Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. FEBRUÁR II., PÉNTEK 7 Külföldi újságírók Szentendrén A Club Pannónia, az Országos Idegen- forgalmi Hivatal, az Interart-Festivalcen- ter szervezésében osztrák és Bécsbe akkreditált újságírók 50 fős csoportja háromna­pos „pressefahrt”-on vesz részt Magyarországon. Az úsjágírók elsősorban az ide­genforgalmi, kulturális ren­dezvények, illetve kínálat iránt érdeklődnek. Két feszti­válvárost keresnek fel itt-tar­tózkodásuk során a főváro­son kívül. Február 12-én, szombaton délelőtt Szentend­rén Németh Gábor polgár- mester fogadja a résztvevő­ket a városházán. A szent­endrei tavaszi napok, a szent­endrei nyár és a Teátrum ez évi előkészületeiről, az ide­genforgalmi szezonra való felkészülésről ad tájékozta­tást. A tájékoztatást követő­en városnézésre kerül sor. Könyvszemle helyett Elégette verseit ceglédi városi könyvtárban bemutatták Józsa Sán- ■ dór Itt jártam egyszer című verseskötetét. Az est 1 házigazdája Kovács András nyugalmazott általá­nos iskolai igazgató volt. A költeményeket Patkós Irma érdemes művész adta elő. A szerény, halk szavú ceg­lédi poétával a bemutató eló'tti percekben beszélgettünk. nyári nap az élet, majd egy év múlva a Testvéretek vagyok felhőik. Négy év telt el, mire újabb kötete látott napvilágot. A költészetből persze nem lehetett megélni. Kellett egy „tisztes” polgári foglalkozás. Józsa Sándor évtizedeken át bank- és ruhagyári tisztviselő­ként, majd főkönyvelőként kereste kenyerét. S közben a számok, akták egyhangúságá­ból a líra változatos világá­ban keresett megnyugvást, felüdülést. Azzal, hogy meg­örökítette a különféle hangu­latokat, meglelte belső harmó­niáját. A legújabb kötet, az Itt jár­tam egyszer a múlt év decem­berében jelent meg. A nyolc­vanegy esztendős költőt kór­házban ápolták, gyógyították. Bent feküdt egy nagykőrösi lelkész is, akit meglátogatott ceglédi kollégája, barátja. Be­szélgetésük során Józsa Sán­dor kiadatlan írásaira terelő­dött a szó — végül aztán a be­tegtárs ajánlott egy nyomdát. S beteljesült egy régi álom. A rokonszenves poéta nem elégedett meg a képzeletbeli babérkoszorúval. Hamarosan elkezdi gondozni műfordítá­sait. Ezekből is összeáll majd egy kötet. F. F. Már tizenkét-tizenhárom éves fejjel megpróbálkozott a vers­írással. Egyik kedves barátja megmutatta neki első művét. S ő sem akart elmaradni tőle. Ettől kezdve versengtek, hogy kettejük közül ki bánik meste­ribben a szavakkal. Az ifjú cimbora hamarosan abbahagy­ta az írást, ő viszont továbbra is papírra vetette gondolatait, verssorokban örökítette meg élményeit, érzéseit. Aztán egy idő múlva az a rideg közöny, ahogy általában az emberek a költészetet fogadták, kételye­ket ébresztett benne. Nehéz volt kiállni a belső vívódás próbáját: Érdemes-e ezt csinál­ni? S a válasz elhamarkodott és komisz volt: a huszonkét esztendős fiatalember elégette valamennyi versét. Később megbánta ezt a hirtelen tettét; a lángokban megsemmisült költeményeket hiányosan őriz­te meg az emlékezet... Mintegy hét év telt el — új­rakezdések és hallgatások kö­zepette. Az élmények versek­ké rendeződtek Józsa Sándor­ban. Aztán a sors úgy hozta, hogy Balatonfüreden megis­merkedett egy nyomdásszal, aki azzal biztatta, hogy sze­rény összegért kinyomtatja a verseit. Beváltotta ígéretét. 1943-ban megjelent az Egy Bada Márta gödöllői kiállítása elé Cigánymesevilág képekben Csodálatos az emberi lélek. Mint akár a kövek repedései­ben is gyökeret verő, onnét is szárba szökkenő növény, a lé­lek is virágokat hozhat akár- mely kedvezőtlen talajban, helyen. Bada Márta festőművészt Gödöllő kertvárosnak neve­zett részében keresem fel. Otthon tartózkodik, mert vár­ja azokat, akik majd elviszik képeit a művelődési központ­ba, ahol holnaptól kiállítása lesz látható. Szerencsém van, én előre, s csak magam egyedül meg­nézhetem a tárlatot. Csodavi­lág nyílik a szerény szobá­ban, varázsos színpompa, kü­lönös jelenetek tárulnak fel, ahogy Bada Márta elém sora­koztatja az addig a fal felé tá­masztott festményeit. Mondja a címeket, és még többet: —- Víz alatti világ... Ádám és Éva... Cigánymese... Je­gyespár... Anya gyermeké­vel. .. Tájképek. — Bennem van a gödöllői táj... Ezek mind cigány há­zak, melyek vagy dombra, vagy gödörbe épültek... Ez itt fantáziavilág, az álom és a valóság... Ennek Májusi sze­renád a címe, a virág, amit a férfi fog, a lelkében van... Ci­gánymese szintén, a sárkány, a virágfüzérek az asszonyok homlokán az én fantáziavilá­gomból vannak... 75-ös kép, az első tenger alatti világom, ekkor már a •Remsey-szakkör- be jártam... És addig? Leülünk. — Erdőtarcsán születtem, Nógrád megyében. Öten va­gyunk . testvérek. Négyéves koromtól lakunk Gödöllőn. Gyerekkoromban is rajzol­tam, jelentkeztem a képzőmű­vészeti gimnáziumba, de nem vettek fel. Volt aki azt mondta, azért, mert kisegítő iskolában végeztem az általá­nost. László Lilla rajzszakkö­rébe jártam. Aztán foglalko­zott velem Remsey Iván, Mi- zsér Pál, Szekeres Erzsébet. Úgy irányítottak, hogy azért az én stílusom megmaradjon. Ha ők nem segítettek volna, nem jutottam volna el seho­vá. Ilyen emberekből kéne több. Ha ők nincsenek, talán már abba is hagytam volna. A szüleim nem értékelték amit csináltam, begyújtottak a rajzaimmal. Remseyék ma­gyarázták el nekik, hogy azok értékes dolgok. Bada Márta napi kenyérke­reső munkája mellett, meg amellett, hogy a három gyer­mekét ellátja, alkotja bár­mely kényes ízlésű műértő tetszésére is számottartható képeit. — Van egy szombatom, egy vasárnapom. A Városgaz­dálkodási Vállalatnál, ahol mint takarítónő dolgozom, ré­gebben kaptam hetente egy alkotó szabadnapot. De az utóbbi években nem kapom. Jó volt pedig, mindig csütör­tökön vettem ki. Megvagyok azért nélküle is. Nem akarom én, hogy engem felmagasztal­janak, külön kategóriába so­Cigányszerenád Torino felesége roljanak, hogy én művész va­gyok. Most úgyis talán az Is­ten rám nézett. A Cigány Módszertani Központtól, amelynek Zsigó Jenó' az igaz-. gatója, és amely a cigány mű­vészeken próbál segíteni egy-egy kis összeggel, kap­tam ötvenezer forintot. Két festőállványt vettem, az egyik hordozható, a másik műtermi. Ezek az első festő­állványaim, eddig csak ide- • oda letettem, letámasztottam a vásznat. Vettem festékét, ecsetet. Jó darabig elég lesz. A régi vágyam, hogy egy ki­csit könnyebb legyen a mun­kám, most teljesült. A sok elfoglaltság, a nem éppen művészhez illő élet el­lenére is van kapcsolata más festőművészekkel. Akik akar­ják, megtalálják. — Zsigó Jenő minden nyá­ron megrendezi a cigánymű- vésztábort. Mindig máshol van, és két hétig szokott tarta­ni. Tavaly Péli Tamást kér­ték fel az irányítására. Itthon is felkeres sok hivatásos mű­vész, eljönnek megnézni a munkámat. Megerősítenek abban, hogy ezt nem szabad abbahagyni. A gödöllői mű­vészekkel mindig ki szoktam állítani, ha közös kiállítás van engem sem hagynak ki. Csoportos kiállításokra kül­földre is elkerültek képei, Strasbourgba. Párizsba, Bécs­be, a hollandiai Wageningen- be. Itthon pedig számos he­lyen állított már ki önállóan. Legközelebbi, gödöllői ki­állítása 12-én, szombaton dél­után 4 órakor nyílik a műve­lődési központ Gödöllői Galé­riájában. Megnyitja Péli Ta­más festőművész, országgyű­lési képviselő és Körösfó'i László mérnök-tanár, ország- gyűlési képviselő. Közremű­ködik Balogh János és a Lindri Hagyományőrző Ci­gányegyüttes, verssel Laka­tos Mihályné Szántó Anikó. Nádudvari Anna Kazah szőnyegek Budatétényben a vitaion sumer roKonsag Kér­déskörének közepébe kerültem tegnap a Budatétényi Galéria ka­zah szőnyegeket bemutató kiállí­tásának megnyitóján. Berényi László építőmérnök ugyanis — aki a kiállítást bevezette — el- mélyülten tanulmányozza a ma­gyar őstörténetet. Nyelvi példái, amelyekkel azt bizonyította, hogy a sumérok termékenyítet­ték meg a török népek — s a magyar nép — kultúráját is: mindenképpen elgondolkodtat­nak. A „kazah" szó jelentése „vándorolni”, hisz ez a nép a végtelen sztyeppéken állandó mozgásban, vándorlásban élt. Ma is akkora a hazája a több mint négymilliós nemzetnek, mint Franciaország és Németor­szág együttesen, hozzáadva még néhányszor a kis Magyaror­szágot is. A kazahok jurtákban élnek — amelyek kívülről olyan kopárnak látszanak, mint a végtelen táj, amelyben elhe­lyezték őket, de belülről falaikat gyönyörű szőnyegekkel díszítik. Ebből kaptunk most ízelítőt a Budafok-Tétény Művelődési Házban az érdekes egzotikus ki­állításon. Gazdag szín- és motí­vumvilág ez a múlt század végé­ről, a századfordulóról; kápráza­tos szépségű hímzett faliszőnye­gek. Dél-Kazahsztánban pedig nemez szőnyegeket készítettek a jurta padlójának borítására. Rátéteset, amivel a magyar szűr­rátét rokonítható. Ők „szur- mák”-nak nevezik. A „tuszkijiz” (hímzett falisző­nyeg) a család büszkesége, drá­ga kincsként őrzik hisz örököl­hető nagy érték. Nem csoda, mert egy „tuszkijiz” elkészítése több mint egy évet vesz igény­be. A tipikus kazah szőnyeg lán­cöltéssel készül és a munka kon­túrját is hímezik, ellentétes szí­nekkel hangsúlyozva. Motívum­kincsük a szkíta állatábrázolás­ból eredeztethető. Az időszámí­tás előtti századokban az állat­lábnyomok és -szarvak ábrázolá­sának rituális jelentése volt. ősi motívumaik: a bikaszarv, a teve­lábnyom, kistevenyak, egérláb­Tuszkijiz (faliszonyeg) Szurmák (rátétes nemezből) nyom, teve púpja. E nép ked­venc színe a piros, amely a Na­pot és a tüzet szimbolizálja, a kék az eget, a fekete és a barna a földet, a sárga az értelmet, a Szelestei Tímea felvételei fehér az igazságot és az örömet. Derűs életszemlélet árad e gyö­nyörű kazah szőnyegekből, amely könnyen átragad a szem­lélőre is. A kiállítás március 3-ig megtekinthető hétköznapokon 14—19-ig, szombaton és vasárnap 10—19 óráig, a Budatétényi Galériában (Budapest XXII.), a Nagytétényi út 35-ben. Ónody Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom