szakember egy hetet a magyar fallabdázók technikai és taktikai repertoárjának bővítésére, továbbá az edzők továbbképzésére fordít. A vendég szaktudásról csak annyit, hogy az angol válogatott szövetségi kapitányaként 20 éve tevékenykedik, és ezalatt p szigetországiak 19 Euró- pa-bajnoki címet szereztek. Nem lenne meglepetés, ha a májusban esedékes rotterdami kontinensviadalon ismét övék lenne az aranyérem. Hóhiány a Nagy-Hideg-hegyen Fut a külügyminiszter is Hagyományosan Pest megye egyik síközpontja, a Börzsönyben található Nagy-Hideg-hegy ad otthont a diplomaták síbajnokságának. A hazánkba akkreditált diplomatákat és politikusokat a Külügyminisztérium, valamint a Magyar Sí Szövetség várja a vetélkedőre, s mivel a családtagokra is számítanak, hét korosztályban írták ki a viadalt. A február 6-án, vasárnap esedékes versengéssel csak egyetlen probléma van jelenleg: a szervezők ugyanis nem intézték el az időjárás-felelősnél, hogy égi áldás is érkezzen, a Nagy-Hideg-hegyen ugyanis nincs sportolásra alkalmas hó. A diplomaták előfutója, az ideális nyomvonal lefektetője, egyébként külügyminiszterünk, dr. Jeszenszky Géza lett volna. De így, hó híján, valószínűleg ő is 5 km-es hegyi futásban mérheti fel, társaival együtt, állóképességének szintjét- • A hazai lányok nyertek Ceglédi minifocidönto A középiskolás leányok megyei minifocidöntőjét Cegléden rendezték. Az elsőséget veretlenül szerezte meg a hazai csapat. A Budakeszi együttese nem jelent meg, s az ellenfelek játék nélkül kapták a 2 pontot. A sorrend: 1. Ceglédi Kereskedelmi Szakközépiskola 6 pont, 15-2-es gólkülönbség, 2. Váci Egészségügyi Szk. 4, 15-3, 3. Abonyi Gimnázium 2, 10-5. A legjobb góllövők: Pásztor Gabriella (Cegléd) 5, Rés Zsuzsanna (Vác) 4 találattal. A legjobbak névsora a csapatvezetők javaslata alapján: Dankó Erika, Részeg Mária, Pásztor Gabriella (Cegléd), Kocsis Viola, Rés Zsuzsa (Vác), Papp Ildikó, Bodor Erika (Abony).