Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-07 / 5. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. JANUÁR 7, PÉNTEK 9 Kölcsönös megbékélésre van szükség Beszélgetés Kiss Gy. Csabával „...a mi világunkban a kisebbségi helyzet valójában univerzális állapot. Mindegyikünk valamely szempontból egy kisebbséghez sorolható.” K. Gy. Cs. A közelmúltban két könyv is megjelent térségünk nemzeti, nemzetiségi kérdéseiről (Kö- zép-Európa — Nemzetek, kisebbségek és Magyarország itt marad). Mindkét könyv szerzője Kiss Gy. Csaba, a Közép-Európa Intézet igazgatója. Először arról kérdeztük a szerzőt: véletlen-e a két könyv egyidejű megjelenése? — Bizonyos értelemben véletlen, hogy idén két tanulmánykötetem is megjelent, de abban az értelemben semmiképpen nem, hogy 1990 végén, amikor kiléptem az aktív politikából, egyfajta betakarítást határoztam el: összegyűjtöttem az elmúlt másfél — Eredetileg irodalomtörténész vagyok, szlavista, a lengyel és szlovák irodalom kutatója, kapcsolataink vizsgálójaj az irodalmon keresztül jutottam egyre közelebb történelmi és kapcsolattörténeti kérdésekhez. Tehát az irodalom tükrében próbáltam vizsgálni a ’80-as évek elején bizonyos társadalomtörténeti folyamatokat, nemzeti mítoszokat, magatartásformákat. Ez a kutatási terület tulajdonképpen több tudományágnak a módszereit igényli: az eszmetörténetét éppúgy, mint a szűk értelemben vett irodalomtörténetét, de ide kapcsolódnak nyilvánvalóan a nemSzervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor: Tamási Áron emlékműve Farkaslakán Bágyoni Szabó István felvétele évtized tudományos munkájának és publicisztikai tevékenységemnek azokat a produktumait, amelyek egymáshoz kapcsolódnak, értékállóak és közép-európai érdekű- ek. Három kötetbe rendeződött az anyag. Ebből kettő jelent meg most. Az egyik egy pozsonyi magyar kiadónál, a Kaligrammnál. E kötetnek fő hangsúlyát a magyar—szlovák kapcsolatok képezik a 19. századtól máig, továbbá az 1988—90-es átmeneti időszaknak az előadásai és publicisztikái. A budapesti kötetben pedig inkább tanulmányok szerepelnek ahhoz a három kérdéskörhöz kapcsolódva, amelyek a címben is szerepelnek. — Miért fordult az érdeklődése a Közép - Eu répa-kút a tások felé? zettel kapcsolatos szociológiai, politológiai és kultúrant- ropológiai kérdésfeltevések is. Határterületről van szó, és ha meg kellene jelölnöm, hogy mi a foglalkozásom, némi öniróniával azt mondanám: Közép-Európa-kutató vagyok. —- Közép-Európában a történelem során gyakran keresztezték egymást az itt élő népek érdekei. Könyveiből és publicisztikáiból úgy tűnik, hogy ön nem a különbözőségekre, az ellentétekre helyezi a hangsúlyt, inkább a közös jellemzőkre, a megértést elősegítő mozzanatokra. — Az érdekek ütközése bizonyos mértékig természetes dolog. Amikor az ebben a térségben élő népek kialakították „képüket” a nemzetről, megfogalmazták a saját nemzeti vízióikat, nem volt független országuk, saját államuk. A nemzeti törekvések részben egymás ellen irányultak. Mert például, ha valaki a múlt században független, önálló horvát nemzetállamot akart, akkor sértette a magyar királyság integrációjának az érdekeit, de sértette az egész Habsburg-monarchiának az érdekviszonyait is. Ha ebbe a tervezett horvát államba a boszniai horvátokat is elképzelte, akkor ez nyilvánvalóan összeütközésbe került a korabeli török birodalom érdekeivel, de részben összeütközésbe került a történelmi horvát tartományokban lakó szerbek törekvéseivel is. Ezt csak a példa kedvéért mondtam, elmondható bármelyik nemzeti mozgalomról, hogy a célok és elképzelések eleve ellentétesek voltak a szomszédok terveivel és elképzeléseivel. Ugyanakkor a logika, ahogyan felépültek ezek a nemzetépítő tervek, rendkívül hasonlítottak egymásra, nagyon sokat tanultak is egymástól. Nyilvánvaló, hogy az előbbre tartó magyar nemzeti mozgalom a múlt század elején sok konkrét példát, indítást, ösztönzést adott a kisebb szláv népeknek. Az is nyilvánvaló, hogy a szláv népek egymástól is sokat tanultak. S emellett azok az értelmiségiek, akik ezeket a nemzeteket tevezték, a nemzeti mítoszokat kialakították, megformálták a klasszikus irodalmi hősöket, sokszor egy országban, egymás mellett éltek. Sokan a reformkori Pest-Budán, ahogy Sziklay László tanár úr fölkutatta ezeknek a kapcsolatoknak a szálait. Például .Ián Kollár, aki a szláv kölcsönösség gondolatának nagy hatású megalapítója volt, Pest-Budán harminc évig lelkészként' működött. És természetes volt, hogy elment Széchenyi Istvánhoz 1843 elején, hogy közvetítse azt a föliratot, amit az evangélikus egyházban a szlovák nyelvhasználat engedélyezéséről készített. És sokáig lehetne sorolni a személyes és kulturális, politikai kapcsolatokat, amelyeket az utókor azért felejtett el, mert mindenki megmaradt a saját maga nemzeti világában, a tankönyvektől kezdve az értelmiség közgondolkodásáig. Én azért hangsúlyozom a közös érdekeket, mert bár Európának — és ez már politikai kérdés — ebben a középső térségében eddig nem julott egyensúlyba sohasem a nemzet és az állam fogalma, de valamiképpen ezeknek az egymásba ékelődött kisebb népeknek meg kell találniuk a modus vivendit. Lehet, hogy nagy szavakat használok, de meggyőződésem, hogy valahol itt dől el most Európa jövője. Ha ez a térség önmagában és egymás között nem rendezi a viszonyait, hallatlan mértékben megnehezíti az európai integrációt. Tehát ez alapvető közös érdek. Bár a konszenzus megtalálása — látjuk az elmúlt egy-két év eseménye alapján — rendkívül nehéz. — Mint Közép-Európa irodalmának, történetének kutatója és alapos ismerője, miként vélekedik a térség jövőjéről? — Kevésbé optimistán, mint mondjuk három évvel ezelőtt, bár én már 1990 legelején írtam egy cikket a Hitel című folyóiratba, és ez az írásom most megjelent a pozsonyi kötetemben, hogy vigyázzunk az eufóriával, a nagy ösz- szeölelkezéssel — ez a román forradalom után volt —, mert ez általában nagyon rövid ideig szokott tartani. 1848-at idéztem fel, amikor március 15-e után szintén volt egy ilyen kölcsönös kapcsolatkeresés, egy testvériség-retorika a politikai életben. A pest-budai március vívmányait üdvözölték Zágrábtól Marosvásárhelyig és a felföldi városokig, románok, horvátok és szerbek, ám az egymásra találás nem volt hosszú életű. Én is egy kicsit lejjebb csavartam az optimizmusom lángját, hiszen látjuk azóta, hogy milyen borzalmas háború alakult ki itt közvetlen a szomszédunkban. Amihez magyarázatul hozzá kell tenni, Jugoszlávia összetartásának mindig volt egy fontos külső eleme. Amikor ez a külső tényező megszűnt, hónapról hónapra nőtt a Válság, a széttartó tényezők lettek meghatározóbbak. Tehát ebben a délszláv tragédiában azt láthatjuk, hogy egyrészt a ki nem élt nacionalizmusok nem jutottak nyugvópontra, nem alakult ki egyensúlyi helyzet sem az I., sem a II. világháború után. Másrészt a nyugati országok, különösen az egyetlen megmaradt szuperhatalom, az Szervátiusz Tibor: Németh Lászió Egyesült Államok, értetlenséggel foglalkoznak a délszláv térséggel. Ez az értetlenség valamiképpen a jaltai képből ered, ami nagyon mélyen rögződött a nyugat-európai és az amerikai gondolkodásban, nagyon nehezen tudnak megszabadulni tőle. A gondolatok legmélyén ma is ott van az az elképzelés, hogy ezt a térséget akkor lehet stabilizálni, ha van ennek egy külső garantálója, adott esetben talán Oroszország, ha ezt nem is mondják ki ilyen élesen. Ez valóban ellentmondást hordoz, hiszen azok az országok is, amelyek valamennyire előrehaladtak a polgári fejlődés útján, a piacgazdaság megteremtésében. a jogállam kiépítésében — úgy tetszik — hiába kopogtatnak a nyugati orSzervátiusz Tibor: Bartók (emlékműterv, a szobrász műhelyében) _ Vimola Károly felvétele Vimola Károly felvétele szágok ajtaján bebocsáttatást kérve. Ennek van egy olyan üzenete is, ami a feszültségeket növeli. De lehetne olyan üzenete is — ezt már kívánság szintjén mondom —, hogy az új politikai elitek és kormányok — épp a jövőért érzett felelősségüket átérezve — próbálnának egymással jobban szót érteni. Áz érdekellentéteket egy kicsit zárójelbe kéne tenni, és keresni kellene a közös fellépés módozatait. Látjuk, hogy milyen nehezen született meg a szabadkereskedelmi megállapodás országaink között. Úgy érzem, a jelenlegi körülmények között nehezebb Közép-Európa irányába, az együttműködés irányába lépéseket tenni, mint korábban, de több éven át, éppen a legizgalmasabb években, a rendszerváltozás idején tevékeny politikai munkát végzett. —- Most visszavonult a politikától a tudomány sáncai mögé. Végleges-e ez a döntése? — Némileg véletlenül kerültem bele a politikai élet fő sodrásába, de úgy gondoltam, ha odaállított a sors, tisztességesen végig kell csinálni, legalábbis amíg az első demokratikus választásokon túl nem vagyunk. Most elégedettséget érzek, hogy kiléptem a pártpolitikából. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem po- litzálhat. Természetesen, véleményt mondok a politikáról, leírhatonj a véleményemet, és ez számomra nagyon fontos. Úgy érzem, kötelességem politikai tevékenységem időszakáról a számadást elvégezni. A Kortárs 10. számában elkezdtem a visszatekintést a Magyar Demokrata Fórum első idejére. Meg kell írnom ezt könyvformában is, és nem csak a magammal szemben érzett kötelességből. De nem gondolom, hogy a direkt politikai szerep nekem való volna, én annál sokkal kételkedőbb vagyok, nem nagyon tudok és nem szeretek igazodni. Angyal János
