Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1994. FEBRUÁR 8., KEDD 9 Díjak és tartozások Ö Az idei év első nap­jától megváltoztak a közműves vízellátás­ban fizetendő díjak Nagykőrösön — tájékoztatta lapunkat a Körösi Vagyonke­zelő Részvénytársaság. Az új tarifa szerint az ivóvíz köb­métere 48 forint 50 fillérbe kerül, a csatornadíj pedig 35 forintba, mely összegekre még rájön a 10 százalékos áfa. Eredendően nem a díjak megemeléséről van szó, ha­nem a közműves lakossági vízszolgáltatás támogatása szűnt meg. Ebből követke­zik, hogy a közületeket nem érintik a mostani változások, mivel azok korábban sem ré­szesültek ebben a támogatási formában. Vályi Szabolcsúétól, a cég főkönyvelőjétől megtudtuk azt is, hogy a januárban leol­vasott vízfogyasztások alak­ján kiküldendő számlák még a tavalyi árak szerinti elszá­molást tartalmazzák. Ez új­donság, mert a korábbi árvál­tozások idején a régi és az új díjakat egyaránt tartalmazó fogyasztási tételeket arányosí­tással számolták el. ^Változtak január elsejével — mint arról hírt adtunk — a szemétszállítási díjak is. Az egyszobás lakások után éven­te 990, a 2 szobásak után 1320, a 3 szobásak után 1584 forintot kell fizetni. Minden további szoba esetén a díj 264 forinttal nő. Mint ismeretes, a cég fél­évente küldi a szemétszállítá­si díjak esedékes befizetésé­ről a számlákat. Legutóbb de­cemberben postázta azokat, és bizonyára sokaknak fel­tűnt, hogy egyszerre kettőt is. Nos, az egyik cédula a múlt év második felére szóló sze­métszállítási díjról és az eset­leges elmaradásokról szól, míg a kisebb összeget jelölő számla az augusztus elsején életbe lépett áfa-emelkedés (6-ról 10 százalékra) 5 hónap­ra eső részének kiegyenlítésé­re szólít fel. Az idei év első felére esedékes befizetések­ről május környékén küldi majd a Kőva Rt. a számlákat. A szolgáltató kintlévősége több millió forintra rúg, emi­att fizetési gondjai vannak. Minden törvényes lehetősé­get megragad, hogy behajtsa a tartozásokat. A szemétszál­lítás vonatkozásában rövide­sen elküldik a felszólításokat azoknak, akiknek régóta na­gyobb összegű hátralékuk van. Ahol továbbra sem fize­tik ki a szolgáltatás díját, ott a szemétszállítást szünetelte­tik — hallottuk a cég tájékoz­tatóján. (ay) Országos vers- és prózamondóverseny Az Országos Versmondó Egyesület, Komárom-Esz- tergom Megye Közgyűlése, Tatabánya Önkormányzata, a József Attila Komárom- Esztergom Megyei Könyv­tár és a Közművelődés Háza József Attila országos vers-, énekelt vers- és próza­mondóversenyt rendez. A nevezés feltételei: a versenyre jelentkezhetnek azok az amatőr versmon­dók, gitáros énekesek, akik betöltötték a 14. életévüket. A versenyzők hat verssel vagy prózával nevezhetnek József Attila költészetéből válogatva. Az országos döntő' idő- pontja: április 7—10-ig. Helyszíne: a közművelő­dés háza, 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér. V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font 150,26 153,26 Ausztrál dollár 72,29 73,63 Belga frank (100) 279,81 285,31 Dán korona 14,87 15,17 Finn márka 18,12 18,46 Francia frank 17,01 17,35 Görög drachma (100) 40,13 40,93 Holland forint 51,45 52,49 ír font 143,91 146,71 Japán yen (100) 93,25 95,11 Kanadai dollár 75,62 77,14 Kuvaiti dinár 341,11 347,77 Német márka 57,62 58,82 Norvég korona 13,43 13,71 Olasz líra (1000) 59,72 60,94 Osztrák schilling (100) 819,79 836,49 Portugál escudo (100) 57,44 58,58 Spanyol peseta (100) 71,33 72,79 Svájci frank 69.05 70,37 Svéd korona 12,74 12,98 USA-dollár 101,47 103,47 ECU (Közös Piac) 112,23 114,47 Szlezák László Harang Alapítvány A magyarok lakta területek harangjainak pót­lására. Alapítók: Gombos Miklós (harangöntő) és Makovecz Imre (építész) Adószám: 18662632-1-13 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Pf. 10. Telefon/fax: (27>-360-170 Az alapítványt a célból hoztuk létre, hogy segítséget nyújt­sunk azoknak, akik nehéz helyzetükben is a kisebb közösség érdekeit próbálják szem előtt tartani. Például: a háború vihará­ban elhurcolt harang pótlása; a temetőben még nincs harang, mely elsirassa az utolsó úton lévőket; emlékharangok katonasí­rokhoz; a magyarok lakta területek haranghoz jutásának segíté­se. Munkám során sokszor tapasztaltam, hogy egy-egy harang körül sok segítőkész ember szorgoskodik, akik bizony maguk is segítségre szorulnak. Miért éppen Szlezák László Alapítvány? Ő az én nagyapám volt. És a szó szoros értelmében — mi­vel a munkája az egyházat szolgálta — klerikálisnak bélyegez­ték, és bezáratták a 100 főt foglalkoztató üzemet 1952-ben. A harmincas években Aranykoszorús mesteri oklevelet kapott, ami a tisztes ipar legmagasabb kitüntetése volt. Gombos Miklós harangöntó' mester Őrbottyán, Rákóczi u. 119. Szakmai fórum az iskolaszékekről A Legyen a betű jó barát Ala­pítvány a Fővárosi Pedagó­giai Intézet vendégeként fóru­mot rendez az Iskolaszékek Alapítása címmel. A rendez­vény helyszíne: Fővárosi Pe­dagógiai Intézet (Budapest VIII., Horváth Mihály tér 8.), időpontja: február 12. szom­bat 10 óra. A fórum védnöke: Szebe- nyi Péter, a Fővárosi Pedagó­giai Intézet igazgatója. A ren­dezvény elnöke: Kóczián Bé- láné, dr. igazgatóhelyettes. Meghívott előadók: dr. Szűcs Miklós főosztályvezető, Mű­velődési és Közoktatási Mi­nisztérium, áthori Zsuzsa fő­tanácsos, Fővárosi Önkor­mányzat. Mint ismeretes, február 28-áig minden alapfokú intéz­ményben létre kell hozni az iskolaszékeket. A fórum segít­séget kíván nyújtani pedagó­gusoknak, szülőknek, iskola- fenntartóknak az iskolaszé­kek létrehozásához. Az isko­laszék intézménye a demokrá­cia alapja lehet, ami ha jól prosperál, az egész társada­lom működésére kihat. Kérjük, hogy minél többen tartsák fontosnak a részvételt és külön kérjük szülőtársain­kat, hogy jelenjenek meg és fejtsék ki véleményüket a fó­rumon. Miklós Erika az alapítvány titkára (OS) Stúdióalapítási engedélyek A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által korábban közhírré tett sugárzási lehetőség iránti kérelmekre az alábbiak kapták meg a stúdióalapítási engedélyt: Békés (Rádió, KH) V plusz V Általános Kereskedelmi és Szol­gáltató Rt. Békéscsaba (Rádió, URH, CCIR) BÉDÉKÁ Kft. 1NTERAX Kulturális Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. Körös, Menti Telegráf Kft. Debrecen (Televízió, V.) Debrecen Városi Televízió Kft. Dunaújváros (Televízió IV.) Dunaújvárosi Városi Televízió Dunatáj Kiadói Kft. Eger (Rádió, URH, CCIR) Mozart Hangfelvételi és Sokszoro­sító Stúdió Bt. Rádió Eger Kft. Gyöngyös (Rádió, URH, CCIR) „Gyöngyösi Médiákért” Ala­pítvány Győr (Rádió, URH, CCIR) BMC Rádió Kft. Jászberény (Rádió, URH, CCIR) Jászberény Város Önkor­mányzata Kiskunfélegyháza (Televízió, V.) Kiskun Tv Kft. Ózd (Rádió, URH, CCIR) Ózd Város Önkormányzata Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanélküliek számá­ra: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Ka­rinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126-os mellek. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlap­ban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a karto­non hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethet­nek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki la­punkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye vala­mennyi postahivatalában megvásárolható az említett le­velezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül el­küldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán be­lül megjelentetjük hirdetését. Pest megy ében ilyen rövid határidőre csak nálunk ad­hat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgála­tára áll a Rlaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzle­tünk. Mit tehetünk visszérfájdalom ellen? Csaknem minden második felnőtt visszérpanaszokkal küszködik. A visszér nem csak szépséghiba, hanem na­gyon fájdalmas is, és a szó szoros értelmében megterhe­lő. Célzott megelőzéssel és kezeléssel azonban sok min­dent tehetünk a betegség el­len. A visszérmegbetegedés tu­lajdonképpen a kötőszöve­tek gyengesége következté­ben fellépő értágulat. Főleg a lábon keletkezik. A vissz- ér-megbetegedés fellépésé­ben öröklött tényezők is sze­repet játszanak. Hajlamosak a megbetegedésre az álló- és ülőfoglalkozást végzők. Gyakran lép fel visszérmeg­betegedés terhesség alatt is. Az apró felületi visszértá­gulatok rendszerint csak koz­metikai problémát jelente­nek, nagyobb kiterjedésű tá- gulatok azonban idővel igen kellemetlen panaszokat okoz­hatnak. Tipikus tünet a visz­ketés, feszülésérzés, „da­gadt, nehéz lábak” és nyomó panaszok. Gyakori kísérője­lenség az ödéma, mely a bőr alatti szövetekben felgyülem­lett folyadékot jelenti. Ez azért következik be. mert az érfalak a nagyobb nyomás következtében áteresztőek lesznek. És ezáltal folyadék kerül az erekből az őket kö­rülvevő szövetekbe. A kitá­gult erekben a vér lassabban folyik. Fájdalmas gyulladá­sok, de vércsomók is kelet­kezhetnek. A visszérpanaszokat min­den esetben kezelni kell, azért is, hogy a betegség to­vábbi romlását megákadá- lyozzuky Első teendő a gumi- fásli vagy gumiharisnya vise­lése, és sok mozgás, megfele­lő lábmunkával. Ezáltal a ki­tágult erek összehúzódnak és a véráram az „izompum­pa” segítségével ismét nor­malizálódik. Súlyos esetek­ben szükséges lehet a vissz- ereket elhalasztani vagy pe­dig műtéttel eltávolítani. Nagyon fontos, hogy a visszérbetegségben szenve­dők a megelőzésben és a ke­zelésben aktívan részt vegye­nek, együttműködjenek az orvossal. így például az aláb­bi alapszabályokat kell betar­tani: normál súlyúak legye­nek, ne dohányozzanak, ke­vés alkoholt fogyasszanak, ügyeljenek a rendszeres szék­letürítésre, ne álljanak hosz- szú ideig egy helyben, a lába­kat lehetőség szerint gyak­ran polcolják magasra, ke­rüljék a meleget és a meleg vizet. Elengedhetetlenül fon­tos, hogy a beteg célzottan mozogjon, a mozgás a vérke­ringést az erekben gyorsítja. Ajánlott a sok séta, kerékpá­rozás vagy úszás. Mindezeket a módszere­ket értelemszerűen gyógy­szerekkel lehet kiegészíteni. Fontos szerepet játszanak az úgynevezett ödémaellenes szerek, melyek erősítik az ér­falat, és ezáltal megakadá­lyozzák az ödéma képződé­sét. Ehhez a gyógyszercso­porthoz tartoznak a standard vadgesztenye-kivonatok, és az ismert Aescin- és Rutin- anyagok és sok más szinteti­kus anyag. Fontosak azok a szerek, melyek az érfal rugal­masságát erősítik. Ide tartoz­nak az anyarozs-alkaloidok, melyek receptköteles gyógy­szerek. A heparin és hepari- nodok megakadályozzák a trombózis kialakulását. Kü­lönböző gyógynövények és gyógynövénykivonatok is felhasználhatók a kezelés erősítésére, például: hama- melis, arnika és somkóró. Hogyan keletkezik a vissz- érpanasz? A vér, melyet a szív az ereken keresztül a test legtá­volabbi részébe is eljuttatj a visszereken keresztüljut visz- sza ismét a szívbe. Sokszor alulról felfelé, azaz a nehéz­ségi erő ellep kell folynia, így van ez a lábvisszereknél. Ez azért lehetséges, mert a visszerek izmokba beágyaz­va haijjezkednek el. Az erek­ben számos billentyű, mint szelep gondoskodik arról, hogy a vér csak a kívánt irányba folyjon, tehát ne új­ból lefelé. Ennél a folyamat­nál jelentős nyomás keletke­zik. A gyenge falú erek idővel nem bírják már el a megter­helést, és kitágulnak. Ennek az lesz a következménye, hogy a visszérbillentyűk nem zárnak tökéletesen. A vér nem jut tovább, pang, és ezáltal az erek még jobban kitágulnak, és vastag, leg­többször kívülről is látható visszér alakul ki. (V.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom