Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. FEBRUÁR 1., KEDD 5 Kenyértörés, avagy: gyárak, sorsok, emberek Gazdára vár a gödi kenyérgyár A privatizáció, reprivatizáció és a már működő magánszféra előnyeiről és pozitív gazdasági hatásairól már kötetnyi cikk látott napvilágot, de figyelembe véve azt az örök igazságot, mely szerint: „minden jóban van valami rossz” és fordítva, most vizsgáljuk meg a másik végét is annak a bizonyos „bot”-nak. A „lakat alatt” álló gödi kenyérgyár, további sorsa, jövője iránti érdeklődésünk, kíváncsiságunk ösztönösen a helyi polgármesteri hivatalhoz visz, ahol mindössze annyit tudnak a valaha szebb napokat megélt péküzemről, hogy ön- kormányzati területen áll. Tehát, kellő információ hiányában nincs más hátra, mint előre, irány a helyszín. Az épület (a körülményekhez képest még mindig igen jó állapotban) homlokzatán a tulajdonosról árulkodó tábla díszeleg, szerencsémre. Tíz perc szórakozás a technika csodájával, a telefonnal, és máris megvan a keresett cím: Kerepestarcsa, Szabadság út 102. Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat. Itt, az igazgató hiányában, a vállalati vezetés főmunkatársához, Bukovi Imre úrhoz irányítanak, akiről első látásra kiderül, hogy rendkívül szívélyes, közvetlen, ugyanakkor a vállalat ügyes-bajos dolgaiban való jártassága bizonyítja, hogy szívén viseli az alkalmazottak sorsát és érdekeit, ugyanúgy mint az egész vállalatét. A már-már előadásnak is nevezhető, nyomdakész válaszaiból kiderül, hogy sajnos a bezárt gödi kenyérgyár nem az egyedüli „mostohagyermeke” az Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalatnak, hasonló a sorsa a monori és a szobi egységeknek is. Az ok, főleg, a gombamód szaporodó magánpékségek kedvezőbb termelési, szállítási és áralakítási feltételeiben keresendő. Azt, hogy az 1-2 forintos árleverést ki, milyen és mennyire tisztességes eszközökkel valósítja meg, nem a mi dolgunk és hatáskörünk kideríteni, de Bukovi Imre szavaiból érezhető, hogy bizony az úgymond „maszekok” enyhén szólva nem mindig tartják be a versenyszabályokat, amiket ők állami vállalat lévén kénytelenek maximálisan tiszteletben tartani. Mindehhez hozzájárul még a tekintélyes mennyiségű, már a bíróság asztalára került, behajtásra váró kintlevőség, valamint a már behajthatatlan, úgynevezett „elúszott” tartozások és végül, de nem utolsósorban a már említett alegységek és számos kihasználatlan, álló szállító- eszköz amortizációs költségeinek folyamatos duzzadása. A kérdés tehát továbbra is nyitott: mi a megoldás? A vállalat vezetősége szerint egyértelműen a fokozatos mielőbbi privatizálás megkezdése, amelyre már ígéretet is kaptak az Állami Vagyonügynökségtől, miszerint februárban megszületik a végleges döntés a vállalat sorsáról. Addig is óriási segítség lenne egy, az ÁVÜ által megbízott vállalati biztos, aki hiteles értékbecslés és vagyonmérleg készítése mellett irányíthatná a már eladható ingatlanok és ingóságok, a vállalat és az ÁVÜ számára is kedvező, értékesítését. Ez azért is fontos lenne, mert a befolyó összegek egy részét visszaforgathatnák a még működő üzemegységek modernebb, gazdaságosabb kemencékkel és gépsorokkal való felszerelésére, ugyanis ez az egyetlen lehetőség a magánvállalkozókkal szembeni verseny- képesség megalapozására. Visszatérvén a vállalat normális működését akadályozó tényezőkre, egy igen fontos jelenségre hívja fel a figyelmet Bukovi úr, a pénzügyi fegyelem hiányát, amelyet alátámaszt a szemben lévő íróasztalon óriáskígyóként végignyúló számlahalmazzal. Keserűséggel mondja, hogy sajnos nemrégiben át kellett térjenek az eddig megszokott havi számlázásról a hetire, ami hatalmas többletmunkát igényel. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert köztudottan virágkorát éli napjainkban a gazdasági bűncselekmény jelzővel becézett közönséges csalás, rablás, visszaélés, ami a vállalatra vetítve annyit jelent, hogy hiteles, polgármesteri hivatalok által kibocsátott működési engedélyeket lobogtató vásárlók és megrendelők egyszerűen eltűnnek, átalakulnak, megszűnnek, természetesen egyik napról a másikra — és még mielőtt bármilyen tartozásukat kiegyenlítenék. Számos példát említhetnénk, de ezek már a bulvár műfajhoz tartoznak. Ezért végezetül bízunk abban, hogy az ÁVÜ, számos sokkal nagyobb és fontosabb ügye mellett, nem feledkezik meg az Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat sorsának kedvező alakításáról sem, és az itt dolgozó alkalmazottak mindennapi kenyeréről sem. Péter Csaba Panaszkodik a szomszédság // Perpatvar Orbottyánban Rossz szomszédság török átok — olvasható Arany János A fiile- mile című költeményében. A szállóigévé vált mondat igazsága számos példával alátámasztható: a világ nyolcadik csodája lehetne ugyanis az a település, ahol egyetlen békéden szomszédságból adódó perpatvar sem „fűszerezi” a mindennapokat. A bevezetőben idézett Aranymondat egy, a nyolcvanas évek első felében kezdődött, s az érintettek szerint még hosszú ideig elhúzódó őrbottyáni viszálykodás kapcsán jutott eszembe. Az ügy szereplői: Suriny Károly lakatosipari vállalkozó és néhány szomszédja. — A békétlenség, pontosabban a Suriny-féle vállalkozás elleni panaszok oka, hogy a munka egy része, például vasszerkezetek festése, sokszor a szabadban folyik. Ilyenkor aztán a használt vegyszerek akadálytalanul juthatnak a szomszéd kertekbe. Ebből a fajta „permetezésből” jó nem származik. Bosz- szúságot okoz továbbá a munkával járó zaj is — mondta a vállalkozástól „szenvedő” lakók szószólója, id. Balázs Mihály, aki a Suriny Károly házának, telephelyének közvetlen szomszédságában, illetve közelében élőket képviseli a vitában. — Minden szóba jöhető fórumon panaszt tettem már Suriny Károly ellen, s bár ígéretet kaptam a helyzet kivizsgálására, illetve megnyugtató módon való rendezésére, határozathozatalokon és határozatok visszavonásán kívül jószerivel semmi nem történt mostanáig. Végső lehetőségként a nyilvánossághoz fordultam: több napilapnak, illetve az Új Reflektor című televíziós magazin szerkesztőinek is megírtam az ügy történetét — tette hozzá az idős ember, aki a továbbiakban elmondta azt is, hogy a kezdetben csak egy-két embert foglalkoztató vállalkozó, bár nem volt 1991 nyarán engedélye rá, üzemcsarnokot építtetett háza udvarán. Nagy Gábor polgármester elismerve, hogy az építkezés engedély nélkül történt, elmondta: véleménye szerint, a polgár- mesteri hivatal illetékes osztályának vezetői mindent megtettek és megtesznek azért, hogy lehetőleg mindkét fél számára elfogadható megoldás szülessék. — Tény és való, hogy Suriny Károly vállalkozása nem belterületi környezetbe való, ám a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a faluban nincs ipartelep — mondta a polgár- mester. Ez igen nagy gond, s az önkormányzat keresi is e kérdésben a megoldást. — Nagy Gábor azt is közölte, hogy az üzemcsarnokra a vállalkozó csak ideiglenes fenntartási engedélyt kapott, azt ez év június 30-áig le kell bontania. Suriny Károly fellebbezett a döntés ellen; az ügy úgy tűnik, bíróságon fog eldőlni. (ribáry) A gázvezeték hét községet fog át Ecseren táncoltak Galgagyörki létkérdések Galgagyörk lakossága alig több mint ezer lélek. A falufejlesztésnek nem ez a legfőbb akadálya — hangzott el a hét végi közmeghallgatáson —, hanem a gazdasági források igen nagy hiánya. Matejcsok János polgár- mester a képviselő-testület múlt évi gazdálkodásáról számolt be, majd az idei költségvetési tervezetet ismertette. A tavalyi, legnagyobb beruházások közé tartozott az orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása, a bitumenesre tervezett kézi- labdapálya alapozása. Megkezdődött az egészsé- gesvíz-vezeték építése, amelyet remélhetőleg az év közepére át is adnak. Az 1994-es évi költségvetés bevételi és kiadási ösz- szege 40,5 millió forint lesz. Telefonhálózat és gázvezetés Egy kérdésre válaszolva, a polgármester elmondta: a koncessziós pályázat elbírálása után eldől, hogy a Digitel Rt, a Matáv, vagy más beruházó építi ki a telefonhálózatot. Tény azonban, hogy a Digitel jól halad a község felé vezető kábelek lefektetésével és a telefonközpont is elkészült. Épül a környékbeli hét község gázvezetéke is. A polgármester szerint azért nem lenne jó kimaradni a községi belső hálózat megrendeléséből, mert ha a környék minden falujában befejeződnek a munkálatok, akkor belátható időn belül már nem kapcsolják be Galgagyörköt. Egyelőre azonban csak tájékoztatásként mondhatta el, hogy a hét településnek összesen 780 millió forintjába kerül ez az építkezés, amiből 38 milliót kellene Galgagyörk- nek vállalnia. Azt, hogy házanként mennyit kellene költeni a vezeték bekötésére, ma még csak becsülni lehet. Nem kell szeméttelep Ordasi Imre felszólalásakor egy pillanatra úgy látszott: Volna itt kézenfekvő megoldás a gáz bevezetésére, sőt más pénzügyi gondok megszüntetésére is. Ő a fővárosi polgármester-helyettessel el tudná intézni, hogy 300 millió forintot ide átutaljanak, amiből minden család ingyen köthetne a hálózatra. Csupán egyetlen dolgot kellene jóváhagyni: Köztudott, hogy a fővárosi önkormányzat helyett keres a szemétlerakó telepének, s 500 milliót is fizetne ott, ahol helyet kap neki. Ezt a javaslatot azonban a jelenlévők elvetették, mondván: Nem leszünk a főváros szeméttelepe. Aztán, mikor a vállalkozótól bővebb magyarázatot kértünk, kiderült: Még senkivel sem tárgyalt Budapesten, csak készül rá. Voks — belátás szerint Rés Ottó tanár úr köszönetét mondott a sportkör tavalyi támogatásáért, s másokkal együtt tudomásul vette, hogy idén is 200 ezer forinthoz juthatnak, de a gazdálkodáshoz, költségvetéshez nem nagyon fűztek véleményt az emberek. Annál több kérdést kapott és véleményt hallgathatott meg viszont Bogár- di Zoltán, a választókörzet országgyűlési képviselője. A téli, falujáró kőrútján ide érkezett honatya elvből nem mondott itt sem programbeszédet, hanem az érdemi kérdésekre válaszolt, véleményekkel polemizált, mondván: Róla az elmúlt négy év munkája szerint alkothatnak ítéletet a választók. Tőlük csak azt kérte: Menjenek el szavazni, s legjobb belátásuk szerint voksoljanak. (-vács) Mulatsággal egybekötött közgyűlés Évzáró, illetve évnyitó közgyűlést tartott az ecseri nyugdíjas klub a hét végén, amelynek során beszámoló hangzott el az 1993-as év tevékenységéről, és megvitatták az idei terveket. Az eseményen megjelent a térség ország- gyűlési képviselője, a nyugdíjas klubok országos és megyei szövetségének vezetői, valamint a helyi önkormányzat képviselői. A 240 tagot számláló klub nem csupán létszámát illetően jelentős, de arról is nevezetes, hogy tagjai közt sok a málenkij robotot megjárt veterán. Ezek egyike, Blazsek János, a klub volt elnöke a közelmúltban hunyt el, ezért tízéves fennállásuk óta először nem ő nyitotta meg az éves közgyűlést. A választásokig Hornyák János alelnök látja el az elnöki teendőket. Hornyák János beszámolója átfogó képet adott a tagság munkájáról. Ez utóbbit így jellemezte az alelnök: — Az igaz, hogy működésünk növeli az önkormányzat anyagi gondjait, de amit kapunk, azért igyekszünk megdolgozni. Az elmúlt évben több mint százezer forint értékű faluszépítő munkát végeztünk az utcákon, és mi tettük rendbe a községi temetőt halottak napjára, melynek értéke szintén jelentős. Ettől eltekintve hálásak vagyunk az önkormányzatnak. Mert nem az a fontos, hogy miért mit kapunk, hanem hogy milyen gesztussal adják. Örömmel konstatáltuk azt is, hogy noha a polgármesterünk fiatal ember, mindenkor nyitott az idősek gondjait illetően. A klubtagok egy csoportja az ecseri népi hagyományokat éltető kultúrmissziót vállalta fel, az együttes gyakran szerepel helyben és máshol, sőt néhányszor külföldön is felléptek. Önfeláldozásukra mi sem jellemzőbb: ruháikat saját költségükön maguk készítik, id. Harazin István fontos alkatrésze a jól működő motornak, a kirándulások fáradhatatlan szervezője. Pedig lenne oka a fáradtságra. ’45-ben az oroszok őt is elhurcolták robotra, majd onnan megtérve Rákosiék gondoskodtak arról, hogy megkeserítsék az életét. Tavaly Harazin István az ország távolabbi részeit célozta meg, olyan városokat, ahová az ecseri nyugdíjasok többsége még soha nem jutott el. És elvitte őket a Balatonra, Tihanyba. Beszámolóját egy kis visszaemlékezéssel zárta. — Fáradozásaimért a legszebb jutalom az egyik klubtárs szavai voltak. Megköszönte amiért általunk megérte, hogy végre ne csak filmről, de a valóságban is megláthassa a Balatont. Az országjáró kirándulások költségének 30 százalékát az önkormányzat fedezi, de emellett a Lakitelek és Aranyágacska Alapítvány is hozzájárult az utazásokhoz. Az idei terveket illetően elég egy mondat: mindent elkövetünk hogy ez az év legalább olyan színes és mozgalmas legyen, mint a tavalyi volt — mondotta Hornyák János befejezésként. Persze ez csak a hivatalos rész végét jelenti, mert utána következett a „lazítás”, a kultúrműsor, a vacsora és a tánc. Mert, mint mondani szokás, öreg ember nem vén ember. És ha valahol, hát Ecseren tudnak táncolni, függetlenül az évek számától. (m. gy. o.)
