Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-08 / 6. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. JANUAR 8.. SZOMBAT 15 Mondvacsinált ellentétek, rendszertelen támogatás Új utánpótlásbázis Battán? Ha minden kifejezetten szerencsésen alakul, ritka nagy lehető­ség kapujába érnek a százhalombattai kosarasok. A Battai KE férfi kosárlabda NB I B-csoportjában játszó együttese két va­sat tart egyszerre a tűzben, egyrészt elméletileg még minden esélye adott rá, hogy a csoport legjobb négy gárdája közé jut­va, az A-cső port elitosztályába kerülésért játszhasson, más­részt a Magyar Kupa végküzdelmeiben is érdekelt lehet. Ez utóbbihoz hétfőn, a battai sportcsarnokban 1630 órakor kez­dődő összecsapáson, le kellene győznie a Videotont. — Nem elképzelhetetlen, hogy nyerni tudunk a székesfe­hérváriak ellen, s így a legjobb 16 közé jutunk — mondta az esélyeket latolgatva a Battai KE szakosztályelnöke, Horváth Ele­mér. — Mivel a Videoton az A-csoportban játszik, így mi — alacsonyabb osztályú lévén — vagyunk a pályaválasztók, s ez az egyetlen meccs dönt a to­vábbjutás kérdéséről. Tapaszta­latból tudom, milyen óriási a kü­lönbség az A-, illetve a B-cso- port között, a játékosok mentali­tásában, felfogásában, és a játék ritmusában egyaránt. Még ak­kor is igaz ez, ha mi az alacso­nyabb osztály élmezőnyébe tar­tozunk, a Videoton pedig a se­reghajtók egyike az élvonalban. Döntő fontosságot kap a rutin, s ezzel a tényezővel mi hadilá­bon állunk, hiszen nálunk a hú­zóembernek számító játékosok is rendkívül fiatalok. Ezzel a megállapítással már rá is tértünk az elmúlt esztendő legalapvetőbb százhalombattai változásának ecsetelésére, neve­zetesen, hogy sokaknak nem tet­sző módon, teljesen kicserélő­dött az együttes játékosgamitú- rája. Az NB I/B tabellájának 6. helyén álló gárda, úgy tetszik, hiába ért el megnyugtató, ered­ményeket az őszi idény folya­mán, mégsincs béke és nyuga­lom a „palánkok alatt”. — A még Dunai Kőolaj né­ven futó együttesben 30 év fö­lött volt az átlagéletkor, s 20 utánpótláskorú játékossal fog­lalkoztak rendszeres keretek kö­zött. Jelenleg ugyan csak 10 igazolt kosaras dolgozik a fel­nőtt csapattal, de többségük rendkívül fiatal, tehetséges, míg utánpótlás szinten közel 130 gyerekkel foglalkozunk — fejtegette a változások miként­jét Horváth Elemér, aki koráb­ban a MAFC és a Bp. Honvéd színeiben többször nyert orszá­gos bajnoki címet, így igazán tisztában van vele, milyen szin­tű munka és feltételrendszer szükségeltetik az eredményes szerepléshez. — Ezeket az utánpótlás együtteseket persze versenyeztetni kellene, de a sze­relés, az utaztatás mind renge­teg pénzbe kerül. S a mindösz- sze tíz felnőtt csapattag is olyan hihetetlenül szűk keretet jelent, hogy esetleges sérülés vagy formahanyatlás miatt nincs módja a vezető edzőnek különösebben variálni. Verse­nyeztetni, több játékost igazol­ni csak megfelelő anyagi háttér­rel lehetne, de a mi pénzügyi tá­mogatásunk meglehetősen rendszertelen. Tavaly 2,7 mil­lió forintot kaptunk a város ön- kormányzatától, de ebből az ösz- szegből nem tudtunk volna vé­gigjátszani az idényt, ha nem szponzorál minket a MÓL Rt. is. Ennek ellenére előfordult, hogy két-három hónapot is ké­sett a, játékosok fizetése, s az egyik legjobb kosarasunknak, Dévai Ferencnek éppen azért kellett befejeznie pályafutását, mert itt nem kapott hosszabb ideje fizetést, viszont építke­zett, s megfelelő állásajánlat­hoz jutva, inkább kénytelen-kel­letlen, de lemondott a kosárlab­dázásról. Pedig azt se mondhatom, hogy az értelmetlenül nagy lét­számú vezetőség, vagy az eszte­len igazolás „szippantja” el a pénzt — folytatta Horváth Ele­mér. — Mindössze én, mint ügyvezető elnök, szakosztályve­zető és szertáros egyben, vala­mint az utánpótláscsapatok munkáját összefogó Klein Péter vagyunk főállásban, a mini gye­rekekkel és a serdülőkkel foglal­kozó edzők, valamint a félnőtt együttest vezető Tatár István csak másodállásban tevékenyke­dik a Battai KE-nél. Miután Ka­szás Ferenc megkapta a ma­gyar állampolgárságot, immár csak két idegenlégiósunk van, a 202 centiméteres szerb „szük­ségcenter”, Alexander Stevanov és a 194 centiméter magas cma-gorai irányító, Nenad Jara- maz személyében. Bár posztra szerettünk volna igazolni, be kellett érnünk szükségmegoldá­sokkal, mert, akit leszerződtetés céljából kinéztünk, nem tudtuk volna megfizetni. De akár a Honvédtől hozott fiatalok, akár a külföldiek közül, legtöbben Százhalombattán laknak, úgy­hogy igazán nem értjük azt a mesterkélt, mondvacsinált ellen­tétet, amelyet azért szítanak, mert mi, úgymond „nem va­gyunk battaiak". Felhánytorgat- ták nekünk, hogy sok a „külső munkatárs”, a nem battai játé­kos és edző, de azt nem veszik észre a kritizálok, hogy a helyi­ek sokáig képtelenek voltak utánpótlásbázist létrehozni, ne­künk, „külsősöknek” pedig ez rövid idő alatt sikerült. S ami­kor július közepén ezek a játé­kosok elkezdték az alapozást, azt mondtuk nekik: gyerekek, nem tudjuk, mikor lesz pénz... Ők mégis elfogadták azt, amit a város kínált, miért nem fogadja be őket akkor a város? Október­ben kaptak először fizetést, mégis kifejezetten jól helytáll­tak. Mi értelme akkor az ellensé­geskedésnek, ellendrukkolás- nak? Németh Andrea A németek áradoznak a magyar focistákról A magyar labdarúgás utánpótlá­sa már az év elején két torna- győzelemmel bizonyította, hogy ezen a szinten még állja a ver­senyt — nemzetközi mércével mérve is. Az ifjúsági válogatott egyik „fele” Piski Élenjár szö­vetségi edző irányításával Izra­elben szerzett első helyet, Ub- rankovics Mihály legénysége pedig a sindelfingeni Daimler- Benz Kupán bizonyult a leg­jobbnak ezen a héten. A Daim­ler-Benz Kupa három év alatt egyértelműen az ifjúsági csapa­tok legrangosabb teremvetélke­dőjévé nőtte ki magát, s a ma­gyar csapat (amely a májusi, Fe­héroroszország elleni Európa- bajnoki selejtezőre készül, amennyiben veszi az akadályt, a spanyolországi nyolcas döntő­be jut) a tornán részt vevő szak­emberek, köztük a legnevesebb német utánpótlásedzők egyönte­tű véleménye szerint magasan kiemelkedett a mezőnyből. El- ményszámba menő megoldá­sok, gólok és mindenekelőtt nagyszerű csapategység jelle­mezte az együttest Külön emlí­tést érdemel Lisztes Krisztián já­téka. Hosszú, „ínséges” évek után a magyar labdarúgásnak is­mét van egy klasszikus-ígéretű játékosa. Az utánpótlás több figyelmet és támogatást igényelne, s na­gyobb elismerést érdemelnének a fiatalokkal szinte „névtele­nül” foglalkozó szövetségi edzők — Piski Elemér, Ziegler János, Ubrankovics Mihály —, és társadalmi munkában tevé­kenykedő segítőik is, akik évről évre szép eredményeket mutat­nak fel. A rejtély azonban to­vábbra is ez: mi történik ezek­kel a tehetséges játékosokkal 18 éves koruk után...? Az idei Daimler-Benz Kupa mindenképpen rekordnak szá­mít, hiszen 102 000 márka gyűlt össze a szarajevói gyere­kek számára létesített S. O. S. falu javára. A rendezők jelez­ték, jövőre is szívesen látják a magyarokat, akik a legtöbb talá­lattal (az összeget gólonként 100 márkával emelték), 17-5-ös gólkülönbséggel járultak hozzá a bevétel növeléséhez. Ismét a csehek nyertek Az ausztráliai Perthben a ve­gyes teniszcsapatok nem hivata­los világbajnokságán, az 510 ezer dolláros Hopman Kupán, Csehország és a címvédő Né­metország vívta a döntőt. A ta­valyi győztes német duó, Steffi Graf és Michael Stich távollété­ben, a Jana Novotna, Petr Kor­da nevével fémjelzett csehek számítottak esélyesebbnek, az Anke Huber, Bernd Karbacher kettős ellenében. Az egyesek ennek megfelelő­en papírforma-eredményt hoz­tak. A németek ugyan Huber ré­vén kissé ráijesztettek ellenfe­lükre, de Novotna fokozatosan átvette az irányítást, így megér­demelte a sikert (1-6, 6-4, 6-3). Korda egyértelmű győzelme (6-3, 6-4) pedig azt jelentette, hogy Csehország Helena Suko- va és Miloslav Mecir 1989-es diadala után ismét Hopman Ku­pát nyert. Kajakosok kézlenyomata A hagyományokat folytatva pénteken újabb öt ma­gyar élsportoló kézlenyomatávai gyarapodott a buda­pesti Kentucky Fried Chicken étteremben lévő Ma­gyar Sportcsillagok Fala. A fogadással egybekötött ün­nepségen az olimpiai bajnok női kajaknégyes tagjai, Czigánv Kinga, Dónusz Éva, Mészáros Erika és Kő­bán Rita, valamint a magyar kajaksport egyetlen két­szeres olimpiai bajnoka, Gyulay Zsolt örökítette meg kézlenyomatát az utókornak. A meghívott vendégek között ott volt a legidősebb magyar olimpiai bajnoknő, a 78 éves Csák Ibolya, aki az 1936-os berlini olimpia női magasugróbajnokaként egy szép emlék plakettet vehetett át. Labdás „kiképzés” Kispesten A Vác a legnagyobb rivális Nem panaszkodhatnak a Kis­pest-Honvéd FC labdarúgói, kapják a fizikai terhelést „csőstül” ezekben a napokban. — Ezen nincs mit csodál­kozni — mondta Kiss László, a magyar futballbajnoki címet őrző piros-feketék együttesé­nek pályaedzője. — Martti Kuusela vezetőedző társaságá­ban jelentős iramot diktálunk. Szerencsére mindenki egészsé­ges. Azon vagyunk, hogy meg­őrizzük elsőségünket: arra tö­rekszünk, hogy a bajnoki cím ismét hozzánk kerüljön. Hétfő óta folyik a „kiképzés", olyan gyorsasági, állóképességi alap­edzést tartunk, amely szerin­tünk magyar pályán újdonság. A hosszú távú futások hiá­nyoznak, minden gyakorlatot labdával végeztetünk. — Melyik csapát lesz a leg­nagyobb rivális a tavaszi baj­noki folytatásban? — Mindenképpen a Vác FC-Samsung! Amennyiben a 16. forduló, tehát a tavasz első erőpróbája jól sikerül Vá­cott, értem ezen, hogy elhoz­zuk a két bajnoki pontot a Duna partjáról, akkor bízom abban, hogy megvédjük első­ségünket. A váci ütközet lesz a döntő. — Változik-e a Honvéd stí­lusa tavasszal? — Mindenképpen hatéko­nyabb támadójátékra lesz szükség, több gólra. Ez persze általánosságnak tűnik, de pon­tosan fedi azt, amit tervezünk a bajnoki „második félidőre” Kuusela kollégával. Jövő hét­főtől a tatai edzőtáborba uta­zunk, öt napon keresztül napi három foglalkozással gyűjtjük az erőt. Huszonegyedikén uta­zunk Izmirbe, ahol a német Hamburger SV, továbbá két tö­rök klub, a Galatasaray és a Besiktas társaságában négyes tornán mérjük le, hol tartunk. Február első napjaiban chilei utazás lehetséges, ha valóban megyünk Dél-Amerikába, ak­kor 17 napot töltünk el ott. Jó időben, megfelelő körülmé­nyek között élesíthetjük for­mánkat — tájékoztatott a 44 éves pályaedző. Legyintés helyett taps A Szabó Tibor (balról), .Káló Sándor edzőpáros Szerencsére a szerdai, a Komlón lejátszott Magyaror­szág—Szlovénia férfi kézilabda Európa-bajnoki csoportse­lejtező közvetítését az MTV műsorára tűzte, így a sportág hatalmas szurkolótábora — no nem egyenesben, csak felvé­telről! — láthatta, miként hagyták állva a korábbi világbaj­nok Jugoszlávia egyik utódállamának jó képességű játéko­sokból álló nemzeti együttesét a mieink. Ország-világ a tanú arra, milyen oktatást adott a Káló Sándor—Szabó Ti­bor edzőpáros által dirigált legénység délnyugati szomszé­dainknak. Ami a győzelem tényénél is sokkal fontosabb, az az, hogy ezzel a nyeréssel fiaink bejutottak a nyáron Portugáliában esedékes Európa-bajnoki döntőbe, ahonnan az út az 1995-ös, izlandi világbajnokságra vezet. Mi ezen az örömködnivaló, kérdezhetné bárki. Elvégre ez a meccs „csak” egy EB-selejtező volt. Az állítás igaz, a történések jelentősége azonban ettől még ugyancsak nagy. Konkrétan annyi, hogy a magyar férfi és női kézilabdázás az utóbbi egy-két évtizedben mindig is a világszínvonalat képviselte. A nők hétévi vargabetűs kitérők után éppen 1993-ban kerültek vissza a legszűkebb élvonalba (7. hely a norvégiai világbajnokságon), a férfiak viszont az ugyan­csak 1993-as VB-n csak all. helyet szerezték meg, s ezzel az 1986-ban még világbajnoki ezüstérmes, 1990-ben VB 6. helyezett magyar válogatott helye alapjaiban ingott meg az élmezőnyben. A mostani győzelem viszont azt mutatja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott játékereje nem csökkent, s az is valószínűsíthető — amit nagyon sokan tudtak korábban is —, hogy a tavalyi, svédországi „leégés” okai mögött személyes gáncsoskodásokat, illetve több játé­kos válogatottságról volt, furcsa lemondását kell keresni... Persze ez már a múlt, amelyről nem szabad ugyan kate­gorikusan megfeledkezni, de a legfontosabb most mégis az, hogy a magyar férfi kézilabdázás továbbra is legelöl csatázik. Annál is fontosabb ez, mert éppen a napokban írta a Magyar Nemzetben egyébként nagyra becsült kollé­gám, Zsolt Róbert, hogy a vízilabdázókon kívül a labdajáté­kokban mástól nem lehet különösebb dolgokat várni. Hát ami azt illeti, engem, személy szerint különösen az bosz- szantott, hogy a szerző a magyar kézilabdázást a honi ko­sárlabdázókkal és röplabdázókkal vette egy nevezőre. Er­ről csak annyit, hogy a magyar férfi kosárlabdázók a tizen­kettes EB-döntő mezőnyétől is nagyon-nagyon messze van­nak, a világbajnoki részvételről pedig még nem is álmodoz­hatnak. A röplabdázóknál pedig az elmúlt évtizedekben Bu- zek László és Grózer György kivételével a többiek csak eu­rópai másod-harmadvonalbeli játékosok voltak, csapatban pedig még kevesebbel kényszerültek beérni. Kétségtelen tény, a kézilabdázás kemény, férfias sport, amelyet sokan nem értékelnek megfelelően. Pedig jelenleg az európai kupákban elindult nyolc magyar férfi-, illetve női gárda közül hatan még a legjobb nyolc között is ver­senyben vannak, ami pedig egyedülálló bravúr. Ha ehhez hozzávesszük a férfi- és női válogatott sikereit, akkor azok remélhetőleg még az ingadozókat is meggyőzik. A kézilab­dázókra legyintők ezután pedig tapsolni fognak. Kép és szöveg: Jocha Károly Hypobank: nevéhez méltón A ferencvárosi lányoké a Szuper Kupa A Vasas Fáy utcai sport- csarnokában a két külföldi meghívott és a két hazai résztvevő összecsapásával megkezdődött az Avanti Kupáért kiírt nemzetközi női kézilabdatorna. A me­zőny erősségéről csak any- nyit: a háromszoros BEK- győztes, osztrák bajnok Hypobank Niederöster­reich együttese mellett, az utolsó közös csehszlovák bajnokság nyertese, a szlo­vák Duslo Sala, valamint a hazai bajnoki címvédő Va- sas-Dreher és a kupagyőz­tes Spectrum-FTC versen­gett a kupa elnyeréséért. Az első játéknapon a Hypo- bank 34-15 (18-7) arány­ban „kiütötte” a szlovák ri­válist, míg a hazai két leg­jobb női kézilabdacsapat ta­lálkozóján, mely egyben a bajnok és a kupagyőztes Szuper Kupáért vívott ösz- szecsapása is volt: Vasas- Dreher—Spectrum-FTC 16-21 (9-10).

Next

/
Oldalképek
Tartalom