Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-24 / 46. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 24.. CSÜTÖRTÖK 13 Hova tűnt el egy magyar kormányfő? A huszadik századi magyar miniszterelnökök sorában kiemelkedő jelentőségű volt Bethlen István, a húszas évek kormányfője. A magyarság számára kritikus, nehéz időben vette át az ország vezetését. Elvesztett háború, forradalmak, román megszállás, Trianon békediktátuma után volt az ország. Magyarország területének több mint kétharmada elveszett, lakossága is "Közel egyharmadára zsugorodott. A kifosztott, tönkrement ország kormányzásának 10 esztendeje alatt — 1921—1931-ig, konszolidálódott, szilárd valutával és belső jogrenddel rendelkezett. Konzervatív, nemzeti liberális irányzatú politikáját lehet ugyan bírálni, mert kétségtelenül tovább éltek már túlhaladott társadalmi szokások, de senkinek nem kellett személyét és vagyonát illetően félnie. 1931-től nem volt többé konkrét irányító pozícióban, de mint tekintélyes személyiség, volt szerepe. Horthy tanácsadói köréhez tartozva igyekezett az általa képviselt nemzeti, liberális, nyugatbarát, elsősorban angol orientációjú politikát sugallniA német nemzeti szocialista irányzatnak, de ugyanígy a kommunista ideológiának ellenfele maradt. Az ország 1941-ben bekövetkezett háborúba lépéséért, melyet, mint emlékirataiban leírja, helytelen lépésnek tekintett, semmi felelősség nem terheli. Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett náci-német megszállásakor az elsők sorában volt, akiket a Gestapo letartóztatni szándékozott. Sikerült a megszállás hónapjaiban végig elrejtőznie és így a letartóztatást elkerülni. Közben azonban illegális módon találkozott Horthy- val és őt mindenképp a háborúból való kiugrásra igyekezett rávenni, azon az áron is, hogy a szovjetektől kell fegyverszünetet kérni. Horthy végül is elfogadta érvelését, igyekezett ezt véghezvinni, de mint tudjuk, az október 15 kiugrási kísérlete nem sikerült. Bethlen István a következő Szálasi-ura- lom idején is illegalitásban maradt, majd 1945 tavaszán a Dunántúlon szovjet katonák ejtették fogságba, miután náluk jelentkezett. Először Pécsre vitték. Itt házi őrizetben tartották, még viszonylag tisztességes körülmények között. Vas Zoltán mint a Moszkvából elsők között hazatért kommunista vezér, mint utólag leírta, igyekezett Bethlent rávenni a velük való együttműködésre, de ezt Bethlen megtagadta. Ezután kivitték a Szovjetunióba, ahonnan már többé nem került haza. Hogy mi lett a sorsa, a magyar közvélemény előtt ismeretlen. Négy év telt el a rendszerváltás óta. Azóta sokakat rehabilitáltak a hazájukból elüldözöt- tek, jogtalanul elítéltek közül. Többeket hazahoztak és földi maradványaikat hazai földben helyezték örök nyugalomra. Úgy gondolom, sorsának felkutatása, maradványainak (ha ugyan fellelhetők) hazahozatala, mint kiemelkedő magyar államférfit, gróf Bethlen István magyar miniszterelnököt is megilletné. Újváry Endre Verőce Licitálás előtt Kosdon A kosdi kárpótoltak félő aggodalommal készülnek a tavaszra beígért licitálásra. Ugyanis a tsz már jó előre „szisztematizálta” az egész ügyet. Az erdein- ket letarolta, amit laikus szemmel nézve is károsnak tartunk, mivel az erdő nem volt még kivágásra alkalmas. Ha magánkézben lévő erdő lett volna, ezt semmiképpen nem engedték volna meg. Úgy látszik, hogy most mindent szabad. Ezt az erdőt dobták oda mint lerágott csontot a kárpótoltaknak, ami még az unokáinknak sem lesz haszon, mert ötven év is kell ahhoz, hogy azt újra lehessen vágni. Most a pestiek jönnek a mi földjeinkre licitálni, vagy 200 ember. Gondolom, ez is tervszerűen elő van készítve. A kijelölt földalapra háromszoros igénylő van. Ha idejönnek, felvetődik a jogos kérdés, a kos- diaknak mi marad? Mi lesz azokkal, akiktől á legtöbbet vett el az úgynevezett néphatalom? Szovjet munkatáborok poklából visszatérők és a szocialista államnak nem tetsző személyek, a büntetlenül elítéltek és a kisemmizettek vagy megbélyegzettek. Ez itt csak ti- zedrendű kérdés. A nagy manipulátorok a kulisszák mögül nézik, hogy a 40 éve jól megdolgozott nép hajlik, mint a fűzfavessző és mindent elérnek, amit akarnak. Sajnos a nép között is vannak olyanok, akik a gazdájukat pulikutya módjára követik. És ha majd bezárul ez az ördögi kör, a népnek csak pántlikaföldek maradnak, amit majd az urak vásárolnak tőlük, mert tudják jól, hogy az ilyen földeken rentábilis gazdálkodást nem lehet HISTÓRIA Antalffy Gyula A magyar kocsi* I „Magyarországon keresz- .tül utazva gyakran találkoztam szekerekkel, amelyeken hat, hét, sőt nyolc személy ült, s amelyekbe csak egy ló volt befogva. A hátulsó kerekek sokkal nagyobbak, mint az elsők. Némelyik az ott dívó szokás szerint be van fedve, ezek nagyon szépek és könnyűek, úgy hogy beleértve a kerekeket is, egy ember könnyen a vállára veheti és elviheti. Mivel az ország róna, a lovak mindenütt ügetve mehetnek" — ez a tudósítás a már többször említett Brocquiére lovagtól való, s 1435-ben kelt. Amiről itt hírt ad, olyan újfajta közlekedési eszköz, amelyik alapvetően különbözik minden korábban ismerttől. A francia utazó egy nagyszerű magyar találmányról közöl elsőként leírást: a kocsi szekérről. Az olyan könnyű járművet ugyanis, amelyet egy ember mindenestül a hátára vehet, már semmiképp sem lehet szekérnek minősíteni és nevezni, Brocquiére is-nyilván csak azért említi így, mert ehhez hasonló könnyű személyszállító eszközt még sehol a világon nem látott. A kocsi feltalálása szinte korszaknyitó jelentőségű. Az ormótlan, nehéz és lassú hintószekér mellett feltűnik a könnyű és gyors személyszállító jármű. Az esetlen, túldíszített, súlyos hintószekerek persze legfeljebb 20-25 kilométernyi utat tesznek meg naponta. Ennyi éppen gyalogszerrel is megjárha* Az így utaztunk hajdanában című könyvből tó, ezért ül lóra, aki gyorsabban akar haladni. Lóháton azonban nem igen lehet egyfolytában túl hosszú utakat megtenni; pihenni kell lónak, lovasnak egyaránt. A szekér könnyű fajtájának, a kocsinak megjelenése egyszeribe lehetővé teszi a pihenés néküli éjjelnappali utazást is. Kocsin épp oly sebesen lehet közlekedni, mint vágtató ló hátán, de kényelmesebben és huzamosabb ideig. Ebben van az első gyors személyszállító eszköz megjelenésének korszakos jelentősége — ezt hangsúlyozza valamennyi külföldi leírója, mélta- tója is. Brocquiére tudósításából kitűnik, hogy Zsimond király idejében a magyar utakon már közlekednek ezek a köny- nyű, egyfogatú, fedeles járművek. A XV. század második felében, Mátyás korában aztán az egész országban elteljed a kocsi: keréktengelyen nyugvó, kasos, lőcsös, ponyvával letakarható jármű, amelyet három ló húz, s négy ember kényelmesen utazhat rajta. * Mátyásnak pompás lovai, díszes hintószekerei vannak, mégis szívesen utazik kocsin. Bonfi- ni feljegyzi, hogy „Mátyás király hihetetlen gyorsasággal utazott, úgy hogy gyorsszekéren (actuario corru) naponkint százezer lépésnyi (mintegy 75 kilométernyi) utat is megtett.” A Bonfini latin szövegében használt „actuario corru” kifejezést Heltai Gáspár 70 esztendővel az olasz történetíró halála után „kocsiposta” elnevezéssel helyettesíti fordításában, nyilván a Mátyás által később életre hívott rendszeres, váltott lovakkal működő kocsiposta- járatokra való utalásként. Heltai 1575-ben megjelent Magyar Krónikája szerint „Mátyás király ahová megyen vala, úgy megyen vala, mintha röpülne. Kocsipostán egynyi- hány száz mérföldig elment csak kevés nap alatt." A nagy király nemcsak használta a kocsit, de kifejlesztését, tökéletesítését is nyilván elősegítette. Liszti János veszprémi püspök 1568. évi feljegyzése szerint Kocs község régi híres szekérkészítői magának Mátyásnak a biztatására kísérletezték ki a szekérnek ezt az új, könnyű fajtáját. Ezért nevezik keletkezési helyéről először „kocsi szekérének, majd egyszerűen csak „kocsi”-nak. Ezt az elnevezést átvette szinte az egész világ, a német „Kutsche” éppúgy ebből származik, mint az angol „coach” vagy a francia „coche”. Herberstein Zsig- mond. aki 1518-ban követként jön II. Lajos udvarába, egyértelműen megállapítja, hogy a kocsi neve a Budán innen tíz mérföldnyire levő Kocs falutól veszi eredetét. A korabeli adatok kétségtelenné teszik a kocsi származását, s akár Mátyás útmutatása szerint, akár már korábban a maguk feje után kezdik el gyártani Kocs község utasszállítással is szívesen foglalkozó élelmes bognárjai, nem vitás, hogy ez az új lehetőségeket nyitó közlekedési eszköz magyar földről terjedt el szerte Európában. Míg ugyanis Magyarországon a XV. század közepétől már általánossan használt, egészen közönséges jármű a kocsi, addig Európa országaiban csak a XVI. század derekán kezd feltűnni, mindenütt nagy csodálatot keltve. Brocquiére 1433-ban már gyakran találkozik kocsival Magyarországon, de hazájában, Franciaországban több mint száz évvel később, az 1540-es években jelenik meg belőle -az első példány. 1550-ben Párizsban még mindössze három kocsi akad, csak a XVII. század első évtizedében kezdenek sűrűbben járni az újfajta járművek a francia főváros utcáin. Spanyolországban ugyancsak az 1540-es években tűnik fel az első kocsi: 1546-ban írja Avila y Zuniga spanyol történetíró, hogy „V. Károly födött szekérre feküdt le aludni, az ilyen járművet Magyarországon kocsinak nevezik; az elnevezés és a találmány ezen országból ered.” A braunschweigi herceg még 1588-ban is rendelettel tiltja meg a kocsi használatát, mivel az rossz hatással van a férfias erényekre, a becsületes nyíltságra, a vitézségre, a kitartásra, és lusta semmittevőket nevel. Nyugat-Európában az egész XVI. században, de még a XVII. század elején is jórészt a lassan döcögő hintószekereken bonyolódik le a személyforgalom, míg Magyarországon a XVI. század derekától kezdve a kocsi a legelterjedtebb útieszköz. Mátyás halála után egy emberöltővel már az egytelkes nemességnél is annyira divatozik a kocsin utazás, hogy sokan közülük kényelem kedvéért még a hadjáratba se lovon vagy gyalog mennek, hanem kocsin. Cuspicianus bécsi profolytatni. Akkor újra kezdődik, ami most abbamaradt. A nép mehet oda alkalmazottnak. Sok törvénytelen törvényt átvészeltük, de végre már tisztán szeretnénk látni. Mert mindenütt a törvényre hivatkoznak. Nem gyűlölködünk és nem haragszunk senkire, mert a gyűlölet és a harag, tudjuk, rossz tanácsadó. Inkább fogjunk össze és megértéssel készítsük el a jövő kibontakozását. Tárjunk fel mindent őszintén a nép előtt, mert csak így tudunk továbbmenni. Most, hogy az ország választások előtt áll, minden kis rezdülésre oda kell figyelni az illetékeseknek, mert félő, hogy a nép a szélsőségesek felé fog sodródni. Mert a kis hólabdából is hatalmas lavina lehet, ami óriási kárt okozhat. Isten óvjon ettől minket! Szeretnénk, ha nem így lenne. Chikány Kálmán Kösd Továbbra is ezen az úton Három évtizede vagyok olvasója a lapjuknak. Amíg azelőtt a sporteredmények megyei tudósításáért olvastam, most az egész tartalma érdekes és olvasni kell. Nagyon tárgyilagos, ami a lényeg, nincs elkötelezve egyetlen párthoz, illetve csoportosuláshoz. A tartalma sokoldalú és tudósít a megye minden eseményéről, arról, ami mindenkit érdekel. Nagyon szeretem a Levelünk jött rovatot. A mai, január 19-i számban Csikós László tollából megjelent írásra reagálnék. Előrebocsátom, teljesen egyetértek vele. Olyannyira, hogy ha Farkas- házy- és Verebes-műsor van, addig kikapcsolom a rádiót. Csak azt nem tudom, hogy miért csak most lett ez a műsor kitiltva a rádióból. Ha visszagondolok a régi kabaréműsorokra, amit Ősz Ferenc, Somogyi Pál és társai fémjeleztek, szinte nem is akarom elhinni, hogy ez kabaré. De hát ezektől ez telik. A Rádióban és Televízióban történt események, felmentések, kinevezések az élet velejárói. Negyvenhárom évet dolgoztam az iparban, de egy-egy átszervezést vagy — az utóbbi években — elbocsátást az úgynevezett melós nem is próbált megkérdőjelezni. Még abban a fene nagy szocializmusban sem, ahol pedig „a legfőbb érték az ember” volt. Önöknek azt kívánom, hogy jáijanak továbbra is ezen az úton, mert nem biztos, hogy a Népszabadság a legolvasottabb újság a megyében. Bulyáki Ferenc Tápiószele fesszor, aki huszonnégy ízben járt követként hazánkban, feljegyzi, hogy a magyar urak közül sokan ülnek gyorsszekereken. miknek neve hazai nyelvükön: kocsi. Ezeken egy nap alatt százezer lépés távolságra el lehet jutni. A kocsi elterjedésével lényegesen meggyorsul az országúti közlekedés. Tomaso Dainero, aki 1501-ben Modena követeként jön Budára, igen sebes utazásnak találja a kocsin járást. Stájerországból lép be hazánkba, s Vasváron, Veszprémen és Székesfehérváron át halad a főváros felé a király által elébe küldött kocsin. Érdeklődik az újfajta közlekedési eszköz iránt, és följegyzi, hogy a Buda és Bécs közötti 130 olasz mérföldnyi utat a kocsi nevű négyszemélyes járművön egy nap és egy éjjel meg lehet tenni. A kocsit három ló húzza s egy hajtó kíséri. A lovakat útközben nyáron egyszer, télen pedig kétszer váltják. (Folytatjuk) A dabasi református egyház alapítványa Dabas község reformátusai 1791-ben döntöttek — Halász Imre kezdeményezésére — a templom felépítéséről. Mint Czagányi László tavaly megjelent könyvéből tudjuk, 1793 végére már Istentiszteletet tartottak benne. A gyülekezet már akkor szeretett volna alapítványt létrehozni a prédikátor, a tanító, a harangozó fizetésére, a templom és az iskola fenntartására, de a francia háborúk miatt megnehezedett viszonyok miatt egv időre e tervet el kellett halasztani. Csak kilenc évvel később fordult Halász Gábor közhirtokossági gondnok levéllel Dabas reformátusaihoz. Fáradozása nem volt hiábavaló. 1802. február 24-én sikerült létrehozni az alapítványt. 1803 májusáig több mint 40 közbirtokos adományozott különböző nagyságú összegeket, ösz- szesen 1513 forint gyűlt össze. Az összeg felhasználásáról az alapítóirat gondoskodott: „azokat a szegény atyánkfiáit, akik a magok élelmeknek megkeresésére is alig elegek, és azok a köztünk lakos s vallásunkon lévő' szegény emberek, akik az isteni gondviselés által csak azért tétettek közibünk, hogy minket a mi munkáinkban segítsenek, mi reánk pedig azért bízott többet az Úr Isten, hogy a mi szegény felebarátainkról gondot viseljünk.” Az egybegyűlt összeget a gyülekezet tíz évre bankba helyezte, kamatra, abból szándékozott fedezni a különböző kiadásokat. Az összeg mint Czagányi László írja — nemcsak a kamatokból növekedett, újabb adományok is érkeztek, így Szalay János és felesége egymaga 1000 forintot ajánlott fel a gyülekezet céljaira. Pogány György
