Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-14 / 37. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ Őstörténeti előadás Pécelen „A sarkába csikorgót rakattam...” Előbb volt a honfoglalás? A magyarság szkíta eredetéről tartottak előadást pénteken a péceli művelődési házban. A Magyar Út Körök Mozgalom szervezte ismeretterjesztő ösz- szejövetelen Sebestyény László a korabeli írott források elemzésére, míg Dúcz László a néprajzi motívumok kutatására támaszkodva jutott el a szkíta- magyar rokonság felismeréséhez. Sebestyén László szerint a Kárpát-medence régebb ideje magyarlakta föld, mint azt László Gyula kettőshonfogla- lás-elmélete alapján hihetnénk. A hun—magyar rokonság taglalásakor középkori geszták és krónikák szövegrészeire, adataira, valamint a még korábbi források elnevezésegyezéseire hivatkozott az előadó. Cáfolta azt a nézetet, miszerint Anonymus a hun—magyar rokonságot csupán a honfoglalás jogosságának (magyarok régi földjeiket vették vissza) alátámasztására találta volna ki. Szkíta szokások — vérszerződés, lóáldozat, lóval temetés — hasonlóak a honfoglaló magyarok szokásaihoz. A kancsónyi víz és a maroknyi föld átadása a szkítáknál is a meghódolás jelképe volt. A kard a szkíta jelkép- rendszerben azonosítható Istennel, akár a hunok esetében. A korabeli forrásokból kiolvasható: az Attila fejedelemnél (illetve királynál) járt követek szkíta földnek nevezik a hun birodalom ezen részét. A koronát küldő II. Szilveszter pápa a szkíták királyát tiszteli Istvánban. A Qellért-legendában szkíta bálványokról esik szó. Az elnevezések, a népnévátfedések, a szokásrendszerbeli egyezések alapján az előadó bizonyítottnak látta a más feltevésekhez képest lényegesen korábbi magyar jelenlétet a Kárpát-medencében. Dúcz László diaképekkel illusztrált előadásában a szkíta ősanyamotívum továbbélését követhettük nyomon a magyar népművészet jelképrendszerében. A szkíta ősanya (szárnyas asszony, kígyóalsó- testtel) legtöbbször a termékenység más szimbólumaival, így a hallal, nappal, valamint az ikergyermekeivel (ezek állatok is lehetnek!) jelenik meg. A magyar hímzéseken, szőtteseken díszítőelemként fedezhető fel e motívumcsoport. Azonban stilizált volta miatt (virágmintákban bújik meg, virágmintákból bontható ki) csak a szakavatott, a jelképek értelmezésében jártas ember veheti észre. A nyugalom gödöllői fészke Bada Márta képkiállításáról Anya gyermekével (olaj) Csodálatos mesevilágba fogadott Bada Márta festőművész kiállításának megnyitójára, a Gödöllői Galériába, február 12-én. Kecskés József, a galéria (Petőfi Sándor Művelődési Központ) igazgatója rövid bevezetőjében elmondta, hogy a művésznő —; akinek nevét húsz éve külföldön is jegyzik, és képei láthatóak voltak többek közt Párizsban és Bécsben — erre a tárlatra többnyire az utóbbi 2-3 év alatt készült képeiből válogatott. A kiállítás folytatása a Gödöllői Művésztelep hagyományainak. A tárlatot Körösfői László, valamint Péli Tamás országgyűlési képviselők nyitották meg. Péli Tamás — aki egyébként országos hírű festőművész — már a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri Bada Márta munkásságát. A megnyitón elmondta: e művészet kiemelkedő értékei a cigányköltészet és dal, amelyek át- meg átszövik ezeket a képeket; mellettük az ösz- tönösség, az elementáris festésmód. Vásznain megélnek egymás mellett vörösök, rózsaszínek, lilák. Égnek — élnek — szépek. Remsey Iván, Mizsér Pál és a többi tanítómestere bizonyára örömmel néznék e képeket, amelyeknek legfontosabb üzenete a szeretet. Bada Márta, művészete nem csupán a helyi gödöllői kultúra és magyar nemzet festészetének ré-. sze, hanem Európa kultúrájának a tartozéka is. A kiállítás megnyitásának hangulatát még teljesebbé tette a Rom Som Cigányegyüttes muzsikája, és Lakatos Mihályné Szántó Anikó szavalata. Van Gogh mondta: a művészet lényege — nyugalom a katasztrófában. Erre, amikor forrong körülöttünk a világ, mindnyájunknak szüksége van. (A kiállítás a Gödöllői Galériában tekinthető meg 1994. március 6-ig, hétfő kivételével hétköznapokon 15 órától 19 óráig, szombat és vasárnap 10—18 óráig.) J. K. Megyénk népi együtteseinek gálaműsora Pest megyei népművészeti gálaműsort láthattunk pénteken este a Budai Vigadóban. Mint Tóth Imre, a Pest Megyei Népművészeti Egyesület elnöke bevezetőjében elmondta, azok az együttesek és szólisták kaptak ez alkalommal bemutatkozási lehetőséget, amelyek és akik az 1993-as év folyamán a legeredményesebben szerepeltek a különböző' ágazati bemutatókon, gyermek-, felnőtt-, nemzetiségi tánc- együttesek és a pávakörök találkozóin. Hogy hány együttes lépett fel pénteken este, nem is olyan egyszerű összeszámolni. Kétszer is találkozhattunk a bagi Muharay Elemér Népi Együttessel, először a gyermek-, majd a hagyományőrző csoportjával, ám a gyerekek közül felfedezhettünk többeket a felnőttek műsorszámában is. Az est első és második részét egyaránt a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes táncai zárták. A több együttest is kísérő Fix Stimm Zenekar Szadán lakó három tagja a szadai asszonykórus sorába állt be annak fellépésekor. Nemzetiségi táncok A Tökölről érkezett Délszláv Nemzetiségi Együttes Szávai János koreografálta leskova- ci táncaival kezdődött a műsor. A másfajta öltözék, a másfajta ritmus, más temperamentum, mint amit megszoktunk, mint amilyennel a legtöbbször találkozunk — tapasztalatom szerint — mindig igen nagy hatást tesz a közönségre. Magával ragad, tetszik. A szélsebes körtánc, az összekapaszkodás, a magyar táncokat kísérőtől eltérő hangfekvésű füttyök, most is rácsodálkoztattak az előadó nemzet értékeire, lelkületére. Talán a délszláv táncénál is nagyobb sikere volt a műsor második részében helyet kapott, Wencel Jószef tanította inselbaum polkának, melyet a budakalászi Lenvirág Gyermek Táncegyüttestől láthattunk. Az apró legénykék — szalagos kalapokkal a fejükön — és lánykák nagyos komolysággal járták a polkát és gyermeki huncutsággal mosolyogtak közben, tökéletes hódítást érve el a közönségnél. Legényes virtus A Galgahévízi Gyermek Táncegyüttes Benedek Krisztina és Széphalmi Zoltán által betanított hévízi táncokat adott elő. Galgahévíz falujában — aki kicsit ismerős ott, tudja — még érezni az élő hagyományt, valamely őserőt. Anyanyelvi természetességgel járták az otthoni táncot, s a tánc közben énekelt dalok is hazaiak voltak, a rozmaringról, a csillagról, meg arról a bizonyos „hévízi nagy- hídról”, amellyel és amelynél csodálatos dolgok esnek. (A háromtagú Galga Zenekar szolgáltatta a kíséretüket, mint még több együttesnek is.) Ugyancsak Széphalmi Zoltán állította színpadra a bagi gyerekek tyukodi táncait. Sokszor láttam már szerepelni a bagi együttest, különböző csoportjait. De mindig, újra és újra van mit felfedezni előadásukban. Utóbbi időben talán leginkább a fiúgyermekek táncára csodálkozom rá. Már-már akrobatikus ügyességű mozgásukra, s a máris magukévá tett legényes virtusra. (Ők is nagyos kalapot viseltek, ők árvalány- hajjal.) A bagi hagyományőrző csoport — melyben az együttes minden korosztályából vannak résztvevők — Iglói Éva összeállításában, koreográfiájával farsangi fonóval ismertetett. Igazán fontak a színpadon, a lányok igazán varrták a kötényük alatti szoknyazsebből elővett kendőt, a házigazda és a háziasz- szony kínált, a gyerekek kukoricacsutkából építkeztek, cuppantak a csókok a „kútba estem” játéknál, a váratlan- vártan érkező maskarások nagy kavarodást okoztak — egyszóval, minden mint volt, nem is olyan régen. S úgy is vonultak el, lányok a nagykendőt a vállukra vetve, szép, lassú énekkel. Kórust kettőt hallottunk, a mogyoródi Jakab Mihály Népi Együttes férfikara betyárballadákat énekelt, a szadai asszonykórus szadai szerelmes dalokat. Az asszonyok selyemkendőjének hát- rakötési módja külön tudomány lehet, s az előadott dalszövegeknek is csak ők a tudói, például hogy: „ Kis Szadán félcipőt varrattam, a sarkába csikorgót rakattam...” Egyetlen forgatagban Szólista is kettő volt. Dobók Katalin, a népművészet ifjú mestere mezőségi dalokat énekelt, kíséret nélkül egyszál maga, feketében. Finom hajlítások, halk jajongások után egy kis incselkedésre is sor került előadásában. Dunántúli népdalokat citerázott a váci Kis Gergely Márton. Önállóan is fellépett a Fix Stimm Zenekar, kalotaszegi dalokkal. E négytagú zenei együttessel is már annyiszor találkoztam, hogy nem csupán zenéjük ismerős, de szinte tudom, mikor fognak ösz- szenézni, mikor elmosolyodni — s az is mutatja, mennyire jó zenészek, hogy ez ahelyett, hogy megunható lenne, egyre érdekesebb. A fergeteget, a forgatagot a fiatal felnőttek, a „legszebb korban levők” mulatósát az isaszegi Csata Táncegyüttes és a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes hozta elénk. Hogy milyen ~ sokféleképpen lehet forgatni, s a végén egyetlen nagy forgásban ösz- szeölelkezni, különösen az isaszegi csoporttól láthattuk a Szögi Csaba színpadra állította „fonóban”. A műsor első részének végén rimóci táncokkal — Szmolenszki Gábor és Hr űz Dénes koreográfiájával —, az egész műsor befej eztán érpataki táncokkal — ez Szigetvári József és Hrúz Dénes koreográfiája — szerepeltek a százhalombattai fiatalok. Változatos tánc- és énektudásukból így is csak csöppnyi kis ízelítőt kaphattunk. Mint ahogy csak kis ízelítő lehetett az egész műsor Pest megye gazdag táncos-énekes népművészetéből, kicsiny válogatás — hiszen a műsoridő, az anyagi lehetőség véges — számos kitűnő együttese közül. Nádudvari Anna Modernség a hagyomány tiszteletében Jakab Mihály váci tárlatáról Néhány héttel a Váci Szalon című tárlat után szombattól ismét rangos képzőművészeti kiállításnak ad otthont a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége Pest megyei szervezete székházának díszterme: ezúttal Jakab Mihály festőművész 1990 óta készült, a népművészet „tiszta forrásának” hatását tükröző alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Gálffi László Mensáros-díjas Gálffi Lászlónak, a Vígszínház tagjának ítélték a Mensá- ros-díjat, amit. a Mensáros László Emlékére Alapítvány idén hozott létre. Az elismerést, amelyet az előadóművészet minden terén legkiválóbbat nyújtó művész kaphat meg, Vámos László adta át vasárnap délután a Madách Kamara Színházban. Az alapítványt a tavaly elhunyt művész emlékének ápolására Hexendorfer Edit irodalomtörténész hozta létre. Kossuth Lajos bélyegeken A Kossuth Lajos tiszteletére kiadott emlékbélyegeket és azok grafikai anyagát mutatja be csütörtökön nyíló kiállításán a Magyar Bélyegmúzeum. A nyitónapon — első napi bélyegzéssel — kerül forgalomba a 19 forintos névértékű legújabb Kos- suth-bélyeg, amelyet a jeles hazafi halálának 100. évfordulója alkalmából bocsátott ki a Magyar Posta. A bélyegképet Szu- nyoghy András grafikusművész tervezte. A tárlat darabjai erdélyi, felvidéki. magyarországi kóborlások élményeit, hangulatait közvetítik, s — mint azt a megnyitón a díszvendég, Katona Tamás miniszterelnökségi államtitkár megjegyezte — harmonikus, összehangzó egységet alkotnak. Az 1956-ban született Jakab Mihály (édesapja Sché- ner Mihály modern festészetünk egyik kiemelkedő, külföldön is elismert képviselője) középiskolás korában kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt. A budapesti Körösi Csorna Sándor Gimnázium végzettje pályája elején kizárólag „romantikus” csendéleteket, tájképeket festett, a ’80-as évek közepétől azonban mind több modern — konstruktivista stílusú — alkotás került, kerül ki műhelyéből. Tájkép, illetve csendéletfestő korszakát a tanulás, a hivatásra való készülődés időszakának tekinti mostani, véleménye szerint még nem teljesen kiforrott „hangját” akkor találta meg, amikor felismerte: nagy hagyományú, gazdag népművészetünk és modern festészet között csak az lát szakadékot, aki akar, a népélet eseményei, a falusi hangulatok modem stílusban is közvetíthetők, népművészeti motívumok konstruktív stílusú képeken sem hatnak idegenül. A tárlat, a képek igazolni látszanak a felismerést, miszerint a hangulatukban eltérő, témájukban azonban hasonló művek úgy modernek, hogy egyben hagyománytiszteletről is tanúskodnak. (A február 26-ig megtekinthető kiállítás pontos helye: MTEF Székház Vác, Köztársaság utca 19.) (ribáry)
